Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)
1901-03-03 / 9. szám
fogalmazványok kiállítására a szóban forgó gép ne haszA közgyűlés a tanács javaslatára elhatározta, hogy * gazdasági munkás ós cseled segélypénztárba a város azolgálatában levő cselédek után a szóban forgó pénztárnál a* első osztályú rendes tagsági dijat, fejenként 10 kor. 40 fillt fizeti, mely évi kiadással szemben megszűnik a város kiadása az illetők után a gyógyszerek fizetésére, valamint a temetési költségekre: mert azok ezen tnl a szóban forgó pénztárt terhelik; egyúttal a város 50 koronával belépett a segélypénztárba alapító tagúi. A vármegye törvényhatósága megkűldvén a városi hatóságnak a vármegyei telefonhálózat létesítésére vonatkozó tájékoztatót: a képviselőtestület egyhangúlag megszavazta a felállításhoz a város részére kivetett 2 650 kor. 16 fill. hozzájárulási összeget azzal, hogy a városháza, kapitányi hivatal ós a tűzoltó őrtanya jeleitettek ki oly helyekül, melyek a felállítás esetében évről-évre a város terhére, mint előfizetők, szerepelnek, A zalaegerszegi ügyvédi kamara köréből. A zalaegerszegi ügyvédi kamara február 23-án tartott rendes évi közgyűlésének lefolyását lapunk mult számában hoztuk. Jelentettük akkor, hogy az elnökség bemutatta a kamara lajstromában 1900. évi december 31-én bejegyezve levő Ügyvédek névjegyzékét. Ennek a névjegyzéknek alapján az ügyvédi kamarára vonatkozólag közöljük a következő adatokat: A zalaegerszegi ügyvédi kamara működése kiterjed Zala- ós Somogyvármegyénkben levő zalaegerszegi, nagykanizsai és kaposvári kir. törvényszékek területére. Van a kamara területén 173 ügyvéd, akik közül 99 vagyis 57 23% esik Zalavármegyére ós 74 vagyis 4277°/o Somogyvármegyére. A vármegyénk területén levő 99 ügyvéd lakóhely szerint következőleg oszlik meg: Nagykanizsán van 35, Zalaegerszegen 21, Tapolczán 9, Alsólendván 8, Csáktornyán, Kaszthelyen 6—6, Sümeghen 5, Perlakon 4, Letenyén 2 és Baksán, Boldogfán, Köveskállán 1—1 ügyvéd. A vármegyénk terl'letén levő ügyvédek lakóhelyenként csoportosítva: Alsólendván : dr. Chilkó Sándor, Hajós Mihály, dr. Btjót Kálmán, Isoó Ferenc, Lendvay Mátyás, Nagy József, Petrik Gvula, dr. Wollák Adolf. Baksdn: Baka Boldizsár. Boldog fán : Nagy Károly. Csáktornyán: Bezéty István, dr. Hajós Ferenc, Molnár Elek, Wollák Rezső, Zakál Henrich, di. Zakál Lajos. Keszthelyen: dr. Dezsényi Árpád, Hoffmann Soma, dr. Hochsiádtef Samu, Szabó Pál, Stieder Lajos, dr. Schvaicz Zsigmond. Köveskállán: Gyöifly Pongrác. Letenyén: dr. Csempesz Kálmán, Zakál Gyula. Nagykanizsán: Aczél Pál, Baboss László, dr. Bentzik Ferenc, dr. Bród Tivadar, dr. Dick József, Eperjesy Sándor, Faics Lajos, Freiler Adolf, dr. Fried Ödön, dr. Fahian Zsigmond, Győiffy János, Hertelendy Béia, di. Hauser János, dr. Havas Hugó, dr. Kreisler József, <>'r. Lőke Emil, Oroszváry Gyula, di Ollop Mór. dr. Plosszer István, Rapoch Gyula, Remete Géza, dr. Rotschild Jakab, dr. Rotschild Samu, dr. Rosenberg Mór, dr. Schvarcz Adolf, Szalay Lajos, Sebestyén Lajos, Simon Gábor, Tandoi Ferenc, dr. Tuboly Gyula, Tuboly Viktor, dr. Tripammer Rezső, Trojkó Lajos, Vaiga Lajo«, dr. Weisz