Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-22 / 12. szám

8 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1903. március"22. kos hegyoldalon, a puskásokat pedig a völgy szélén állította fel házigazdánk, aki nekem is egy flintát erőszakolt a vállamra, jóllehet vadászatnak soha hire világát sem láttam. A fegyvernek többi közt az a furcsa tulajdonsága volt, hogy a kakasának a felhúzásához nem volt elég egy ember és ha az ember elsütötte, kivitte a golyót patronostul, mindenestül. De azért gyilkos egy szerszám volt s aki tudott vele bánni, hasznát is vehette, de én csak parádéra használtam. Természetemnél fogva nem levén vérengző, erősen elhatároztam, hogy csak a végső szükség esetében lövök, szomszédaimnak hagyván a zsákmányt, a kik prédaszomjasan türelmetlenkedtek. Az én jobb oldali szomszédom pedig volt egy igen báj'oS hölgy, a kinek rövid vadász öltönye ki-ki villant a bokrok közül, elárulva néha-néha kecses alakját s láttam minő idegesen szorongatja fegyverét parányi kezeivel. Gyilkos kedvű hölgy volt az ón szomszódnőm. Azt mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást és ez alkalommal a közmondás — részemről — nagyon talált. Engem nagyon vonzott az amazon természetű hölgy S mig ő türelmetlenül várta a hajtók lármáját, addig ón puskámat a fának támasztva verset faragtam, természetesen hozzá. Még azt a vadkant is boldognak zöngtem, a ki fegyverének csöve elé kerülni elég szerencsés. Előre megcsináltam az ő hallalijához a diesóneket, a melynek vége az volt, hogy nemcsak a vadat, hanem egyéb állatot is meglőtt ő (ez gyengéd célzás volt önmagamra), csakhogy nem robbanó golyóvál; hanem szemeinek igéző tüzével, gyilkos tekintetével. E közben pedig az én puskám még mindig nem volt megtöltve. Mit törődtem én most a közeledő zajjal, csak a rímeimet rendbe tudjam szedni. Éa roppant szerencsével vadásztam a rímet. Ha űem akart nyélbe sülni egy sor, csak félre hárítottam az ágat, ott állott az én múzsám a bokrok mögött ós sugallta a dalt, a melylyel az ő szivére vadásztam. Már egészen közel ért a hajtás, az ón versem is készen volt. Idején valónak találtam azonbam megtölteni gyilkoló szerszámomat. Elhatározásomat is megmásítottam már, az ő kedvéért. Lőni fogok biztos kézzel, bátran, hogy bebizonyítsam előtte, miszerint egy incinfinci vaddisznó nem olyan nagyon félelmes előttem. Végre hosszas küzködós után Hintámat rendelkezhető állapotba helyeztem s neki támasztottam hátamat a mohos fának. No most jövel vadkan! Kértem a sorsot, hogy osak egy akkora malacot hozzon elém, mint az öklöm és én meg leszek elégedve a szerenosómmel. Egyszerre csak nagy csörtetéssel rohan le a hegyoldalról nem is egy vadmalac, nem is kettő és hem is rtialac, hanem bárom vén állát — ós tartanak egyenesen nekem. Oh édes Istenkém! — fohászkodtam magamban — ekkora szerencsét nem kértem én tőled, hanem csak olyan ioi-pici kis vadmalacot, mint az öklöm. Sok uram a te áldásod. Hanem azért megálltam a helyemen ós lőttem is, igen is lőttem. Bár ne lőttem volna! A mint a lövés eldördült, az egyik nagy vad elbukott, a másik kettő pedig rohant egyenesen felém, hogy szóttépjen, — de én nem engedtem ám magamat, hanem egy kettő, újra tölteni eszembe se jutott, elhajítottam a puskámat ós felkapaszkodtam a fára, a hol menhelyet leltem. Ezután két lövés hallatszott és utána a hallali. A kaján sors épen ugy akarta, hogy a zsákmányhoz siető szép hölgy és szeretetreméltó házigazdánk épen az én fám alatt találkoztak össze és még hozzá a legkritikusabb pillanatban; akkor, mikor épen csúsztam le a fáról, lehorzsolva kezemről a bőrt. Van-e nagyobb büntetés a világon, mint mikor az embert kikaoagják? Engem pedig az ért. Nesze neked szegény fiu. Meghódíthatlan vár most már számodra annak a szép hölgynek a szive. Nevetségessé váltál előtte. Oda a beosület, oda a férfiasság. Kikacagtak, kinevettek és aztán kacagtak ós nevettek rajtam egész nap. Az erdő közepén egy tisztáson volt az ebód. Éhes voltam, mint egy kóbor farkas, de torkomon akadt a falat, mikor egy-egy vigyorgó