Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
j toztatásokat, tesz, mélyek egész uj irányt adhatnak a nyers anyag felgolgozásának, S. Felhívás a megye gazdaközönsé^éhez. A mennyiben az ország több pontjain már létesültek vajtermelési központok, a zalavármegyei gazdasági egyesület. is indíttatva érzi magát, hogy ezen üdvös és különösen a kisgazdák érdekében nagy fontosságú ügyet szintén felkarolja és saját hatáskörében a feghathatósabban támogassa. — Ép ezért Keszthelyen f, évi szeptember hó 1-én — a mely napon d. e. 11-órakora gazdasági egyesület rendes évi közgyűlését tartja, ugyanott d. u. 3-órakor a városháza nagytermében és tekintettel megyénk földrajzi fekvésére, f. évi szedt. 9-én a gazdasági egyesület helyisé gében szintén d. u. 3 órakor előértekezletet tart a vaj termelési központ és az ehhez szükséges tejszinállomásol létesítése érdekében. Tekintve, hogy vármegyénk ugy fekvése, valamint gazdasági viszonyai folytán ily intézmény létesítésére hazánkban ugy szólván legkedvezőbb helyzetben van, a mely körülmény ennek felvirágzását már eleve is biztosítja. — Felhívjuk a gazdaközönség Ügyeimét és kérjük, hogy a fent jelzett napokon tartandó értekezleten saját jól felfogott érdekükben minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. Ifj. Vóiflt Ede. gazd. egy. titkár. Heríelendy Ferenc, yazd. egyesületi elnök. Megyei élet. A vármegyei közigazgatási bizottság augusz\us havi ülését dr Jankovi.ch László gróf főispán elnöklete alatt f. hó 13-án tartotta. Az alispán havi jelentése a közigazgatás egyes ágaiban julius hóban előfordult eseményekről, valamint a vármegyei t. főorvosnak a julius havi közegészségügy állapatáiól szóló jelentése felolvastatván, a közigazgatási bizottság azokat tudomásul vette. Pana z emeltetvén az iránt, hogy a m. kir. állatoivosok a fuvar- és napidíj felszámitáiánál szabálytalanul járnak el, a tapasztalt, szabálytalansagok megvizsgálására vármegye alispánja a törvényhatósági állatorvossal \ együttesen kiküldetnek ; a tófeji vasúti marhaszállitás ügyében szintén az alispán részéről előterjesztés teondő. A nagvkanizsai sóhivatainál a só kiszolgáltatása kö rüli eljárásra nézve panasz tétetvén, a bizottság a kir. pénzügyigazgatóságot megbízta, hogy a szóban forgó ügyet vizsgálja meg s annak eredményérői a legközelebbi ülésen tegyen jelentést. A közigazgatási bizottság a kereskedelemügyi miniszter megkeresésére a. törvényhatósági közutak műszaki szolgálatát ellátó kir. államépitészeti hivatal személyi és dologi kiadásaihoz az 1901. és 1902. évekre is az előző években fizetett és évenként 9682 kor. 92 üli t. kitevő összegben állapította meg. Tarányi Ferenc nagybirtokos a hoba—tapolcai vasu'i vonal 230/231 szelvényei köz itt Nyírlak megállóhely mellett levő kertjében épülő váróhelyiség céljaira szolgálő épület emelésére az építési engedély megadását kérvén, a tüztávlati helyszíni tárgyalást Bareza László bizottsági tag elnöklete alatt a közigazgatási bizottság elrendelte. A közigazgatási bizotlság tudomásul vette a kereskedelemügyi miniszter leiratát, melyben 'udatja, hogy a mikosdi urodalom Endréd nevű majorjától Zalabér \ asuti állomásig tervezett iparvasut, építésére az engedélyt Zierer Vilmosnak megadta Singer Vilmos szelenczei bányászvállalkozó a muraszerdahelyi vasúti állomás mellett gépházat szándékoz ván építeni : a tüztávlai megállapítási céljából Ziegier Kálmán bizottsági tag elnöklete alatt a közigazgatási bizottság a helyszíni tárgyalást elrendelte. • A pécsi posta és táviroda igazgatóság értesítése szerint a kereskedelemügyi miniszter hajlandóZalabaksán a távird.