Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)
1901-10-13 / 41. szám
XX. évfolyam Zalaegerszeg, Í90Í. október 13. 4í. szám. Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szára ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyilt-iér petit sora 24 fii. I r;í f I ur, es m A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bórmen tetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek, Valamint a ,,[xégrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet'-nek hivatalos közlönye. IMI egj e 1 e m- ± Hs: m i n d e n -y a r á, -p n ;p ű becsület Mindenkinek féltékenyen őrzött kincse. Nemcsak azok fektetnek rá nagy súlyt, akik annak a társadalmi életben való nagy fontosságát és értékét teljes mértékben ismerik, tudják: hanem azok is, akik műveltségi fokuknál fogva az egyén erkölcsi értékének a mérlegelésében nem képesek magasabb színvonalra emelkedni és magasabb szempontokból itélni. És kétségtelen, hogy az ő sajátos felfogásuk és Ítéletük szerint bizonyos mértékben és bizonyos szempontokból még a társadalmilag, a társadalmi morál szempontjából meglehetősen elkallódott egyének is vindikálnak maguknak becsületességet. Nagyon természetes, hogy az ő sajátos felfogásukat, az ö becsületességi színvonalukat a társadalom nem fogadja el s innen van, hogy bármily nagy visszatetszést vonjon maga után a szigorúbb társadalmi, erkölcsi Ítélet, — kizárja azokat Kebeléből. Az egyszer elvesztett becsületet roppant nehéz visszaszerezni. Bizonyára sokak előtt ismeretes az a tanköltemény, mely arról szól, hogy egyszer a szél, a viz és a becsület bujóskát kezdtek játszani. El bujt a szél, de arra csakhamar reá akadtak. Elbujt a viz is, de azt is hamar megtalálták. Végre elbujt a becsület, de ezt bizony hiában keresték hegyen-völgyön, nem találták meg sehol. A tanulság ebből az, hogy az egyszer elvesztett becsület után hiába fáradunk, hiába verejtékezünk, hiába tesszük fel visszaszerzésére életünket, vagyonunkat : azt többé nem nyerjük vissza. Épen azért őrzi minden olyan egyén, akinek műveltségi fokánál fogva az erkölcsi világrendről . iszta, világos és helyes fogalmai vannak, minden érintéstől, minden lehelettől is az ő becsületét. Mert mindenkinek a becsület biztosít helyet a társadalomban ; ez adja meg egyéniségének azt az értéket, azt az erkölcsi súlyt, amely nélkül a szereplés, az is életcél felé törekvés minden munkája nagyon meddő marad. Hogy magasabb, általánosabb érdekű és fontosságú mozgalmakról ne szóljunk, vegyünk csak egy üzleti célból alakuló társaságot. Val,on, ha a felhívást kibocsátják, nem azt mérlegelik-e mindjárt azok, akik a célt elég gyako. latinak, elég eredményt Ígérőnek látják, hogy kiktől ered a mozgalom ? Elég biztosítékot nyujt-e e vállalat • zolidságára és megbízhatóságára nézve azok becsülete? Vannak ugyan különös gondolkozású emberek, akik a társadalmi és üzleti becsületességet szeretik megkülönböztetni, egymástól elválasztani; azonban a társadalmi morál a becsületben nem ismer megkülönböztetést. Az egyforma minden esetben és minden emberre nézve. Tehát azt megőrizni egyformán jogában és kötelességében áll minden embernek. De nem is találunk a társadalmi összeütközések egyikénél sem oly erős retorziókat, mint épen a becsületsértéseknél. Vagy nem eléggé mutatja-e a becsület rendkivüli becsét az a körülmény, hogy megsértett becsületük megtorlása érdekében képesek a legodaadóbb, legönfeláldozóbb családapák életüket kockára tenni érette és szegény csaladjukat hátrahagyni kenyérkereső nélkül, sok esetben a legborzasztóbb