Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-09-18 / 38. szám

1 Erzsébet kiráí^né háláiét Erzsébet királynénk gyászos haláláról mindenki ismeii már talán a legkisebb részleteket is a napi lapok pontos tudósításaiból. Lapunk közönségének tehát csak a legmarkansabb jeleneteket kell lejegyeznünk. A szörnyű katasztrófa szeptember 10-én d. u. fél két órakor történt, távol idegenben, Genf városában. Városunkon keresztül legelőször Festetich Mária grófnőhöz, a királyné udvarhölgyéhez, jött a lesújtó telegramm, ki ekkor épen itthon időzött, Söjtörön. A hihetetlen hír estefelé érkezett, s innen kiszivárgott a közönséghez is. A hír csak annyit mondott., hogy Erzsébet királynét meggyilkolták. Senkisem hitte ugyan. de azért azon éjjel Zala-Egerszegen a vendéglőkben azene és minden mulatság elnémultak, rebegve beszéltek, kérdezősködtek a talányról És reggelre mái a házakon gyász lobogók lengtek, anélkül hogy valami rendeletet adtak volna ki, mert ekkor már bővebben jöttek a telegrammok és jöttek az újság tudósítások, melyek kétségtelenné tették a hihetetlennek tetsző hírt A megrendítő esetnek összevont rövid ismertetése a következő : A felséges asszonyt, a magas műveltségű királynét, a gyöngéden szerdtő édes anyát, -a költői lelkű és legjóságosabb szívű gyászos asszonyt egy anarchista tőrrel szivén szúrta Genf városában szept. 10. szombaton d. u. V2 2 órakor, s másfél óra múlva, 3 órakor meghalt. A királyné a Beau-Rivage nevű szállodából ment ki gyalog Sztáray grófnő udvarhölgye kíséretében a hajó állomás felé, hogy a genfi tó nyugoti partján uj ismerősét meglátogassa. Alig száz lépésre egy Luccheni nevű olasz anarchista rárohant s egy tőrt döfött a szivébe, a legnemesebb szivbe . . . ... A világon senki sem tudja megmondani, hogy miért . . . S a királyné másfél óra mulya meghalt. Egy nemzet állja körül ravatalát és siratja benne jóságos angyalát! Zalavárnegye gyásza, Zalavármegye törv nyhatóságának f. hó 12-ére volt kitűzve rendes közgyűl se, amelyre a bizottsági tagok szokatlan nagy szármái jebntek meg. Pont 10 órak >i dr. Jankovicli László gróf főispán a közgyűlést megnyitván, a mély meghatottság hangján emlékezett meg a ní.gy vesztei jég 'ől, amely az országot a magyar nemzet áltfl imádásig szeretett Erzsébet királynénak oly tragikus m5don bekövetkezett gyászos elhunytával érte. A közgyűlés tagjai mély megindulással, állva hallgatták meg elnöklő főispánnak a vármegye közönségének gyászát oly hiven tolmácsoló szavait, s indítványára a nagy halott lelki üdveért tartandó gyászisteni tiszteletre mentek. A gyászmise után a közgyűlést a vármegye főispánja folytatólag megnyitván, felolvastatott a belügyminiszternek Zalavármegye közönségéhez intézett sürgönye, amelyben a miniszter értesíti a vármegye közönségétfelségeskirálynénknak f. hó 10-én Genfben egy anarchista által rajta ejtett tőrszurás folytán bekövetkezett gyászos elhunytáról. Ez után a közgyűlés főispán, indítványára azon súlyos csapás felett, amely koronás királyunkat felséges Asszonyunl gyászos elhunytával érte, legmélyebb részvétét és fajdal mát fejezte ki s egyúttal elhatározta, hogy ezen részvété és fájdalmát tolmácsoló legmélyebb hódoló gyászfeliratát a kormányelnök utján a trón zsámolyához juttatja. Barcza László bizottsági tag ezután a következő indítványt teszi: „E pillanatban — a mély megilletődés és gyász hatása alatt — nem vagyunk képesek megmérni a veszteség nagyságát, a mely hazánkat felséges asszonyunk, Erzsébet királyné, váratlan halálával érte. Magyarország történetének bizonyára legfényesebb része lesz az, amelyben áldásdús élete fog megörökíttetni. Egy nemzetre a királyné halála mindenkor súlyos veszteség. Kétszeresen súlyos reánk a „veszteség, amikor imádva szeretett Erzsébet királynénk 0 felségében hazánk védasszonyát és őrző angyalát siratjuk. Mert az egyszerű földmivestől a legmagasabb méltóságokat