ít berendezni, ha a község egyszer- ós mindenkorra 1700 koro nát és a hivatal fennállása idejére évi 500 korona nyers távirdai bevételt biztosit. A miniszter rendeletét, a közigazgatási bizottság kiadja a járási szolgabírónak, hogy a községgel a rendelet értelmében tárgyaljon ós annak eredményéről tegyen jelentést. A bizottság tudomásul vette, hogy Balatonhidvég pusztát a kiskomáromi po^ta hiva fal kézbesítő kerületéből a zalaváriéba csatolják. A kereskedelemügyi miniszter Szentjakab község kérvényét, hogy a postahivatal Miháldról Szentjakabra helyeztessék, ez utóbbi község postaforgalma miatt nem teljesítette, ha azonban a község óhajtja, úgy a nagyrécsei postahivatal kézbesítési körebői a miháldieba helyezi át. A bizottság a rendelet alapján a szolgabíróság utján nyilatkozattételre szólítja fel érdekelt községet. Gyömörő község kérvényét postahivatal felállítása tárgyában, mivel nevezett község a megállapított hozzá járulást nem hajlandó- megadni, a miniszter nem teljesítette. Az 1901. évben teljesített szállítások és építések felülvizsgálásához bizalmi férfiakéi a közigazgatási bízott.a Pozsrny varasdi vonalon Zalalövőtől Muraszerdahelyig Hajós Mihály törvényhatósági bizottsági tagot, Muraszerdahelytől folytatólag, valamint a l'écsarazsdi útvonalra Ziegler Kálmán közigazgatási biz tagot, Nagykanizsa város területére Eperjesy Sándor kö/.ig-azgataget, a Nagykanizsa—tapolczai útvonalra tási bizottsági Nagykanizsától Keszthelyig gróf Battyányi József közigazgatási bizottsági tagot, Keszthely tő! Tapolczáig és a Budapest—gráei útvonalon Sümeghtől Tapolczáig Hertelendy Ferenc közigazgatási bizottsági tagot, Sümeghtői Zalabérig pedig dr. Gyömörey Vince közigazgatási bi zottsági" tagot. Tófej községnek és a kei illeti birtokosságnak a tó fej i vasúti állomásnál postahivatal felállítása tárgyában beadott kéielmét a bizottság pártolólag terjeszti fel. Csáktornya város a Budapest—fiumei telefon hálózatba való felvételhez helyiséget ajánlott fel, de mivel azért 800 koronát ker, az állam pedig csak 400 koronát akar adni, a hálózatból a várost kihagyták. A közigazgatási bizottság Zie»ler Kálmán bizottsági tag indítványára feliratilag megkeresi a kereskedelemügyi minisztert, hogy az állampénztár terhére a 400 korona ,'különbözetet elvállalni szíveskedjék, tekintettel a város helyzetére, és ana, hogy sok áldozatot hoz egyébként, is és a telefon a kereskedelem fellendítésére szolgálna s ez uton a bevételek által fedezetet nyerne. Kir. tanfelügyelő havi jelentése szerint meglátogatta a balatonfüredi állami Erzsébet szeretetházat, a balatonfüredi felsőnépiskolát, melynek teljes kifejlesztése és személyi ügyeiben az igazgatótanács elnökével a helyszilén értekezett; megtekintette a balatonfüredi r. kath skola új épületét. Az iskolafenntartásnak a miniszter íltal elrendelt megállapítása ügyében helyszíni tárgyalást ártott a felsőeőrsiérdekeltséggel. —A zágrábi egyházmeí\ ei főhatóság megkeresésére jelenvolt Miksavárott az >ttani r. kath. iskola személyi ügyeiben tartott tár»yaláson — Baksán éitekezeit az állami iskola gondlokságával a negyedik tanerő, annak lakása és a faiskola igyében. — Megtekintette a barabási községi iskola új ipületét s U..V itt, valamint Lentikápolnán a felszerelés is melléképületek ügyében személyesen értekezett érdekeltekkel. — Megtekintette a Kerkakálóczfa—kozmalombjai községi iskola uj épületét, melynek melléképiietei, felszerelése és kut|a ügyében a helyszínén intózkelett. — Pórszombaton a gondnoksággal tartott ülést a násodik tanítói állás szervezése ügyében. —- Jelenvolt l zalaegerszegi két kisdedovodazáróünnepélyen.