Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)

1901-12-08 / 49. szám

2 ZALAMEGYE 1901 december 15. Ezeknek a sebeknek gyógyításáról kellene gondoskodni; ezért kellene a tiszta, fenséges ethikai elveket fentartani és ápolni; mert jól jegyezzük meg, Hogy ahol az élvezethajhászat nagyobb a munkánál, ahol a fogyasztás nem párosul önuralommal, az önérdek az altruismus­sal s ahol a javak gazdaságos felhasználásának helyébe a fékétvesztett pazarlás és az észsze­rűden fényűzés lép : otl a gazdasági élet tartós virágzása lehetetlen ; ott az állami lét súlyosan veszélyeztetve van! A megyei gazdasági egyesület közgyűlése. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület f. hó 1-én Zalaegerszegen saját helyiségében Hertelendy Ferenc egyesületi elnök elnöklete alatt rendes közgyűlést tartott. Elnök a megjelent tagokat melegen üdvözölvén, a közgyűlést megnyitja ; utal a tárgysorozatra, melyből kifolyólag bejelenti, hogy az elnökség mandátuma le­járván, maga és elnöktársai nevében lemond ; köszöne­tét fejezi ki a bizalomért, amelyet az egyesület tagjai megválasztásukkor beléjük helyeztek; iparkodtak a beléjük helyezett bizalomnak megfelelni; hogy a lefolyt idő alatt csak keveset tehettek, ennek oka, bogy az egyesület pénzügyi viszonyai nagyobb szabású tényke­dést nem engedtek meg ; dacára annak, hogy a köz­gyűlési határozatból kifolyólag a 40 koronán felüli tagsági hátrálékok beperlése iránt az elnökség a kellő intézkedéseket megtette, a régi tagsági dijhátrálékok a 3.000 koronát meghaladják, mig a folyó éviek 1.760 koronát tesznek ki úgy, hogy az összes tagdijhátrálélc 5.262 K; a nagymérvű hátrálék nemcsak a központ működését bénítja, hanem kártékony hatással van a gazdakörökre is, amelyek a folyó évben az eddig élvezett évi segélyt az egylet s/.iik pénzügyi viszonyai miatt nem kaphatván meg, ez évben alig adtak élet­jelt munkásságukról ; kéri a tagokat a pontos fizetésre, hogy az egyensúly az egyesület pénztáránál mielőbb hclyreallvan, úgy a központ, mint a vidéki gazdakörök intensivebb munkásságot fejthessenek ki gazdaközön­ségünk érdekében; végül a bizalmat még egyszer megköszönve, kéri a közgyűlést korelnök választására, kinek elnöklete alatt a közgyűlés a tisztviselői kart megválaszthassa. Az éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó után szót kért Gruncr Lajos egyleti tag s utalva arra az oda­adó buzgóságra, melylyel az elnökség a lefolyt bárom év alatt az elnöki teendőket teljesítette, indítványozta, hogy a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezze ki köszönetét és elismerését, ami általános helyesléssel találkozott. Ezután Csillag Gyula korelnök az elnöki széket elfoglalván, felszólalt Fábiánics Gyula egyleti tag, aki utalva arra, hogy az elnökség működése a lefolyt idő­szak alatt közhelyesléssel talalkozott, indítványozza, hogy a titkos szavazás mellőzésével a közgyűlés egy­hangúlag újból valaszsza meg az elnökséget, ezzel is kifejezést adván a benne helyezett osztatlan bizalomnak. A közgyűlés az indítvány elfogadasával, közfel­kiáltással, egyhangúlag