Lajos. Perlakon: Csesznék József, Grész Alajos, dr. Kemény Fülöp, dr. Tamás János. Sümeghen: Barkóczy Károly, dr. Bárdió Ferenc, dr. Feleki Lajos, Surgóth Miksa, Takács Zsigmond. Tapolczán: dr. Berger Sándor, Csendes József, dr. Hoffmann László, dr. Kovács Vilmos, dr. Mányóky Gyula, Nagy Aladár, Szigly József, dr. Szűcs Arnold, dr. Zalai Simon. ——— ——— tndta felfogni, hogyan jut egy pincér ilyen finom ismereteéghez. „Ismeri e hölgyeket?" kérdezi Artúr a pincért, miután Ida nagynénjével távozott. „Ismerem őket; néhány nap óta odaát laknak a líállodában." Ezt a válaízt gazdagon megjutalmazta. Legelőbb is ttobát bérelt a szállodában, ahol be akarta várni a kedvező alkalmat, hogy a hölgyek közelébe juthasson. Három óra hosszatt állt már az ablak előtt, de »em a nagynéni, sem Ida nem mutatkozott. Ekkor végre — legyen áldott erette a jóságos sors — kijönnek a szálloda kapujából s egy lugas felé haladnak, hol a pincérek frissítőket szolgainak fel. Most vagy soha! Artúr a lugas fele sietett. Hiitelen lépteket hallott maga mögött. Isten segíts! A tanácsos ur! Nem volt más menekülés, mint a lHgas, Artúr tehát oda rohant. Amint Ida jegyesét igy betoppanni látta, sikoltozott s a nagynéni is bámulva nézett reá. „Hölgyeim!" kezdé Artúr „el kell itt rejtőznöm!" Ez az ember őrült. Arckifejezése után itélve, a nagynéni bizonyára ezt gondolta „Nem, rosszul mondtam", javította ki magát Artúr. „Tisztelt hölgyeim, ugy látszik, hogy erre felé közeledik feljebbvalóm, akitől ma délelőtt azon ürügy alatt kaptam •zabadságot, hogy az anvámhoz utazom, míg csak ama bizonyos fiatal emberrel akartam találkozni." „Ah, a póncérrel" szakította felbe a nagynéni. „Igen, jó ismerősöm, füllentett Aitur szorultságában és a nagynénihez fordulva folytatá: „Jövőm forog kockán, de nagysád megmenthet, ho megengedi, hogy néhány percig anyámnak szólíthassam." „De." „Hallok már közeledni valakit — kérem!" esdekelt Artúr, kinek homlokára kiült a verejték. Zolaegerszegen: dr. Áivay László, Boschán Gyula, dr. Berger Béla, dr. Czinder István, dr. Fürst János, dr. Grünvald Samu, dr. Gombás Aladár, Hajik István, dr. Hajós Ignác, dr. Jámbor Márton, dr. Kele Antal, Kovács Károly, dr. Keresztury József, Mihálovich Károly, dr. Obersohn Mór, Szalay Ferenc, Szalmay József, dr. Szigethy Elemér, Thassy Kristóf, Weisz Izidor, dr. Vajda Manó. Végül közöljük a kamara tisztviselőinek és választmányának névsorát: Hajik István elnök, Hertelendy Béla (Nagykanizsa) elnök helyettes, Boschán Gyula litkár, Sebestyén Lajos (Nagykanizsa) ügyész, dr. Szigethy Elemér pénztárnok. Választmányi rendes tagok: Isoó Ferenc (Alsólendva), Thassy Kristóf, dr. Hajós Ignác, dr. Jámbor Márton, dr. Kele Antal, dr. Czinder István, Varga Lajos (Nagykanizsa). Választmányi póttagok: Csendes József (Tapolcza), Hajós Mihály (Alsólendva), dr. Grünvald Samu, Takács Zsigmond (Sümegh). Ipar- és kereskedelem. Betegsegélyzö pénztárak. Boldogult Baross Gábor hosszú tanulmánya után, az összes szakközegek meghallgatásával megalkotta az ipari és gyári alkalmazottak betegség esetében való segélyezéséről szóló 1891. évi XIV. törvénycikket, hogy ezzel diadalra juttassa a munkások legjogosabb érdekét, a munkáskérdés nagy problémájának egy jelentékeny részét. A munkás tömeg hálával fogadta e létkérdésének javát czélzó törvényes intézkedést, mert örömmel győződött meg arról, hogy felsőbb helyen az ö vitália érdeke kellő gondozásban részesül. A törvény megalkotásától mai napig tiz év mult el s lépten-nyomon arról győződhettünk meg, hogy a nagy socialis alkotás nem felelt meg a várakozásnak; Baross nemes intentiója nem tudott a gyakorlati életben mélyebb gyökereket verni. A törvény egész szervezete, a rendelkezésre ál ló végrehajtási módozatok nem állják ki a gyakorlati élet sokféle követelményének tüzpróbáját. Nap nap'után panaszok merülnek fel a legkülönbözőbb formában. A betegsegélyzö pénztárak feltárták a törvény szervezeti hiányosságait, a végrehajtás körül felmerülő uehézményeket; a kereskedelmi- és iparkamarák is évenkint jelentéseikben foglalják össze azokat a gátló körülményeket, melyek a pénztárak egészséges működését megbénítják, lehetetlenné teszik! A kereskedelmi ministeriumban a kérvények tömkelege torlódott össze, melyekből kereskedelemügyi kormányzatunk meggyőződhetett arról, hogy a pénztárak mai szervezetük mellett meg nem maradhatnak és sürgősen intézkedni kell, mert különben a leghumánusabb intézményt válság fenyegeti — még mielőtt szép társadalmi és közgazdasági feladatát teljesíthette volna. Hegedűs minister belátva, hogy csak radikális orvossággal gyógyítható a sok beteg pénztár, a cselekvés terére lépett. Szaktanácskozmányt hívott egybe Budapestre, melyen képviselve voltak a betegsegélyzö pénztárak, a kereskedelmi- és iparkamarák, közgazdasági írók, jeles politikusok ós a többi érdekelt ministerium. A tanácskozás napokig tartott, mert az eddigi törvényes rendelkezések annyira hiányosak, hogy napok kellettek, míg a szükségelt sokféle módosítást alaposan megtárgyalhatták. A minister készséggel kijelentette, hogy minden jogos felszólalást figyelembe vesz, minden tényleges hiányt pótolni kiván és az uj törvényt felruházni óhajtja mindazokkal a kellékkel, melyek mai előrehaladott viszonyainknak megfelelnek, melyek agyakorlati élet sokféle követeléseit kielégítik és» amelyek az ipari és gyári munkások betegség és munkaképtelenség esetében a segélyezést leginkább biztosítják. A pénztárak ez időszerinti legnagyobb baja a következőkben foglalható össze: 1. Az orvosok és pérztár „No hát nem bánom!" válaszolt a nagynéni. Csaknem ugyanabban a pillanatban belépett a tanácsos ur a lugasba. „Tanácsos úr, az anyám," mutatta be Artúr a nagynénit. A tanácsoa ur arca hosszura nyúlt, majd meglepetésében a legközelebbi székié rogyott. „Ha tudtam volna, hogy felnőtt fia van." nyögte ki nagynehezen, „megtakarithattam volna az ideutazást. 