Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-04-12 / 15. szám

2 » Zalamegye, Zala vármegyei Hirlap* 1903. április 12. A tüdővész. Zalavármegye a Dunántuli vármegyék között a tüdővészes betegek száma tekintetében a második helyre került. A tüdővészben elhalt betegek száma ugy abszolúte, mint viszonylagosan akkora, hogy elég tárgyat ad a "gondolkodásra: mi lehet az oka ennek a megdöbbentő jelenségnek. A kezünkhöz került kimutatás csak a puszta számadatot tünteti fel, de nem jelzi, hogy a vármegye mely vidékén legnagyobb a tüdővészben elpusztultak száma s igy a közelebbi okokat nem is kereshetjük. Valószínűnek tartjuk, hogy a halálesetek tekintélyes százaléka a városokra esik; de ezek mellett bizonyosan nagy a tüdőbetegek száma a posványokban gazdag vend vidéken, a hol a népnek primitív életmódja, a tisztaság s az egészséges lakások hiánya melegágya a bacillusoknak. Az emberiség testén egy betegség sem üt akkora sebeket, mint a tuberkolózis, amoly veszedelmesen terjed s amelynek ellenszereitől, a rendszeres, hygienikus élettől az alsóbb néposztályok jobban idegenkednek, mint a sorvasztó kórtól; amelyet a gyárvárosok, a nyomor, a kicsapongás terjesztenek s amelylyel megküzdeni az orvosi tudomány csak a társadalom, a nehezen moz-duló, a humanisztikus célokat kellő mértékben nem méltányoló társadalom segítségével lenne képes. Minél ijesztőbb a rém, annál nagyobb voloa a humanismus és tudomány diadala, ha siker koronázná azt a törekvést, amely a legnagyobb ellenséget akarja legyőzni. Sokan vannak, akik ennek a lehetőségét kétségbe vonják. Még néhány évtized előtt ismeretlen volt ennek a betegségnek valódi természete. A tuberkulózist kizárólag a társadalmi nyomor következményének s kifejezésének tekintették s minthogy az általánosan elfogadott okot nem lehet egyszerre a sutba dobni, a nép a sociális helyzet javulására bizta a dolgot és a védekezés érdekében nem tett semmit. Ezek azonban gyorsan megváltoztak. Kétségtelen, hogy a sociális nyomor nagyban hozzájárul a tuberkulózis terjedéséhez, de tudjuk azt is, hogy a betegség okozója egy kézzel fogható, látható ellenség, a tuberkulózis bacillus. Üldözhetjük ős ha meg nem is semmisíthetjük, uralmát korlátozhatjuk s védekezhetünk ellene. Az a tény, hogy a tuberkulózis elhárítható ellenség, kell hogy nyilvánvaló legyen abban a pillanatban, amelyben a bacillusát felfedezték és átvitelének módját felismerték. A fólfodözés jelentőségével az első pillanatban tisztában voltak mindazok, akik a bacillus ós a betegség okozati összefüggéséről meg voltak győződve. szilárdulásával nagy belső változáson megy át; de a latin szellem hű marad önmagához. A középkor csak meggyengítette erőit és azok tudatát, de meg nem semmisítette. A szunyadás után saját alkotásain ébredez és lelkesül, elmerül önmagába s megszületik az uj műveltség: a pogányság és kereszténység ölelkezesének gyermeke. Külseje ép oly bájos, élete ép oly derült és vidám, mint pogány őséé, de szemeiben több az értelem, szivében több az érzés. Akár politikai vagy vallási, akár tudományos vagy művészeti szempontból vizsgáljuk az újjászületést, be kell vallanunk, hogy művei fogékony elme, ragyogó képzelet és eleven szépérzék alkotásai. Mind oly tulajdonságai a latin szellemnek, melyek a XV. és XVI. században legfeljebb kifejlésre jutottak, de a melyek kisebb-nagyobb hatóerővel rányomták bélyegüket e szellem egész munkásságára. A faj természetében, vérében van az élénknek, tarkának, színesnek, csinosnak, szabályosnak szeretete, mely gyakran áldozza fel a tartalmat a külszinnek. Világias vallásában több a babona, mint a hit; szertartásaiban több a a dísz, mint a bensőség; s a régi latin, valamint a humanista irók tudományos munkái inkább művészetükkel: szerkezetükkel és stilusukkal tűnnek ki, mint mélységükkel. De nem ismeretlen az a tény sem, hogy a reneszánsz fejedelmek műpártolása lényeges támaszát képezte politikai hatalmuknak. Az olasz, a nápolyi uccai énekesek egyszerű dalaitól a legmesterségesebb hangszerelésü operáig; a szicíliai festett kocsiktól kezdve múzeumai legremekebb