Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-13 / 2. szám
Melléklet a ,.ZALAIBEGYE" 1901. évi 2-ik számáhozEz alkalomra a központ a szükséges felvilágosítások megadására leküldte az 0. M. G. E. titkárát, Rubinek Gyula közgazdasági iróf, ki már 8-án megérkezett s részt vett az igazgatótanács ülésén, a hol teljes felvilágosítással szolgált minden hozzá intézett, a biztosításra vonatkozó kérdésre. Ilyen előkészületek után nyitotta meg 9-en ValO órakor elnök az ülóst, mely után Rubinek Gyula ismertette a szövetkezeti biztosítás előnyeit. Mint mondt i — különösen .jó jelnek vette s annál nagyobb örömmel ment bele a központ a szövetkezeti biztosítás keresztül vitelébe; mivel rövid időn belül több mint egy millió hatszázezer korona jegyzés történt. Ilogy pedig ezen szövetkezet haszonnal fog prosperálni, mí sem igazolja johban, mint a kartelre lépett pénzintézetek ama gyors nézet változása hogy a már felemelt dij tételeket ennek hatása alatt leszállították s igy mái is érezhető volt az anyagi előny. Killőmben az igazgatóság az olc3Ó dijakat azzal is képes elérni, hogy a jutatékoknál sokat megtakarít, meit a tűznél 8. a jégnél 10 a maximális, továbbá a költségek megtakarítására vétetett tervbe az. is, hogy a bizt sitás csak egy évre szól, miről kövény állíttatik ki 2 példányban, melynek lejárta után, ha é^ről-évről meg nem ujittatik, a kötelezettség is megszűnik. A belépődíj a biztosítási összeghez mérten 20 filtől 1 korig terjed. Mint különös sai letételét említi fel a szövetk zetnek, hogy a tartalék tőke szaporítására történő kisebb levonás után dij visszatérítéssel éL Majd ismerteti a külföldi biztosítási szövetkezeteket s azt a munkásságot, mit a központ ezen uj és gyakorlati értékkel bíró eszme megvalósítása erdemeben a számtalalan akadályok dacára is kifejtett. Beszédjét, mely annyira meggyőző ós világos volt, azzal a kijelentéssel végezte, hogy „fő a bizalom s kitartás, mert * nélkül semminemű intézmény nem létesülhet ! tabianics Gyula gazdasági egyesüiet 1 tag a központ, titkárát azóit iuteipellálta, hogy miért nem kezdte rnt-g azonnal a szövetkezet működését, mire az elnök felelt, különösen hangsúlyozva azt, hogy 3 hónapi fennállás után a térvény sesi engadíe volna, de meg számítva a véletlen esélyre, ezen nagy horderejű intézményt nem volt szabad a bukás esélyeinek kitenni. A díjtételekhez hozzá szóltak még Elek Ernő, Matisz Lajos, Fabianics Gyula; Koller István pedig a 44-ik szakaszba beveuni óhajtja a belépő dijak számsze1 inti kiírását. Ezek után az elnök által formulázott és feltett kérdésekre a közgyűlés egyhangúlag kimondta az egyesület támogatását ós azt, hogy Zalavármegye területéie a főügynökséget elfogadja s a szerződés megkötésével az elnökséget megbízza. Ugyancsak elnök felhívta a tagok figyelmét a Pozsonyban tartandó országos mezőgaz'dasági kiállításra; kívánatosnak tartja, hogy Zalaváimegye is i9galább szőlőszetóvel és a muraközi lófaj kiállításával vegyen részt azon. Egyúttal egy bizottságot ajánlott, mely a tárgyak megválasztása és kiállítása iránt javaslatot fog tenni. Ennek a bizottságnak tagjai lettek: a Balaton vidékről: Virtus Vince és Köves János, Sümegh vidékről Szűcs Zsigmond, Pacsa vidékről: Volf József, Csáktornya vidékerői : Tóth István, Alsó-Lendva vidékéről: Szmodits Viktcr, Kanizsa vidékéről: Elek Ernő ós Oruner Lajos gazdasági egvesületi titkár. A számvizsgáló bizottságba megfálasztattak : Deák Mihály, Szűcs Zsigmond és Udvardy Ignác egyesületi tagok. A pénzügyi dolgok tárgyalásánál elnök a közgyűlés figyelmét ama fontos körülményre hivta fel, hogy az egyesületnek évek óta 4000 forintja a vármegyénél van, honnan semmi kamatot sem kapnak utánna. Kéri tehát a közgyűlést, hogy ezen 8000 korona behajtásával bizza meg a számvizsgáló bizottságot, mihez szintén egyhangúlag járult hozzá a közgyűlés. Ugyancsak a közgyűlés elfogadta az elnökségnek azt a javaalatát, hogy egy segédtitkári állást rendszeresítenek. Ugyancsak tervbe vették, hogy Szent-Gróthon egy tenyÓ3z állat díjazást fognak tartani Koller István alelnök ajánlatára Tuss Antal tapolczai vincellériskolái igazgatót, mint akinek nagy érdemei vannak vármegyénk szülőinek rekonstruálásában, a közgyűlés tiszteletbeli tagul megválasztotta. Elnök köszönetét fejezi ki a központnak, hogy Rubinek Gyulát kiküldte, a kinek meleg hangon mond köszönetet fáradságáért. Gruner Lajos a szép eredménnyel megtartott népies gazdasági előadásokról számolt be, miután több kisebb ügyet vettek tudomásul s az elnök éltetésével a közgyűlés véget ért. PctcrfEy József. A közigazgasási bizottság albizottságai az 1901-ik évben, A megyei közigazgatási bizottság f. hó 8 tartott ülésében a törvény értelmében megalakította, részben pedig a decemberi megyei törvén/hatósági közgyűlésen történt választás folytán kiegészítette egyes albizottságait. Az albizottságoknak névsora az 1901-ik évre a következő: Az 1876. évi VI. t.-c 53 §-a értelmében alakított Jegyeimi választmány tagjai: Eperjesy Sándor, Hertelendy Ferenc és Deák Mihály a választott, Odor Géza, dr. Ruzsicska Kálmán és Lányi Kálmán a kinevezett tagok sorából. Az 1877 évi XX. tc. értelmében alakított felebbviteli küldöttség tagjai: dr. Jankovich László gróf főispán elnök, Csertán Károly alispán h. elnök : hivatalból tagjai: Arvay Lajos megyei főjegyző, Thassy Kristóf m. t. főügyész, Trsztyánszky Ödön árvaszéki elnök ; a közigaz- • gatási bizottság által választott tagjai: Eperjesy Sándor, | Skublics Jenő, Ziegler Kálmán ; a főispán által kinevezett < tagok: Barcza László, dr. Gyömörey Vince,Bogyay Máté,I A törvényhatósági pótadók egyenkénti kivetése tárgyában beérkező felszólamlások elintézésére az 1883. ovi XV 4 t.-c. 12. §-a értelmében hivatott küldöttség tagjai a közigazgatási bizottság válmtott tagjai k > ül: Eperjesy Sándor, dr. Gyömörey Vince. Skublics Jenő, Bucza László. Az 1879. évi XXXI. t.-c, 120 §-a értelmében alakított erdészeti kihágisi másod foka bírása j tagjai: dr. Jankovich László gróf főisp m elnöki, Cser'án Károly alispán h. elnuk; taxjai: dr. Gyömörey Vince, Hm t^Iendy Ferenc, Skublics Jenő, Koller ístván, Barcza László, Bogyay Máté, Ziegler Kálmán, Deák Mihály. Az 1888. évi V, tc. 43 §-a értelmében a törvényszék székhelyen alakított felügyelő bizottság tagjai a zala-egerszegi kir. törvényszéki börtönné/: Skublics Jenő, Deák Mihály, a nagy-kanizsai kir. törvényszéki börtönnél: Eperjesy Sándor, Kollár István. Az 1876 évi VI. tc. 38. §-a értelmében e'járó