Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-10-30 / 44. szám

XVII. évfolyam. /ala-Egerszeg, Í898. október 30. 44. szári). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődési ii gazdászati hetilap, A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", o „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj elenik inden -v a s a x* xx a jd. ialoiiak napján .. . Mulandó a földön minden . . . Legyünkgyengék vagy erősek, hatalmasok vagy tehetetlenek : egykor meghidegült testünket magába fogja zárni az édes anya föld, mely addig is táplált, nevelt bennünket, s ez az utotsó jótéteménye . . . Mulandóság ! . . . Teljes magasztosságában nyilatkozik meg ez a szó az embernek lelkében, midőn elköltöznek a madarak, elfonnyadnak a virágok és zörögve hullanak a puszta avarra a megsárgult levelek. Elzarándokolunk ekkor oda, hova mindig fájdalommal gondolunk ; hova egy vagy több tért pihenni azok közül, kik lelkünk egy részét vitték magukkal — a sírba ! . . . Térdeink megtörnek, s könnyes szemekkel rebegünk imát azokért, kik a hideg hantok alatt porladoznak. S mennyi metsző fájdalommal lépjük át a halottak csendes birodalmának küszöbét: annyi megnyugvással, igaz hittel, bátran és megacélosodva távozunk onnan . . . Uh 1 végtelen hatalma van egy szent kereszttel megjelölt sírnak, melyre ma a megemlékezés koszorúit helyezzük. Oly hatalom, melynek — Jókai szerint — egy göröngye is elég arra, hogy az ember azt a helyet el ne tudja hagyni ; s ha az élők el akarnának távozni e hazából: a halottak tartanák vissza őket ! . . . S hogy is ne . . . Hisz édes mindnyájunk szivében él, hogy a halál a nyugalom ideje, nem pedig az absolut megsemmisülésé ! . . . Balga rövid-látással ne rázzátok e szavakra fejeteket, ti hitetlen ifjak, sem ti, megélemedett férfiak, s még ti se, remegő aggok ! Hanem inkább emeljétek fel tekinteteteket egy haldokló fára, melynek sárgult levelei a metsző őszi szél fúvalmára zizegve peregnek alá . . . Azok a levelek egykor zöldek, fiatalok, üdék voltak; árnyékukkal kedvesek a fáradt utasoknak, munkájukkal pedig nélkülözhetetlenek gazdájuknak . .. S most . . . hivatásukat betöltve, a földre hullanak alá, hogy azt megtermékenyítsék, s így, midőn maguk kitérnek az útból, mások létföltételét és megélhetését segítik elő. Tehát a lehullott levél sem vész el teljesen, sőt alapúi szolgál a jövő sarjadéknak. Igy az ember is, midőn örökre lezárja szemeit, nem szűnik meg absolut, lianem csak szerepet cserél. Ugyanis életében munkája, jelleme és erénye által élt, halálában pedig jól bevégzett élete által működik . . . Ez a kapocs a lét és a nemlét, az élet és a halál között ! ! . . . Magasztos, komoly ünnepi jelleget kölcsönöz e kapocs a halottak napjának . . . Ez a titkos érzelem gondolkozóba ejti az édes szülőt vesztett ifjút, a férjet sirató hitvest, az egyedül álló aggot, a polgárokat egyaránt . . . Megállunk e napon a dicső férfiak sírjánál, s ihletett szavakkal emlékezünk meg a hant alatt pihenőkről, midőn is az — elköltözöttek — megelevenednek előttünk, s úgy tűnik fel, mintha munkájukat most, szemeink előtt vinnék véghez . . . A szónok ellenállhatatlan szavakkal szól hozzánk, a tudós vívmányait fejtegeti ; a hős nagy idők viharáról regél . . . S így az emlékezet a föltámasztott férfiúban példát nyújt: a becsületesség, a derékség, s az önzetlen szolgálat-készségre ; egyrészó inti, fenyíti, másrészt buzdítja és lelkesíti az unokákat . . . Ez a titkos értelem csal ki bennünket halottak napján a temetőbe ; ez sajtol ki szemünkből igaz könycseppet, szivünkből pedig buzgó imát; ez ejti komoly gondolkozásba a gyarló halandót az élet fönséges