Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-08-21 / 34. szám

zon állami, katonai és egyházi főméltóságokat, akit rész­ben diszhintóikban, részben az uj országház kupolástermé­ben. részben a Mátyás-templomban és előtte vettek részt az egész ünnepélyes aktusban, melynek a diszfel vonulás képezte legkiemelkedőbb mozzanatát, — mint nézőket sze­repelteti a királyi várpalota udvarán. flolyi, megyei cs vcygcs hirck. Ö íelsége a király születése napján f. hó 18-án a róm. kath. plébánia templomban hálaadó isteni tiszte­let volt, amelyet a káplánok segédlete mellett Balaton József apát plébáoos tartott. A bálaadó isteni tiszteleten résztvett a vármegye tisztikara, élén dr. Jankovich László gróf főispánnak a kir. törvényszék, kir. járásbirósg kir. építészeti hivatal kii. erdészeti hivatal kir. tanfelügyelőség kir. pénzügvigazgatóság, kir. adóhivatal, kir. posta hivatal; a városi hatóság, az ügyvédi kamara, főgymnasiumi felső kereskedelmi, polgári és elemi iskola tantestülete s nagy számú közönség. A hálaadó isteni tisztelet alatt a hely­beli dalárda sikerült énekkel működött közre. Délután 1 ólakor a főispánnál díszebéd volt, amelyre az egyes hivatalok főnökei voltak hivatalosak. Ebéd alatt a főispán emelt poharat ő felsége dicsőségesen uralkodó királyunkra, valamint a felséges uralkodó családtagjaira, amit a jelenvoltak állva halgattak meg s háromszoros éljennel kisértek. A vendégek nevében Balaton József apát plébános emelte poharát, éltetve a házigazdát, vármegyénk közszeretetben álló főispánját. Tábori mise. A helyben állomásozó honvéd huszár századok Ő felsége a király születése napján f. hó 18-án teljes díszben lóháton a vásártérre vonultak, ahol csinos tábori sátor volt felállítva, amelyben Va 8 órakor Vinhoffer Dezső segédlelkész tartotta az ünnepélyes hálaadó isteni tiszteletet, amelyen egy szakasz Soós főhadnagy vezénylete alatt háromszor igen sikerült disztüzet adott, mire a század parancsnokok tisztelgésre vezényeltek. Az isteni tisztelet befejeztével Gyurics őrnagy, állomásparancsnok előtt diszelvoulás volt. A nálunk ez ideig elő nem fordult katonai ünnepnek nagy közönség volt szemlélője. A miniszter köszönete. A m. kir. bonvédelmi miniszter Jankovich Tivadar gróf földbirtokosnak és Jankovich László gróf dr. nak, Zalavármegye főispánjának, azon hazafias áldozatkészségükért, melynél fogva a „gróf Battyány — Jankovich Ludovika alapítvány" tőkéjét együtt őszesen kilencszáz forintnyi készpénzzel növeltek, elismerő köszönetét nyilvánította. Kitüntetés. Ő felsége a király dr. Csanádi/ Gusztáv keszthelyi gazdasági tanintézeti igazgatónak a gazdasági szakoktatás terén szerzett érdemei elismeréseül a Ferenc József-rend lovagkeresztjét adományozta. A B latonvideki phylloxera ellen védekező egye­sület évi rendes közgyűlését Skublics Gyula elnök elnök­lete alatt Tapolczán tartotta. Elnök a megjelent tagokat üdvözölvén, a gyűlést megnyitja s előadja, hogy mult év április 4-étől fogva a közgyűlést azért nem hívta egybe; mert a tartandott gyűlésen a módosított és helybenhagyás végett felterjesztett alapszabályokat akarta bemutatni, hogy az egyesület — 8 évi fennállása után — ezen uj alapsza­bályok alapján alakulhasson újra amit a közgyűlés helyeslőleg vett tudomásul. Ezután Keszler Gyula egyesületi titkár felolvasta az egyesület 8 évi működését feltüntető részle­tes jelentését, amelyet a közgyűlés helyeslőleg tudomásul vett, egyúttal az egyesület jótevőinek jegyzőkönyvileg köszönetet szavazott s felkérte az elnökséget, hogy az egyesület nevében az illetőknek külön is fejezze ki köszönetét. Majd az elnökségnek s a választmánynak ügybuzgó és sikeres működéseért jegyzőkönyvileg fe­jezte ki köszönetét és elismerését. — Olvastatott az