Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)

1901-09-22 / 38. szám

HellékUt a „ZALAMEGYE" 1901. évi 38-ik számához. A megváltási ár megállapítása egyezség utján ; Zsigmond 48-as függetlenségi; a nagykanizsaiban Koller kitérlendő meg, mely ha sikerie nem vezet, azt a biró- • István szabadelvű párti, gróf Zichy Aladárnéppárti, Holló ság állapítja meg Az építkezési eugedély azonban a bíróság ítélete előtt is kiadható. 23. §. A telkek utcai vonalán ólak és áinyókszékek, űgy városi jelleggel biró községekben istállók épitése is tiltva van. 24. §. Városi jelleggel biró községeknek a járási székhelyek, valamint mindazon községek tekintetnek, melyeket a jövőben a törvényhatóság ilyenekül ki jelöl. (Vége következik.) ajos 48 as fik József néppárti ; szabaeelvü p iban dr. Bemer Ipar- és kereskedelem. A megrendelések gyűjtése a gyakorlatban megrendelesek gyűjtéséről szóló törvény f. óvi julius hó 1-ón eletbe lépett. Ennek dacára nap-nap után olvas hatjuk, hogy budapesti cégek a szélrózsa minden irányá­ban utaztatnak s gyűjtik a rendeléseket. Minden alka­lommal a megcsípett vígécz azzal védekezik, hogy meg­hívásra jelent meg mi ntáival s akadnak is mindenütt pártfogók, kik az utazókat kisegítik a kelepcéből. A törvény főintenciója az volt, hogy a helyi kereskede'em és ipar megovassók idegen cégek és telepek tolakodásai­tól és hogy a helyi szükségletek, amennyire lehetséges, a piaczon nyerhessenek kielégítést. Városunk kereske­delme és ipara érdekében három tenyező van hivatva rendelések gyűjtését ellenőrizni, illetőleg megakadályozni, u. m. az ipai testület, a kereskedelmi kör és a rendőrka­pitányság. Az iparosok ós kereskedők figyelemmel kísér lietik az utazókat es n legkisebb gyanú rnf"eit a íend őrségnél jelentést tehetnek. A íendőrkapitíny pedig szigorú büntetéssel és a minták elkobzásával lelohaszt hatja a gyűjtési kedvet. A rendőrség egyébként is tu­domást szerezhet a naponként érkező ós szállodákban el-zállásolt utazókról; módjában van ezek tteni működé­sét figyelemmel kisérni és minden alkalommal a törvény­nek érvényt szerezni. A legtöbb városban az említett háiom tényező karöltve fáradozik azon, hogy a töt vénybe ütköző re idelések gyűjtését megakadályozzák ós lehetet­lenné tegyék; néhány példái büntetés után a gyűjtési kedv jó időre le fog lohadni. Debreczenben egy buda­pesti szabót a napokban 800 koronára és mintáinak el kobzá«ára itélt a kapitányság. A kapitányé ig jó szolgá latot tesz, ha a nála bejelentett s megbüntetett eseteke a helyi lapokban közzéteszi A kereskedő ifjak önképző egylelónsk teli mun kakőre Egyik helyi újság a napokban megemlékezett a helyi kulurális egyesületekről ós megemlekezett arról hogy városunk egyesületei mily keveset dolgoznak müve lődési tekintetben. A „Társaskört" egyedül emelte ki mint olyat, mely hivatásának magaslatán áll, felolvasásaid val, htazafias estólyeivel tagjainakes anagyközöneégneka kalmau es módot nyújt a művelődésre, a szellemi előhala (lásra.j römmel halljuk a „Társaskör" szellemi munkálkodását nem s kételkedünk annak hazafias munkálkodásában csakhogy az igazság kedvéért megmondjuk, hogv a „Tár saskör" kulturális téren nem egyedül dolgozik Egerszegen A keieskedő ifjak önképző egylete zajtalanul és csendben műveli azokat, kik jövendő kereskedelmünk megizmoso dásában szerepre hivatvák. Neveli, oktatja ós buzdítja a kereskedő ifjakat a szép, jó ós igaz eszméire, a keres kedői hivatás becsülésóre, a nemeslelkűségre és mindé nekfelett a