viselőkig, minden magyar ember érzi és tudja, hogy felséges királynénkban, akit a sors keze oly hirtelen ragadott el tőlünk, szerető édes anyát vesztettünk el. Éíénk emlékezetünk bt.: an még, — bár már 22 évvel ezelőtt történt —. amikor Erzsébet királynénk ü felsége a haza bölcsének r. ii vármegyénk büszkeségének, Deák Ferencnek, ravatalához járult, megosztva nemzetünk gyászát és fyánatát. íme, mélyen tisztelt közgyűlés, most mi rajtunk a sor, hogy alattvalói hódolattal és hálás szeretetünk érzéseivel, az ő fejedelmi ravatalánál gyászbaborulva megjelenjünk. Jelenleg még nem tudható, hogy miként és hogyan leend a még meg nem állapított végtisztességi szertartásokba a mi vármegyénk nagy gyászának és szívből fakadó részt vevésének kifejezése az országok, nemzetek és népek millióinak gyásza között beilleszthető, ez okból tisztelettel indítványozom: mondja ki határozatílag a tekintetes közgyűlés, hogy felkéri és megbízza a mélfóságos főispán urat és a tekintetes alispán urat, hogy Zalavármegye részvétének és gyászának méltó kifejezésére és tolmácsolására minden lehető intézkedést megtegyenek és e tekintetben minden irányban bármi intézkedésre a legmeszebb terjedő és teljes meghatalmazást adja nekik. Engedje Isten, hogy boldogult felséges királynénk az egekben is őrangyala maradjon nemzetünknek". A közgyűlés az indítványt egyhangúlag elfogadja, kiegészítve liáczky Kálmán bizottsági tagnak azzal az indítványával, hogy a mai napra egybehívott rendes közgyűlés a lemetés utánig elnapoltassék. Városunk gyásza. Amint f. hó 11-én futó tűzként elterjedett városunkban a lesújtó hir Erzsébet Királyné gyászos elhunytáról, nemcsak a középületekre, hanem a legtöbb magánházra is kitűzték a gyász jeléül a fekete zászlót. F. hó 12-én, a vármegye törvényhatósága által rendezett gyász isteni tiszteleten a hatóságokon kivül nagy számú közönség vett íészt. A város képviselő testülete f. hó 15-én rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek egyedüli tárgyát felséges Királynénk gyászos elhunyta felett érzett gyásznak külső kifejezése feletti intézkedés képezte. A szép számmal megjelent városi képviselőknek Botfy Lajos polgármester a meghatottság hangján adta értésére a nagy veszteséget, amely a magyar nemzetet szeretett Királynéjának gyászos elhunytával érte, és felkérte a közgyűlést, szíveskedjék a tanácsi előterjesztést meghallgatni s annak alapján részvétének kifejezése iránt határozni. Ez után tudomásul véve, hogy a gyászlobogók kitűzése iránt már intézkedés történt s a városi hatóság, valamint a képviselőtestület tagjai a vármegye törvényhatósága által f. hó 12-én tartott gyászistentiszteleten részt vettek, s hogy a temetés napjáig bezárólag a zenét a tanács betiltotta, a tanács javaslatánal elfogadása mellett a képviselőtestület elhatározta,hogy a nagy veszteség felett mélyen érzett bánatát jegyzőkönyvileg örökíti meg, 0 felségéhez, koronás királunkhoz részvétiratot intéz; intézkedik, hogy a magánházakona gyász jeléül a fekete zászlók hat hétig kitűzve legyenek; a temetés napján délután 2—6-ig az üzletek zárva legvenek. Az egyházmegye gyásza. Hidasy Kornél szombathelyi megyei püspök a megyebeli papsággal a következő körlevélben tudatja felejthetetlen emlékű Erzsébet Királynénk gyászos elhunytát: Legmélyebb gyászba borulva vettük a messze távolból érkezett lesújtó hirt, mely Felséges Asszonyunknak, Erzsébet Királynénknak mélyen megrendítő halálát tudatja. Egy aljas, elvetemült férfiú, Genf vánosában, folyó hó 10-én délután gyilkos tőrt szuit áldott szivébe, azon nemes szivbe, melyet évek óta oly sok szomorúság búsított és ugyanazért idegen földön, tőlünk távol, keresett enyhülést és üdülést. Nem találunk szavakat, melyek méltókép kifejeznék mélységes gyászunkat; mert mindnyájan érezzük, hogy a boldogultban nagylelkű pártfogónkat, anyánkat vesztettük, ki küzdelmeinkben, szenvedéseinkben, de egyúttal örömeinkben is, hűséges részvéttel osztozott: ki különös rokonszenvével ajándékozta meg országunkat és kegyelmének számtalan jelével megörvendeztette. Ki oly szívesen jött szép hazánkba, mert törhetlen hűségre, szeretetre talált közöttünk. Ugyanazért hű népei fájdalomtól lesújtva zokognak a legjobb, a legnemesebb Királyné gyászos kimúlása fölött. A nagy, nemes lélek, kitől őszbe borult Felséges jó Királyuk nehéz napjaiban vigaszt és erőt merített, az örökkévalóságba távozott; s igy össeroskadt az az erős támasz, amelynek egykoron a királynét, a gyásznak hasonló szomorú órájában, maga Felséges Urunk elnevezé; — találjon tehát a súlyosan próbált agg Királyunk erőt és támaszt népének odaadó szeretetében és hűséges ragaszkodásában ! Az imádandó isteni Gondviselés a hit erejével és a népek szeretetével segiti majd, hogy a lesújtó csapást az 0 szent akaratán való megnyugvással elviselhesse, és azon tudat, kogy milliók osztoznak fájdalmában, neki erőt fog kölcsönözni a megpróbáltatás eme nehéz óráiban. A mélységes fájdalomban résztvevő igaz szeretet legüdvösebb megnyilatkozásakép a legmagasabb uralkodóház és a nemzet drága halottjáért székesegyházunkban szeptember hó 19-én ünnepélyes gyászmise fog tartatni, és ezennel elrendelem egyházmegyém minden önnálló lelkészséggel biró egyházában, szeptember hó 23-án hasonlóképen ünnepélyes gyászistentisztelet tartását, melyre az összes helyi, katonai és polgári hatóságok, egyesületek és tanintézetek külön és 'deje korán meghívandók, és mely megelőzőleg a templomban is kihirdetendő leszen. A boldogult Felséges Királyasszony temetését megelőző napon az esti harangszó ntán és a temetés napján reggel 8 órakor, félóráig, a temetés órájában pedig, vagyis szept. hó 17-én délután 4 órakor, az egyházmegyém területén levő össes templomokban a harangok szóljanak. * * Tekintettel arra, hogy f. évi 23-án heti vásár lesz városunkban s e miatt a hatóságok és a tanuló ifjúság A „Zalamegye" tárcája. csillag. Szép holdvilágos estében szívszorongva nézegetek egy fényes csillagot, mely őrző szem gyanánt ragyog alá az ország szivére, szép fővárosára. Boldogasszony Anyánk névünnepének elő estéjén a fényes csillag mellett egy másik is mosolygott alá szomorúan, merengön úgy, a hogy csak annak birtokosa tudott metsző fájdalmai, égető kínjai közepette mosolygni: a hőn szeretett magyar népére. Könybe lábad sze? iám, mikor ekét őrző csillagot nézem, mig halhatatlan lek' m sLszáll oda, a boldogok országába, hogy hallja, mit beszél egymással az a két ragyogó csillag . . . Anyám, te kedves jó anyám, nézd az az erdőkoszoruzta szép vidék : Magyarország, a mi édes hazánk ... Ott láthatod Budavárát, boldog otthonunkat, nem messze tőle egy pompázó kertet: Gödöllőt; ott fenn pedig a hegyek között Bártfát, a te magad választotta üdülőhelyedet . . . Es lásd, te királyi szülőm, azok a fekete pontok, mind a gyász jelei, azok a szomorú, semmiségük és veszteségük tudatában lesújtott gyászalók, magyarok, a mi hú támaszaink, Árpád apánk lovagias gyermekei, kiknek te oly bálványozott Nagyasszonyuk voltál . . . Lásd, Magyarország megdicsőült királynéja, én e szép, sokat szenvedett és vergődő hazára vigyázok innen felülről; eddig egyedül, de ezntán, úgy-e, kedves jó Anyám, keítecskén őrködünk hü magyarjainkra és szegény öreg atyánkra! ? Igen, szeretett deli fiam. ezután mindketten vigyázni fogunk rájuk . . . Majd elhallgatott a két csillag, s mint két őrző szem mosolyg alá Rudolf királyfi és Erzsébet királyr csillaga... * * * Megdöbben a szív, megrendül az agy, szinte hitünk vesz el annak a rémes, megrázó hírnek fiallatára, mely tudtunkra ad ja, hogy az angyaljóságú, nemes lel kii királynénkat, földi Nagyasszonyunkat, egy állat, nem, ez arra képtelen, egy — ember — szentségtelen kezekkel meggyilkolta . .. Nemes szivéből kiömlő vére idegen földre hullott, hova mi tömegesen fogunk zarándokolni, mert ez a hely örökké szent lesz előttünk! . . . Minő változó az emberi sors! . . . Ö, ki egyszer a legboldogabb anya és királyné volt, az utolsó években élő-halottkéntbolyongott, mig végre egy anarchista tőre nem küldte őt a kiérdemlett helyre, a fényes mennyországba 1 Ha valamikor, úgy e jelen alkalomkor egész teljében él lelkemben az a hit, hogy van, kell lenni egy másik hazának, hol, ha nem is minden jó és nemes, de ilyen dicső martyr-halállal kimúltak : üdvösséget találnak . .. Erzsébet királyné nincs többé!! De testét bár érckoporsókba zárják, lelke örökké kőztünk lebeg, alakja mythosivá domborik ki, róla legendák fognak keletkezni és sajgó szívvel, könybe lábadt szemmel fog róla mesélni az apó késő unokáknak . . . Erzsébet királyné nincs többé! 0 ma már a történelemé 1 Neve egy lapon fog tündökölni Gizella királyasszonyéval, a nagy lelkű és hős Ilonák és Lorántffy Zsuzsánnáévat!. . . Mert nagy volt ő, mint anya, nagy mint királyné ... A szerelem fűzte rózsás láncaival az ifjú, deli Ferencz Józsefhez, s a nagy szivében lángoló igaz szeretet nem aludt ki iránta az utolsó percig sem. Hűségesebb hitvest, odaadóbb feleséget nem mutat fel a történet Erzsébetnél . . . Szép, mondják, a vén Európa legszebb leánya volt Erzsébet, midőn a trónra lépett a magyar királylyal . . . Szomorú idők jártak ekkor hazánkban, s ha tán már a vérfürdőket elitta is az édes anyaföld, a sebek, a kétségbeesett, remény vesztett honfi-szívek sebei még frissek, tátongok voltak . . . Látta ezt az ifjú király asszony, s könyek hulltak alá bűvölő szemeiből és erre a sohasem látott csudára — remény szállt a szivekbe és behegedtek tőle a sebek . . . És mikor a szerencsétlen olasz hadjáratra kitört 7 évvel később 1866-ban a porosz háború, mely ez év julius 3-án már tönkreteszi az osztrák birodalmat, Erzsébet figyelme felénk fordul, anyai szivére olel bénnünket és már 1867. junius 8-án az ország örömrivalgása közepette magát fenséges férjével megkoronáztatja. Elekor már nem csak szivünket, de nyelvünket, e legdrágább kincsüket is ismerte. Otthonos volt irodalmunkban, bővebben tanulmányozta hőseink és martyrjaínk fényes történetét. Derék magyar publicista volt a tanító mestere: Falk Miksa. 1868-ban a felséges asszony egy hercegnőnek adott életet B\pavárában, mely alkalommal rajongó szeretetének számtalan tanújelét adta a hálás magyar nemzet. 1879-ben élte legboldogabb óráit a mi Nagyasszonyunk, O.időn forrón szeretett fiát, Rudolf királyfit, Budapestre kisérte ifjú, bájoló nejével: Stefániával! Ekkor hullatta a nagy lélek, ki hivatásának teljes tudatában állott, utoljára ör'ömkünyeit . . . Ezután rémes, iszonyatos csapások látogatták . . . Utoljára elvesztette egyetlen reményét, szemefényét, szeretett fiát: Rudolfot. . . i'zzel elveszett Erzsébet királyné a világ számára. Letette 1 jt j a nehéz koronát, le a hermelin palástot; egyszerű fekete ruh. t öltött, töretlen utakon járt, egyedül a mult emlékeinek élt. Hanem ha a magyar nép örült, itt volt Ö is, utoljára a millennium alkalmával; s bár nehezére esett vérző szivének a mosoly, fekete legyezője alól boldogan nézte szeretett népét . . . Az évek multak . . . csak a királyné fájdalmai nem. A megtépett és átdöfdösött szivének utolsó tőrszurása: nővérének Párisban való elégése volt . . . Ez óta még kínosabb volt rá nézve az élet . . . Szótlanul hurcolta .utain keresztjét, s járta a szenvedések Golgotháját, mig egy tör összeroncsolt szivében az élet-erét át nem döfte . . . * * -XErzsébet, Szegény hazánk földi Nagyasszonya, nincs többé ! . . . O elköltözött oda, hol szerencsétlen véget ért íia oly rég óta várja; hol nincs többé szenvedés, nincs többé csapás; hol fejére teszik az angyalok a jutalmat: a boldogság koronáját; hol őrködik bálás alattvalóin és aggkirályi férje féltve- féltette életén!. .. Oly figyelmesen, annyi szeretettel mosolyg alá az a két csillag . . . Siposs Géza.