arcra néztem. Hát még az a szép hölgy ! Nem volt a világon olyan csúfság, a mit rám nem rakott. Milyen nagyszerűen tudta illusztrálni, hogyan hajítottam el a puskámat, hogyan rohantam a fához, pedig azt nem is látta, hanem azt, amit csakugyan látott, azt nem akarta utánam produkálni. ü,béd után egy alkalmas pillanatban megmondtam neki, hogy az egész malheur tulajdonképen abból származott, hogy hozzá való versifikálás közben elfeledkeztem a körülöttem történtekről. No még csak ez kellett. Rögtön megkoszorúzott egy önkezével font cserfa koszorúval és csúfondárosan visszavonta eddig ellenem szórt méltatlan megjegyzéseit, mondván : »Kérem, amig mi a vadra lestünk, addig ő cadentiát keresett a vaddisznóhoz.* És még mindezekkel se volt vége az ón szenvedéseimnek. Kezdődött a délutáni hajtás. Szomszédok lettünk ismét a bájos gúnyolóval, ámbár én szivesen mentem volna már tőle távolabb vidékre, de ő nem eresztett, gyönyörködni óhajtván bennem. Én pedig megfogadtam, hogy bennem ugyan senki se fog gyönyörködni. Nagy lelki nyugalommal neki támaszkodtam a fának, nem néztem se jobbra, se balra, csak mérgelődtem s kerestem a boszu eszközeit. Egy két őzikét durrantottak le s már-már vége volt a vadászatnak, mikor mellettem egy tapsifüles sétál szép csendesen a bozótban. Amint kiért a tisztásra, szemtelenül a két lábára áll, szépen meghajtja magát, azután a szemem közé rúgta a port és szökdécselve megy tovább. Szemtelen egy gúnyolódó nyul volt. Bennem már úgyis torrt a méreg, a boszu, végre ez a nyul teljesen kihozott a sodromból. Hát még ez sem hagy békét nekem? No megállj nyul. Kapom a puskámat és durr, ellövöm a nyúlnak az egyik lábát. De a haszontalan tapsifüles azért csak baktatott, bár lassan. A düh elvakított ós én mint egy telivér setter rohanok utánna. Elértem, fejbecsaptam, megdöglött. Meglátták, kinevettek, bajuszt pingáltak ós végre megszöktettek. Azóta nem merek a szép hölgy elé kerülni, de megboszulom magamat, irök egy értekezést, a melyben kimutatandom, hogy nem illik asszony kezébe gyilkoló fegyver. A mennyire szerelmes vagyok belé, megteszem, talán leszokik a vadászatról, a mely nekem annyi keserűséget okozott. Piaczi áraink a legutolsó hetivásáron öOkilogrammontint. Kor.-i* 6.90 6 — 5-70 5-90 65-— 6-60 4-60 búza rozs árpa zab lóher tengeri bükköny fehérbab tarkabab minőség szerint » » » > > Kor.-MI 6.80 5-90 5-— 5-80 60.— 6-50 4-— 8-50 6 — Felelős szerkesztő: dr. Csák Károly. Társszerkesztő és kiadói Udvardy Iflnác. üj! üj! üj! Női felöltők, párisi modellek érkeztek a SCHÜTZ áruházba. 387/kig. 1903. Pályázati hirdetmény. Zalaegerszeg r. t. városnál megüresedett egy rendörkapitányi és egy rendőrbiztosi állásra pályázatot hirdetek. 1. A főispán által élethossziglan kinevezett rendőrkapitány javadalmazása 2000 korona tisztifizetés, 500 koronáig terjedhető 5—5 éves korpótlék, 400 korona lakbér és a városi képviselőtestület által megállapított, de még törvényhatósági jóváhagyást igénylő évi 200 korona egyenruha illetmény. 2. A képviselőtestület által élethossziglan választott rendőrbiztos javadalmazása 900 K évi fizetés, 100 K lakbér és egyenruha. Ugy a rendőrkapitány, mint a rendőrbiztos szolgálatban egyenruhát tartozik viselni. Pályázók tartoznak életkorukat, eddigi alkalmaztatásukat s a rendőrbiztos egészséges testalkatát okmányokkal igazolni. A pályázati kérvények a rendőrkapitányi állásért Dr. Jankovich László gróf, Zalavármegye főispánjához, a rendőrbiztosi állásért Zalaegerszeg r. t. város képviselőtestületéhez cimezve alulirott polgármesternél 1903. évi április 4-én délután 5 óráig nyújthatók be. Zalaegerszeg, 1903. március 14. Várhidy Lajos, polgármester. u 5 O o o o 13 2. o o o Dr. Dreiszker Yizgyógyintézete március hó 1-től kezdve KŐSZEGEN, Vasmegye, vasúti állomás. gC RENDSZER: Prlesnitz és Knelpp. Legjobb gyógyeredmények 1 Gondos orvosi felügyelet! Igen jutányos ár! Prospektus ingyen és bérmentve! Eladó szőlő. Jánka hegyen egy igen jó karban *t levő szőlő eladó. * Bővebb felvilágosítást ad Vörös Gyula ^ I Fürdő-u. 3. sz. X