Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-05-19 / 20. szám

XX. évfolyam Zala-Egerszeg, Í90Í. május 19. 20. szám. Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szára ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyilt-tér petit sora 24 fii. társadalmi, któtoli'í és gaászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bcj raentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a meoyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek, Valamint a ,,Ixégráditakarékpénztár és önsegélyző szövetkezet'-nek hivatalos közlönye. JS/L egj e 1 e n i k jool in d. e n. -v sl & á, -n -n a. fásulunk kiépitése. A köztudatba már régen átment az a meggyőződés, hogy valamely vidék közgazdasági helyzetét semmi sem befolyásolja jobban, mint a közlekedési eszközök tökéletessége, a forgalmi vonalak sokasága. A régi felfogás, mely még a céhrendszer maradványa gyanánt kisértett, ugyan azt állította, hogy a megélhetés és a kereslet szenved a világokat összekötő vasutvonalak kiépítésével, de a gyakorlat s a magyar vasutak majdan félszázados története ép az ellenkezőt bizonyítja. Ha a Dunántulnak a jelenben gyönyörűen fejlődő városaira: Győrre, Szombathelyre, Nagykanizsára, Kaposvárra tekintünk: akkor feitétlenül szemünkbe ötlik, hogy a vasúti fővonalak melletti fekvésük a főoka örvendetes gyarapodásuknak. S ha egyéb városok, mint sajnos Zalaegerszeg is, fejlődésükben hátramaradtak, az csakis abban a körülményben rejlik, hogy az előbbi korszakok vezető emberei nélkülözték azt a felvilágosodást és értelmet, mely a vasútnak a város határán belül való átvezetését előnyösnek és hasznosnak tartotta volna. Csak nagy áldozatok árán és a gyümölcsözheíőség igen csekély kilátásával voltak kénytelenek ily városok későbben a vicinális vasutvonalak kiépitése alkalmával keresztülvinni, hogy kapjanak vasutat. De mivel a létező fővonalak mára forgalom javarészét lefoglalták és teljesen abszorbeálták, a másodsorban vasutat nyert városok csak csekély helyi forgalomra szorultak, A mai időben az idő pénz, a vicinálisok pedig ép az idő vesztegetésben nagy mesterek. Ha még nagy ipari középpontjaink lennének, akkor a szállítás lassúsága talán nem gyakorolna oly nagyon hátráltató befolyást, mert az ipari készítmények forgalomba hozói nincsenek szilárd határnapokhoz kötve, a termeivény sem romlik el. A mi vidékünk kizárólag földmivelő és állattenyésztő. Termését a nagy gabonapiacokon határozott időben kénytelen áruba bocsátani s mezőgazdasági mellékterményeit azért ném értékesítheti, mert a szállítás gyors, pontos és olcsó lebonyolítása lehetetlen. A mi vidékünkre valóban áldás volna, ha oly vasútvonalunk volna, mely szerint mint fővonal mindazokat az előnyöket nyújtaná, melyek közgazdasági kifejlődésünkre hasznosak lennének. A monarchia mindkét székes fővárosával való egyenes összeköttetés azt eredményezné, hogy a nyugati Zalának s a vele szomszédos déli Vasmegyének nyevs terményei megjelenhetnének ezeken a világpiacokon a termelőt sújtó közvetítő kereskedelem nélkül s a szállítás egyszerűsítésével oly olcsón, hogy versenyképességök biztosítva volna. A Boba—csáktornyai vonal mindaddig, mig azt oly állapotba nem helyezik, hogy hatványozott forgalomnak is eleget tudjon tenni, a mig a természetes fekvés szerint okvetlen szükséges mellékvonalai, mint például a Muraszombat—Lövő—egerszégi, továbbá az Egerszeg—Kapornak—Balatonpart átlós vonalak ki nem lesznek épitve, mindig csak alsóbb rei dü jelentőséggel fog birni. S maga a vármegye székhelye Zalaegerszeg, mely mint az egész vidék természetes középpontja, praedestiuálva van a vasúti Józat egyik keresztező pontját képezni, addig sehogy sem fog oly mértékben fejlődni, mely országos közgazdasági helyzetünk