Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-14 / 15. szám

uton a 30. száma őrháznál egy zárható sorompót a ren­delet vételátől számitandó hat hét alatt állítson fel. A megtartott helyszíni szemléről felvett jegyzőkönyv alapján a Zalavölgyi vasút mentén Csánynál Malatinszky Ferencnek egy magán átjáró létesítését a bizottság meg­engedte. A Rédics községbe vezető és a dunántúli h. é. vonalat keresztező utvonalt illetőleg a bizottság felhívja a járási főszolgabírót, állapítsa meg, váljon a szóban forgó ut a közutak sorába tartozik-e ós gondoskodjék arról, hogy a szóban forgó ut fenntartására kötelezettek ezt járható állapatba helyezzék. A bizottság tudomásul vette a kereskedelemügyi miniszter rendeletét, mely szerint a Nagy- és Kiskanizsa közötti állomi útszakasz kiépítésére vonatkozó helyszíni szemlét április hó 20-ára tűzte ki. Kir. tanfelügyelő havi jelentése szerint ezen idő­szakban a járási főszolgabíróval meglátogatta a zánkai áll. elemi iskolát, melynek helyisége ügyében a képvi­selőtestülettel ós gondnoksággal a helyszínén tárgyalt s a miniszterhez felterjesztést tett. — Meglátogatta a gyulakeszii r. kath., vízi szentgyörgyi r. kath. és kotori r. kath. elemi iskolát, a tapolczai állami polgári fiu iskolát, a stridói áll., a negyedik hégykerületi állami iskolát. — Jelen volt a muraközi tanítói járáskör csák­tornyai gyűlésén. — Megtekintette a csá tornyai áll. polgári iskolák falkeritésén annak beomlása által kelet kezett hiányokat. — Tárgyalt Kilinánban az ottan szer­vezendő, államilag segélyezendő községi elemi iskola személyi és dologi ügyeiben. Németh György fizetési hátralékának behajtására 8 napi határidő tüzetett ki. — A diszeli iskolamulasztás megtorlása ügyében kiilön intézkedésre hivatott fel a főszolgabíró. — Lőrinczy Géza panasza illetményei ügyé­ben jelentéstételre s a még hiányzó okmányok beszer­zése végett a kir. taufelügyelőnek kiadatik. — Záboiszky Kálmán ^ tanító fizetése behajtatik; Nagy János fizetés­ügye az ő meghallgatása céljából neki kiadatik. — A miniszter Ferenczy Kálmán tanító ügyében történt intéz­kedéseket tudomásul vette. — Vidák György nyugdíj­ügyére vonatkozó miniszteri lendelet az iskolafenntartó községnek kiadatik. — Államsegélyt illetve ötödéves korpótlékra segélyt kérnek Szentpéterföld, Felsőpáhok, Háshágy, Sármellék, Sárhida, Redics, Zalaerdőd. — Államsegélyt kaptak illetve korpótlók fizetésére segélyt: a nagypécselyi, tagyoni, tördemiczi róm. kath., a tur­csiscsei községi és a felsődörgicsei ág. ev. iskolák. Az árvaszéki elnök jelentése szerint a fogalmazói karnál február végén hátralékban volt 6.462, március hóban beérkezett 5.139 s igy elintézés alákerült 11.601 tigydarab, amelyből március hóban elintéztek 5.222 dbot s igy március végén hátralékban maradt 6.379 ügydarab. Az irodánál február végén hátralékban volt 1.634, március hóban leirás végett kiadtak 5.222 dbot s így elintézés alá került 6.856 ügydarab, a melyből március hóban leírtak ós expediáltak 5.310 dbot s igy március végén hátralókban maradt 1.546 ügydarab. A kir. pénzügyigazgató jelentése. szerint a várme­gye területén március hóban befolyt egyenes adóban 101.452 kor. 61 till. Március végén hátralókban maradt: 1,681.509 