Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-03-17 / 11. szám

Herényi Ferenc. Végül az elhalálozás következtében meg­üresedett bontó szakasz parancsnoki állásra Vizlendvay Károly bontó szakaszvezetőt ennek helyébe pedig bontó szakaszvezetőnek Mórocz Józsefet választotta meg a közgyűlés. A választás befejeztével elnök úgy maga, mint a megválasztott tisztviselői kar nevében kifejezte hálás köszönetét az újból megnyilatkozott közbizalomért s kérte az egyesületi tagok vállvetett munkásságát és támogatását. Hivatalos-rovat. Ezennel közhírré teszem, hogy Zalaegerszeg r. t. város 1901. évi községi közmunka összeírása és kivetése f. évi március hó 15-től 31ig a városi iktató hivatalban 15 napi közszemlére kitétetik. Felhívom a város közmunka köteles lakóit, hogy ezen összeírást, a hivatalos órák alatt betekinthetik s a kivetés ellen az 1890. 1. t.-c. 50. a értelmében a fenn ti batáridőn belül a városi képviselő testülethez felebbezés­sel élhetnek. Zalaegerszegen, 1901, március 7-én. Várh-idy Lajos polgármester. Selyi, megyei és vegyes hirek. Március 15-et, a nemzeti ujraébredés hajnalhasa dásának emléknapját, kegyelettel ülte meg városunk lakossága. A házakon nemzeti zászlók lengtek. A közönség tömegesen vett részt a különböző helyeken tartott ünnep­ségeken. Az állami fögymnasiumban d. e. 11 órakor ülte meg az intézet szavaló köre, a szabatság nagy napját a következő műsorral: Rákóczy kesergője — énekli az ifjúsági énekkar. Megnyitó tartja Blaska László Talpra magyar szavalja Czukelter József. I'nnepi beszéd — tartja Nagy Károly. Petőfi — szavalja Klein Zsigmond. A szabadságharc Tyrteusza — felolvassa Shlezinger Jenő. A hazáért — szavalja Reich Antal Szózat — énekli az ifjúsági énekkar. A jelsö keresk. iskolánál az ünnepség a következő műsor mellett folyt le : „Szózat. & Énekli az Ifjúsági énekkar. Megnyitó beszéd. Tartja: Ilolczer Lajos alelnök. Részlet az »Apostol«-ból (Petőfi). Szavalja: Schwarcz Jenő f. o. t. Méltatás. Felolvassa: Ruzsinczky Lajos f. o. t. Magyar népdalok. Élőadja: az ifjúsági zenekar. »Március 15-én« (Ábrányi). Szavalja: Deutsch Salamon a. o. t. »A tömösi szoros Leonidása.« Felolvassa: Isztl Zsigmond f. o. t. »Szent nyomok« (Várady). Szavalja: Goldring Salamon a. o. t. »Szülőföldem.« Énekli az ifjúsági énekkar. »Transport« (Rákosi). Előadja: Glasgall Vilmos a. o. t. C/.imbalomszóló. Előadja: Katona Zoltán k. o. t. »Március 15-én« (Inczédy). Szavalja : Isztl Zsigmond f. o. t. Nép­dalok. Előadja: az itjusági zenekar. »Rákóczy induló.« Énekli: az ifjúsági énnekkar. Az ünnepség mindkét intézetnél fényesen sikerült s a közönség mindkét helyről azzal a megnyugtató ön­tudattal távozott, hogy a tanuló ifjúság hálás kegyelettel őrizi hazánk jeleseinek drága emlékezetét! A Társaskör ünnepe. Március 15 én este a »Korona« vendéglő nagytermében a Társaskör fényesen sikerült ünnepélyt rendezett. Már 7 óra után kezdett a közönség gyülekezni ugy, hogy Va8 órakor helyet sem igen lehetett kapni. Az ünnepély a Hymnussal vette kezdetét, melyet Csicseri zenekara játszott, mit a közönség fennállva hall­gatott végig, Ezutáu Záborszky József társasköri alelnök mondott sikerült megnyitó beszédet, melyben szomorúan emlékezett meg arról, hogy a programmban jelzett pon­tok változást szenvednek részben, mert Borbély György elnök beteg s a da.árda sem jelenhetett meg az általá­nos influenza miatt. A műsor első pontját Hajnal Stefike cimbalom játéka képezte, melyet jellemez a művészi játék és mély érzés. Az ábrándos magyar dalokat frene­tikus taps és egy szép virágcsokorral jutalmazták. A megujuló taps mellett ismét a cimbalomhoz ült s a Kossuth-nóta eljátszása után újból kitört a zajos éljenzés. Siposs G éza liatai tűzzel. lángoló lelkesedéssel ismertette a nagy nap jelentőségét és következményeit. — Cs. Péterffy József fekete diszmagyarban Petőfi nemzeti dalát szavalta nagy hatással, melyuton a zenekar játszotta a »Talpra ma­gyart«. — Czukelter Lajos Pósa József egy ily alkalomra irt költeményét szavalta az ő ismert szónoki tehetségével, mely után Záborszky József sikerült zárbeszéde követ­kezett. A közönség nagy része ott maradt s mig az egyik teremben bankett volt az üreg honvédek tiszteletére, addig a másikban reggelig járta a fiatalság a táncot. A vacsora alatt felköszöntőt mondtak Epstein Vil­mos Csertán Károly alispánra, Paizs Kázmér a 48-as honvédekre, Baumgarten József a Társaskörre, Paizs Kázmér dr. Ruzsicska Kálmánra, dr. Ruzsícska Kálmán a nagy nap emlékére, Záborszky József dr. Kele Antalra, dr. Kele Antel a magyar faj jövő boldogságára és Cs. Péterffy József a hölgyekre. Általában elmondhatjuk, hogy a Társaskör hiven a múlthoz, ismét egy fényes ünneppel járult hozzá a nagy nemzeti célúkért való lelkesedéshez. Gyászhír. Plihál Ferenc nagykanizsai kir. közjegyző, volt 1848/9-iki honvéd, a közügyek lelkes harcosa, aki oly odaadó buzgósággal fáradozott Nagykanizsa város ba­ladásán, áldásos életének 71-ik évében, f. hó 10-én jobbít 'tre szenderült. A temetéskor megnyilatkozott óriási részvét fényes tanúbizonysága volt annak a köztisztelet­és szeretelnek, amelyben úgy működési terén, Nagyka­nizsán, mint az egész vármegyében fáradhatlan és köz­hasznú munkásságával kivivőit. Réke poraira. A család részéről kibocsátott gyászjelentés : Özvegy Plihál Ferencné születet Horváth Gabriella mint hitvese, dr. Plihál Viktor mint fia, dr. Plihál Viktorné született Csertán Ilona mint menye és Plihál Erzsébet unokája fájdalommal telt szív­vel jelentik, hogy a legjobb, legnemesebb férj, apa, após és nagyapa Plihál Ferenc kir. közjegyző, volt 1848—49­iki honvéd f. hó 10 én hajnali 3 órakor életének 71-ik, boldog házasságának 37-ik évében jobblétre szenderült. A megboldogultnak hűlt tetemei f. hó 11-én délután 4 órakor fognak a helybeli római katholikus temetőben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent miseáldozat f. hó 12-én délelőtt 10 órakor fog a helybeli Szent János templomában a Mindenhatónak bemutattatni. Nagykanizsa, 190Í. évi március hó 10-én. Áldás legyen emlékezetén! Adakozás a Zrínyi emlékre Emiitettük lapunk­ban, hogy Csáktornyán hazafias mozgalom indult meg a Zrínyi emlék ügyében. A mozgalom már is szép eredményre vezetett, amennyiben a jelzett célra eddig 180 kor. 30 fill. folyt be. Az adakozók között vau vármegyénk főispánja, dr. Jankovich László gróf, 100 kor. adományával. — A »csáktornyai magyar leányok köre« legutóbbi gyű lésén 300 koronát ajánlott fel Csáktornya egyik terén elhelyezendő Zrínyi szobor költségeire. Muraköz hazafias szellemű lakosságának erről az áldozatkész mű ködéséröl örömmel adunk hírt. Keszthely város képviselőtestülete f. hó 9-én taitott rendes közgyűlést, amelyen tárgyalta az 1900. évi zárszámadást s azt a számvizsgáló bizottság javaslatához képest elfogadta sapénztárnoknaka felmentvényt megadta, — A régi kórházi épület eladását felfüggesztették, míg a Balatoni Muzeum segélvkérvényére