hazaszeretetre. A közelgő szabad téli dél utáaokat én estéket az egyesület hasznos és tanulságos muukával szándékozik betölteni ; elhatározta, hogy mm den vasárnap délután a szépirodalom köréből vett felöl vasás- és szavalatokkal fogja tagjai között a magyar nyelv szépségeit ismertetni, és az ifjúság helyes magyaro gondolkodásmódját fejleszteni; hogy hetenkiut egysze szakelőadásokat fog rendezni, amelyeken a szaktanárok közreműködésével az ifjúságot meg fogja ismertetui azok kai a tudnivalókkal, melyek a kereskedői pálya sikere betöltéséhez elengedhetlenül szükségesek. Tes/i pedig egylet mindezeket szerény körben kevés lármával és csak egyet kér a nagyközönségtől, hogy szép és hazahas mun­kájáoan az egdigi anyagi támogatást a jövőben is meg­adni szíveskedjék. 33. getlenségi; a zalaegerszegiben Farkas az alsólándvaiban dr. Vargha Gábor •óf Wilcsek Frigyes' néppárti; a baksa­Ignác és dr. Hajós Kálmán szabadelvű púi ti, Sibrik Adorján 48-as függetlenségi, dr. Daránví Ferenc néppárti; a letenyeiben Csesznák József és Ra­gályi Lajos szabadelvű párli. Sümegi Vilmos 48-as függet­lenségi, dr. Szúllö Géza néppárti; a csáktornyaiban dr. Wlassics Gyula szabadelvű párti. A Balatoni halásztársulat f. hó 15-én Keszthelyen dr. Dezsényi Árpád ©ínökiésével közgyűlést tartott, ame­lyen elhatározták, hogy a földmivelésügyi m. í-ia. minisz­tert feliratilag megkeresik az iránt, hogy engedje meg a bérlő halászati részvénytársaságnak, hogy a Balatonban nagy mennyiségben előforduló és tömegekben vonuló íárda kifogására a tó egész területén szept. 15-től már­cius 31-ig 25 mm. szemüregü, 200 m, hosszú huzóhákit használhasson; a bérlő részvénytársaság szerződésileg kötelezve van évenkínt 1 millió 3—5 cm. ponty porontyot és 20 millió süllőikrát a Balatonba helyezni, amely köte­lezettségnek a részvénytársaság ehben az év ben nem tudott eleget tenni, a társaság a hiányzó 200.000 drb. pontyivadékot elengedi, azonban a hátralevő két és fél millió süllőikranak a jövő évben való pótlására a bérlő­társaságot felhívja; végül a fogassüllö ívása alatt folyta­tott halászat ezen nemes halfajra károdnak bizonyulván, társulat felír a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a bérlő részvénytársaságot a fogassüllő ívásának idejére, amely tapasztalat szerint április 15-től május 15-ig tart, egy hónapi általános halászati szünet betartására kötelezze. Adomány, özv. dr. Mangin Károlynéurnő férjeit alá Iának évfordulója alkalmíb) 1 40 koronát adott a helybeli városi szegények részére kiosztás vegeit a városi kapitányi hiva­talnak. FelhiváS. A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület f. vi szeptember hó 29-én Zalaegerszegen állami segélylyel tenyészállata íjazást rendez, amelyben részt vehet saját nevelésű szarvasmarhájával minden Zálaegerszen és vidékén a megye területén lakó tenyésztő, a külföldről esetleg behozottt marhánau kizárásával. — 'természetesen egészséges és szép testállásu tenyész és növendék álla­tokat kell elővezetni. 485 koronát fognak arányosan ki­osztani. 