problémája felett . . . Keressük fel a mai napon kedves halottainkat, s gyújtsuk meg az emlékezés fáklyáját különösen azok sírjánál, kiknek neve a haza történelmének lapjaira arany betűkkel van felróva; kiknek emléke nemzetünk kegyeletében örökké él. Annyi dicső halottat rejt magában sokat szenvedett hazánk, melynek múltja ragyogó, jelene pedig reménytelen, sivár és kockáztatott, hogy honfiúi kötelességünk sírjaikra mély veszteség szülte könnyein • ket hullatnunk és érettük imádkoznunk . . . Nincs temető széltiben-hosszában e hazának, hol nem pihenné örök álmait egy-egy igaz magyar; mert hisz annyi a hőse, martyrja, tudósa Hunniának, hogy a sárgult levelekkel a hideg szél is az elvérzett hősök és nagyok porait csapja szemünk közé — talán fájdalmas szemrehányásúl ?!!... Menjünk ki a temetőbe és tanuljunk élni, küzdeni és szenvedni a hazáért! . . . SIPOSS GÉZA. Vármegyénk virilista bizottsági tagjai az 1899. évben. A vármegyei igazoló választmány f. hó 25-én tartott élésében állította egybe vármegyénk virilista bizottsági tagjainak névsorát az 1899-ik évre, amely névsor kiigazítása tárgyában a kérvények f. évi november hó 15-ig adandók be a vármegyei állandó igazoló választmányhoz. Az igazoló Választmány által egybeállított névsor a következő : gróf Festetics Tassilló, gróf Festetics .fenő, Rozmanith Ribhard, F.benspanger Lipót, gróf Zichy Ágoston, Haitiig Ciprián, báró Harkányi Károly, Hertelendy Béla, Sebestyén Lajos, Inkey László, Tarányi Ferenc, dr. Yizlendvay József, Péller Pál, Baronyi Ede, Baronyi Benedek, Koller IstVán, gróf Battyány Ernő, Takács Jenő, Bogyay Máté, Linzer Béla, Bogyay István, Graner Géza, Somogyi Gyula, Tamás Ádám, gróf Battyány József, Barcza László, Toreky Aladár, Malatinszky Ferenc, dr. Czinder István, Yizlendvay Sándor, Balaton József, Szentmihályi Dezső, Csesznák József, Szilv Dezső, Veiser József, Bozzax Pál, Szommer Ignác, Lázár József, Hertelendy József, Clement Lipót, Hauerla Hermán, .lusztus Izidor, Dervarics Imre, Guttmann Vilmos, Guttmann László, Guttmann Aladár, Guttmann Ödön, Steril Zsigmond, Hertelendy Fereac, Oltay Guidó, Csertán Károly, Franki Samu. Musset Ferenc, báró Putheány Géza, dr. Dunszt Ferenc, dr. Háry István, dr. Gyömörey Vince, Knorczer A „Zalamegye" tárcája. a. temető költészete. Egy székelykereszturi góbé előre megkészítette síriratát, mely így szól : Itt nyugszik Suba Zsiga S kinek mi baja vele! Mondhatom, jó adag humor van ebben a pár rövid mondatban. S talán még nagyobb elkeseredést rejt magában. Mintha azt mondaná Zsiga bá, hogy ne bántsa őt senki haló porában, eleget bántotta az élet nyomorúsága, amíg élt. Ne háborítsák nyugalmát; ne kritizálják se a lefolyt életét, se halálát és eltemettetését, se sirhalmát, se — ezt a sirversét. Országszerte ismeretes ez a következő sirirat: Itt nyugszom én, Olvasod te, Olvasnám én, Nyugodnál te. Nó hiszen, elég önző kis legény készíthette, de dicsérendő azért benne az a hideg bátorság, melylyel a sirgödörből is kiszól az ott elmenő utasokra. Némelyik halott pláné követelőleg lép föl s rárivall az emberre: „Vándor! állj meg, s nézd meg, Kit fed e sötét kápolna itt! . . ." Egy latin nyelvű költő azt irta meg előre a sírkövére, hogy : „Mióta én meghaltam, Nemcsak az emberek, de az istenek is gyászolnak: Siratják Naevius poétát., Meit nélkülem elfelejtik a latin nyelvet". A nagy szájú Pacuvius költő pedig, aki olyan liliputiféle apró ember volt, egy kolossális nagy emlékkövet vásárolt meg drága pénzen, hogy tegyék majdan a fejéhez, hogy jelképezze az ő nagyságát. Milyen nagy különbség ! Ez apró-cseprő római óriások mellett Eötvös azt mondja, hogy ^Eszméim győzedelme legyen emlékjelem! ' S Petőfi, aki csak volt olyan büszke legény, mint Pacuvius, szintén maga vásárolta meg életében azt a nagy pyramist, mely most sírja fölött áll. De milyen nagy különbség van mégis a vásárlás módjában. Petőfi azt mondja : „Hogyha én majd meghalok, Nem leszen kő síromon, Egy kis fejfa lesz a jel, A hová teszik porom". De ha megkövül a kin, Mely most elhat lelkemig: Alacsony sirom fölött Pyramid emelkedik". Még annyi nagyképüsködés sincs benn, mint Suba Zsigában. „Egy kis fejfa lesz a jel", s az emberek még azt sem fogják tudni, hogy vájjon Petőfi Sándor, vagy Suba Zsigmond nyugszik-e az „alacsony sirhalom" alatt. A halál gondolata megszólaltatja az embereket és amit ilyenkor magokról mondanak, meglehetős hű képe önönmagoknak, egy pár sorral kerek jellemzést adnak magukról. Itt már nem lehet hazudni, érzik a halál igazságát. Hiába szerénykedett volna életében Pacurius, a nagy kővel csak kimutatta hiúságának foga fehérjét. Másként áll a dolog, ha az illetők nem magok csinálhatják meg a végrendeletöket, ha a halál elnémította őket s mások beszélnek helyettök, mások írják meg sirfeliratjokat. — Ki tudja, milyen sentimentalis kesergő nóta került volna Suba Zsiga kövére, ha azt valamelyik képezdét végzett leánya irta volna. Pedig az ilyen nem illenék Suba jelleméhez. S ha a zala-egerszegi temetőben valamelyik ilju legény úgy holdvilágos éjféltájban felkukkantana sirkövére s elolvasná a rája irt mélyérzésű bánatos verset, kitudja, nem boszankodnék-e, s vájjon nem törülné-e le, hogy azt irja helyébe: „Ugyan ne keseregjetek! Szamárság az egész. Jobb nekem itt. Nektek ott". Szóval mások ritkán találják el az ember hangulatát. Bejártam a zala-egerszegi temető kertet s lestem, fürkésztem a halottak hangulatát. Mélyen hallgatnak, alusznak. Nincs köztük egy „csácsogó" sem. A lyrikusok más vidékre költöztek innen Járkálva a mohosult sirhalmokon, a kövekről nem a holtak karakterét, csak az élők hangulatát lehet leolvasni. Ez pedig meglehetős modern, szűk szavú és hideg, mint e század vége. E temető krónikáját száz évre sem lehet visszavinni. Alig van egy pár sirirat hatvan—hetven esztendőnél régibb. Egyike a legrégibbeknek elég jellemzően így szól: „Nemzetes, és vitézlő Molnár József megholt január 7-én 1824". És egyike a legújabbaknak szintén elég jellemzően így szól: „Itt nyugszik Nagyságos Bognár Géza magyar Királyi törvényszéki elnök". Legmodernebbet, mely minden feleslegest kerül, kettőt találtam. Ez ennyiből áll: „Bakonyi Ottó 1809". Ez már például bőbeszédű, hogy: „Itt nyukszik Fazokas Jakap". Mert a temetőben nyugvásról beszélni, időpazarlás. De tudja isten, mégis olyan jól esik azt mondani, — s annyira nem felesleges, mint a költők beszédjében az epitheton ornans. Feleslegesnek látszik, de olyan költői epitheton ornans féle ez is: „Legyen áldás és béke porain és hamvain". A régi és naiv ember szereti a bőbeszédűséget. Mert nem lehet mindenki Newton s Newtonnak tudós kortársai, kik az elhunyt mester sírjára csak azt az algebrai képletet akarták vésni, a melynek ő feltalálója volt. S így az ő sírkövén csak ilyenféle felirat volna a hallhatatlanság kürtje : (afb)

n De Kovács Ignác csizmadiamesternek, ki életének 5fi-ik életévében halt meg s három magzatival pihen, az is rá van irva sirkövére, hogy: Emlékkő. Egy másikon pedig ez van: „Ezen emlékkő emlékül emeltetett." Míg a verses feliratokat bemutatom, egy pár prózai terjengősséget s nyelvtani büktetőt is felemlítek. „Halandó tekénts e sírhalomra, mely őrzi Horváth Lajos volt megyei Esküdt földi maradványait. E sirkövet Ma.i számunkhoz fél iv melléklet va.n csatolva.