egye­sületi péztár állapotáról szóló pénztárnoki jelentés, mely szerint az egyesület 2.322 ft takarékpéuztarilag kezelt összeggel rendelkezik. — Ezután elnök maga és tiszttár­sai, valamint a választmány nevében megköszönve a 8 évi működésük alatt, beléjük helyezett bizalmat, állásáról leköszön s felkéri a közgyűlést az uj 5 éves cyclusra a válosztás megejtésére. A választás dr. Fischer Gyula körelnök elnöklete alatt következő eredménnyel folyt le: Skublics Gyula elnök, Vastagh János II. alelnök és pénz­tárnok. Keszler Gyula titkár. Választmányi tagok: dr. Beszedics Ede, Bogyay István, Eszterházy Pál herczeg, Csendes József, Dávid János, Deym Nándor gróf, Flieg József, Hertelendy Ferenc. Hertelendy István, l'uteány Géza báró, S/.entmiklóssy Gyula, dr. Fischer Gyula, Czuppon Sán­dor, Csigó Ferencz., A ,'jövő évi költségvetést — tekin­tettel a személyi ós dologi kiadásokra - 1872 frtban irányoz­ták elő. Keszthely város képviselőtestülete f. hó 13 -án Nagy István városbíró elnöklete alatt tartott gyűlésében tárgyalta a város 1899. évi költségvetését, amelyet a városi elöljáróság javaslatához képest 81.969 frt 34 kr. bevétellel, 111.188 ft 96 kr. kiadással elfogadott s igy fedezetlenül maradt 29.219 ft 62 kr., melyből az uroda­lom megtérít 28%-ot vagyis 8.181 ft 49 krt s igy köz ségi pótlékkal fedezendő 21.038 ft 13 kr. A községi pót­lé) <ot ilykep 39 u/o-bau állapították meg. — A városi jegy­ző előterjesztést tett a behajthatlan adókról, amelyet a képviselő testület elfogadott. — Végül az elöljáróság elő­terjesztésére a város a pénzügyigazgatósághoz folyamodik, hogy a városi korcsmák számát kettővel szaporíthassák. A zalaegerszegi magy. kir. állami fögymnásium­ban a fokozatos fejlesztésnek megfelelően f. évi szept. 1 én az ötödik osztály is megnyílik. A tanulók felvétele szeptember hónap három első napján d. e. 8—12 ig és d. u. 3—5 ig eszközöltetik. A más intézetekből jött tanu­lok iskolai bizonzitványukon kiviil kötelesek szü'etési bizo­ii hitványt, és ha 12 ÍK évöiíet betöltötték, ujraoltási bizo­nyítványt'is bemutatni. Csak a szülő vagy ezek által meg bizott egyén kíséretében személyesen megjelenő' tanuló vétetik fel Aug 30 és 31-ikén lesznek a felvételi, pótló és javitó vizsgálatok, továbbá az előre bejelentendő ma­gánvizsgálatok. Felvételi vizsgálatot azoknak az ifjaknak kell tenni, kik népiskolai bizonyítvány nélkül a főgymna­sium I. osztályába felvétetni, vagy a kik akár a reáliskola, akár a polgáriiskola valamely osztályából a főgymnas; im­ba átlépni szándékoznak. Bővebb felvilágostást az igazga­tóság nyújt naponkint d. e. 8—9 ig. Eljegyzés. Vágó János z.-egerszegi nyomdász f. hó 14-én jegyezte el Kovács Károly ügyvéd, volt polgármes­ter kedves leányát Magda kisasszony. Kinevezés. A m. kir. pénzügyminszter a z.-egerszegi pénzügyigazgatósághoz Mészáros Kálmánt állami végrehaj tóvá ideiglenes minőségben kinevezte. Esküvő. Szilbermann Jenő zala-egerszegi kereskedő f. hó 13-án tartotta esküvőjét Aranyos Irma kisaszony­nyal. Előmunkálati engedély meghosszabbítása. A m. kir. kereskedelemügyi miniszter dr. Herczegh Mihály, Kállay Gyula és l'álfi Andor budapesti lakósoknak a Budapest székesfőváros belterületéről Budaőrs, Vaál, Lo­vas-Berény, Székes-Fehérvár, Berhida, Vilonya, Veszprém, Kövesd, Balaton-Füred, Balaton-Udvari, Zánka, Kővágó­Örs, Badacsony-Tomaj, Balaton-Ederics, Keszthely, Zala­Szent-Iván, Hahóth, Bánok-Szent-György, Dekanovecz és Belicza érintésével Csáktornyáig illetőleg Horvátország határáig vezetendő, villamos erőre berendezendő vasút­vonalra adott és legutóbb mult évi junius 13-án meg­hosszabbított előmunkálati engedelmének érvényét meg­hosszabbította. Eljegyzes. Neubrum Gábor zalavármegye közig, hivatalok