börtönvizsgáló küldöttségek tagjai: a zala-egerszegi kir. törvényszéki börtönre: Deák Mihály, Hertelendy Ferenc, Skublies Jenő, Thassy Kristóf; a balatonfüredi és tapolcai járásbirósági fogházra: Hertelendy Ferenc; a sümeghi járásbirósági fogházra: Barcza László; az alsó lendvai járásbirósági fogházra: Ziegler Kálmán ; a nagy-kanizsai kir. törvényszéki börtönre: Eperjessy Sándor, Koller •István, dr. Ruzsicska Kálmán; a perlaki és csáktornyai járásbirós ígi börtönre: Ziegler Kálmán; a keszthelyi járásbirósági börtönre: Btxgvafcy Máté ; a letenyei járásbirósági börtönre: Koller István. A munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról .vólo 1888, óv> II. tc. 72. §-ában felsorolt ügyeknek másodfokú elbírálására hivatott hatóság: dr. Jankovich László gróf főispán elnök, Csertán Károly alispán h. elnök; tagok: dr. Gyömörey Vince, Hertelendy Ferenc, Skublics Jenő, Barcza László, Bogyay Máté, Koller István, D :ák Mihály. Az 1877. évi XXXI. tc. 26 ik §-a értelmében alakított erdörendészeti albizottság tagjai: Skublics Jenő, Deák Mihály. Képviselőtestületi gylilés. Zala-Egerszeg vátos képviselő testülete f. hj 9 én Várhidy Lajos polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. Elnöklő polgármester az újév alkalmából első ízben egybegyűlt képviselőtestületi tagokat melegen üdvözli s az ülést megnyitja. A tárgysorozat három első pontjának tárgyalására a képvisel' k a törvényben előirt számmal nem levén jelen, a vásártér megnagyobbításához sziikseges telekrészek megvásárlása, valamint a varos tulajdonát képező és szétszórtan fekvő kisebb ingatlanok eladása tárgyában harmadszori gyülésnapul január 24 ike tűzetett ki, amikor a képviselők — tekintet nélkül a megjelenők számára — mir.dkét ügyre nézve végérvényes határozatot hoznak ; a Baross-ligeti vendéglőnek emeletre való építésére vonatkozo tanácsi javaslatnak másodszori tárgyalásira határnapul február hó 9 ike tüzetett ki azzal, hogy amennyiben a képviselők ekkor sem jönnek össze a törvényben eiőirt szaramai, 15 napra új gyűlés h'vatik egybe, amelyen már a megjelentek végérvényesen határoznak. /A képviselőtestület tudom Uul vette ZaUvármegye törvényhatósági bizottságának 1900óvi december h > 10-ón hozott azt a határozatát, hogy a képviselőtestület határozata ellenében az országos törzskönyvi bizottságnak azt fogja javasolni, hogy városunk neve kötőjel nélkül egy szoba írassék (Zala-Egersz.eg), míg a város területén levő majorok, szőlők, valamint az utcák elnevezéséhez hozzájáiult. Lederer Dezső ós társainak megkeresésére a képviselőtestület elhatározta hogy a villamvilágitás tárgyában nevezettekkel kötött szerződést felbontja s a városnál letett 4.000 korona óvadékot a vállalkozóknak visszaidja. Wapper Ignác zala-egerszegi lakós osztrák állampolgár magyar honpolgári jogot óhajtván szerezni, nevezettet a képviselőtestület a városi tanács javaslatára a községi kötelékbe felvette s az érről szóló bizonyítványt számára kiadja. Ezzel a közgyűlés véget ért. azonban folytatólag 11 órakor Csertán Károly alispán elnöklete alatt tisztujitógyülós volt, amelynek egyetlen tárgyát a lemondás folytán megüresedett városi végrehajtói állásnak választás utján való betöltése képezte. Elnöklő alispán üdvözölvén