Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-08-14 / 33. szám

XVII. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1898. augusztus 14. 33. szán). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. Halmi, k rrlr i a 65 gai A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kiildiink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. 3VT egj elenik m. inden -v^asázrixa ;p. Gondoljunk a holnapra! Szép élet a cigányélet - úgy távolról. Aranyos világ a bohémvilág, ha túl vagyunk rajta. Ragyogó sugara van a költészet napjának, ha termel egy-egy darab kenyeret is. Mert gyönyörködünk a pusztuló várromnak a — képében, ha a festő hiven utánozni tudja a szomorú valóságot. Szeretjük élvezettel leirni vagy elbeszélni, olvasni vagy hallgatni másoknak, vagy magunknak — elmúlt sanyarúságait, Pénzt fizetünk a színháznak, hogy a fenség érzete hassa át lelkünket, ha látjuk, mint festi le Shakspere a legmegrázóbb trágédiákat. De mindez nem azért van, hogy szeretnénk egyúttal a pusztuló várromnak a tulajdonosai lenni; hogy szeretnők még egyszer átszenvedni az elmúlt sanyarúságot; hogy kedvünk lenne a tragédiák tárgyaivá válni. Ezeknek csak a másolata jó, az emléke szép. a képe elragadó; maga a valósága elriasztó. A legkellemetlenebb életnek a poézise a legszebb. Milyen boldogok vagyunk, ha felidézzük emlékezetünkbe gyermekkori léhaságainkat, elbeszéljük diákkori nyomoruságainkat, leírjuk ifjúkori eszeveszett könnyelműségünket. Derült versek, humorus tárcacikkek, érzelgős novellák, fantasztikus regények lesznek ezekből a bűnökből, a vidám ifjúság eme bűneiből, megaranyozva a költészet hajnali súgaraival. A mult a költészeté. A jövő a bölcsészete. Költészet az élet virága. De az élet kenyere a bölcsészet. Am nem elég a mult emlékein vidám kedélylyel csiingeni; nem elég a szívvel érezni; nem elég ennek virágával, a poézissel magunkat felbokrétáznunk! Komoly lélekkel kell figyelni a jövőre! Az észnek is kell gondolkoznia, s a logika örök törvényével kell rendezni, szabályozni és fentartani az életet, hogy legyen, mit felbokrétázliassunk. Talán a könnyelmű egyiptomiaknak szükségük volt egy zsidó gyermekre, hogy takarékosságra tanítsa őket. Annak a hét kövér és hét sovány esztendőnek a históriája talán nem is egyéb, mint a takarékosság rendszabálya. Talán nem is mondott József az egyiptomiakegyéb különösebb dolgot, mint azt, hogy gondoljatok a holnapra is! Ne hetvenkedjetek, ha ma jól van dolgotok, holnap rosszabbra is válhatik. Ma megtermékenyíti a Nilus a völgyet, de jövőre kiszárasztja a tikkasztó szél, a ti gonosz istenetek. Tartsatok gabonát magtáraitokban jövőre is! Legyetek takarékosok! Hiszen erre a figyelmeztetésre nemcsak az egyiptominak volt szüksége. Szükség volt erre minden időben mindenkinek, s szüksége lesz ezután is. Mikor, melyik földön, melyik népnek nem voltak sovány esztendői? Nem is kell nagy álomlátás hozzá, tisztában lehetünk vele józanul ébren is, hogy a kövér esztendők száma el sem éri a hetet s jőnek a meddők. S ha valamely népnek szüksége van a takarékosság intelmére, bizonyára van szüksége a magyar temperamentumnak. Szoktunk dicsekedni ősi érdemünkkel, hires hajdankorunkkal. Eléggé vérünkben van a könnyelműség is. Mikor szüret van, hegyen-völgyön lakodalom. S a cifrálkodásban elóbb csak majmolok, de már-már mesterek lettünk. S a könnyelmű pazarlás ezereket juttat szemünk előtt koldusbotra. Ám a nemzetet az egyesek összesége teszi. Talán csak nem vergődnek túlsúlyra a könnyelmű egyesek, hogy magokkal rántsák az egészet. S hogy ne vergődjenek túlsúlyra, érdekében áll minden józanul gondolkozónak. S érdekünkben áll mindnyájunknak, hogy fel-fel újítsuk a József-féle intelmeket. Ide s tova csűrbe takarítjuk gabonánkat, a föld összes áldását. Hol közepes, hol kövér esztendő örvendezteti gazdáinkat. Minél kövérebb, annál vígabban bánunk terményeink elköltésével, hogy pazarlást ne mondjunk. Jó, ha a dézmák és adók rendezésében vagyunk vigalc, könnyelműek és nagylelkűek; de ha csak azért hordjuk piacra gabonánkat, hogy a réklik, vigánók és czipellők újdonságát és változatosságát gyarapítsuk: nem a komoly ész logikájával gondolunk a jövőre, hanem bohém világot akarunk élni, melynek van ugyan költészete, de nincs bölcsesége. Vigyázzunk gabonáinkra. Gondoljunk holnapra s a bekövetkező sovány esztendőkre. ES-yMegyei élet. A megyei közigazgatási bizottság augusztus havi ülését Csertán Károly alispán elnöklete alatt f. hó 9-én tartotta. Az alispáni havi jelentés a közigazgatás egyes ágaiban julius hóban felmerült eseményekről felolvastatván, helyeslőleg tudomásúl vétetett. Előterjesztetett a szakelőadók javaslatai alapján egybeállított s a miniszter elnökhöz intézendő féléves jelentés, melyet a bizottság elfogadott s annak felterjesztését elrendelte. A csabrendeki anyekönyvvezető fizetésének felemelése tárgyában beadott kérvény vélémenyezés végett kiadatik a kerületi anyakönyvi felügyelőnek. A keszthelyi anyakönyvi kerületben JI-ik anyakönyvvezető helyettesi állás szervezése tárgyában, továbbá a nagy-lengyeli anyakönyvi kerületben 200 frttal díjazandó anyaköny vvezetöi helyettes állás rendszeresítése tárgyában beadott kérvény — a kerületi anyakönyvi felügyelő véleményes jelentése alapján — pártolólag terjesztetik fel a belügyminiszterhez. A vonyarczi anyakönyvi kerületben Gyöiffy Ferencnek, a zala-lövöi anyakönyvi kerületben dr. Gerő Károlynak anyakönyvi helyettessé való kinevezését hozza a bizottság a belügyminiszternél javaslatba. Á közigazgatási bizottság tudomásúl vette, hogy az aratási viszonyokra való tekintettel — a bizottság felterjesztésére a 48-as ezred póttartalékosai ez évben a fegyvergyakorlat alól felmentettek. A zala-egerszegi közkórház 1897. évi működéséről beterjesztett jelentést a bizottság tudomásúl vette. A keszthelyi járási főszolgabíró jelentette, hogy a csillogott A „Zalamegye" tárcája. Szilánkok negyvennyolcból. (A göcseji nemzetőrök). Nem akarok Clio mesterségébe kontárkodni, csak egy-pár képet vetek papirra a névtelen-hősöknek abból a véres korszakából, melyben egy maroknyi nemzet vívott élet-halál tusát zsoldos hadak és fel bujtogatott hordákbuta seregeivel . . . Szólt a verbungos nóta : „Piros bársony süvegem Most élem gyöngy életem". Aki meglátta, parasztlegény, a negédes, deli verbungost. a szeme és a szive is ugrált a helyén. Hát még mikor elkezdte a verbungos Kis Tálos Ferkó az ő falujabelieknek szájaize szerint való buzdítást, hogy „ide hozzám legények! Aki asszony, lány, meg ráncos arcú öreg, az maradjon hátra! Ide ember kell, aki megáll a talpán a láncos golyó előtt is; mert nagy ám a veszedelem; a német Magyarországra, a mi édes hazánkra feni a fogát; megunta már az ő savóvérü asszonyait, a mieinket szeretné, vele kívánja jószágainkat, marháinkat is, no meg azonfelül, hogy ezentúl mi legyünk a szolgái. Nó hát a ki igazi tárnoki ti, az ide áll, és jön velünk. Megtanítjuk a németjét, hoíry megemlegeti a magyarok Istenét". Nagy csapat szomszéd falubeli nemzetőr kisérte a verbungos Kis Tálos Ferkét, legtöbbnyire asszonyszőtte vászon mondurban ; ezek is nagjban kiáltozták, hogy gyertek ti is, menjünk. Persze, hogy ment legény, feleséges ember mind, ha csak haló beteg nem volt. Az így felszaporodott több száz főből álló nemzetőr csapat azután nagy lelkesen elhatározta, hogy de vezér nélkül csak nem mennek, hanem fölkérik a falu földesurát, Deák Lajost, aki két kapitulációt kiszolgált katona volt, hogy vezesse őket. D. L. kétszer se, kérette