darabjaiig, állandóan a szin ós összhang megszámlálhatatlan változatait élvezi és műveli. Szavainak csengése, beszédjének zenéje muzsikális lélekből fakad, muzsikális fülnek szól De a harcban nem elég néhány orvos ereje; nem tud célt érni a magára hagyott, elszigetelt tudomány, bármily megcáfolhatatlan igazságokat hirdessen, mert olyan betegség ellen kell küzdeni, amely terjedése okozati összefüggésben áll erkölcseinkkel ós szokásainkkal, gazdasági ós kulturális életünkkel. A tudománynyal egy sorban fel kell vennie a harcot az államnak s az egész társadalomnak. Az együtt működés lehetősége meg van adva. A tudomány ismeri a betegség okát s a védekezés módját; a további már az államoktól ós a társadalomtól függ. A legutolsó évtizedek azon nagy sikerei, amelyeket sokáig gyógyíthatlanoknak tartott betegségekkel szemben a tudomány felmutatott; amelyek az emberiséget irtó kórok terjedését megakadályozták, buzdításul szolgálnak a küzdelemre. Ezekből a tapasztalatokból azt a nagy tanulságot lehet levonni, hogy a régi védekezési eszközök nem elégségesek a ragályos betegségek megelőzésére. Valaha minden ragálynál egy és ugyanaz volt a védekezési eszköz: elkülönítés, vesztegzár ós legfeljebb desenfekció. És a ragályos kórok áttörték a vesztegzárak korlátait, terjedtek, pusztítottak. Mindaddig, amig az egészséges embert meg nem tanítják a betegségtől való védekezésre; amig köztudattá nem válik, hogy mindenkinek szent kötelessége a mások egészsége felett is őrködni, addig a vesztegzárak nem sokat használhatnak. Nálunk pedig a védekezésre még nem fektetnek elég súlyt sem az egyesek, sem a társadalom, sem a hatóságok. Sokat lehetne beszélni a gyermekek egészségtelen módon való neveléséről, az észszerűtlen táplálkozásról ós életmódról, de ezekről jobb, ha nem beszélünk. Annyi bizonyos, hogy talán sehol a világon nem vétenek az értelmiséghez tartozók is annyit önmaguk, testi egészségük ellen, mint nálunk; talán sehol sincs olyan észszerűden, egészségtelen módon felosztva a nap a munka és szórakozás között, mint a magyarországi városi értelmiségnél, és bizonyos, hogy sehol másutt nem ismerik oly mértékben az egészségellenes, testet ós lelket ölő szórakozásokat, mint mi. Emellett a figyelmeztető, józan intelmet nemcsak hogy kevesen veszik be, hanem sokan egyenesen kicsúfolják. Mikor a tüdővész fenyegető mérvet kezdett ölteni, egy bölcs és humánus gondolkodású miniszter minden közhelyre figyelmeztetéseket ragasztatott ki, hogy a tisztaságot előmozdítsa s a veszedelem terjedésének igy is útjába álljon. Elolvasta ezekeket a figyelmeztetéseket mindenki, de vajon mennyi foganatjuk volt? Akárhány 8 szemeinek bőséges táplálékot nyújt a déli nap éles megvilágításában csillogó föld és tenger színárnyalatainak végtelen fokozata. Éghajlata pedig előkészíti a szellemi talajt a benyomások könnyű felfogására és visszaadására. A derült ég forróbb sugarai alatt az élet lehelletét melegebbnek érezzük; szinte halljuk a föld szivének dobogását; mintha közelebb volnánk ahhoz a nagy kohóhoz, melyben az elemek harca folyik. A vérmérséklet itt hevesebbé, a képzelet gyúlékonyabbá válik, alkalmasabbá a művészi tevékenységre. De ne értsük félre egymást. Tévedne, aki azt akarná e sorokból kiolvasni, hogy Olaszországban minden ember született művész. A római gyermeknek is több gyönyörűséget nyújtanak a kaleidoszkóp tarka üvegdarabjai, mint a Vatikán festményei, s nem a legtisztább izlést árulja el a szokás, hogy ünnepeken a templomoknak antik oszlopait szines szőnyegekkel fedik be. De megvan az egész népben, annak lelkében a művészi érzés feltétele, gyökere, csirája, mely egyesekben teljes kifejlésre és érettségre jutva, csodákat képes létrehozni. Itália minden korban megtermette a maga lángelméit, s a római birodalom Íróinak, a reneszánsz festőinek, szobrászainak, építőinek s a a legújabb kor olasz zeneszerzőinek és színművészeinek jelentékeny része a legnagyobbak közé tartozik. + * * Évekkel ezelőtt, más ég alatt, szürkébb és hidegebb földön, Németországban egy falfestményt láttam. A lipcsei egyetem előcsarnokát