Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-08-07 / 32. szám

XVII. évfolyan)

. Zala-Egerszeg, 1898. augusztus 7

. 82. szám. '11 _ • 1L Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 fit. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ur társadalmi, közművelődési é gasdássati adilaj. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunkel. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei közi „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közi IMI egj elenik zm_ inden -vasárna ;p. I diszkréció. Ez a kifejezés az élet nagyon sok körülménye között alkalmazható. Eme változó körülmények szerint változik a fogalomnak megfelelő magyar szó is. Maga a fogalom minden körülmény között a társadalmi érintkezésben, az emberek közös különböző formákban megnyilatkozó viszonyoknál tapasztalható finomságot fejezi ki. Valaki lehet diszkrét a társaságban, lehet diszkrét a hallgatásban, lehet diszkrét az írásban, szóval mindenben és mindenütt, ahol egyénisége a társadalomnak való viszonyában megnyilatkozik. Ahhoz, hogy valaki a diszkréció fogalmát megérteni tudja, már kétségtelenül bizonyos fokú műveltség kell; ahhoz pedig, hogy azt egyéniségébe olvassza olyképpen, hogy az gondolkozásával, érzésével egy legyen : már a lelki emelkedettségnek nagy foka kelí. Azért van az, hogy az életben éppenséggel nem találkozhatunk oly sürün a diszkreczióval, mint ahogy azt emlegetni halljuk. Akárhányszor megtörténik, hogy olyan egyének, akik értelmesek, tanultak és előkelőbb társadalmi állásban vannak, — egyes esetekben helyrehozhatatlan indiszkréciót követnek el. Vegyük csak a legközönségesebb, a nap nap után előforduló eseteket, amik tömegesen szolgáltatják a bizoyítékot ahhoz, hogy még az úgynevezett művelt osztályban is mily kevés súlyt fektetnek a diszkrécióra. Mindennap ezerszámra történik, hogy egyik társadalmi egyén a másiknak valamely dolga, eljárása fölött Ítéletet alkothat magának. A diszkréciónak legmagasabb, tehát legtiszteletreméltóbb foka az volna, ha az igy magunkban megalkotott ítéletek - hacsak valamely magasabb, általános érdek azoknak közlésél nem kívánja — eltemetve maradnának lelkünkben. No de ez már igazán valami rendkívüli magas foka volna a diszkréciónak; ennyit nem is várunk, nem is követelünk egymástól. Az emberi közlékenység szüksége a legtöbb embert arra készteti, hogy mások irányában formált ítéleteit valamely bizalmas egyénének elmondja, abban a hitben, hogy annak diszkréciójára, hallgatására számíthat. Mi szokott azonban történni ? Az, hogy ez a bizalmunkkal megajándékozott egyén, a vele közlötteket tovább adja egy harmadiknak, ez egy negyediknek, míg el nem jut annak füléhez, akire az a bizalmas közlés vonatkozik. Az ilyképpen érintett egyén részéről elkezdődik a kutatgatás, hogy: ki mondta ? kitől hallotta ? Végre a fonál elvezet az eredeti forráshoz, amiből azután keletkezik (a legártatlanabb megjegyzés esetén is) a kérdőrevonás és egyéb kalamitás láncolata, Ha az ilyen dolog közvetlenül attól keletkezik, akivel valaki megjegyzését, ítéletét elsőbben közölte, akkor azt mondjuk rá, hogy „besúgta", vagy (amint átkozott magyarsággal mondják) „viszamondta". Ha pedig egész körútat tesz, akkor azt mondjuk, hogy „pletykálkodott". Mindkettő a diszkréciónak nagy hiányosságából származik és forrását képezi sok társadalmi békétlenségnek és elhinti magvát a társadalmi érintkezést rideggé tevő bizalmatlanságnak. Az olyan egyén ugyanis, akinek van érzéke a diszkréció iránt, egy vagy két ilyen tapasztalat után zárkózott emberré lesz s teljesen végét veti mindenkivel szemben az úgynevezett bizalmas beszélgetésnek. Ez pedig csak az ártatlanabb módja, enyhébb megnyilatkozása a társadalmi életet megrontó indiszkrécónak. Van még veszedelmesebb faja is. Az, mikor valaki a bizalmas közlést fegyverül is felhasználja mások megrontására. Az, mikor egy