nyomorra. Ha tehát a becsület oly nagy és féltékenyen őrzött kincse a társadalmi eli tben érvényesülni akaró embernek, hogy még az életüket is oda vetik érte az erkölcsiség egyéb törvényei szerint élni, dolgozni kötelezett egyének : mi természetesebb, mint hogy a társadalmi érintkezésben semmiféle erkölcsi értéküket sem kell oly nagy mértékű viszonylagos becslésben, tiszteletben tartani, mint az egyéni becsületet. Akik embertársaik becsületében minden színre, szóra gázolódnak: azok önmagukkal szemben nagyon aggályossá teszik, váljon van-e elég erkölcsi érzékük az egyéni becsület nagy értékének a mérlegelésére 1 Mert azok, akik a saját becsületüknek mindeune pótolhatlan értékét, becsét ismerik: lehetetlen, hogy ezt a draga kincset másokban is ne tiszteljék! A francia és angol társadalom e tekintetben sokkal nagyobb tiszteletet tanúsított az egyéni becsülettel szemben. Az ottani felfogások szerint vaunak oly mértékű becsületsértések, amik az elkövetőket az elégtételadásra határozottan disqualitikálják. Az ilyen sértőket a társadalom Ítélőszéke kizárja s ez ellen nincs felebbezés. Különösen következetes szigorral megtartja ezt az angol társadalom s igy éppen ebből folyólag nagyon érthető, hogy ott a becsületsértések nem olyan mindennapiak, mint nálunk, ahol bizonyos körülmények között a más becsületében való gázalas bravúr számba megy. Bizony nagyon jó volna a becsület megvédése szempontjából a mi társadalmunknak is helyesebb erkölcsi alapot teremteuie. Hisz nálunk a legközönségesebb érdekküzdelmek, a legmindennapibb elvi harcok rendesen becsületsértéssel végződnek. Az elvi küzdelmek zaját rendesen egypár pisztoly durranás némítja el, legtöbb esetben a közérdek rovására, melyre nézve a tisztessége:; tárgyilagossággal folyó elvi csaták csak haszonnal lehetnének. Ez a gyakran ismétlődő dolog már mindenkire nézve eléggé megunt lehet s igy lehetetlen, hogy a társadalmi murai reformaJására hivatott tényezők ne foglalkoztak volna már a gondolattal, hogy az emberi becsület immunitását, amelyet a lörveny szigora eléggé meg nem őriz, társadalmi uton kellene biztosítani ! Nagyon természetes, hogy ennek a legmagasabb körökből kell kiindulnia, hogy általánossa legyen; mert a mi demokratikusnak hirdetett társadalmunkban a becsület megvédése sem iudulhat ki az alsóbb regiókból. E tekintetben a gyökér szálaknak csak a magasabb régiók biztosítanak életet! A „Zalamegye" tárcája. esben. Könnyű az úrfélének vadászni! Legalább úgy tartják a tanyán. Lefizeti az adót, kiváltja a vadászteiiiletet, vállára akasztja a legújabb rendszerű vadászfegyvert és szabad ) utfog'atnia az allöld vadjaira. Van miből. De hát honnan vegye a szegény tanyai ember azt a tömeidek pénzt, arait el kellene fizetnie az élvezetérti? ürül, hegy él, ntm hogy még adót is fizessen azért a vadért, amely''Sz ő káposztáját eszi, csemetéjének gyönge hajtását lerágja, a lucernáját megdézsmálja. No meg aztán nem is élvezet az, amiért az ember előbb leszuija a kekhasu bankókat. Így okoskodott János gazda és ezen az égbekiáltó igazságtalanságon úgy elfutotta ő kegyelmét a mereg, hogy most már csak azért is nyúl pecsenyére vágyik. Kiveszi szájából a kétgarasos cseréppipát, melynek íii/.e a nagy mérgelőués alatt kialudt, kiveszi hamuját, de inra g.yujt rá, hanem a pipa megint csak visszakerül fogai közé. Gondolkozik ; meghányja az, élvezet esélyeit. Először is mi baj élheti az embert? Megfogja a csősz, elveszi a puskát, azonfelül mea;is bírságolják János esze itt megáll. — A csősz ? Szétnéz, hogy nem látja-e valaki, aztán kivesd a csizmaszárból a budlit s egy vágást tesz a levegőben. A vágás az elejtendő nyúlnak szól, a fele ő neki magának, a másik feie a csősznek. Ekképpen a csőszszel elinfé/te a dolgát. De hát a zsandárok ? ! Ezeket fél nyúllal, de még egész nyúllal sem lehet kibékíteni. Irgalmat nem ismerő kéménv legények. János meaint csak gondolkozik. A pipa csutkájával megvakarja a füle tövét, pedig nem is viszket; deliát ez együtt jár a gondolkozással. — Eb a ki bánta, méit fogna meg éppen engem a zsandár ? Ezzel meglevén nyugtatva a lelkiismeret, a pipa elfoglalja az őt megillető helyet és most már rá is gyújt János gazda, mert jó a szaga, szép a tűstje, amint gomolyog. Egyszer amint fújja a füstöt, csak elnézi, majd felkiált. — Valóságos nyul a' ! Itt a füle, itt a lába! Amint odabök ujjával, szétfoszlik a füst, de megmarad János öröme, mert világos, hogy a végzet is nyulat rendelt vacsorára Hiszen olyan szépen kifordulódott nyúllá a füst. János bemegy a kamarába s megbillenti a legnagyobb hordót, alátámasztja egy darab fával, aztán elkezd alatta kotorászni. Kikerül alóla egy rövid csövű kapszlis puska, egy tülök, amiben a sörétet, egy másik, amiben a port tartja. Nagy óvatosan nézegeti. A puska csecséről leveszi a papiros', a mit a rozsda ellen tett iá, megpróbálja, szelel-e? Csattant a kakasával és belenéz a csövibe. Nem lát ugyan benne semmit, na de hát igy szokott tenni a vadászember. Megtörténvén a vizsgálat, újra elrejti azokat valami könnyebb helyre. Izgatottan várja az estet. Le-föl jár az udvaron, ki be c.-ukogatja a szoba ajtaját, nem találja sehoi se a helyét! Nem is hagyhatja szó nélkül az asszony a ténfergést, rászól : — Hát, kend mit keres ? Rámordul János dühösen a háborgatáséit: — Sömmit. Akármilyen lassan is, de eljön a várvavárt este. János magára veti a subát s elrejti alatta a puskát, a söretet, meg a poros tülköt s mialatt kifordul a portá^ol odaveti az asszonynak : Elmék, körü'járom a fődet. Ez egész természetes, mert hát a jó gazda cjak megnézi, hogy nem lopják-e a kukoricát, vagy a tökör, melynek indája messze elfut a kukorica fészke között s megnő akkoiara, mint egy akóshordó. Az igazi aokot nem mondja meg ; minek tudna mindent az asszony féle".' Mikor kiér a kukoricás végibe, kisüt a hold is. Ezüstös tányérja valami titokzatos fényt áiasztszét, bebuikolja azt, aki nem akar latszani, s mégis megvilágít miudent anuyira, hogy joszemü ember kiveheti tisztán a tárgyakat. Épen az kell Jánosnak. Kikeresi a legnagyobb, tököt, levágja az indájáról s a suba alatt elcipeli egész odáig, a hol a kukoricás érintkezik a lucernavetéssel. Leteszi a tököt a kukorica szelén úgy, hogy szemmel laithassa a csemegére jövő nyulat. 0 maga leül a lökre s a hold és kukorica védelme alatt vár. Torkát csiklandozza a vágy, hogy rágyújtson. De nem szabad, mert a füst maga lölfedezné rejteket a jó szimatoló nyul előtt. Szeme majd kidülled, annyira vigyáz. Egyszer csak fejéhez emeli a puskát, céloz, majd leereszti s mérgében morogja: — Verjön meg a ragya, komisz ! A szomszéd kutyája is kijött nyulászni, annak szólt a káromlása. Mélységes csönd van mindenfelé. Néha egy cserebogár repül el a feje fölött, erős bugása ugy tetszik a csendben, mint valami távoli harangzúgás. A levegőben is megmozdul valami. Vadkacsa csoport huz el a feje fölött. Máskor rálőne, de most nem szabad, érdemesebb vadra vár. Csakugyan megrezzen a lucerna közt valami. Lassú bakta'ással jön kifelé egy nagy öreg nyul. János diadalMai számuiak;tic>z fél iv mellé 1* 1^ van csatolva.