mostani fellendülésénél fogva könnyen elérhető volna. Mióta vajúdik már a Muraszombat—Lövő— körmendi vasútnak az ügye?! Mennyi tintát és papirost pazaroltak már el eredmény nélkül a tervezők?! Hány ülést tartott már az érdekeltség s még semmi jel sincs arra nézve, hogy az ige valaha testet öltsön! S hány retortán ment már keresztül a balatonparti vasút ügye anélkül, hogy vezető férfiaink arra gondoltak volna, hogy a vasút természetes folytatása Zalaegerszeg volna, különben a zsák vasút ak jelentéktelen sorsára jutna. Városunkra nézve valóban életkérdés a vasutvonalak kiépitése s valóban csodálkozni kell, hogy nagyobb erélylyel, nagyobb lelkesedéssel nem karolják fel ezt az ügyet. Hiszen már hallatszanak hangok, hogy Zalaegeszeget megint oldalt hagyja az uj vasút! Hiszen már arról beszélnek, hogy Rédicsből indulna ki az a vonal, mely Lövőn át Körmenddel s igy a M. Á. V. fővonalával kötné össze vidékünket. És ha a híresztelések igazak, ugy járnánk megint, mint a hatvanas években s Lövő és Körmend városok fejlődnének a mi városunkra ép ugy, mint Nagykanizsát csak az egerszegiek rövidlátósága tette oly nagy forgalmi helylyé. Azt hiszem, nem kell hosszasan bizonyítgatnom, mennyire áldásos volna a mi szükséget szenvedő és sem emberi tőkéjét, sem pedig földjének termékenységét kellőleg ki nem aknázó vidékünkre nézve a forgalom és közlekedés megkí nryehbitéte. Csak egy példát akarok a sokból kiemelni. Marhaállományunk legnagyobb részben nyugati fajtájú, jó tejelő és husállatok. Vidékünkön, mely bővibeu van a finom legelőknek s melynek a takarmánynövények termelése sokkal több haszonnal jár a mai kezdetleges állapotok között is, mint a gabonatermelés, a tejszövetkezetek egész sorát kellene alapítani, ha . . . És itt van a bökkenő! Ha tudniillik valahogyan biztosítva és lehetséges volna, hogy a tejtermékek gyorsan és olcsón kerülhetnének a fogyasztó piacokra. Bedig a mai forgalmi viszonyaink között az egyenesen ki van zárva. Ilyen tejszövetkezetek nemcsak a nagybirtokok jövedelmét szaporítanák nagy mértékben, hanem a kisbirtokosoknak, a parasztgazdának oly bevételi forrássá válnának, melyek jó magyar népünk szemmel látható elszegényedésének gátat vetnének. I)e ily szövetkezetek jövedelmezősége a legszorosabb A „Zalamegye" tárcája. (^selédeiui bölcsészete. ^is, Irta; Halmos Miksa. A feleségem mindig kedves meglepetésekben részefit : hol egy kapálódzó, virgonc csemete, hol egy tetemes összegről szóló számla alakjában. A napokban pedig a.zal a váratlan hiriel fogadott, hogy Zsófinak, a cselédleányunknak, felmondott. Miért? — kérdeztem, mert hát sehogyan sem fért a fejembe, hogy Zsófi távozzék házamból. A feleségem felelet helyett becsöngette Zsófit. — Hol van a liba? — förmedt nőm a belépő leányra Nem tudom nagysága — szól Zsófi, némileg sértődött hangon ; - előbb elzártam a szekrénybe . . . — De csak nem nyelte el a föld, hogy sehol sem lelem ? . . Már-mái kicsúszott a számon, hogy — „elég liba vagy te édes rózsám", — de gondoltam a következményekre, melyek a feleségemmel szemben rám nézve mindig szomorúak. — De édesem — mondtam Zsófinak - maga csak nem akar visszaemlékezni, mikor észrevet'e a liba eltűnését? — Kérem, nngvságos ur, amikor András — a baka — itt volt, a libát is még itt láttam, de inikor András elment, a libát sem láttam már. — Tehát Andiás itt volt?