a kultuszminiszter­től a válasz megérkezik. — A községi faiskola árverési feltételeire nézve a közgyűlés a városi üg ész tervezetét elfogadta. — A vármegyei telefonhálózat felállításához Keszthsly v. rosra nézve megállapított költségelőirány­zatot a közgyűlés megszavazta. — A város pénzeinek elhelyezésére a két helybeli takarékpénztárt jelelte ki a közgyűlés. — Az esküdt,képes férfiak lajstromának az 1901. évre való összeállítására Sövegjártó Lajos, Holf mann Arnold ós Berényi Béla városi képviselőkből álló bizottságot küldötte ki a közgyűlés. Személyi hir. Darányi föld mi velés ügyi miniszter köszönetét és elismerését nyilvánította Mauthner Ödön cs. és kir. udvari magkereskedőuek azon hazafias tevé­kenysége és közreműködéséért, melyet a párisi nemzet­közi kiállítás magya r osztálya sikerének biztosítása érde­kében kifejtett. Fiát, Mauthner Alfrédet pedig Ö Felsége ugyancsak a párisi kiállítás magyar osztályán kifejtett ügybuzgó tevékenységeért az arany érdemkereszttel tüntette ki. A fiatal alig 23 éves képzett és törekvő kereskedő valóban rászolgált a kitüntetésre, mert a kertészeti kiállítás rendezésében, — ami oly fényesen sikerült, — nagy része volt. A zalaegerszegi nőegylet közgyűlése A zala­egerszegi nőegylet már kétizben elhalasztott rendes évi közgyűlését f. hó 10-én tartotta a tagok nagy részvétele mellett. Az ülést dr. Berger Béla egyleti titkár vezette. Méltatta az elmúlt év eseményeit és a tagokat a humán cél érdekében fokozottabb érdeklődésre kérte fel. A gyűlés a titkári jelentést tudomásul véve helybenhagyta a beterjesztett pénztári kimutatást, minek alapján pénz­tárnoknak a felmentvényt megadta. Az alapszabályok egy némely pontjának módosítása után megejtetett a tisztújítás a következő eredmény nyel: elnök Graner Gézáné, alelnök Bechnitz Miksáné, pénztáros Weisz Tivadarné, titkár dr. Berger Béla. Választmányi tagok :Csillag Miksáné, Deutsch Ferencné, Fürst Sándorné, Fischer Lászlóné, dr. Fürst Béláné. dr. Graner Mihály né, Goldner Jánosné, Hazai Adolfné, dr. Halász Miksáné, Henrich Yilmosné, dr. Jámbor Mártonné, dr. Isoó Jánosné, Krosetz Istvánné, Komin Sándorné, dr. Mangin Károlyné, Rosenthal Gyuláné, dr. Rosenthal Jenöné, Ragendorfer Samuné, Rosenberg Zsig­mondné, Rechnitz Éva, Schütz Sándorné, Schvarcz Mórné, Tahy Rozália és Weinberger Jakabné. A nagy-kanizsai izr jótékony nőegylet f. hó 10-én tartotta Vidor Satnuné örökös elnök elnöklete alatt évi rendes közgyűlését, amelyen Révész Lajos titkár számolt be az egylet évi működéséről ; a jelentés szerint 5.69 7 kor. 12 fillt fordított az egylet a mult évben emberbaráti és kulturális célokra; az egylet vagyona 29.297 kor. 40 fill. — A beadott indítványra az elhunyt Rapoch Gyuláné helyébe választmányi tagnak ennek leányát, Zerkovitz Lajosnét, választották meg. — A kilépő 10 tag helyébe titkos szavazással választmányi tagoknak megválasztattak: Blau Lajosné, Kürschner Ignácné, Ledofszki Arminné, dr. Neumann Edéné, özv. Pollák Árminné, Rosenfeld Adolfné, Rcthschid Jakabné, Schertz Richárdné, Tauber Alajosné és Weiser Józseí'né, szám­vizsgáló bizottsági tagok lettek; Rothschild Samuné. Grünhut Henrich, dr. Olop Mór. A zala egerszegi ovoda felügyelő bizottság Hajik István bizottsági elnök elnöklete alatt a városháza nagy tanácstermében f. hó 10-én ülést tartott, amelyen tudo­másul vették, hogy a közigazgatási bizottság Árvay Emiba óvónő megválasztását jóváhagyta és beterjesztettdijlevelét