a képviselőtestület tagjait a gyűlést megnyitja s a választásra bizalmi férfiakúl Kovács László, Lányi Kálmán, dr. Szigethy Elemér és Udvardy Ignác városi képviselők választattak. Majd megalakittatott a kije'elő választmány, melynek tagjaivá elnöklő aiispán Fischer László és Krosetz István képvi selőket nevezte ki, mig a közgyűlés dr. Csák Károly és dr. Thassy Gábor képviselőket választotta meg s a kijelelés tartamára elnöklő alispán a közgyűlést felfüggesztette A kijelelő választmány működését befejezvén, elnök a felfüggesztett közgyűlést folytatólag megnyitjasjelenti, hogy az öt pályázó közül egyik kérvényét visszavonta másiké nem volt kellőkép felszerelve, a mísik hármat következő sorrendben jelelte: Kánya Gyula, Maschanzker Arnold, Görög Zoltán. Tiz kópvise'ő írásban titkos szavazást kérvén, einök azt dr. Czinder István elnöklete alatt Stefanec József ós Vörös Gyula képviselőkből állo szavazatszedő küldöttség közreműködne mellett elrendelte. A szavazás befejeztével a .szavazatok összeszámláltatván. kitűnt, hogy a beadott 45 szavazatból Kánya Gyula és ?áaschanzker Arnold 22—22, Görög Zoltán 1 szavazatot kapott. Egyenlők levén a szavazatok, elnöklő alispán kijelentette, hogy törvónyadta jogával élni nem kíván s így a végrehajtói állást egy legközelebb tartandó tisztújító közgyűlésen töltik be. Közegészségügy. Dr. Háry István vármegyei t. főorvos a vármegye területén december hóban előfordult közegészségi állapatról és eg /éh, a közegészségügyel érdeklőkről a következő jelentéit terjesztette be a közigazgatási bizottság január havi gyűléséhez : Az időjárás a hónap első felében száraz, enyhe, második feleben p>;dig hűvösebb volt több csapadókkal. A felnőttek közegészségi állapota nem volt kielégítő, nem csak azért, hogy' a légzőszervek hurutos bántalma, úgy az izületi csúz, nagyobb számban ósz'^ltetett, hanem azért ls, mert a hasi hagymáz miatti megbetegedés még mindig emelkedőben vau. A gyermekek közegészsége szintén több kívánni valót hagyott hatra, mivel ezeknél a légző •szervek hurutos és tobos bantalmán kívül a roncsoló toroklob, vörheny szórványos, úgy szinten a kanyaró ós fültőmirigylobb járványos esetei szintéu növekvő s/.ámban fordultak elő. A fertőző bántalmak köeül roncsoló toroklobban beteg volt 43, gyjgvult 13, raeghilt 25, ápolás alatt maradi 5; vörhenyben beteg volt 10, gyógyult 4, meghalt 2, ápolás alatt maradt 4 ; kanyaróban beteg volt 444, gyógyult 317, meghalt 27, ápolás alatt maradt 100; hasihagymázban beteg volt 66, gyógyult- 34, meghalt 7, ápolás alatt maradt 25 : hökhurutban beteg volt 6, gyógyult 3, meghalt 1, ápolás alatt maradt 2 ; vörösben bi-teg volt 151, gyógyult 130, mighalt 4, ápolás alatt maradt 17; báránghimlőben bateg volt 6, gyógyult 2, ápolás alatt maradt 4 ; fü Itőmir igy lobban beteg volt 94, gyógyult 94. Rendőri boncolás vo't 5 esetben, melyeknél a halál legközelebbi oka volt 1 fulladás vubeeses következtében. 