könyvkötője, Zala-Egerszegen, eljegyezte Deutsch Antal ur kedves leányáét-Sdfrikát Zaía-Lentiből. A kis iparosok és a fegyházipar. A szegedi kis iparosok kezdeményezésére országos mozgalom indult meg a fegyházipar ellen. A szegedi kisiparosok ugyanis a napok­ban gyűlést tartottak, amelyet a fegyházipar mielőbbi rendszabályozása mellett foglaltak állást és kívánták, hogy a fegyházipart fokozatossan szüntesse be az állam. Ebben a tárgyban kérvényt is nyújtottak be a szegedi kerületi kereskedelmi- - és iparkamarához. A fegyházipar ügyével és a kisiparosok helyzetével log foglalkozni a jövő hó 19-én Kassán az iparkamarai titkárok országos értekezlete is. Halálozás. Bita Károly, zala-egerszegi felső keres­kedelmi iskola felső osztályát a f lefolyt 1897/8 ik tanév­ben végzett hallgatója hó 18-án hosszas szenvedés után, 21. éves korában elhunyt. Béke poraira! Kimutatás az 1897. évi termésről vármegyénk területén. A m. kir. központi statisztikai hivatal kimu­tatása szerint vármegyénk területén 1897-ben termett buza 477.007 q. őszi, 2.880 q. tavaszi; rozs 428.898 q. őszi, 3.490 q. tavaszi; kétszeres 559 q. árpa, 7.317 q. őszi, 237.423 q. tavaszi; zab 136.660 q.; tengeri 501.974 q. Termett átlagosan egy hectáron 1007 q. őszi, 9.73 q. tavaszi buza; 9.15 q. őszi, 7.89 q. tavaszi rozs; 7.45 q. kétszeres; 10.3 q őszi, 12 09 q. tavaszi árpa 11.11 q. zab; 14.93 q. tengeri. Magyarországon 1897-ben összesen termett: 21,399.742 q. őszi, 664.763 q. tavaszi buza; 8,431.684 q. őszi, 193.394 q. tavaszi rozs 630.918 q. kétszeres; 647.869 q. őszi, 8,501.871 q. tavaszi árpa; 7,992.416 q. zab; 26,393,184 q. tengeri. Sserencsétlenül végződött búcsújárás. F. hó 15 en este a vasvári búcsúról Kálmán Károly kaszaházi fu­varos és Sebestyén Imre zala-egerszegi fiákkeros kocsiján búcsúról jöttek haza. A nekeresdy majornál levezető út­nál lévő hidon a kocsi egymást el akarta kerülni, mi közben egymásba akadtak s mind kettő feldűlt, meg pe­dig oly szerencsétlenül, hogy a kocsiban ültek mind egyiket jelentékeny sérülést szenvedett, sőt köziilök egyik a kapott súlyos sebekben meg is halt. Állítólag a kocsik tulajdonosai még Vasvárott fogadtak, hogy egyik a mási kat elfogja ut közben kerülni és ennek a fogadásnak lett szomorú következménye a végzete felfordulás Tüz Folyó hó 14-én déli 12 óráig Karácsonyfa községben Ferincz György lakóháza, vigyázatlanságból kigyúlván, borzasztó szélviharban porrá égett 12 lakóház a hozzátartozó mellék épületekkel együtt; a begyűjtött gabo­na nemiiek is a pUsztitó elem áldozatává lettek. A nép teljesen koldusbotra jutott, sőt vannak olyanok is, a kik nek a rajtuk volt ruhájukou kiviil csak alig maradt valami­jük. A kár megközeliti a 30.000 frtot. Kiadó lakás. A Körmendi utczában 26 szám alatt (Kovács László ur) házában egy külön bejáratú, rendesen butorzott szoba egy ur, esetleg 2 deák részére szeptember 1 ére kiadó. Bővebbet megtudni e lakás kiadónál, Hoffmann Alajosnál. Állategészségügyi kimu atás vármegyénk teriile tén f. hó 14-én: Veszettség: Letenye 1 udv., összesen község 1 udvar. Bühkór: Szepetnek 2 udvar. Sertésvész. Alsó Dörgicse 12 u., A.-Nemes-Apáthi 25 u., A.-Szeme­nye 6 u., Aszófő 8 u., Besenyő 1 u., Csácsbozsók 16 u. Díszei 5 udv, Döbréte 16 udvar., Gellénháza 5 udv. Hahót 1 udvar, Hegyesd 14 udv , Hetyefő 1 udv., Jurcse­vecz 11 u., Káptalanfa 15 , Keretye 1 u., Keszthely 3 u. Kis-Görbő 6 u., Kis-Városhely 1 u., Komár város 3 udv. Lángviz 5 u, Lesencze-István 14 u., Letenye 3 u. Magyar-Szerdahely 1 udv., Milej-Egyházszeg 6 u., Mura Vid 5 u., Monoszló 1 u, Negy-Görbő 5 udv., Nagy Pécsei^ ^ u ' N—Kanizsa 4 u., Nemes-Boldogasszonyfa 5 u. O/lár 13 u., Örvényes 6 ti., Iiadamcs 12 u., Rigyácz 1 ti. Rózsásszeg 11 udv., Salföld 1 udv., Sármellék mintákat pedig póstafor­valamint házhoz szállítva, — dnltával küldenek. Henneberg G. selyemgyárai (rs. k k. udvari szál — Magyar levelevés. Svájczba kétszeres levólhélyeg ragasztandó. IN" yilt-tér. udv., Söjtör 30 udv., Szent Györgyvár 7 u., Tapolcza udv! Tihany 17 u., Tűrje 9 u., Udvarnok 4 u., Vidorny szőlíős 8 udv., Vinczemajor 1 udv.. Vonyarcz-Vashegy u. Zala-E"erszeg 1 udv., Zala-Szent-László 6 udvar, Zala­Szántó 1 m., összezen 49 község. Minthogy a tavasz előrehaladásával csecsemőt, gyermeket és felnőttet egyaránt fenyeget a jár­ványok veszélye, ismét csak a minden alkalom­mal hálásan fogadott MOHAI ÁGNES afer^ásuiik vizének használatát ajánljuk. Egyrészt mert olcsó, igen kellemes és tiszta ivóvíz lévén, a tavaszi és nyári évszakokban kedvelt élvezetszerként sze­repel, másrészt mert dús szénsavtartalmánál fogva, specifieus óvószer is a tiphus, cholera és a gyermek tiphoid-szerű tavaszi nyári hasme­nése ellen. Ehhez járul még, hogy a csecsemőt is megvédi az ilyenkor nagyon veszélyes hurutos bél­bántalmak ellen, míg szoptatója e viz hasz­nálata folytán nagyon kedvező összetételű és bőségés tejet nyer. A már meglevő gyomor­és bélhurutot gyermekeknél gyítja. Kellemesen hat be es betegeseinél húgyhajtó és fogva. es felnőtteknél gvo­szénsavánál fogva a yermekek lázas még­pedig nélkülözhetetlen, hűtő, a szomjat csillapító hatásánál bél idegeire; a •s S. A mohai Agnes-forr.ás lcezétös'ge. ITőztralctéiiP: ÉDESKUTY L­cs. és kir. udvari szöllitő BUDAPEST, V. Erzsébet tér 8 Kapható minden gyógytárban, íüszerkereskedésben és vendéglőben. Keletős szerkesztő és UDVABDY kiadótulajdonos; IG-WAC. r:xxxxxxxxxxxxxxxxxx?\ x * X 3 izraelita iskolás fiút teljes Ü ellátásra mérsékelt dijjárí el­Cím a lap kiadóin va­gadok. fo ta Iában. ^xxxxxxxxxxxxxxxxxxy 586jv 1898 szám. Árverési liirdeímenv. Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX.t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a zala-egerszegi kir. járásbíróság 1898 V. 11. 178/98. számú végzése által Weiner és Grünbaum budapesti cég végrehajtatok javára Svastics Benő zala-egerszegilakós ellen 1108 frt tőke, ennek 1894. augusztus hó 1-től járó 6% kamatja, ugy járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás al­kalmával bíróilag feliilfoglaltés 725 frtra becsült buío­rokból álló ingóságok nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a helyszínén vagyis Zala­Egerszegen leendő eszközlésére 1898-ik év augusztus hó 29-ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hi­vatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t.-c. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is eladatnifognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi IX. t.-c. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Zala-Egerszegen, 1898. augusztus 6-án. Nemes Sándor, kir. bir. végrehajtó. Henneberg-selyem 45 ki tói 14 frt 65 krig méterenként — csak akkor va­lódi, ha közvetlen gyáraimból rendeltetnek, - fekete, fehér és színes, — a legdivatosabb szövés, szín és min­tázatban. Privat-fogyasztóknak postabér és vámmentesen, X X X X X x x x X X X X X X X X X H 211. sz. Ip. 98. pályázati l^irdetiDcny. Zala-Egerszeg rnnd. tan. város ta­nácsa, mint I-ső fokú iparhatóság részéről, — a z.-egerszegi iparos tanonc iskolánál lemondás folytán üresedésbe jött 150 írt évi javadalmazással ellátott tanítói állásra nyilvános pályázat hirdettetik. Felhivatnak a pályázni óhajtók, hogy a pályázati kérvényeikéi; szabályszerűen felszerelve a város Tanácsához 1898. augusztus 26-ig annál inkább benyújtsák, mert később érkezettek figyelembe vétetni nem fognak ! Z-Egerszegen, 1898. augusztus 17-én tartott tanácsüléséből. NÉMETH ELEK, h. polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents