Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

2 ZALAMEGYE 1901 november 10. Az elnöki jelentés szerint az egyesület kívánalmai: 1) a pusztai birtokosok fél pótadómentességének megszüntetése ; 2) a községek vagyonszerzésének a megkönnyitése ; 3) a községeknek elsőfokú kihágási ügyekben bíráskodási joggal való felruházása; 4) a jegyzők közjogi helyzetének körvonalazása; 5) a kincstári adók behajtásának állami közegekre való átruházása; 6) a segédjegyzői állásoknak az uj viszonyoknak megfelelőleg rendezése; 7) a jegyzői javadalom rendezése; 8) a nyugdíjügy egységes szabályozása és 9) a fegyelmi jog rendezése. Ezeket a kívánalmakat az elnöki jelentés részletesen meg is indokolja, rámutatva arra a körülményre, hogy a községi és körjegyzők sorsának a javulása össze van forrva a közigazgatás javulásával. A zajos helyesléssel fogadott elnöki jelentéshez többen hozzá szóltak. Vármegyénk jegyző egyletének kiküldöttei közül első felszólaló volt Kele György kottori jegyző, kinek beszédét, mely a mai jegyzői állás tarthatatlan voltát oly élénk színekben tünteti fel, a következőkben adjuk: Tisztelt közgyűlés. Engedje meg a tisztelt közgyűlés, hogy az elnök szép, tartalmas, tájékoztató jelentéseért neki, a generálisnak, én, mint közkatona, a közkatonák nevében köszönetet szavazzak és mellette a szellemi harcban én is kardot rántsak. Lássa a világ, hogy mi kicsinytől fogva'nagyig egy szivvel lélekkel küzdünk igazainkért, mint a búrok a végsőig. Nem csak a hivatalos Magyarorszag, de az egész nemzet tudja és érzi, hogy mai közigazgatásunk rozoga szekere a háborgó nagy társadalmi élet szükségletei lebonyolítására már nem elégséges, nem alkalmas , a javulást a közérdek és a tiszti kar becsülete követeli; itt van az ideje a kibontakozás nagy munkájának, ujjá szervezni a közigazgatást okszerűen a tisztviselők erkölesi és anyagi helyzetével kapcsolatosan, közreműködésével az élet gyakorlat iskolájában kitanult tapasztalt erőknek a legutolsó fokig. Azoktól a nemesítő beoltásoktól, melyeket ujabb időben javítás czéljából kezdeményeztek, javulás nem várható, mert maga a beoltandó alany gyenge, csenevész, silány. Mi jegyzők clvítázhatlan tapasztalati igazság szerint tudjuk különösen azt, hogy a községi közigazgatás, a mely alapja mindennek, az egész államrendnek, a hozzá kötött várakozásokat csak meg sem közelíti. A törvények és rendeletek halmazza oly rengeteg, hogy azok kellő ismerete ós eredményes végrehajtása azon tudatlan községi elemektől, a kikkel a jegyző együtt működik, nem várható, még egy univerzál genicnek is nehéz e tömkelegben a kivezető Ariadné fonalat megtalálni. A legnagyobb szervi baj, hogy a még mindig gyámság alá illő községek nagyon tökéletlen alapon nyugvó önkormányzattal nagykorúsítva lettek. Ezzel nem azt célzóm, mintha én nem volnék barátja az önkormányzatnak ; csak az a fődolog, hogy a község ne legyen kerékköttője a magasabb állami követelményeknék; pedig sajnos, sok helyen a képviselőtestület conservativ szelleme és szükkeblüségc sokat árt a közegészség, a köz- és tűzrendészet, az iskolai, de különösen az ovodai ügyeknek. Nagyon sok hiány ebben találja gyökerét, mert a község most is még járszalagon vezetendő gyermekhez hasonlítható ; ha az elöljáróságban és képviselőtestületben olyan gyámra talál, mely őt a köszszolgálat zátonyain keresztül nagyobb hajótörés nélkül révpartra vezeti, — szerencsés körülmény. De epen ez a legnehezebb feladat, mert a \ községbiró személye csaknem évről évre változik ; az elöljáróságot pedig a pajtáskodás, a rokoni köteElza bevallja levelében, hogy Jenőt szereti, — kimondhatatlanul szereti. Női büszkesége nem engedte, hogy azt bevallja és most is mennyit küzdött önmagával ; de ma már nem tud ellentállani, meg kell immár mondania, mennyit szenved, gondolatai mindig nála vannak. Várta, leste sokáig, hogy Jenő