díszíti. Egyszerű kép, de sokat mondó. »Sötét, terhes felhőktől övezve, kietlen bércek emelkednek a magasba örvényekkel, zuhatagokkal. A meredek sziklákon, mélységek és rohanó közhelyen, vasúti várótermekben, kupékban, kávéházakban, a figyelmeztető tábla, ha képes volna rá, elpirulna afeletti szégyenében, hogy milyenhaszontalan az ő szerepe ós létezése. A társadalmi adók súlyosan nehezednek a vállainkra. Aki teljesen el nem zárkózik négy fal közé, nagyon sokféle célra kénytelen megnyítani az erszényét. Százféle jogcim van a pumpolásra. Jótékony bazárok sorsjegyeit jószívű hölgyek hordozzák házról-házra; a nőegyletek protekciós szakácsnék és háztulajdonosok gyermekeit ruházzák fel; a tál-saskörök fényt ós pompát fejtenek ki s ennek fedezésére tagsági díjaikat emelik. Mindenre kerül pénz. A tüdőbetegek részéze azonban csak nagyon rövid idő előtt tudták az első szanatóriumot felépíteni. És a hatóságok? Azok papiroson dolgoznak Papiroson meg van irva minden ugy, ahogy modern államnak be kellene rendezkednie, de azért a közegészségügyi kikágások hosszú sora megtorlatlan marad; tűrik azt, hogy embernek nem való lakásokkal a városokba uzsorát űzzenek s a nép ki legyen szolgáltatva a betegségnek és a bűnnek. Nálunk fordítva haladt az élet. Egy nem létező és a bürokratikus rendszer mellett meg nem valósítható rendelt korfikáltak. A müveit nyugaton felvették a harcot az emberiséget pusztító rém ellen. Elérkezett az idő, hogy mi is akcióba lépjünk s ne várjuk be, hogy tüdővészben ne százak — mint Zalavármegyében a mult évben — hanem ezrek pusztuljanak el és feltartózhatlanul rohanjunk a degeneráció lejtőjén, amely posványba fojtja az emberiséget. Egyesületek. Az erők egyesítésének korát éljük. A szabad verseny a maga rideg önzésével hatalmassá tette a tőkét ós kizsákmányolással fenyegette az apró emberek tömegét. Az apró emberek tehát összefognak, a kis erőkből összesítve nagy erők lesznek; a sok apró erőből keletkezik egy nagy gazdasági hatalom. De nemcsak anyagi súlyt, hanem erkölcsi tekintélyt is szerez és teremt az egyesülés s ha a kis ember egymaga nem tud érvényesülni, érvényesül mint egy nagy testület tagja. Az egyesülés, az apró erők tömörítése fogja átalakítani a társadalmi és gazdasági rendet. Nagy és hatalmas idea ez, nem volnt szabad csúfolni, sárba tiporni s nem volna szabad kinövéseit ápolgatni. Hogy az egyesülés áldásai vagy kinövései jutnak-e érvényre, az jórészt azoknak a műveltségi fokától, tevékenységétől, áldozatkészségétől patakok fölött, szúrós tövisbokrokon át, ezer veszélytől fenyegetve tör lefelé Prometheus, magasan lobogtatva jobbjában fáklyáját, az égből elrabolt tüzet*. Büntetése, mint tudjuk, rettenetes volt. Zeusz, az istenek királya, a Kaukázushoz láncolta, hol egy saskeselyű mardosta szivét. De a tüz leért és terjedt-Lángjai ugyan, mire a földre jutottak, kialudtak; csak pislogó szikra maradt meg, mely ott derengett a természeti ember homályos agyában, babonákat sugallva az ébredező tudásvágy kielégítésére. A természet lehellete azonban szította a tüzet. A nagy ismeretlen, az élő mindenség titkai az ajkakra dalt és imádságot csalnak, költészetet és vallást teremtenek, hordozóit és tükreit egy fiatal világfelfogásnak. S a két testvér : melegség és világosság, növekednek, erősödnek ; az egykor kicsi szikrából lángok, lobogó lángok csapnak fel, melyek a művészet ós tudomány fényével beragyogják a világot. Rómának e prometheuszi tüz ápolásában előkelő szerep jutott. Kimeríthetetlen erejével táplálva nemcsak nagyra növelte az emberi művelődést, hanem annak magvait belehintve a nemzetek lelkébe, milliók jólétének s későbbi korok nagyságának vetette meg alapját. S mikor sok százados tevékenység után működése szűkebb határok közé szorult, akkor sem vesztette el egyetemes jelentőségét, hanem megmaradt a népek számára mint egy világvallás székhelye s mint a művészet örök értékű mintáinak letéteményese. Róma ól; Róma büszkén tekinthet életére, mert az emberi nem tökéletesedésének ós haladásának történetében magának soha el nem múló emléket állított. Vida Sándor.