1 1 „Mama bizonyára örülni fog —" dadogta Artúr, de a nagynéni nem engedte folytatni. „Nem a fiam, tanácsos ur. Ez az ur csak megkért, adjam ki magamat anyjának, hogy kellemetlenségektől szabadítsam meg. Sajnálom, „fordult Artúrhoz," de ha becsületemről van szó, nem segíthetem ki a hínárból. „De, doktor ur, mit keres #n itt?" kérdezé a tanácsoa ur, még mindig kételkedve. Minthogy a kérdezett hallgatott, a nagynéni, aki ugy látszik, sajnálta a fiatal embert, válaszolt helyette: „Ne haragudjék reá, tanácsos ur. Jó barátja időzik itt. Csak pincér ugy in, de ha látta volna, milyen gyengéden nyújtott át neki egy pompás virágcsokrot, bizonyára nem haragudnék reá." A tanácsos ur ajkáu csaknem megfagyott a szó. „Micsoda? Egy pincér?" Artúr arca bíborpiros lett. Ilyen megaláztatást még se tűrhetett nyugodtan. „Tanácsoa ur, mondá, ferde nézete lehetne felőlem, ha nem mondanám most meg a valót, Amióta e hölgyet ismerem s Idára mutatott, imádom és éppen ma akartam nagynénje őnagysá #gától kezét megkérni." Ida most már ugy fogta fel a helyzetet, hogy neki is cselekvő személyként kell közbelépnie s Ai túrnak kezét megszorítva mondá: „Igen, nagynéni, évek óta sítr«tjük egymást!" viszonya. A legtöbb helyen pénztár é« orvos hadilábon áll. Valóságos ellenségek. A pénztárak abban a téves hiszemben vannak, hogy az orvosok elsőrendű kötelessége a pénztár támogatása, a beteg tagok gyógyítása — akár honorálják kellőképen a fáradságos munkát, akár nem. A pénztárak követelménye és ac orrosok aránytalan dotátiója az idő előrehaladtával mindinkább fokozódott és ebből magyarázható meg az a körülmény, hogy a pénztárak 80°/o-nál az orvosok elégedetlenek, a pénztárt valóságos nyűgnek tekintik, amelytől örömmel válnak meg. Miből következik, hogy a betegpénztárak orvosait a körorvosi intézményekhez megfelelően kellene szervezni, vagy még ennél is helyesebben: az állán i pénztárból fizetni. 2. A nagy hátrálikok. A kerületi pénztárak százakra menő községekkel dolgoznak. A bejelentések és a kijelentések ellenőrzése, végrehajtása a nagy távolságnál és a hatóságok lanyha eljárásánál fogva a lehetetlenségek sorába tartozik. A pénztár sohasem tudhatja évi bevételeit és kiadásait, mert a tagok folytonos változása, a be- és kijelentések elmulasztása, a tagdijak nehézkes beszedési módozata lehetetlenné teszik még a valószínű mérleg készítését is és igy a legtöbb pénztár bizonytalanságban vergődik abban a kellemetlen tudatban, hogy a felmerült szükségletekórt folyton zaklatják és ezeknek fedezetére szolgáló megfelelő bevételekkel nem rendelkezik — vagy csak papiroson rendelkezik. Mindaddig, mig a tagdijakat adózási alapon be nem hajtják és államilag nem kezelik, a kerületi pénztárak rémképét: a nagy hátrálékot, nem fogjuk a mérlegekből kiküszöbölni. 3. A kezelés. Minduntalan feljajdulnak a kezelés rendszertelensége, az alkalmazott kezelő-személyzet nagy fizetése ellen és azt akarják a világgal elhitetni, hogy a pénztárak azért nem tudnak sokoldalú kötelezettségeiknek megfelelni, mert az iroda a jövedelem nagy részét felemészti. E vádak nagy részben túlzottak s a valóságnak meg> nem felelnek. A kezelés rendszertelensége szervi összefüggésben van a törvény hiányosságával. Mikor semmi positiv adat a vezetendő számvitelt nem szolgálja ; midőn a könyvelő csak képzelt számokkal dolgozik; midőn reális mérleg s költségvetés nem készíthető: akkor ne csodálkozzunk a rendszertelenségen, ne vádoljuk ok nélkül azt az irodát, mely az adott viszonyokhoz képest dolgozik — ugy, ahogy lehet. A kezelő-személyzet fizetése ellen felhangzó