megerősítette. — Majd a f. év február és március hónap­ban ingyenes — vagy fél tandíjas növendékek szüleinek kérelmét tárgyajta és intézte el a bizottság. Végül az üresedésben levő egy felügyelő bizottsági állásra egyhan­gúlag dr. Zarka Zsigmondnét választották meg. A sümegi polgári önképzőkör évi rendes közgyű­lését Pozsonyi József másodelnök elnöklete alatt tartotta. A bemutatóit, évi számadás szerint a bevétel 3.120 kor. 20 fill, akiadás3.116kor. lOfill. volt s igy a pénztárma­radvány 4 kor. 10 fill. Az egyesületnek 17.600 kor. adóssága, ezzel szemben azonban két háza és gazdag könyvtára van. A megvizsgált és helyesnek talált szám adás alapján a közgjiiles a pénztárnoknak a felmentvén} t megadta. — Joachimstal Istvánt, aki az egyesület meg­alakítása óta teljes megelégedésre teljesiti a háznagyi tisztet, a közgyűlés nagy lelkesedéssel az egyesület tisz­teletbeli tagjának vá'asztotta meg. — Végül elhatározták, hogy március 15-ét az idén is megülik és megállapították " az ünnepség programmját. A tapolczai izr. nőegylet évi rendes közgyűlését Pollák Adolfné elnök elnöklete alatt tartotta. — Strausz Zsigmond titkár beszámolt az egylet három évi működé­séről. — A pénztári számadás szerint az egylet a lefolyt három év alatt 3.486 kor. 48 fillt osztott ki a szegények között; jelenlegi vagyona 9.719 kor. 06 fill. A választás eredménye : Pollák Adolfné elnök, Steiner Lipótné alelnök, Hochstadter Lipótné péuztárnok, dr. IJolVmann Lászlóné ellenőr. Választmányi tagok: dr. Singor Bernátné. Ileimler Miksáné, Frisch Lipótné, dr. Lőke Mórné, lliller Ignácné, Wittmaun Ignácné, Schvarcz Hermanné, Lessner Sámuelné, Schaffer Sindorné, Grünwald Samuné, Weiler Dávidné és Gutli Sománé. Kántortanító választás A sümegi róni. kath. iskolaszék kántortanítónak a jolentkezelt 16 pályázó közül szavazattöbbséggel Pap József zala-merenyei kántártanitót választotta meg. A chanuka egylet közgyűlése. A zalaegerszegi Cl-ianuka illetve szegeny izralita gyermekeket felruházó egylet folyó hó 17-ón délután 3 órakor tartja rendes évi kögyülését az állami felső kereskedelmi iskola emeleti nagytermében a következő tárgysorozattal: 1) Elnöki megnyitó. 2) A számvizsgáló bizottság jelentése. 3) Alap­szabályok módosítása. 4) Tisztújítás. 5) Indítványok. Az egylet tagjait tisztelettel meghívja elnök hiányában Balassa Benőné jegyző. A zalaegerszegi kórházügyi bizottság f. hó 13-án Hajik István bizottsági elnök elnöklete alatt a városháza kis tanácstermében ülést, tartott, amelyen a jelenlegi kórházi óleimezőnek kérésére a próbaévet f. évi május 1-től november l-ig meghosszabitof.ta azzal, hogy augusztus hó első felében tart nyilvános árlejtést, az élelmezésnek novembei 1-től egy étre való kiadása tárgyában. EgvuUal a kórházban az ellenőrzés hatékonyabb foganatosít.hatása vége t megkeresi a bizottság a képviselőtestületet az iránt, hogy legközelebbi ülésében 2 — 3 taggal a bizott­ságot egeszitse ki. Jóváhagyóit közgyűlési határozat. A vármegyei tisztviselők fizetésének felemelése, a/, ötödév cs korpótlék megállapítása s az ezekhez szükséges megyei póladó kivetése tárgyában hozott törvényhatósági bizottsági határozatot — az orvosok fizetésére vonatkozó rész kivé­telével — a belügyminiszter jóváhagyta, mig az orvosok fizetésének megállapítására nézve a közgyűlést újabb határozathozatalra utasította. A. zalaegerszegi kaíh. legényegylet f. hó 10-én Kun Vilmos elnök elnöklete alat rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen az elnök részletesen beszámolt az eddig befolyt jövedelmekről; az elszámolás szerint adakozások utján oly összegre tett szert az egylet, hogy a szervezés valamint a berendezés költségeit a tagok megterbeltetése nélkül fedezhették. Elhatározták a szakoktatás behozatalát; szakelőadások tartására ez ideig Kun Vilmos és Mih.