1 tüdőlob, 1 agyrázkódás és 2 esetben véres agyguta. Külső hullaszemle előfordult 12, súlyos sértést bejelentettek 7 et. Öngyilkosságot- 5 egyén követett el, ezek közül 1 (Forgács József káptalanfa') nyakába lőtt, 1 (Kiss Károly keszthelyi) magát felakasztotta, 1 (Pap József 51 éves nagy-kauizsai) ereit felvágta, 1 (Horváth Juliska 24 eves) aether és chlorot'orm keveréket ivott, 1 (Horváth István zalá-istvándi) magat hasba szúrt"*. Véletlen szerencsétlenség általi halálnak 4 egyén esett áldozatává és pedig 2 (Rvb Józsefné 74 éves zalabóri és Zsalik Imre kis1 omárorai) vizbe fúltak, 2 (Gaál Ignác alsú-lendvai ós Kondaka János) a kocsiiol leestek s az igv szenvedett sérülések következtében haluk el. Elmekórnak egy ese'e képezte a híva ala$ beavatkozás tárgyát s az illetőt, mint csendes beteget, házi ápjlás alatt hagyták. Hét éven aluli gyermekek gyógykezeltetését 39 esetben elrauUsztot'ák. Az elsőfokú egészségügyi hatósag e miatt 9 elmarasztaló, 15 felmentő végzést hozott, a többire nézve pedig a tárgyalás folyamatban van A varmegye területén van 49 lelenc, 163 dajkaságba adott, 816 elmebeteg, hülye, nyomorék stb. A közsegélyre szoiultak száma 1.478. E hónap folyamán megvizsgáltam a zala-egerszegi két nyilvános gyógyszertárt, szikv z^y.irt és a dajkaságba adottak kimutatásának vezetését. Ipar és kereskedelem.' Iparosok otthona Csáktornyán. A csáktonrai ipartestület elhatarozla, hogy iparos otthont létesít a Csáktornyái munka képtelen és kieidemült iparosok számára, amelyben öreg napjaikat gond nélkül tömhetik. A valóban szép és üdvös eszme élónK viszhangra talált a város kebelében. Szilveszter estéjén Antonovics vendéglőjeben egy 12 tagból álió asztaltársaság 26 kor. 20 til-t adott. Közadakozás utján erre a célra mar 196 kor. 77 fill. gyűlt egybe. Csáktornya város képviselőtestülete elhatározta, hogy erre a célra éyenként 100 koronát vesz fel költsógvetésebe. A kereskedelmi alka mazottak törvénye. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter a budapesti kereskedelmi kamara uj épületének felavatásakor magánbeszélgetés közben kijelentette, hogy a magán tisztviselők é-t kereskedelmi alkalmazottak jogviszonyairól legközelebb törvenyjavaslatott terjeszt a törvényhozás elé. Alig pár hónap mult el a kijelentés óta s a javaslat mú.r is elkészült, m lyet a miniszter a kereskedelmi s iparkamarákhoz. nemkülönben a szaktestületekhez azzal küldött le, hogy ezek beható tárgyalás után véleményüket hozzá tejesszék fel. ígéretünkhöz képest az előadói javaslatott következőkben ismertetjük: 1. A magánhivatalnok vagv kereskedő seg d csak írásbeli szerződós mellett alkalmazható. \ szerződésben az alkalmazás minősége, az alkalmazott munkaköre, fizetése pontosan megjelölendő. 2. Az üzleti helyiséget akként kell berendezni, bog5 a higiénikus követelményeknek megfeleljen A segédek részére a nyílt áruüzletekben gondoskodni kell ülőhelyekről. 3. Az alkalmazottak napi munkaideje — a munkaközi szüneteket beleszámítva — 12 óránál több nem lehet. Kivételnek e szabály alól évenkint legfölebb 30 napon v n helye. A külön munkáért — külön díjazás jár. 4. A vasárnapi munkaszünetről szóló törvény rendelkezései a nyilt áruüzletben ünnepnapon is érvenyesek. 5. Az alkalmazottaknak az étkezésre Budapesten legalább másfélórai, vidékén egy órai idő adassék. 6. A főnök az alkalmazottnak — a hol eg* segédnél több van. — évenkint legalább egy heti vagy kótévenkint legalább kétheti pihenőt (szabadságot) tartozik biztosítani. 7. H* az alkalmazottat szolgálata teljesítésében i