ilyen bizalmas közlésből ásót kovácsol valaki, egy harmadik egyén becsülete sírjának megásásához. Mikor ily módon valakit a háta mögött, orozva, a kimondott vagy leirt szavak mérges tőrével ölnek meg. Az ilyen A „Zalamegye" tárcája. \^asútoq. Velem történt meg, hogy egyszer a vasúton tiidőgyuladásba estem — az unalmas üléstől. Ez úgy van. Közvetlen azelőtt kilenc hétig mászkáltam hegyen-völgyön, erdőn-mezőségen, az Alpok hózivatarában s a meleg öv kék ege alatt s négyezeiötszázhatvankilenc kilóméternyi üt után egészséges voltam, mint a makk, de négy—öt órai vasúti ülés tönkre tett. Nó, hát én nem is ismerek lélekölőbb és festfárasztóbb munkát a vasúton való iilós semmittevésénél. Ilol van párja ennek a párádoxonos fordított viszonynak, melyben a henyéléssel akkora munkaeredményt lehessen elérni, mint a vasúton — és minél húzamosabb a henyélés, annál nagyobb útat teszünk meg vele. Ismeretes ama régi utazásnak a módja, hogy aki vidékről Budapestre akart menni, végrendeletet csinált, két hónapig készülődött, pisztolyokat, puskákat szerzett, fustélyokat kötözött a saroglyához, négy—öt lovat fogott be s külön egy társzekérre rakta az elemózsiát, mentében útonállókkal birkózott, emelgette a sárba rekedt szekeret, ázott, fázott s néha szomjazott és éhezett — szóval keményen megdolgozott érette, mig egy pár hét alatt Pestre vergődhetett. Most ha elhatározzuk, hogy a gőzősnek egy fülkéjében tizenkét óráig tetszhalálba dobjuk magunkat: Budapesten vagyunk. S ha még 12 óráig szendergünk, Kolozsvárig baladtunk, a harmadik 12 órai álom után már Brassóban vagy Hukerestben ébredünk meg S ezt mind csupa henyéléssel érhetjük el. Az az ember, aki kitalálta a gőzőst, nagy és gvors eszii volt. Századokkal előre vágtatott az elméje s mintha csak kiszipolyozta volna a többi emberek elméjéből a gyorsaságot, a magáéba rakta volna s innen az általa feltalált szelurb". Ezért van, hogy a gőzősön utazók bután, lomhán, henyélve utaznak ; ha volna is, nincs, mire használják elméjüket. Gondolkodniok sem szükséges, nemhogy testi fáradságot állanának ki. Az ám, csakhogy sok embernél épen ez a nagy nyugvás a legnagyobb fáradság. Nem csudálkozom, hogy egykor beteg lettem a vasúti üléstől. En is ember vagyok, — Olvashattuk az újságokban, hogy egyik-másik főherceg őfensége utazott s egyik-másik város elöljárósága, mikor a gyors vonat „berobogott", kivonult a peronra, hogy tisztelegjen, de sajnálatra őfensége nem jelent meg a kupé ablakában sem, mert gyöngélkedett, szóval beteggé tette az utazás. Lehet-é ezen csudálkozni V Nem. Hiszen ő is ember, épen, mint én. Csupán a nagyobb állomásokon van egy kis élet, zaj, zsivaj, csengés bongás. Ujabban azonban itt is eltörölték a csengetést, hogy ne íjántsa az idegeket, amint Csány volt miniszter úr is intézkedett volt, hogy az iskolákban nikkel csengetyük legyenek, mert a többiek sértik a fiildobot. Pedig „félhalál a hallgatás, tőle szinte félek én". Hanem dicsőségemre váljék, ebben a legutóbbi utazásomban még csak beteg sem lettem. Mindig akadt, valami foglalatosságom. Győrig úgy a hogy ébren tartott a gyereksírás. Itt az után lehet bámulni, amint az emberek mászkálnak be egy pincébe csak azért, hogy túl kimászkáljanak belőle. Pestre érkezve már hiie-pora sincs a halálnak. Ott nem csak, hogy az élők nem dermednek meg, de a holtak is megelevenednek. Itt pihenőt tartunk s belevegyülünk az életbe. Arany János kikelt a sirból s hóna alatt tartja Piroskát s a súlyos buzogányu Toldit. Petőfi szavalja a Talpramagyart. Eötvös méláz. Széchenyi hátat fordít az akadémiának. Deák. Ferenc internationalis cipőjében mosdatlan nagy karosszékén ül s magyarázza a törvényt. Csak Vörösmarty és Kossuth hallgatnak még a kerepesi temetőben. Véletlenül talán csak nem Amerikában fognak nekik szobrot emelni az összegyűjtött pénzből. Szóval itt nem fog el az unalom, van, miről gondolkozni, nem mint a vasúton. indiszkréció rettenetes, pusztító és kíméletlen, mert gyáván, az ismeretlenül maradás biztosságával dolgozik Nem szent előtte semmi, még a női becsület sem Ha komolyan beletekintünk a társadalmi élet különböző viszonyaiba, a küzdelmek örvényeibe s az emberi kapcsolatok rejtett mélj