— Járási őszolgabiróval Bakon tárgyalt a képviselőtestülettel és skolaszékkel az iskola jellege, a tanító új dijlevele és izetési hátralékának leszámolása ügyében. Zalanémetfalu községnek iskolaópitésie a bizottság Í902. tavaszig halasztást engedett. Berényi Miklós tanító korpótlékának ügyében a jizottság a miniszterhez előterjesztést tett. A felsőeőrsi r. kath. iskola fenntartásának ügyében minisztérium által elre delt tárgyalásról felvett jegyzőönyv bemutattat .án, mivel a bemutatott, „egyházi latoatás"-ban a kántortanítónak a r. kath. hitközségtől aegjáró javadalmai vannak felsorolva, mig ugyanezen egyházi látogatás" 6 ik pontja szerint, a tanítónak a elenkori prépost jótéteményéből van 140 frtja; a felsőőrsi r. kath. felekezeti jellegű iskola fenntartójául a elsőeőrsi r, kath. vallású közönség egyeteme mondatott i annál is inkább; mert a prépostok jótéteményének yakorlatát, reájuk róható kötelességek jogcíméül, főleg z iskolafenntartással járó olv ujabb kötelességgel szemen, mint a szóbanforgó nyugdijrjárulmány, nem tartató. — A pölöskélői községi iskolai tanító borjárulmányáak kölcsönös mogegyezés alapján pénzértékre történt tegváltása tárgyában felvett jegyzőkönyvet a bizottság zzal hagyta jóvá, hogy az uj díj leveleket megerősítés égett az iskolaszék pótlólag terjessze be. Felolvastatott a m. kir. közigazgatási 'bíróságnak öntése a zalaapáti urberes birtokosságnak a közigazgaisi bizottság végzóze ellen való feleb.bezésáre. A döntés, lely szerint, a közigazgatasi biró-iáj a szóbm forgó ^yben hatáskörét nem allapítja meg s a felfolyamodásak címzett panaszt az ügy érdemébe való betvatkozás élkül visszautasítja, a bizottság érdekelteknek kiadja. Kir. tanfelügyelő bemutatta a baki községi iskola Hege ügyében a járási főszolgabír >val a helyszínen megirtott képviselőtestületi gyűlésnek az Lkola álla.nositáira vonatkozó határozatát, amelyet a bizottság tudomáíl vett s a tárgytalan felfolyamodás irata't érdekeltnek isszaadja. Juhász Antal keszthelyi községi népiskolai tanító ijlevelét a bizottság megerősítette. A gelsei és ujudvari gyermekmenedékházakról szóló dentést a bizottság tudomásul vette. A szentjakabfai r. kath., a pusztamagyaródi r. k., kilimdni községi, a balatonkissiölősi r. kath., a bazitai kath. iskolák államsegély kervén/ét a bizottság a misztérium oz pártolólag terjesztí fel. Az árvaszéki elnök jelentése Szerint a fogalmazói írnál junius végén hátrálókban volt 6.720, julius hóban íérkezett 4.429 és igy elintézés alá került 11.149 ügyirab, amelyből julius hóban elintéztek 4.911 iigydarabot i igy julius végén hátrálókban maradt 6.238' űgydarab; : irodánál junius végén hátrálókban volt ,1.166', julius íban leints végett kiadtak 4.911 iigvdarabot és igy intézés alá került 6.087 ügydarab, amelyből juliusban írtak és expediáltak 5.260 darabot ; így julius végén ítrálékban maradt 817 ügydarab. A kir. pénzügy igazgat óság j"li>nt ;s • szerint a földló nyilvántartásnál juliusban magán leb k 478, hivatalos itóságok 110 birtokváltozási es tit j len'ettek be, nelyhez az előző időről fennm radr 5.293 esetet hozzáBán, elintézésre került 5.8S1 lm t-kvaltozási eset, nelyből keresztül vezettek 5.771 et s így keresztülveitetíen maradt 110 e et; julius hóban l> j le.nte'tek: tüzíszt 1, árvíz .árt 4, j< gitárt 3. pV'oxera kárt 45 széuínegezést 5, egérkárt 2, öszs'sen 6J kö idegből ; aphilxera károk kivételével .•» töb néle.ni e a.iá t a pénz .Igy azg tóság már helyzinelte é.s letárgyalta; szőlődózsa' altság tartozásból juliusban 20. 622 kor 81 tili tölték ; julius hóban egyenes adóban befolyt 184. 676 >r 7fill; a f. évbe i januártól junius végéig 1, 168.660