kor, 44 fill. egyenes adóban, 163.143 kor. 13 fill. hadmentességi díjban, 1,317.501 kor. 04 fill. szőlődézsmaváltságban, 1,016.162 kor. 36 üli. bélyeg- és jogilletéKben, 18.347 kor. 84 till. egyenértéki illetékben, 58.364 kor 71 till. fogyasztási és italadóban, 21.869 kor. 62 fill. italmérési illetékben vagyis összesesen 4,276.898 kor 14 fill. Leírtak a lolyó év első negyedében : a) egyenes adóban: 46.295 kor. 12 fillt, b) hadmentességi díjban 310 kort Fizetési halasztást 34 esetben adtak, ideiglenes házadómentességet pedig 23 esetben. — A kataszteri nyilvántartást illetőleg magánfelekfői március hóban 935, hivatalból 111 birtokváltozási esetet jelen­tettek be, mihez az előző 2.568 esetet hozzáadván, összesen 3.613 birtokváitozási eset került beveze­tésre, amelyből március hóban keresztül vezettek 3.597 esetet s igy a hó végén hátralékban maradt 16 eset. — Szőlődézsmaváltság tartozást március hóban leírtak 1.626 kor. 60 fillt. Közegészségügy. Dr. Háry Islván vármegyei t. főorvos a vármegye területén március hóban észlelt közegészségi állapatról. és egyéb, a ki ^egészségügyet érdeklőkről a következő jelentést terjesztette elő a közigazgatási bizottság április havi ülésén : Az időjiírás általában s/eles, nedves és hideg volt, mely azonbin a közegészségre károsán nem hatott, mert a fel nőitek közegészség! állapota, viszonyítva a mult havi­hoz, tetemesen jawilt. Fordult ug>ait elő még szórványo­san influenza, izületi c-úz és tüdőhurut, de mindezek enyhén folytak le s igy a halálozási százalék a lehető kis számra apadt. gyermekek közegészségi állapota azonban nem volt kielégítő , mert eltekintve a légzőszervek huiutos bántalmától, a fertőző bántalmak közül a roncsoló toroklob, vörheny, kanyaró még mindig elég nagy szám­ban képezte a gyógykezelés tárgvát. A fertőző bántalmak közül roncsoló toroklobban beteg volt 28, gyógyult 17, meghalt 10, ápolás alatt maradt 1; vörhengben beteg volt 9, gyógyult 5, meghalt 1, ápolás alatt maradt 3; kanyaróban "beteg volt 239, gyógyult 215, me^h.ilt 6, ápolás alatt maradt 2$-,hagy­mdzban beteg volt 6, gyógyult 2, meghalt 1, ápolás alatt maradt 3; hökhurutban beteg volt 2, ápolás alatt maradt 2; vörösben beteg volt 1, gyógyult 1; bárányhimlőben beteg volt 3, gyógyult 2, ápolás alatt maradt 1. Rendőri boncolást teljesítettek kétszer, amelyeknél a halál legközelebbi oka egyszer szivszélhidós, egyszer pedig agyhüdés volt. Külső hullaszemle 7 \ olt, súlyos sértést 3-at jelen­tettek be. Öngyilkosságot 4 egyén követett el; közülök 2 (Szolhír Ferenc badacsonyi, Budi Gábor sümegi) magukat felakasztották ; 1 (Maiczia József 75 éves nagy-tilaji) a a Zalába ugiott; 1 (Varga Juli 16 éves) maró lugott ivott. Öngyilkossági szándékból l'araitz János pacsai 20 éves szolgabirósági díjnok mellbe lőtte magát, de nem halt meg. Véletlen szerencsétlenség következtében 4 egyén halt meg; közülöu Ny irő Károly és Lajos Gulácson megégtek, Kuszlesz József 45 eves felsőbisztricei lakost a malom gerenda agyonütötte, Levacsics Balázs 3Va éves őiségi lakós égeM sebek következtében halt meg. Elmekórnak 3 esete képezte a hivatalos beavatkozás tárgyát, kik közül egyet tébolydába szállítottak, egyet illetőségi helyére vittek, egynek pedig, mint