rségeibe : megdöbbenve állunk meg, megrendül bizalmunk; mert a létnek ebben az iszonyú kavargásában minden lépten-nyomon a társadalmi élet békéjét összetartó diszkréciónak megkuszált, megtépett szálaival találkozunk. Majdnem kitör belőlüuk a kiáltó szó: „Ne beszélni, hanem nemesen hallgatni tanítsátok meg ezt a nemzedéket!" Igen ! Ez a titka a társadalmi diszkréciónak: megőrizni, lelkünkbe temetni mindent, amit valaki a saját lelkéből kivéve, bizalmasan ránk bizott. Nem tudomány ez, nem kell érte rengeteg könyveket keresztültanului; csak a szivet, lelket nemesíteni ; csak gondolkozásban, érzésben a durva, műveletlen tömegek fölé emelkedni. A diszkréció mindenkinek tulajdonává lehetne. És mennyivel boldogabb lenne a társadalmi élet, mily gyönyörűen megaranyozná együttlétünket a bizalom, ha mindenütt, minden körülmény között a diszkréció uralkodnék mindnyájunk egyéniségén. Nőemancipáció és a leánygimnázium. A Békésmeqyei Közlöny legújabb számában olvassuk gróf Csálcy Albinná Bolza Annának ezt a nagyérdekü szép cikkét, mely a társadalomnak oly nagyfontosságú kérdéseivel foglalkozik, hogy azoknak a szélesebb körben való terjesztésével is fon<-os szolgálatot vélünk teljesíteni. Adjuk a cikket a következőkben : Föl lettem szólítva, mondjam el véleményemet a főgimnáziumról, egyetemi tanulmányokról! Nem szívesen teszek eleget e felszólításnak, — ár ellen úszni nrndig kellemetlen és hálátlan feladat ! Tudja, a ki ösmer, hogy valódi női hivatásomnak egyet ösmerek csak el: a jó, önfeledt, önfeláldozó hitvesét Odább a nagy térségen látjuk az apró hangyaembereket ; olyan nyüzsgés van itt, mint a darázsfészekben s a méhkasban. A fiam, aki már iskolába is járt s azonfelül okos is (szeretném én azt az apát látni, akinek szamár fia van), ennél fogva tehát az én fiam is okos s azt mondja, hogy úgy-é ez az országgyűlés!? ő már az ábécében tanulta ezt. Annyi ember egy csomóban! S legközből egy új ruhás úr, délcegen ül egy hatalmas paripán, kardja fitveg az oldalán s menkő nagy fehér lófarkszőr lobog a kalapján ; senki elől sem tér Ki, előle kitér mindenki s úgy parancsol és uralkodik ott a népeken. Az én okos fiam azonnal tisztában van vele. „Né, a király édes apám !" Úgy van fiam. András bácsi, a király, numero cváj. (II.) Azután megint felültünk a nagy masinára, hogy aléltságban ringasson a nagy alföldön keresztül. Mert Petőfi beszélgetésbe tudott elegyedni a végtelen csendes alfölddel, de nem lehet mindenki Petőfi. Mi mokánybéreik buták vagyunk ahhoz Embertársunkat sem szólíthatjuk meg addig, mig valaki egy harmadik személy, mint közbenjáró, ünnepélyesen be nem mutatott egymásnak. Csak némely beszédes asszonyembernek van az "a bátorsága, hogy hamarosan barátságot köt. A többiek mogorván hallgatnak, igy kívánja a modern műveltségnek illem szabálya. Ilyen elkeseredett állapotban egyetlen üdvöt adó foglalkozás az evés. Kiki eléveszi tarisznyáját, akinek van, s hosszan elrágicsál egy-egy csirke cubákon, hogy teljék az idő. A^tán megint hallgat, mint a sir, mert még messze van Nagy-Várad s a Királyhágó, hol a hegyek beszédesebbek. Én is elé rakosgatom a kutfer tartalmát. Szentatyám ! mi minden van ott! Régen, a mikor magamra utaztam, a rongyossal együtt egy inget vittem magammal, azt is magam mostam meg a Tarpatakban s a Pó vizében, — most hálóréklik, kávéskanál, nádméz s rezerva strimflikotők vannak a kufferban. Hanem hát igy változik a világ. S mikor már az életmentő és unaloműző evésen is túl valánk, a kis számra apadt famíliám meghúzódott JVIai számunkhoz fél iv melleidet van csatolva.