Ésmi haszna, ha Andrással a liba eltűnt? Nos vallja be, mit tett? — Hát, hát — siránkozott Zsófi — András megette a libát, mert csak nem adhatok neki főzeléket. Csepp kedvem sincs, hogy a hadsereg gyomrának szükségleteit fedezzem — mondám — maga pedig két hét múlva távozhat Sebaj — jegyezte meg Zsófi — felmondtak már nekem különb és finomabb házakban is. Az ügy ezzel be volt fejezve, de nagyon téved az. aki azt hiszi, hogy most minden gondtól megszabadultam. A hadd el hadd csak most zuduít fejemre. Cselédet kellett fogadnom, a ki csinos is legyen, vasalni, sütni, főzni kitűnően tudjon, ne legyen se sánta, se púpos, se vak, se néma, se süket, de tudjon mindent. És a jó tulajdouságaiért és megbecsülhetetlen szolgálatáért ne számítson többre, mint feleségem megelégedésére. hat forinttal fűszerezve, ami elvégre nem is olyan kevés, ha vesszük. A cselédközvetit.ő derekasan megfelelt hivatásának. Annyi cselédet protezsált hozzám, hogy belőiük akár egy egész asszonyregimentet is állíthattam volna össze. Az első csinos barna hölgy volt. Könnyű vászonruhában lebben be az ajtón és virágos kalappal fején, hosszú svédkeszfyüs kezében pedig női esernyőt szorongatva, mint egy szépen felpántlikázott német harci méo állott meg előttem. — Parancsol, nagysád? — hebegtem zavarodottan, talán szolgálatára lehetnék ? — Ilisz' éppen én akarom a nagyságos urat szolgálni, hangzott a válasz. Ajkamba haraptam baklövésemre és izgatottan lapozgattam bizonyítványai között. — Nagyon rövid bizonyítványok!—jegyeztem meg kis szünet után. — De annál több! — vágott vissza. — Sajnos, nem az én hibám. A nagyságák már, tájdalom, rossz szemmel nézik, ha cselédjük a divat szerint ö!tözköd

:k. A legutóbbi úrnőm is azért mondta fel a szolgálatomat, mert. oly felöltőt készíttettem magamnak, mint az övé volt. Ez nem lett volna baj, de az már igenis baj lett, mikor én a felöltőmet kifizettem, mig a nagysága adós maradt az árával. — Igen — hagytam helvben állításait, — de tán eljönne holnap a válaszért? ü szóra se méltató't, kapta bizonyítványait, sarkán fordult, s indult. Az ajtóból még visszakiáltott: Ön különben is a harmadik emeleten lakik és igv nem is szolgálom. Volt szeiencsém! —és becsapta maga után az ajtót. Alig szedelőzködtem fel meglepetésemből, mikor egy tömz.°i, pozsgás arcú leány állott elém. Meg se várta a megszólításomat, hanem egyszerűen belefogott mondókájába. — Tetszik tudni, nagyon jó vagyok. Sütni, főzni, vasalni, mosni, porolni nagyszerűen tudok. De elmondom, miért távoztam az előbbi helyemről. Az asszony nem tudott főzni és képzelje csak, a burgonyát ollóval akarta vágni, a levest habbal tálalta, a hust kanállal metélte, a salátát olajjal mos^a és a csirkét forró viz helyett petroleommal kopasztotta Hát kéiem azért mentém el onnan és megfogadtam, hogy csak oda szegődöm, ahol magam főzhetek. — De a főzésben segítségére akarok lenni! — válaszolt a feleségem. — Isten ments! — kiáltott — jaj csak azt ne! — és ment Isten hírével. Alig telt öt perc ós az ajtó szárnyai ismét kinyíltak. — Vézna, szikár hölgy lépett be, kinek hajlott orrát régi okuláré nyergelte meg. Hóna alatt újságokat, meg könyveket szorongatott. — Bocsánat — szólt, — hogy előzetes bejelentés nélkül bátorkodtam tiszteletemet tenni, de a nemes érzés, mely szivemet áthatja, arra buzdított, hogy lépjek be a z önök családi tűzhelyüknek szentelt hajlékába, hol az ig^zi szolgai lélek igaz szívhez szólhat. Van szerencsém tehát szolgálataimat tiszteletteljesen felajánlani, ama re ményben, hogy jövőben kikeményítendő ingek, rántó tt csirkék és hámozott krumplik tanúságot tesznek hasznavehetőségemről és a házban végzett szolgálataim nélkulözhetlenségéről. Nevem Berki Eulália. Önkéntelenül bemutatkoztam. — Várományos ZoUán, hírlapíró vagyok — mondottam — ah, pardon ... ön . . . a cselédem akar lenni. Hát csak tessék kimenni a konyhába. Nem tudom, mi történt azután, csakairól van most határozott fogalmam, hogy Zsófi a világ legjobb cselédje, kinek igényei egy libacombnál nagyobbra nem terjednek . Nem "is fogadok fel cselédet egyhamar. .Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolvj