Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-10-02 / 40. szám

XVII. évfolyam. 40. szán). Előfizetési díj : Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ki, közművelődési é i \ in. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. nvn egj elenik m inden vasárnap. Honi ipar. Magyar viselet Azaz magyar ruha viselet. De ez alatt nem azt értem, hogy támadjon föl a hajdankori divat mindenestől. Világért sem arra gondolok, hogy a régi kacagányos apák ruháját vegyük fel s okvetetlenül szűk nadrágot huzzunk és sarkantyús csizmát. Nem az ősrégi parádés magyart szeretném én feltámasztani, hanem azt az épen mostanság letünőfélben levő munkás magyart szeretném a lejtőről visszatéríteni, mely egyszerű ruhában járt, de azt ő maga készítette vala, s amely ruha nem azért neveztetik vala magyarnak, mert ősi szabású, vagy sallangós cifraságú, hanem azért, mert maga a viselője szokta csinálni a maga számára, a maga izlése és a maga módja szerint. Bizony pusztulóban van a magyar még ebben a tekintetben is. A nyelvnél nem sokkal kisebb jelentőségű a ruha is, melynek a jellege ha megváltozik, tiszta jel arra, hogy a nép érzületének és Ízlésének a karaktere is átváltozott már. Azonban ne olvassa ki senki e sorokból a naiv kishitüséget, mintha azt mondanók, hogy a kerek kalap és a sarkanyús csizma megváltoztatásáért volna lejtőn és pusztulóban a magyar. Ez még nem pusztulás, csak változás, s lehet, hogy jobbra változás. (?) Hanem azt már senkisem tagadhatja, hogy pusztulás van abban, ha a magyarnak idegenek csinálnak ruhát az ők saját izlésök szerint, idegenek árulják el neki, az ők saját módjuk szerint, idegenek gazdálkodnak a magyar hiu tétlenségen. Pusztulás van abban, ha a népnek az eddigi munkásságát tétlenség váltja fel; ha amit eddig könnyű szerrel elvégzett, a legegyszerűbb szükségletét sem készíti el saját maga; — ha a munkássága csökkenésével a ferde izlése és a kényes igénye növekedik ; ha kényelemszeretetből a gyárosoknak és a boltosoknak hordja pénzét; — ha cifra, de semmit érő rongyokat vesz meg tízszeres áron. Pusztulás van abban, lia az a szerencsétlen nép, amely még irni olvasni sem tud, a váltót mégis alá tudja irni, mert pénzre van szüksége, hogy új divatú ruhát vásároljon. Az uj divatú ruhát többszörös áron veszi meg. Az erre vásárolt pénzt busás kamattal fizeti vissza, A „Zalamegye" tárcája. Tö őrszurások. (Humoresk). Egy fiatal emberrel iil együtt Bella grófnő boudoirjában. Komoly dolgokról értekezhetnek. Erre vall lassú beszélgetésük, ami csak akkor válik hangosabbá, midőn a fiatal ember kérdé tőle : — De csak nam mondja komolyan ? — Azt gondolja, tréfálok? Ha az ember unatkozik s hozzá még mérgelődik, mint ón, akkor komolyan szoktam beszélni. Ilyen helyzetben nem szokás tréfálni. — Ne legyen ily kegyetlen — mondá a fiatal ember kérőleg. —- On a hibás, miért untat. — Fájdalom, hogy így gondolkodik felőlem. Az én . . . a mi boldogságunkat akartam, egy régi, édes álomnak beteljesülését. — Ez nem más, mint önzés — mondá a grófnő elutasítólag. — Ha en önző vagyok, mit mondjak Önről. - Miattam? De beszéljünk másról, vagy nem akarna akkor inkább elmenni ? Könnyen mutat a gazdag ajtót a szegénynek; de ennek nehezére esik, hogy mindörökre felhagyjon a reménynyel. — Hallja maga egy boszantó ember — válaszolá a grófnő víg kacagással. — Még több; egy szerelmes ember. — Már milleniumot tarthatna, mert e/.t nekem már ezerszer mondotta. lia tudja, ha nem tudja, még egyszer tízszeres árt ád érte — egy tehenével. Félreismerhetetlen itt a pusztulás. Mert ez a festett kép nem fictio. Ez az életből van véve. Szépnek semmi esetre sem szép. de hű és igaz. Még a legeldugottabb, leghozzáférhetetlenebb vidékeken a kis falucskákban is mennyire ki van nyílva a szeme az embereknek. Vásári portékát szereznek drága áron, mert amit magok is megtudnának készíteni, az már durva. S az igények ilyen szaporodásában még műveltséget látnak. — S a kép másik részének igazságáról is meggyőződhetünk. Mondjuk, hogy nem külföldi gyárakból jőnek be a ruháink. Mondjuk, hogy már nálunk is vannak gyárak. Kik vannak azokban a gyárakban ? Nó, ha van, bizonyosan legkevesebb a magyar. S kik hordják szét ezekből a gyárakbői az árucikkeket? talán van egy-két magyar kereskedő is. De ha van, ez bizonyosan a legkevesebb. A dolognak még evvel a legeslegkényelmesebb részével, az egyszerű közvetítéssel sem szeret foglalkozni a magyar ember. Mit szeret tehát ? Rövid az ő szerepe : hivalkodik, fizet és szegényedik. A ki tudja, cáfolja meg. Szomorú kép, szomorú valóság. S egyáltalán nem hízelgő azokra nézve, kik a nép érdekének ápolására vannak hivatva; különösen nem hízelgő azokra a vezérekre nézve, akiknek hatalmokban van a magyarság fentartása és ápolása, akik a nép érzületének és karakterének s a nemzeti sajátságnak megvédelmezésébeu őrt kellene hogy álljanak, s akik a közgázt" ságnak zászlóvivői, kellene hogy legyenek. Nem hizelgő azokra a népszellemnek olyatén való megváltoztatása, hogy az ösi büszkeséget a modern hivalkodás váltja fel benne, hogy a tartós ruhát elveti a cifra rongyért, hogy az iskolában nem járt ugyan, de a kamatos kamatot meg kell neki tanulnia. Nem hízelgő az sem, hogy a városokban több a bankház, mint az iskola. Ügy ám, de nehéz ennek az orvossága. A bús képet könyű felmutatni, s lehet panaszolni, de nem lehet az állapoton változtatni. Ha már besettenkedett a nép életébe az a — Szomorú millenium, megemlékezés mindjárt az ezredik visszautasításról. — Vagy mint költőiesen szokta mondogatni: az ezredik tó'rszurásról. — Ugy van. — Nemes sziv, mely mindezt eltűrte, s amely még több tői szúrásra vár. — Mondja inkább, bogy tiszta sziv, telve szerelemmel. — Es tőrökkel spékelve? — Szívtelen kacér. — Sértegessen! Bocsánat, nem akartam, de már könyörületesebb lehetne irányomban . . . Adja a kezét, s igérje meg, hogy nőm lesz. — I)e ha nem szeretem. — Csak egy kicsit akarnia kell. - Megkisérlettem, midőn tavaly a huszárhadnagygyal megverekedett miattam. De nem ment . . . kedves barátom . . . nem ment. - Engedje át ezt a jövőnek; megjóslom, hogy szeretni fog. Fogadjunk, hogy egy év alatt, ha nőm lesz, szeretni fog. — Dehogy fogadok. — Gondolom. Már korán reggel lesben állna s várná kívánságaimat. Reggelinél a teát szerelmi dalokkal fűszerezné; akkor aztán elmenne hivatalba, mig én, ki otthon maradok, unatkoznék. Ebédnél kettecskén ülnénk az asztalnál . . . — Később hármacskán. — Elhal'gat ! — Bocsánat, eljárt a szám. - A délutánt — folyfatá a grófnő — nekem szentelné, beszélne szerelméről prózákban. Estefelé elmennénk sétálni . . . Némelykor társaságokba is elvinne unalmas, kis-városi asszonyokhoz. hitvány szellem, hogy üres fejjel és üres kézzel is magas igények között szeret élni; ha már elszokott attól az egyszerű természetétől, hogy jóformán minden egyes saját maga készítse el saját ruházatát; ha már