nagy lelkesedés között újból Hertelendy Ferencet elnöknek, Koller Istvánt első al­elnöknek és Deák Mihályt másod alelnöknek válasz­totta meg. A megválasztott elnökség nevében Hertelendy Ferenc elnök mondott köszönetet az újból nyilvánult biza­lomért azzal az ígérettel, bogy amint a múltban, úgy a jövőben is tőlük telhetőleg mindent elkövetnek, hogy az egylet céljait előmozdítsák; egyúttal köszönetet mondott a körelnöknek. A folytatólagos tárgyalás előtt elnök előterjesz­tette Szmodits Viktor alsólendvai főszolgabíró levelét, melyben bejelenti, hogy a keszthelyi közgyűlés jegyző­könyvében foglalt ama kitétel, hogy ő a járási terü­letén történt cseléd-jutalmazás alkalmával az ünnepsé­gen nem jelent meg, tévedésen alapszik, mert ő tényleg jelen volt, amit a közgyűlés tudomásul vett. Az igazgató választmány kebelében a három év alatt elhalt vagy elköltözött tagok helyébe újakat választott a közgyűlés s az ekkép kiegészített névsora az igazgató választmány tagjainak a következő: Árvay Lajos, gróf Battyány József, gróf Battyány Ernő, Barcza László, Bezerédy Lajos, Bezerédy László, Botka János, Cserfán Károly, Csert án László, Csillag Gyula, dr. Czinder István, Dezső Béla, Derva.iics Imre, Dervarícs János, Eitner Sándor, Elek Ernő, gróf Fes­tetics Tasziló, Forintos Kálmán, Farkas József, Fábiá­nics Gyula, Gaál Ödön, dr. Gyömörey Vince, Gyömörcy Gáspár, Gruner Lajos, dr. Haudelc Ágoston, Hajós Mihály, Hert elendy József, gróf Jankovich László, Imreh Antal, Kemény Andor, Königmayer János, Lányi Kál­mán, Malatinszky Ferenc, Malatinszky Lajos, Nedcczky Jenő, Nagy Károly, Nunkovics Vilmos, Odor Géza, báró Putheany Géza, Stadel János, Szűcs Dezső, Szily Dezső, gróf Széchenyi Béla, Szabó Imre, Tarányi Fe­renc, Trsztyánszky Ödön, Udvardy Ignác, Virius Vince, Vizlendvav Sándor, Znthurec/.ky Márton. - Az egye­sület elnöke, alelnökei, titkárja, valamint a gazdakörök elnökei, alelnökei és jegyzői hivatalból tagjai az alap­szabályok értelmében az igazgató választmánynak. A számvizsgáló bizottság tagjaivá Deák Mihály egyesületi másod alelnök elnöklete alatt Árvay Lajos, Nagy László, Malatinszky Ferenc, Szűcs Dezső, Ud­vardy Ignác egyleti tagok választattak; hivatalból tagjai a számvizsgáló bizottságnak az egyleti ügyész, titkár és pénztárnok. A bizottság feladata az 1901 ik évi számadás megvizsgálása és az 1902-ik évi költség­vetési előirányzat megállapítása. Tekintettel a nagymérvű tagsági dijhátrálékokra, a közgyűlés elhatározta, hogy a tagok zárt borítékban felszólittatnak hatrálékos tagsági dijaiknak a befizeté­sére ; a 40 koronán felüli hátrálékokat a számvizsgáló bizottság jelen éséhez képest a legközelebbi közgyű­lésből fogjak kiadni az ügyésznek behajtás végett Az egyesületi kertre nézve a kiküldött bizottság javaslatahoz képest a közgyűlés elhatározta, hogy a külső kertet parcellázás után eladja s mig ez megtör­ténik, bérbe adja; a belső kertet a jelenlegi kertész­nek az általa beígért 600 K évibér mellett bérbeadja ; a bérleti szerződés megkötésével, valamint az eladási módozatok megállapításával s keresztülvitelével a kert bizottságot bizta meg. Olvastatott a német vámtarifa ügyében kiküldött bizottság javaslata, amelyet a közgyűlés elfogadott s annak alapján a kormányhoz felirat intézését hatá­rozta el. Előterjesztetett a földmivelésügyi miniszter leirata a lótenyésztés ügyében. Ezzel kapcsolatban felolvasta­tott ugyanezen ügyben a megyei lótenyésztési bizott­ságnak Palinban tartott gyűlésén felvett jegyzőkönyv, amelynek a lótenyésztés-kerületek megállapítására vo­natkozó tervezetét a közgyűlés magaévá tette azzal a hozzáadással, bogy a zalaegerszegi járásnak a Valiczkán túl levő részében is hidegvér tenyésztes engedélyeztessék s a közgyűlés ily irányban tesz a földmivelésügyi mi­niszterhez felterjesztést. Elnök előterjeszti az Országos Magyar Gazdasági Egyesület átiratát a cukorrépa termelők és cukorgyárak közötti szerződések ügyében A közgyűlés e tárgyban elfogadta a Szolnokmegyei Gazdasági Egyesületnek «Ostobaság! Ami fiunk nem juthat ily helyzetbe, sokkal komolyabb és higgadtabb.» «De ha a fiatalság hevülékenysége mégis magá­val ragadna? Megvallom, kedves öregem, különös sej­telem kínoz, melytől nem szabadulhatok. Ma reggeli érzékeny elbucsuzasa, tegnapi visszavonultsága, az a föltűnő gond, melylyel iratait rendezte® ^Képzelegsz, édes gyermekem!® szakitá félbe. «Sziveskedjél kihordatni a reggeli teritékeket!» Le voltam győzve. Férjem nem hitt sejtelmem­ben. De nyugodtsága nem csitította lelkem háborgását. Folyvást növekedő aggályossággal töltöttem el a dél­előttöt és csak gépiesen végeztem hazi teendőimet. Amikor délben elkészültem velük, kézimunkával fog­lalkoztam a fiam dolgozószobájában. Ugy tetszett, mintha itt kellene őt bevárnom. Alig múlhatott el tíz perc, amikor lassú, vonta­tott lépéseket hallottam a folyosón. Éppen fel akarok emelkedni, mikor kinyilik az ajtó. «Rezső,» kiáltottam és rohantam elibe. Inogva állt a küszöbön, két fiatal embertől támo­gatva. Fején kötés, arca halotthalvány. Kiáltasomra mereven tekint reám és öntudatlanul hanyatlik kísé­rőinek karjaiba. «Ne ijedjen meg nagyságos asszonyom !» — mondja az egyik fiatal ember. «Csak egy kis ájulás az egész. Könnyű sebet kapott a homlokán, melyet sza­bályosan bevarrtak; semmi aggodalomra nincs ok, Szak­értő vagyok. Hagyjuk pihenni; kérem, hozasson egy kis vizet!» Csak most nyertem vissza eszméletemet. Most hogy elmúlt a veszély és élve láttam a fiamat, lelkem iszonyú kínja megszűnt és ismét nyugodt lettem. Ha­mar levetkőztettük és agyba fektettük. Amikor megint magához tért, mellette ültem és kezét az enyémben tartottam. Tekintetéből bocsánatkérést olvastam ki. Igyekezett a fejét fölemelni, beszélni akart, de én be­tartottam a száját és gyengéden visszafektettem előbbi helyzetébe, «Csendescn, csendesen, fiam, mindent tudok!» . Most behunyt szemekkel feküdt és nyugodtan lélegzett; nehany perez múlva elaludt. Rövid vártatva lépéseket hallok a mellékszobában. Felkelek és kime­gyek. Férjem jött haza. «Öregem», mondám, «ne ijedj meg, Rezsőnk.j Férjem elhalványul. «Mi baja Rezsőnek ?» «Csitt! Alszik most. Semmi jelentősége sincs, könnyű seb». Férjem már is a beteg szobajába rohan. Én utána. A zaj felébresztette Rezsőt. Amint megpillantja atyját, mosolyog és odanyújtja neki halvány kezét. <cBocsáss meg, apuskám !» suttogja. «Ne izgasd magad, fiam !» mondta elerzékenyülve apus. «Nem tehettem másképp, édes apám, muszáj volt® «Hadd csak, fiam! Hiszen tudom, tudom». «Nem szabad haragudnod, apuskám !» esdekel a a beteg. «Azt állította.