100 koronát a nagyméltóságú földmivelésügyi minisztérium, 75 koronát a vármegyei gazdasági egye­sület, 50 koronát a Zalamegyei központi takarékpénztár, 50 kor. a Zalaegerszegi takarékpénztár, 10 koronát a Zalavármegyei takarékéénztár adott és VVeiser .1. kanizsai gépgyáros ur adományozott 1 drb. Sack ekét is szintén díjazásra. Nyugoti származású vöröstarka marha, tisztafaj Selyi, megyei és vegyes hirek. Megyei rendkívüli közgyűlés volt f. hó 18-án dr, Jankovich László gróf főispán eihőklésével. A rend­kívüli közgyűlésen kihirdettetett az 1901—1906-iki ország­gyűlés egybehívásáról szó királyi levél, amelyet a köz­gyűlés tagjai állva hallgattak meg, A királyi levél kapcsán felolvasták a miniszterelnöknek a választások idejének kitűzésére, valamint a választási időszak, ügy a válasz­táskor a csend és rend fentartása tárgyában érkezett körrendeletét, melyhez képest a szükséges intézkedések megléteiével a közgyűlés a vármegye alispánját megbízta. Az orazágos Aep viselő választás határnapját Zalavármegye területere a központi választmány október 2-ára tűzte ki. A megyei állandó bíráló választmánv folyó hó l8-án dr. Jankovich László gróf főispánnak elnőkiete alatt ülést tartott, amelyen az igazoló választmány által egybe­állított virilista névsor ellen, ameiyet lapunk egyik előző számában már közöltünk, a kellő időben beadót! felszólam­lásokat elbiiálván, gróf Hugonay Béla, Baboss Árpád, Semetke József és Ma/er Sándor a virilisták közé fel­vétetett, mig az [iga/oló választmány által egybeállított névsorból a négy'utolsó töröltetett, vagy keresztezésekre dijosztás : A) Tehenek borjukkal; I. születésű budapesti lakós díj 50 k., II. díj 35 k., III. díj 20 k , IV. díj 10 k. B) Üszők j átváltoztatását a belügyn 1—3 évig I. díj 40 kor., II. díj 25 kor.. 111. díj 15 kor.,] Tanítói gzülés. A .LV. díj 10 kor., C) Választott borjuk: a) bika borjú I. Hí] 30 kor., JI. díj 20 kor.. III. dí| 10 kor., b) ' üsző borjuk; I. díj 30 kor., II. díj 20 kor.. III. díj 10 kor. D) Tenyészbikák: I dij 40 kor. II. díj 25 kor.. III. díj 10 kor., IV. dij 5 sor., E) Községi bikák gondozóinak díjazására 5 dij á 10 kor, — 50 kor. F) .lólgondozott tenyészállatok ápolóinak díjazására 6 dij á 5 kor, — 30 kor. — Felhívatnak tehát a Zalaegerszegen és vidékén lakó kisebb és nagyobb tenyésztők, hogy ezen díjazáson sikerültebb állatjaikkal minél számosabban megjelenjenek, a bemutatni kívánó állatjaik számát és nemét pedig f. évi szeptember hó 24-ig a saját körjegyzőjüknél beje­lentsék. A díjazás kezdete délelőtt 9 órakor. Kelt Zala­egerszegen 1901. szept. hó 12-én. Zalavármegyei gazda­sági egyesület. Megyei építészeti szabályrendelet A vármegye törvónykaLósága f. évi május havi közgyűléséből az alispán elnöklete alatt egy bizottságot küldött ki a vár­megyei építészeti szabályrendelet tervezet elkészítése végett A bizottság ebbeli feladatának megfelelt, a tervezetet el készítette; íáigyalta ezt a tervezetet közegészségügyi szempontból a vármegiei közegészségügyi bizottság is és a tervezethez a maga iészéről szintén hozzájáiult. A tetvezetet felvették a szeptemberi közgyűlés tárgysoro­zatába, azonban ott oly határozatot hoztak, hogy ki­nyomatják ésa törvényhat' sági b zottsági tagoknak tanul­mányozás végett megküldik s a decemberi közgyűlésen fogják érdemlegesen tárgyalni. A tervezetet lapunk mai számában megkezdtük közölni, hogy a megye közönsége ismerje meg azt előzetesen tegye meg rá eset­leges észrevételeit a dscemberi közgyűlésig. Köszönetnyilvánítás. A zalaegerszegi kenyéregylet részére dr. Graner Eruöné úrhölgy (Budapest) 20 kor., dr.. Kayser Ernilné úrhölgy (Ságod), dr. Sárbó Arthurné úrhölgy (Budapest) 10—10 koronát adományoztak, melyért köszönetét fejezi ki az egyesület elnöksége. Érettseqí vizsaalat. A zalaegerszegi felső keres kedelmi iskolánál a szeptember havi pitló- és javító vizsgálatok szóbeli része I hó 17-en volt Kiichtifr Bélának a vallás- ós közoktatysűgyi minisztériumba központi szol­gálatra berendelt felső réreskedelmi iskolai főigazgatónak mint nevezett minisztérium részéről kiküldött biztos, nak elnöklete alatt; társelnök volt volt a kereskedelem­iigvi minisztérium részéről kiküldött biztos, Zulawszky Atiuor nvezett minisztériumhoz szolgálat tételre beosztott ipariskolai igazgató. Ez alkalommal pótló vizsgálatot tett 2, javított 10, összesen 12 növendék ; közülök 11 a vizsgálatot sikerrel állotta ki, míg a javító vizsgálatra jelentkezett egyik nöwmloket a bizottság Írásbeli vizs­gáid a alapján utasított vissza. A tapolc.ai Eászíno tisztújító gyűlésén az egye­sület tisztviselőit következőleg válssztotta meg: Papp Lás/ló elnök, Vastagh Janón alelnök, dr. Saágvárv Jenő Gyászhír Schmidt Károly nagykanizsai állami pol­gári sskolai tnnár 55 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. V boldogult a hetvenes években a megyei tanitótesiiilet elnöke volt és vármegyénk tanügyét 20éven kere°étiíl szolgálta. Béke poraira. Elhunytáról a polgári iskolai tantestület a következő gyászjelentést bocsátotta ki „A nagykanizsai ra. kir. allami polgáii fiúiskola tan­test ülrte fájdalmas szívvel jelenti szeretett kattársuknak, Schmidt Károly rendes tanár urnák f. hó 15-én életének 55-ik, tanítói működésének 26-ik éveben hosszas szen­vedés után bekövetkezett gyászos elhunytát Nagykanizsán, 1901. szeptember 17-őn. Béke lengjen hamvai felett." Anyakönyvvezetők kinevezése. A m. kir. belügy­miniszter a felsőmihályfalvai anyakönyi kerületbe Vajda Mihály okleveles jegyzőt, a szentgyörgyvölgyi anyakönyvi kerületbe Bartosievic Lajos helyettes körjegyző' anya­könyvvezetőkké, továbbá a salomvári auya könyvi kerü­letbe Kis< Márton tanítót, a zalaszentgróthi anyakönyvi kei ületbe Nagy Kálmán aranyodi körjegyzőt, végt'íf a nemes-apátii anyakönyvi keiilletbe Pongrác Zoltán^okle­veles jegyzőt anyakönyvvezetőkké nevezte ki. Tanügyi kinevezés. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Vizy Tstván, Kovách László, Gyömörei Miksa okleveles tanítót és üí'ie< Margit okleveles ta­nítónőt a zalalövpi állami elemi iskolához tv>ndes tanító, illetve tanítónővé kinevezte. Áthelyezés. Az igazságügyminiszter Nagy Kátoly perlaki járásbirósági írnokot a nagykanizsai kir. törvény­székhez helyezte át. Meghívó A zalamegyei altalános tanítót testület zalaegerszegi járásköre f. évi szeptember 26-án Zalöszent­grothon zz állami elemi iskola egyik "tantermében d. e. 9 óiakor őszi közgyűlését a következő tárgysorozattal taitja: 1. Elnöki jelentés, 2. jegyzőválasztás. 3. Faikas Anna k. a. szentgrotlií tanítónő gyakorlati tanítása a IV, osztályban; ismerteti az igék módjait. 4. Árvái I^nac értekezése a felekezeti iskoláról. 5. Elnöki előterjesztések a segély egyleti kölcsönök törlesztésének biztosítása tár­gyában, (j. A tavaszi közgyűlés helyének kijelölése. 7. Folyóügyek, indítványok Ezen közgyiilesre Tagtárs urat tisztelettel meghívom. Zalaegerszeg 1901. szeptember 15. Csiszár József elnök. Kitüntetett cseléd. A fólraivelésügvi miniszter Rosenberg Sándor zalaegerszegi lakós Zseliők Borbála nevű cseledjet, aki ott meg>/akitás nélkül 40 eve hű­ségesen szolgál, diszéremmel és elismerő oklevéllel tün­tette ki. Az átnyujtás alkalmával a városi hatóság kep­seletébeo Nemeth Elek városi főjegyző tartott lelkes beszedet, mely után a hu cselódn-ik akit a család gaz­dagon megajándékozott, feltűrték a kitüntető ermet. Névmagyarosítás. Neumann Simon z^laegerszeg akós Vezetékneveitek Simonyi-ra kert miniszter megengedte. Keszthely—sümeghi roin. kath tanito kor őszi közgyűlését f. hó 24 én tartja Sümegben; a gyűlésen liánig Gyula galsai tanító gyakorlati előadást tart, a cendés foglalkozásról értekezik tiaál f'eter káp­talanfai tanító. Törles^tóse3 kölcsön Csáktornya város képvi­selőtestülete legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy fo­lyó tartozásainak fedezeséie és az álla ni elemi népiskola építési céljaira a Pesti Magyar Kei" '.'•!> Imi Ba-k fól 50 evi törlesztésre 300.000 loronát ve-/ l I Alapszabály jóváhagyás. A m. kn l>''Ugyminisz­ter az alsólendvai iparos olvasókor alap-zab.ilyait a be­mutatási záradékkal ellátta. Kántortanító választás. Cheiny Bel.i sűmeghi segéd tenitót Vindornyafokra kántorlanitónak megválasz­tod ák. Uj távíró állomás vármegyénkben A kereskede­lemügyi miniszzter a déli vaspálya társaságnak várme­gyeekben Szent-László nevű vasúti táviidáját állatni és magántáviratok kezelesére felhatalmazta. Elhalasztott ellenőrzési szemlék A honvédelmi miniszttr az október hó 1-10 napjaira kitűzött ellenőr­zési s/.emlet a képviselőválasztások miatt elhalasztotta. Terjed a phylloxera vész a szomsz/d Vasvá/­megyeben Vasvarmeiyebtín legközelebb Nálasd, Győrvár, Neinetkeres/tes, Míske, Kissitke, Nagypőse, Olos/.ka, Denesfa—Lakhegy, Egervár, Gősfa, Boldog asszouyfa. Baltavár, Kissomlyó, Nagytilaj, Szergény, Magyargencs, Vönöczk, Kőszegh, Szerdahely és Velem szőlőterüle feít, miután a phylloxera jelenlécét bennök megállapították, zár alá helyezték. Olvasóink figyelmébe Akik egy minden állással összeférő, tisztes mellékjövödelemre szert tenni akarnak, a/.'-knak melegen ajánljuk, küldjék be címeiket — „ Hasznos munka" jeligével — az Altalános Tudósító hir­detési osztályához, Budapest, Erzsébet-körut 54., mely azokat rendeltetési helyükre továbbítja. A mellékjövedel­met, melyről szó van, minden nagyobb fáradság nelkiil s/erezhetik meg mindazok, akik ismerőseik és barát.'ik körében, esetleg tágabb köt ben is egy pártfogásra móltó ügyért tevékenységet kifejteni hajlandók. Cyi'kos kádár. F. hó 16-án reggel Nagykanizsán Csombár József 28 éves kádárlegény Haveika Kaiolin C.sengery-Uton levő páünkamérésóbe ment, hol a tulaj­donosnő a legénynek nem akart hitele/.ni. mire Izsó Bertalan vasúti munkás a boltból kitette, Erre a kádár­levéuy oly dühbe ]ött. hogy haza szaladt egy szekercéért, es a pálinkamérésbe rohanva, a/zal Izsót úgy vágta fejbe, hogy azt nyomban elöntötte a vér és oly súlyos sérülést szenvedett, hogy ha'úla minden percben bekövetkezhetik. — V vér.-s tett után megugrott Csombáit még az nap Képviselő' jeleltek Vármegyénkben a tapolczaj titkár, Buday Lajo- helyet;es titkár, Marton Gyula pénz választó kerületben Hertelendy Ferenc szabadelvű párti, tárnok, Haudlery Gns/tav háznagy. Hollányi Ödön könyv­dr. Hédervári Lehel függetlenségi; a keszthelyiben Bogyay tárnok, Választmányi :agok : L.y József, RedI Gusztáv, Máté szabadelvű pártCgróf Somsics Béla néppárti;' a Csmdes József, dr. Singer Bernát, dr. Minyoky Gyula, zalaszentgrótbiban Tarán vi Ferenc szabadelvű párti, Fituer Dr. Deák Jenő, délután elfogta a rendőrség K skanizsán, Ors aqos vasár athelyezese A kereskedelemügyi r. miniszter megengedte, hogy Nova községben a 23-nra eső országos vásár ebben az évben kivéte­f, It') 24-én tartassek trtog. Tottis ós Kren 40 év óta fennálló, az egész or­szágban a legjobb hírnévnek örvendő cég t. olvasóink figyelmebe ajánlja vászon es fehérnemű áruházát, ni. k f. ó lesen vale-

Next

/
Thumbnails
Contents