közveszélyes­nek, a kórházba szállítása javasoltatott. Veszettség gyanújában levő eb Sümeghen 4 et, Csáktornyán 1-et mart meg, akiket védojtás céljából a a budapesti Pasteur intézetbe szállítottak. Hét évnjl fiatalabb és orvosi gyógykezelésben nem részesült 49, e miatt az elsőfokú hatóság 19 felmentő és 32 elmarasztaló ítéletet hozott, j A vármegyében van 159 dajkaságba adott, 36 lelenc, 812 elmebeteg, hiilve, süket-némi, vak ói nyomorék ; a jközsegelyie szorultak száma pedig 1.552. Megjegyzem azonban, hogy a sümeghi és a zalaegerszegi járásokban ezek még nincsenek összeírva. Bátor vagyok ez alkalommal jelenteni, hogy a zala­szentgróthi gyógyszertárt megvizsgáltam, mely ugy a tisztaság, mint a csín- és berendezésére nézve a fennálló szabályoknak teljesen megfelel. A zalaszentgróthi járásban részben ellen őriztem a közegészségi törvények és rendeletek végrehajtását s a tapasztalt hiányokra nézve véleményes jelentésemet a tek. alispáni hivatalhoz beterjesztettem, erejében. Bűnösnek találta magát. Koromfekete haját hanyagül választotta el homlokán ; ragyogó, világoskék szemei ábrándosan csillogtak. Vaiázsió, könnyed volt a termete. Sokáig ott maradt a tükör előtt. Legyezgette asz szonyi hiúságát. Azután elvetette magát a pamlagon. Nem tudta lecsillapítani lelkiismeretét. Sajnálta azt a beteg férfit, aki éjeket tölt át érette szomorú virrasz­tásban, kínlódik érette őrült kétségbeesésben. Kezdett újra szerelmes lenni az urába. Szerette volna odavetni magát karjai közé. Csókolni édes ajakát. — Én megbocsátottam, most már bocsáss meg te is! Hisz bűnös vagyok, mert dacoltam. Bűnös vagyok, mert beteggé tettelek. — Ily gondolatai támadtak. De tiltakozott lelkében a nő. Hirtelen észre vette a pamlag elé hullott rózsalevelet. Felvette, ajkához nyomta ée csókolta mohó szenvedéllyel. — Édes kicsi virágom, te is az övé voltál I Azután odaült az asztalhoz és irta, amint a szive diktálta: „Aranyos jó féijecském ! Ne har.igudj a te durcás kis feleségedre! Nag'on megbántam már, hogy elhagytalak. Bocsáss meg! Ölel a te bűnbánó feleséged." Megcsókolta a levélkét és elküldte férjének. Egy hét múlva pedig a következő levelet kapta Anna asszony ügyvédje: Tisztelt ügyvéd ur ! Utazunk Velencze felé nászútra a férjemmel. A válópert kérem beszüntetni. Isten önnel! Anna. .. Árvaügy. Trsztyánszky Ödön árvaszéki elnöknek a közigazga* tási búottsóig április havi ülése elé terjeszUtt s az l'JOL év első negyedére vonatkozó jelentése alapján vármegyénk árvaügyére vonatkozólag közöljük a következőket \ A gyámsóig alatt levőket illetőleg az 1900. óv végén gyámság alatt veit 39.090, az 1901. óv első neg\edeben gyámság alá került 984, összesen 40 074. Közülök az ev első neuyedeben gyámság alól felszabadult 862 s igy 1901. március végen gyámság alatt maradt 39.212 A gondnokoltakat illetőleg az 1900. óv végén gond­nokság alatt volt 741, az 1901. év első negyedében gondn. alá került 38, ossz. 779 Közülök az 1901 első ne­gyedében gondnokság alol felszabadult 5 sígyl901. március végén gondnokság alatt maradt 774. A gyámokat illetőleg 1900 óv végén gyám volt 20.269, az 1901. óv első negyedében szaporodott 542-vel, vagyis összese 20.801 Ezeh közül az év első negyedében megszűnt