® «De most nem szabad beszélned, Rezső! Hiszen tudom, hogy másképpen nem cselekedhettél. Súlyosan megsértettek és a sértést csak vérrel lehetett lemosni. Nem ugy van-e ?» Rezső ismét hátrafeküdt és mosolygott. Néhány pillanat múlva folytatá : «Igcn, apuskám, nem tehettem mást. Azt állí­totta, hogy nem irsz helyesen latinul — és ezt a szé­gyent csak nem hagyhattam rajtunk száradni ugy-e bár, apuskám ?» átiratát s annak szellemében fog felterjesztést tenni a baj orvoslasa végett. Az egyesületnek a keszthelyi gazdasági taninté­zet hallgatói részére alapított 20Ö koronás millenáris ösztöndiját a folyó 1901/2-ik iskolai évre a közgyűlés Tretter Dénes III. éves hallgatónak Ítélte oda. A szombathelyi m. kir. állattenyésztési felügyelő­ségnek átiratát az állam által a községek részére vásárolni szokott apaállatok beszerzésének megkönnyí­tése tárgyában — a közgyűlés tudomásul vette. Az egyesületi ház felépítésének ügyét, tekintet­tel arra, hogy a nemesi pénztár a maga céljaira a közel múltban házat vett s igy annak a szügségíetére helyiséget nem kell az egyletnek átadnia: Malatinszky Ferenc indítványozónak javaslatára a közgyűlés egye­lőre a napirendről levette s egyúttal Lányi Kálmán kir. főmérnöknek, a ki a tervet elkészíteni szives volt, köszönetét fejezte ki. Fitos Márton egyesületi pénztárnoknak megbíza­tása c hóban lejár ; a közgyűlés felkérte a pénztárno­Icot, hogy a legközelebbi közgyűlésig szíveskedjék a pénztárnoki teendőket teljesíteni, amikor is a közgyű­lés tárgysorozatába a választás felvétetik. A közgyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére dr. Jankovich László gróf és Udvardy Ignác egyesületi tagok kérettek fel. Az Országos Magyar Gazdasági egyesület köz­gyűlésére az egylet képviselőiül Hertelendy Ferenc, Koller István, Szűcs Zsigmond, Bogyay Máté és Gru­mer Lajos egyesületi tagok kérettek fel. A közgyűlés tudomásul vette Károlyi Sándor gróf köszönő iratát az egyesület részéről hozzá inté­zett üdvözlő iratra. Egyéb tárgy nem levén, elnök megköszönte a tagok részéről tanúsított érdeklődést s a közgyűlést bezárta. A tagok az elnök zajos éltetése mellett oszol­tak szét. Vármegyénk 1902. éVi bizottsági tagjai. Alább közöljük vármegyénk 600 bizottsági tag­jának az 1902»ik évre egybeállított névsorát, amely névsorban foglalt bizottsági tagok működnek már a f. hó 16-iki tisztújítás alkalmával. A választott bizott­sági tagok közül azokat hagytuk ki, akiknek választá­sát az igazoló választmány megsemmisítette. A) Virilista bizottsági tagok: Festetics Tassilló gróf, Festetich Jenő gróf, Elek Lipót, Zichy Ágoston gróf, Halbik Ciprián, Gráncr Géza, Vizlendvay Sándor, Tarányi