egyfelől úgyszólva belefeküdt a tétlenségbe, másfelől csak a fényes gyári szalagot akarja megvásárolni ; ha már Berzsenyiként megunta a sajátját s „rút idegent cserélt", — s ha mindezeken az ethnografikusjellemvonásokon már nem is lehetne változtatni, sem tanítói magyarázatokkal, sem papi szónoklatokkal : talán a közgazdaságban lehetne segíteni a népen, anyagilag támogatni, fentartani és fejleszteni azt a magyarságot, mely saját otthonában alig leli már honját. A kiknek kezökben van a több oldalú hatalom, azoknak magyar gyárakat kellene alapítaniok, vagy alapíttatuiok s azokban magyar munkás kezet alkalrnazniok vagy alkalmaztatni ok, hogy ha már minden apró portékáért okvetlenül pénzt akar kiadni a szegény ember is, ne idegen országokba vándoroljon az, idegen kezeken keresztül, s ha már az egyik magyar pusztul, legalább a másik magyar erősödjék. Megyei rendes közgyűlés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága a f. hószept. 12-éie kitűzött, azonban a nemzetet ért gyász miatt közgyűlési határozattal elnapoltrendesközgyülését dr. Jankovich László gróf főispán elnöklete alatt szeptember hó 26 án tartotta meg. Elnöklő főispán üdvözölvén a szép számmal megjelent bizottsági tagokat, tudatja, hogy a mai közgyűlés a szep.en ber hó 12-én tartott törvényhatósági közgyűlésnek folytatása levén, a tárgysorozat semmit sem fog változni, üanem ugyanazok az ügyek nyernek elintézést, amelyek a szeptember hó 12-iki közgyűlés tárgysorozatába felvétettek. Ezután Czukelter Lajos megyei I. aljegyző felolvasta Őfelsége a Királynak felséges neje gyászos elhunyta alkalmából népeihez intézett szózatát, melyet a bizottsági tagok állva hallgattak meg s ezen nyilatkozatot a vármegye főszolgabiráinak, valamint Nagy-Kanizsa és ZalaEgerszeg rendezett tanácsú városok polgármestereinek azzal adják ki, hogy a hatóságuk alatt levő községek lakóival falragaszok utján tudassák. A közgyűlés tudomásul vette a főispán jelentését, hogy az alispánnal és Farkas József országgyűlési képIly életben nem találna boldogságot ? — Nem, csak nevetségest. — Két sziv egy fedél alatt, ez önnek nevetséges? — Hozzá még, ha egyik hideg, s nem dobog a másikért. A fiatal ember önkénytelenül felsóhajtott. -- Jobb ha most sóhajtozik, mint később. — Utoljára kérdezem : szeret ? — Nem, nem és megint nem. — Tehát nem lesz nőm? — Soha, soha. — Lássa, e tőrszurások is jól esnek. — Tessék, már megint a törszurásoknál vagyunk. — Lássa, oly reményteljesen jöttem ide. Tudja, mit terveztem? Egy érdekes utazásról gondolkodtam, amely eltartana egy-két évig, mivel birtokaimat bérbe adnám. — Miféle utazás ? — Egy utazás, melyet fantáziám ragyogó színeivel festettem ki. — Nem beszélne világosan. — Ismerem az ön fermészetét, s elhatározlam, hogy nem a falusi magányba viszem, hanem a fővárosi zajos életbe. Utaztunk volna, megnéztük volna a világot, elmentünk volna Nizzába, hol a saison most a tetőpontján áll. Első rangú szálodában laktunk volna, s megbámult volna a világ. Az összes urak önnek udvarolnának . . . S ha majd egyszer-másszot egyedül lehetünk, ahol az én nőm nem lesz más, mint az én drága feleségecském : akkor bőven meg lennék jutalmazva. — Mily kedves, szivreható szavak ezek; hangja sohasem volt ily gyengéd — mondá Bella grófnő, ki a fiatai ember előbbi szavait figyelemmel kisérte. — Látja Bella, még a legvégső veszélyre is gondoltam. — Milyenre ? JVIai számunkhoz fél iv melleidet van csatolva.