ggyám lenni 404 s igy 1901. március végén maradt 20.397 gyám. A gyámi számadást illetőleg 1901. év március végén hátralékban maradt 1.125 számadás. Az árvaszék tevékenységéről egybeállított kimutatás szerint: a) a fogalmazói karnál 1900 december végén hátralékban volt 5.946, az 1901. év első negyedében beérke­zett 14.583 s igy elintézés alá került 20529 ügydarab, amelyből az 1901. óv első negyedében elintéztek 14.150 dbots igy 1901. óv március végén háMálékban maradt 6.379 ügydarab ; b) az irodánál 1900 december végén hátralékban volt 1.580,'az 1901. év első negyedében leirás végett kiadtak 14.150 dbot s igy elintézés alá került 15.730 db, mely­ből az 1901 év első negyedében leirtak ós expediáltak 14.184 dbot s igv 1901. év március végén hátralékban maradt 1.546 ügydarab. A gyámpénztár állását illetőleg 1900. december végén volt 11.525 kor. 09 fill. késpéuzben, 814.558 kor. 95 fill., magán kötelezvényekben, 2,129.272 kor. 43 fill. értékpapírokban, 2.600 kor. 24,fill. drágaságok­ban vagyis összesen 2,957,956 kor. 71 fill. Az 1901. óv első negyedében befolyt 272.624 kor. 64 fill. készpénz­ben, 16-726 kor. magánkötelezvényekben, 77.500 kor. 33 fill. értékpapírokban, 55 kor. drágaságokban = 366.905 kor, 97 fill. vagyis összesen 284.149 kor. 73 fill. készpénzben, 831.284 kor. 95 fill. magán kötelez­vényekben, 2,206.772 kor. 76 fill. értékpapirokbau, 2.655 kor. 24 fill. drágaságokban = 3,324.862 kor. 68 till Az 1901. óv első negyedében kiadtak 264.553 »kor. 03 fillt. készpénzben, 16.347 kor 62 tilt. ma,'in kötelez­vónvekben, 19.983 kor. 40 tilt. értékpapírokban, 64 tilt. drágaságokban vagyis összesen 300.884 kor. 69 tilt s igy 1901. óv március végén maradt 19.596 kor. 70 *fill. készpénzben. 814.937 kor. 33 fill. magán kötelezvények­ben, 2,186.789 kor. 36 fill. értékpapírokban, 2.654 kor. 60 fill. drágaságokban vagyis összesen 3,023.974 kor. 99 fill. A magán feleknél kamatozás végett elhelyezve levő tökepénzek állása: 1900 december végén elhelyezve volt 814.558 kor. 95 fill., az 1901 év első negyedében magán feleknek kölcsön adtak 16.726 kort., összesen 831.284 kor. 95 fill. Ebből az 1901. év első negyedében vissza­fizettek 16.347 kor. 62 fiit., s igy 1901. év március végén magán feleknél elhelyezve maradt 814 937 kor. 33 fill. A magán feleknél elhelyezett tőkepóuzek után kamat fejében 1900. december végén hátralékban maradt 9.141 kor. 05 fill; az 1901 év első negyedében befizetendő volt 20.363 koi. 95 fill., összesen 29.505 kor. Ebből az 1901 ev első negyedében befolyt 15.491 kor. 74 till., és igy 1901 év március végén hátralékban maradt 14.013 kor 26 till. kamat. Vármegyénk közgazdasági állapota. Gruner Lajos közgazdasági előadó vármegyénk már­cius havi közgazdasági állapot ár ől a következő jelentést terjesztette elő a közigazgatási bizottság április havi gyűlésén-. A lefolyt március hónapban igen változó időjárás uralkodott; a hónap elején mutatkozó esős időt ugyanis a hónap második felében enyhébb időjárás követte, a melyben megkezdődött megyeszerte a vetés, de egy héti kedvező idő után hideg szeles napok, — sőt fagy és havazás is következett be a hónap vége felé, mely rend­ellenes idő a vetést íólbenszakitott.a, a tavaszi munkála­tokat