panaszok sem indokoltak. Ezek elég nagy munkát végeznek s ezért fizetést érdemelnek. Hogy fizetésüket a bevételekből először fedezik, az annyira természetes, hogy minden magyarázat feleslegessé válik. Ök a fizetésből élnek, ezért dolgoznak s fáradnak s ha kötelességeiket teljesitik, nem érheti őket semmi vád. Ha az intézmény nem prosperál, a hiba nem a kezelőszemélyzetben, nem az irodában van, hanem magában a törvényben. Azért a betegsegélyzö pénztárak jól felfogott érdeke követeli, hogy az iroda állami kezelés alatt álljon, oda jól dotált, művelt és szakképzett tisztviselők nevezendók ki, kik kellő felügyelet és szigorú ellenőrzés mellett kötelességeiket hiven és pontosan teljesitendik. 4. A bitalmi férfiak. A pénztárak a különböző községekben bizalmi férfiakat állitnak fel, kik a tagdijakat ott helyben összeszedik s időközönkint beküldik a pénztárhoz. Hogy mennyit kellett volna beszédni, tényleg mennyit hajtottak be s mit küldtek a pénztárhoz, — ezek mindmegannyi fontos kérdések, melyekhez igen sok szó fér. A pénztár ezeknek ellenőrzésére képtelen, helyszíni szemléket költség kímélésből nem tarthat és igy ez intézmény csak dolgozik a bizalom czime alatt s anélkül, hogy bizalmi férflainkat a legkisebb váddal is illethetnénk. Csak egyet lehet egész határozottan konstatálni, hogy a befolyandó tagsági dijaknak csak nagyon kevés hányada jut el a pénztárhoz. Ebből származnak ahátrálékok, itt van az a bibi, ami sürgős megoldást vár. Ha a tagdijak körjegyzői kerületenkint adó módjára fognak behajtatni: felesleggé válik a bizalmi férfiak tisztsége s megszűnnek a hátrálékok. Ezek volnának a főbajok, melyeken a módosítandó törvény segíteni fog. Iparosaink nagy reményekkel várhatják az uj törvény gyakorlatiságát, mert kereskedelmi A nagynéni most kijött a sodrából. ,Ah, most már értek mindent. Én vagyok tehát az a vén skatulya, az a mérges sárkány" — „De ekkor a tanácsos hangos kacagásba tört ki és engesztelöleg mondá: — Ne zavard a fiatalok szerencséjét, gondolj a saját fiatalságodra, Anna!" Artúr ós Ida bámultak, hogyan tegezheti a tanácsos a nénit. De ez folytatta: „A doktor ur törekvő fiatal ember, aki nekem ma — meg vagyok győződve — először mondott valótlant, de ha megnézem Ida kisasszonyt, megfoghatom hibáját 8 megbocsátom neki. Önöknek azonban, gyermekeim, felvilágosításul egy kis történetet akarok elmondani. Fiatal kólómban megígértem egy hölgynek, hogy nőül veszem, de hogy enyéimet a tönkrejutástól megmentsem, kéuyteleu voltam gazdag nőt elvenni. Most mint özvegy abban a helyzetben vagyok, hogy adott szavamat beyáltsam; a hölgy — Annuskám — fogadását mindé Inai napig megtartotta," A nagynéni meghatva törölte 1* könnyeit; Ida azonban halkan kérdecé nagynénjét: „Anna néni, szabad?" és anélkül, hogy a választ bevárta volna, túlboldog vőlegényének karjaiba vetette magét. „Add az áldásodat, Anna!" biztatta a tanácsos a nagynénit. „A mérges sárkányt megbocsáthstod neki, hiszen nem tudta, hogy csak a tiedhez hasonló eorstol akartad megóvni Idát. Ami pedig a „vén skatulyát" illeti, teljesen meg vagyok vele elégedve!" Igy lett azután Artúr rettegett főnökének rokonává, Se Ili.