ílovits Béla fögymnasumi tanárok és Vörös György egyleti titkár vállalkoztak. Az egyletnek ez ideig 75 rendes, 110 pártoló, 4 alapító és 5 jótevő tagja van. Óvónői kinevezés. A vallás és közoktatásügyi mi­niszter Pe,z Gizella okleveles kisdedóvónőt a perlaki állami kisdedovodához kisdedóvónövé nevezte ki. Felvetel a honvéd katonai intézetekbe v m. kir. honvéd főreáliskolában és a honvéd Ludovika-Akademiá­han az 1901/092 tanév kezdetén betöltendő állam költ­ségen (teljesen díjmentes, vagy féldijmentes) továbbá alapitványos és fizetéses helyekre és pedig' a soproni honvéd főreáliskola I. évfolyamára 20 teljesen díjmentes és államköltséges hely, 21 alapítványi hely s 9 részben féldijmentes, részben fizetéses hely ; .., budapesti honvéd Ludovika-Akademia I évfolyamára: 5 teljesen díj mentesállam­költséges hely, 31 alapítványi hely és 14részben féldijmen­tes, részben fizetéses helyekre. A honvéd föreáliskolába való felvételnél a 14 évet elért és 16 életévet túl nem ért,ifjútól valamely középiskola (gymnasium, reál, vagy polgári iskola IV-ik) és a honvéd Ludovika Akadémiába való felvételnél pedig a 17-ik életévet elért és a 20-ik életévet tul nem ért iljutól valamely teljes középiskola (gymnasum, reál­iskola) VHI-ik osztályának eredményes látogatása kíván­tatik. Pályázati kérvények a katonai parancsnokságok részéről f. évi május hó 15-ig, mig a honvédelmi mi­niszter részéről f. évi május hó 31-ig fogadtatnak el. Bővebb felvilágosítás a járási hatóságoknál szerezhető. A gazdasági ismétlő iskolák ügyéyel foglalkozott a közigazgatási bizottság a f. évi március havi ülésében Gtuner Lajos közgazdasági előadó havi jelentése kapcsán ós tekintettel arra, hogy a gazdasági ismétlő iskolák szervezése ügyébeu a közigazgatási bizottság ós a kir. tanfelügyelőség már előmunkálatokat illetve intézkedéseket tett: felhívta a közgazdasági előadót, hogy a kir. tan­felügyelővel egyetemben a már megnyitott 18 gazdasági ismétlő iskolán kívül ily iskoláknak mely községekben felállítása, illetve a már folyamatba tett szervezés támo­gatása iránt javaslatot terjeszszenck be a közigazgatási bizottsághoz. Kedvezményes áru apaállatok, A mely községek állami közvetítés és segélyezés mellett óhajtanak a f. évben köztenyésztésre szánt bikákat és kanokat besze­rezni, kérelmükkel f. évi március hó végéig forduljanak a szombathelyi állattenyésztési m. kir. felügyelőséghez. Községeknek a vételárból elengednek 20°/o-ot és a fenn­maradó összeget kamatmentes részletekben három fél­éven át tartoznak törleszteni. Régi mértékek használatának eltiltása. A bel­ügyminiszter arról értesült, hogy a kereskedelmi életben még ez idő szerint is különösen a vidéken gyakori az eset, hogy nem a törvéuyes mérték, hanem a régi mér­tékek szerint történik az ár megállapítása, illetőleg adás­vétel, amikor természetszerűleg a megfelelő régi mérő­eszközök ós készülékek használtatnak. Tekintve, hogy a uiótermérlék kötelező használata közel 25 évvel ezelőtt lett elrendelve, feltehető, hogy a fent vázolt viszásságok indokai főleg az ellenőrzésnek nem teljesen megfelelő

Next

/
Thumbnails
Contents