késleltette ós különösen homekos talajon a kései őszi vetéseknek ártott, —• a tenyészetet pedig visszatar­totta. A hónap legutolsó napjaiban beköszöntött jobb idő a munkálatoknak folytatását megengedte ugyan ismét, de csak a folyó hó elején lehetett a tavaszi gabonafelék vetését befejezni. Oly szép vetésekkel, mint a mult évben ilyenkor, sehol sem rendelkezünk; a kései vetések ritkák és a szokatlan erős téli fagyok által meg vannak sanyargatva. Itt ott hallani is, hogy kései vetéseket kiszánranak a gazdák. Mindennek dacára a legutóbbi kedvező időjárás igen sokat segített és a kilátásokat egy középtermésre növelte. Folyamatban van a kapásoknak szánt földek elő­készítése ós az őszi búzák, lóherések, lucernák boronálása, a takarmány és magbükköny vetése Megindult megyeszerte a szőlőmunka is és ev. most sok kézimunkást foglalkoztat; a szőlőtők' k türhetősen teleltek. Az ősszel nagy számban mutatkozott mezei egér pusztítása, a nagy hideg, a csak vékony hóréteggel borított lóheresekben ós lucernásokban sok kárt tett és ezen vetéseink megritkulva jöttek a tavaszba, a takar­mánynak kedvelt őszi bükköny pedig sok helyen ki­fagyott. Ez annál sajnosabb, mert ezen korai takarmány növényeknek károsodása a megye sok helyén már igen érezhető s a takarraányh'ányt csak növelni fogja, a mennyiben az idén a zöldtakarmány etetésnek megkez­dése — a visszamaradott tenyészet folytán — ké.sőbbi időre fog esni. Visszamaradott a fűnek növekedése a réteken és legelőkön is. Mindennek dacára már sok gazdaságban a fogyatékán levő száraz takarmány hiány a juhnyájak ki­hajtását vonta maga után. Az állategészségügyi viszoiyok tűrhetők voltak, a mennyiben néhány lépfene és veszettségi eseten kívül csak 4 községben fordult elő sertésvész bántalom a le­folyt hónapban ós a sertéstenyésztők ezen réme mindinkább szünőfólben van. A megyeszerte szokásos apaállatvizsgálatok befeje­zést nyertek; éviől-évre lehet a haladást konstatálni, a mely jobb apaállatok beszeizésének az eredménye. Nemcsak a községek maguk igyekeznek jobb apa­állatok birtokába jutni, hanem az állam épen várme­gyénkben tetemes áldozatokat hoz a szomszédos nyugati vármegyéktől még elmaradott állattenyésztésünk eme­lésére. A nemrég megjelent kimutatásból kitűnik ugvanis, hogy kedvezményes árban községeknek a mult 1900. évben Zalavármegyében kiosztatott egy magy ós 88 drb. piros tarka bika, 46 darab husfajta és 7 drb. zsirfajta kan, a mely tenyészállatok összes értéke 43003 korona volt, a kiosztott tenyészapaállatok vételárából nyújtott kedvezmény pedig 11,997 koronát fett ki, míg a tenyész­állatok díjazására külön, 600 korona állami dij oszta­tott szét a vármegyeben a gazdasági egylet által ren­dezett 2 tenyészdijázáson. Ily tetemes áldozatok rövid idő múlva meghozzák a gyümölcsöt és pár óv folyamán megérjük azt, hogy vármegyénk elmaradott részeiben is a szarvas marhate­nyésztés felvirágozik és minden községnek megfelelő apaállatja fog lenni. A tenyészapaállatok vizsgálatára kiküldött bizottságok különös erélyt fejtenek ki a csák­tornyai járásban, hol ezidón 30 drb. alkalmatlan községi bika lett kimustrálva és mészárosoknak eladva. A vármegyében taitott országos vásárok élénkek

Next

/
Thumbnails
Contents