magát, örömest vezette a tarka sereget Kanizsa felé. Mire oda értek, elég tekintélyes sereggé szaporodtak föl. Nagy-Kanizsán ekkor Ferczel Móric, a közszeretetben álló tábornok, fogadta őket és a vezetőt mindjárt kapitánynyá nevezte ki (e kinevezés ma is meg van), a kis sereget pedig a betóduló illyrek ellen rendeló. A többnyire kaszával felfegykezett göcseji sereg elég becsülettel állta meg helyét az apró támadások alkalmával az illyrekkel szemben. Több ideig tartották megszállva a Muraköz vidékét ; az akkori Kuczovics és Bendekovics kastélyok valának főhadi szállásaik. Ezek alatt a kisebbszerű táborozások alatt kezdtek fegyelemhez szokni, szervezkedni és némi katonai színezetet fölvenni. Mikor az itteni hadakat visszavonták, ők is vissza lőnek rendelve; Győrbe, majd Komáromhoz vonultak és ott is maradtak az egész szabadságharc alatt. Komáromban vették hírét a fájdalmas és gyászos világosi fegyverletételnek A lehangolt nemzetőrök közt Perczel nagy számban osztott ki elbocsájtó leveleket. Úr, paraszt bujkálva igyekezett hazafelé otthon hagyott családjához. Itt-ott találkoztak nagyobb nevű emberekkel, kik szintén erdőkön, kukorica-földeken bujdosva menekültek egyik kúriáról a másikra. Némelyik nemesi kúria háromnégy bujdosónak is adott menhelyet, sőt néhol már annyian is voltak, hogy maga a házigazda is idegennek érezte magát saját házában. Mikor már a magyar hadsereg csillaga mindenütt lehanyatlott, s csak még Komárom tartotta magát, a göcseji nemzetőrök kapitányának Deák Lajosnak maga Deák Ferenc is azt tanácsolta, jobb lesz hazamenni, vállaljon inkább otthon szolgabiróságot, többet használhat úgy a hazájának. — Nem tehetem, kedves bátyám: ha én innen elszöknék, oda lenne a becsületem és talán az életem i«. — No már pedig itt éppen hogy nem biztos az ; nem adnék érted egy gombostűt, mert annak a feje sokkal biztosabban ül a nyakán, mint a tied. Azt mondom neked, csak menj haza a családodhoz, a hazát ti már meg nem menthetitek. —- Igen ám, csakhogy innen el nem eresztenek, én pedig szökni nem fogok. Majd szerzek én a számodra szabadságlevelet. Úgy is történt. Deák Lajost többed magával, kik alája tartoztak, haza bocsájtották. (&z illyr kapitány). Kanizsa felé tartottak haza. Fogalmuk sem volt az otthon hagyott világról. Nem hallottak még a szörnyű pusztításokról és véres kegyetlenségekről, miket a vad horvátok elkövettek ezen a vidéken. Az illyrek és horvátok kegyetlensége valami irtóztató volt, minden emberi érzésből kivetkőzött ellenség kegyetlen boszúja. Ha el-el fogtak egy nemzetőrt vagy más magyar harcost, azt két deszka közé kötözve fürészelték össze. E vad kegyetlenség természetesen a legnagyobb elkeseredésre és boszuvágyra ingerelte a magyarokat is ; különösen mikor lassankint mind bizonyosabban és részletesebben megtudták a nemzeti ügy szerencsétlen elbukását, a keserűség csordultig tölté szivüket e vad nép iránt gyűlölettel. Nem csoda tehát, ha az elfogott horvátokon hasonló kegyetlenséggel vettek boszut. Ezekről a hazatérő elbusult honvédok és nemzetőrök mit sem tudtak. Midőn Kanizsa felé közeledtek volna, az országúton egy üldözött illyr kapitány futott egyenesen feléjük, s ott Deák előtt térdre omolva könyörgött: „Goszpodin capetán, pardon!" — majd német nyelven folytatta: — Uram nekem feleségem, gyermekeim vannak, mentse meg életemet azok számára. Engem üldöznek, s ha elfognak, tudom, irgalmatlanul kivégeznek. Itt van kardom, én az ön nemes lelkére bizom magamat. Narancsics kapitány vagyok. Ekkor már majdnem oda ért az üldözők csapatja, kik boszút lihegve kiáltozták: „Meg kell ölni, szétfíi részel ni a kutyát!" — Uram, mentsen meg! — esengett az illyr, közel érezvén az üldözőket. JVIai számunkhoz fél iv melleidet van csatolva.