megelőzi őt és bevallja szeretetét, De nem tette. Végre tudtára adta Béla elhatározását. Jenő közönyösen fogadta e hirt, helyesnek találta e frigyet, ennek megkötésére rá is beszélték ; tehát hozzá ment. Ezen levél után a szerelmesek összekerültek egyszer. Ki írja le e találkozást ? . • . Egymás nyakába borultak. Elza sokáig zokogott. Megtört tehát a büszke női szív . . . De ki változtat c sorson? Elza másnak lett a felesége és az is marad hűségesen, becsületesen, mit Jenő becsületes jelleme természetesnek is talált. Oh, asszonyi szív 1 Kifürkészhetlen asszonyi szív 1 Egy év mult el ez esemény után. Elza csalódott Béla jellemében. Csak most vették észre, hogy nem egymásnak valók. Béla látta felesége hidegségét, mi móg inkább belekergette a léha életbe ; mogorva, durva ember lett belőle. A csodaszép asszony tűrte sorsát, némán, hidegen, némi vigaszt nyújtott neki Jenő forró szerelme . . . Nagy baj történt Szenesék házában. Béla valami kártya partinál összeveszett partnerével, párbaj lett belőle, szigorú párbaj! Béla súlyos sebet kapott. Neje odaadóan ápolta ; hetekig volt ágya mellett. Béla belehalt sebébe. Elza gyászolta férjét, senkivel sem érintkezett ez alatt. Dc mikor a gyászidő letelt, odarepült szive, a hova való volt, oda repült . ... Jenőhöz. Békési József. lékek békója nyűgözi Ír, sok esetben szemet huny, teendőit rosz akarattal párosultszakavatatlanság miatt rendszeresen végezni képtelen ; a jegyző, kivált a külközségekben őket nem ellenőrizheti. Különben sem használ semmiféle buzdítás, mert az egyszerű földmivesnek e téren ambicziója nincs, hivatala gátolja vagyona kezelésében, s a csekély fizetés nem kárpótolja magán érdekeit ; ha birsággal lesz nóggatva elöljárói kötelességére, a birság pénzt sok esetben a községi pénztár terhére más czim alatt számolja el ; ha elmozdittatik, annak csak örül, mert úgysem azért vállalt tisztséget, hogy kedve volna rá, hanem mert rá erőltették. A képviselőtestület sem törődik a község ügyeivel, a földmives elem, a képviselőtestület zöme összetart, minden újításnak ellensége, a legüdvösebb indítványokat leszavazza ; a néhány intclliges elem pedig visszahúzódik. A törvény 177 §-a csak ritka esetben alkalmazható. Ebben a nagy zűrzavarban és össze visszaságban csak a szegény jegyző dolgozik maga egyedül, mint egy újkori Sisiphus, a kire ránehezedik a felelősség minden súlya és az óriási munka minden terhe ; ha ezzel és a bizton ölő méreg hatásával biró személyes érdekekkel szemben megfizetett munkával eredményt elérni, alkotni akar, magára hagyatva a gyenge emberi szervezet hamar kiég, magsemmisül, vagy elernyed. Azt sc tudja sokszor, mihez kapjon} Összesen 24 kisebb nagyobb hivatalos potentum rendelkezik vele, minden magán ember is igénybe veszi; a bölcsőtől a sírjáig mindenki mellett ott áll; sőt móg az állatok jó és rossz sorsa is őt érinti. Hivatalos teendőire nem elég a nap hossza; éjjeleiből is kell áldozni ; csekély fizetése, mely a hivatalszolgáéval egy méretű, nem elegendő maga és családja életfentartására, mellckjövödelem után is kell néznie — és itt a dilemma : ha saját érdekét hanyagolja el a közügy miatt, anyagi zavarok üldözik ; ha pedig a közérdeket hanyagolja el, akkor a feljebb valók dögönyözik. Feje felett lógg szüntelen a Damokles kardja ; rajta csüng mindig egy zaklatott élet dejaniraköntöse ; a tiszta lelkiismereten kivül más bizodalma nincs, sem a jobb jövő, az előmenetel reménye nem buzdíthatja pályáján, mert erre is, mint a Dante poklának kapujára, az van felirva, hogy : Itt megszűnt a remény. A rendszertelensóg nagy tömkelelege, a felelősség súlya, az óriási munkahalmaz egyre szedi áldozatait, hány derék jegyző veszett ugy el, hány árva keserves panaszát hallottam én is Mért tűrjük e lélekölő állapotot, mikor nálunk sokkal kisebb nemzeteknél, még a szomszéd Horváth országban is jobb, rendezettebb