Ferenc, ifj. Thassy Imre, Péller Pál, Koller István, Battyány Ernő gróf, gelsei Gutmann László, Linzer Béia, Takács Jenő, Battyány József gróf, Lengyel Sándor, Barcza László, Tamás Ádám, Szily Dezső, Bosnyák Géza, Malatinszky Ferenc, Hirschler Miksa, Zalán Lipót János, dr. Czin­der István, Landau Horác, Szentmihalyi Dezső, Fors­ter Elek, Hertelendy József, Lázár József, Szommer Ignác, Babóchay György, Honcrla Hermán, Bezerédy Adorján, Fischer László, Bozzay Pál, Stern Zsigmond, Hertelendy Ferene, Dervarícs Imre, dr. Kayser Emil, Mohaupt Oszvald, Oltay Guidó, Ocskay Rudolf, Fi­nagl Lajos, ifj. Francz Lajos, Neumann IVLiksa, Csertán Károly, Raszter Sándor, Bogyay Maté, Csesznák Jó­zsef, Clcment Lipót, Jerffy Adolf, Dervarícs János, Reischl Vencel, Musset Ferenc, Zichy István gróf, Schwarcz Gusztáv, Györffy János, Fürst Benedek, l'ut­heány Géza báró, Kemény Andor, Bogenrieder József. Hűvös Ármin, Deák Mihály, Lőke Samu, Rapoch Gyula, Leszner Samu, Sebestyén Lajos, Jusztus Izidor, Beze­rédy László, Berényi Jenő, Breuer Bernát, dr. Gyö­mörey Vince, dr. Tuboly Gyula, dr. Krasovecz Ignác, Tóth Lajos, Eperjesy Sándor, Csertan László, Peczek György, Varga János, Kovács Antal, dr. Hauser Já­nos, Schmidt Emil, Litke Lőrinc, Csendes József, Vág­ner Karoly, Csutor János, Königmayer János, Krausz Lipót, Matisz Lajos, Benedek Ede, Aczél Pál, Ziegler Kálmán, Hetyey Károly, Kohn Gáspár, Deutsch Lajos, Gutmann Ödön, Gutmann Vilmos, Gutmann Aladár, dr. Háry István, Verő Henrich, Batthany Pál gróf, Szűcs De­zső. dr. Bardió György, Morandini Balint, dr. Bentzik Fe­renc, Szűcs Zsigmond, Bezerédy Lajos, Lilipics Lajos, Grünhut Henrich, Grünhut Alfréd, Simor János, Gyömö­rey Gáspár, Hertelendy Béla, Veltner Adolf, Szanveber József, Krosetz János, Strem Dénes, Hugonay Béla gróf, Práger Béla, Töreky Aladár, Szabó Lajos, Blau Lajos, Botka János, Schercz Richárd, Grünbaum Fe­renc, Sebestyén József, ifj. Háczky Kálmán, Schütz Sándor, Skublics Karoly, Mayer Mór, Thassy Kristóf, Strem Tódor, Strem Vilmos, Blau Adolf, Eitner Zsig­mond, Hajós Hihály, id. Haczky Kálmán, dr. Szekeres József, Bogyay Jenő, Stern Mór, Stern Sándor, Vurg­lich Gusztáv, Györffy Pongrác, Németh János, Isoó Ferenc, Belus Lajos, dr. Kcle Antal, Györffy Géza, Makray Sándor, Szabó Imre, Semetke József, Unger Ullman Rlelc, Pető Jenő, Oszterhuber Lajos, Skublics Gyula, Ilaba József, Lázár Samu. Erényi Ignác, dr. Hajós Ignác, Harkányi Ede, Tánczos Lajos, dr. Hanny Ödön, Hofftnan Béla, Talabér László, Ivánics György, Lichtenstein Sándor, Marton Gyula, Frisch Lipót, dr. Berger Ignác, dr. Iluray István, Varga Lajos, Baka Boldizsár, Míltényi Sándor, Bossányi Ferenc, Sartory Oszkár, Hajik István, Gaál Ödön, Reiter József, Lan­ger Makár, Skublics Zsigmond, Ley József, Kiss Pál, Pozsonyi Aladár, Farkas Gábor, Szeidmann Samu, Oroszváry Gyula, dr. Hoffmann László, Forintos Kai­mán, ifj. Fessclhoffer József, id. Leszner József, Kollay Jeromos, Zathureczky Márton, Czvetkovics Antal, Vi­dor Samu, Juk József, Autonovics József, Kiss Sándor,

Next

/
Thumbnails
Contents