pragmatikai közigazgatási élet van ; egy község élén ott 3 kvalifikált jó fizetéssel díjazott tisztviselő ál!: a polgármester, jegyző és pénztárnok vagy adószedő ; mindegyiknek meg szabva hatásköre, teendője, dolgpa, s meg van a joga is ; nálunk e 3 ember teendőit maga a jegyző végzi fele annyi fizetésért, mint ott egynek van. Nem is szólok a nyugdíjról 40 évi szolgálat után egy uraságnak a kutya pccórje is jobban el van látva öreg napjaira, mint a falu jegyzője. Mindezért micsoda jogot, hatás kört élvez ? mivel sem többet, mint a kisbíró, sőt kevesebbet, mint a paraszt mezőcsősz ; ha nem volna igaz, ethicai lehetetlenségnek tartanok. Quo usque tandem patiemini fortissimi viri. «Meddig tűrjük ezt az átkos sorsot ? Önbecsérzetünk legutolsó erőmegfeszitésével is minden eszközt, minden pillanatot használjunk fel arra, hogy kivívjuk igazainkat; velünk van az igazság, velünk tart a nemzet, mert ez nem csak a mi érdekünk, hanem az egész nemzet érdeke, sőt mondhatom, a Magyar haza sorsa is. Csaknem cynismus és kegyetlenség tehát nézni sorsunkat azok részéről, kik magas polezon, kényelmes helyzetben nem akarják látni a mi vergődésünket, e nemzeti nyomort, s nem hogy segitnének rajtunk, mindig több-több munkát akasztanak a nyakunkba, s a gyökeres rendezést ad calendas graecas elodázzák; de merénylet ez a haza cs a nemzet ellen is. A rosz közigazgatás főoka, hogy pusztul, kivándorol a nép; ott hol a kétségbeesés ütött tanyát, hol az ártatlan vizsgálati fogságok, fölösleges és durva rendőri zaklatások, a pusztáméntós, az executorok, trachoma és egyéb nyavalák kellőképen preperáltak a népet, — ha megjelenik az amerikai ügynök, sociaüsta és nazarenus apostol, könnyű dolga akad. Mint a kiszáradt fa fonnyadt gyümölcse — ölébe esnek a szegény hullatag lelkek, mert a falu jegyzője, c történelmi fontos köztényező, melynek hivatása volna alkotni, gyarapítani a nép javát, megnyerni a bizalmát s vezetni a boldogulás felé, — adó executorrá, a bürokratizmus tulterhe't kedvetlen automotájává zsugorodott, az atyáskodó népapostolból a zöldasztalok bolcsesége ellenszenves adószedő izmaelitákat faragott, a neptribunokból szomorú, csüggeteg helotákat csináltak. Mi azt nem engedhetjük, ha nem segíthetünk, mert minket nem kérdeznek meg, lóvén a csalhatatlanság a miniszteri tanácsosok privilégiuma; dc tartozunk történelmi szép reputacziónknak, becsületünknek azzal, hogy tiltakozunk e vétkes közöny ellen. Hozzá szólt még az elnöki jelentéshez vármegyénk jegyzői közül Kovács Gyula légrádi jegyző, a megyei jegyzőegylet elnöke, aki osztja Kele György nézetét cs a törvényhozáshoz intézendő memorandu- | mot az országgyűlési képviselők részére is kéri megküldetni. Végül elhatározta a közgyűlés, hogy az elnöki jelentést egész terjedelmében elfogadva, az abban felsorolt kérelmeket memorandum alakjában az összes megyei egyleteknek tudomására hozz;i s a kormány elé juttatja, megküldvén azt előzetesen az összes érdekelteknek. A pénztár megvizsgálására vonatkozó jelentést a közgyűlés elfogadta s a fölmentvényt ugy a választmanynak, mint a pénztárnoknak megadta. Majd megállapították az 1902. évre szóló költségvetést. Elfogadták az Erzsébet királyné jegyzői árvaház alap pénztári állapotáról szóló jelentést, valamint az alaptőke kezelésére vonatkozó intézkedéseket. A honvédelmi miniszternek a segédjegyzők katonatisztté való kineveztetósc tárgyában intézett lei. rátát tudomásul vették, valamint a pénzügyminiszter nek a leiratát a községi takarékpénztárainak adóés illetékmentessége tárgyában. A közgyűlés utolsó tárgya a tisztújítás volt, melynek eredménye: Kuncze Imre elnök, Szegedy Albert 1., Jamniska Alajos II od alelnök, Uszkay Bálint főjegyző, Morva)' János, Csizmadia László, Hazai Gábor jegyzők, Lázár József pénztárnok. A számvizsgáló bizottság tagjai Kovács Gyula elröklete alatt Vattay Gyula, Horvátovich Mihály, Balogh László és Brüller János. Választmányi tagok : Zsupánszky Lubomir, Hollósy Gyula, Pápay Ferenc, Hertelendy Gyula, Heiszler Győző, Zábonyi János, Posch Mihály, Goics Endre, Csizmadia László, Berha Sándor, Boldnü Rezső, Varga Károly, Foglár Géza, Bihary Géza, Bicskey Gyula, Csesznák Béla, Magyarosi Gyula, Moravek Gusztáv, Komoróczy Jenő, Filep Gábor, Florentin Aurél, Kcrbolt István, Módy Mihály, Forster Imre, Schill János : választmányi póttagok : Majc/a De/só, Jakabházy Gábor, Soporai Elek, Starzsinszky György, Oberhoffer Ignác, Bubay Kálmán. Az ipar és kereskedelem hanyatlása. M.ir néhány évtized választ el bennünket attól az időponttól, midőn öntudatra ébredve beláttuk, hogy nem szabad kizárólag földművelő népnek lennünk, hanem az ipar és kereskedelem mezején is kell dolgoznunk, hogy a nagy nemzetközi versenyben helyünket sikeresen megállhassuk, közgazdasági érvényesülésünket biztosithassuk és a nagy néptömeg jövedelmi forrásait fokozzuk. Meg is indult lázas tevékenységgel az a jobb törekvés, mely iparunk diadaláért és kereskedelmünk felvirágozásáért vívja a legnemesebb küzdelmek egyikét. Gyarak keletkeztek, iparvállalatok létesültek, a részvénytársulatok megszaporodtak, a vonatkozatos törvények és kormányrendeletek egész sorozata látott napvilágot és mégis sajnosan kell tapasztalnunk, hogy uj ezredévünk hajnalhasadásával pang az ipar, megfeneklett a kereskedelem és sem egyenkint, sem egymást támogatva nem képesek a közgazdasági keretben kijelölt helyüket elfoglalni. Nap-nap után a napi sajtó panaszhangjai ütik meg fülünket. A kormány nagy beruházásokkal akar az égető bajokon segíteni. Szóval tudjuk mindnyájan, hogy baj van ; hogy néhány százezer eímber munkásságába vetett bizalmunk nem termette meg a várt gyümölcsöt s gondolkozóba esünk a kérdések sokasága felett: az iparosokat okozzuk-e mindezért; a kereskedőkben van e a hiba; a kormány lanyhaságában kercsendő-e az ok, vagy talán a nagy közönségnek végtelen közönyében ? Nem okozom a bajokért a*z iparost, ő szívesen dolgozik és az ipar javáért óriási haladást tett a tökéletesedés terén. Az iparos örömmel és lelkesedéssel felel meg feladatának, ha a forgalom készítményeinek piacot nyit; ha a megélhetés lehetőségét a társadalmi támogatás biztosítja. A kereskedőséget sem vádolom, hisz sokszorosan rászolgáltak arra, hogy őket az enrber támadás helyett védelmezze és támogassa. Titáni harcot küzdöttek ők a múltban; nagy gondokkal telt munkát fejtenek ki a jelenben és fognak végezni mindaddig, mig csak a társadalom vérébe át nem megy az a jobb felfogás, hogy a kereskedőség az állami létfentartás egyik hatalmas támasza. A kormány intézkedéseit, a törvényhozás gondosságát sem vádolhatja senki, hisz törvényes rendel kezés van elegendő, sőt talán sok is és a kormány a pénzügyi erőkhöz viszonyítva elég figyelemmel van iparunk és kereskedelmünk felvírágozása iránt. De igenis jogosan vádolhatjuk a nagy társadalmat, mely az ipar és kereskedelem iránt szünetlenül tanúsító közönyével megteremtette az ipar és kereskedelem válságos helyzetét. A nagy közönség a rég múlttól egész napjainkig az ipar és kereskedelmet mostoha bánásmódban részesítette ; azoknak javáért vajmi keveset tett és gyakran elragadtatta magát bizonyos ellentétes törekvésektől, melyek az ipart és kereskedelmet nyomták lefelé a megsemmisülés örvényébe. A nagy közönségnek sok joga, követelni valója van az ipar és kereskedelemmel szemben, de kötelességei is vannak Hogy messze ne menjünk, vizsgáljuk csak váró-' sunk iparát és kereskedelmét és megdöbbentő eredményekre akadunk I Nap nap után hanyatlást tapasztalunk ! Az iparos tengődik; munkája nem biztosítja a létszükséglet feltételeit. A kereskedő véres verejtékkel kaparitja össze azokat a filléreket, melyekkel sokoldalú kötelezettségének kell megfelelnie, mert vele szemben