Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-11-13 / 46. szám

XVII. évfolyam Zala-Egerszeg, 1898. november 13. 46. szán). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyílt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődési ss gasdászatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-iiek hivatalos közlönye. Megjelenik inden. vasarna ;p„ Inarkisia növendékek. Az a vérlázító gyilkosság, melynek a mi feledhetetlen, jóságos királynénk esett áldozatul, ismét felszínre vetette magát az anarkizmust is Mi ezzel az irányzattal, mely az emberiség lélektana szempontjából képtelen, elérhetetlen utópiának tekinthető csak, nem is akarunk foglalkozni. De még ha olyan eszmei tartalma volna is, mely a fokozatos kifejlődés alapján még némi reménynyel nézhetne a jövő felé, meg kellene vetnünk a miatt az emberietlen, minden érzést megtagadó erőszak miatt, melylyel lelketlen fanatikusai magának az eszmének érvényt szerezni akarnak. Hanem foglalkozni akarunk igenis, és foglalkoznunk kell is azzal a jelenséggel, hogy ennek az utópikus irányzatnak honnan és miként toborzódnak fanatikusai, akik majdnem egytől egyig olyan fajta egyének, akik valamely nagyobb szabású társadalom politikai irányzatnak eszmei tartalmát sem lényegében, sem a jövővel kapcsolatos vonatkozásaiban megérteni képtelenek; akik tehát nem egyebek, mint egy kitűzött cél érdekében kiadott és fölkapott jelszó értelmetlen üvöltői, lelketlen eszközei. Ha figyelemmel kisérjük és vizsgáljuk a közelmúlt évek alatt szinte megdöbbentő gyorsasággal egymást követő anarkista-merényletek hőseit: azt tapasztaljuk, hogy azok majdnem kivétel nélkül a társadalomnak abból a rétegéből toborzódtak, ahol elszomorító és mélyebben fekvő erkölcsi okoknál fogva az egyénekben ^szorosabb értelemben vett erkölcsi érzék (ítéletről nem is beszélünk) csak nagy ritkán, úgyszólván: megérthetetlen kivételképpen alakulhat ki. Aféle szeszencsétlen, törvénytelen viszony áldozatai azok legnagyobb részben, vagy pedig olyan szomorú körülmények között felnőtt egyének, akik a szülői gyöngéd szeretet áldásos és az egész életre kiható jótéteményétől megfosztottan, idegen durva nevelői kezek között teljesen elveszítették lelkűknek, szivüknek isten-adta zománcát is. Olvashattuk királynénk elvetemült gyilkosának vallomásából is, hogy milyen viszonyok között nőtt fel; hogyan volt kitaszítva már gyermekkorában a tisztességes, emberi nevelésben részesültek sorából, s miként lett belőle már tizenhároméves korában anarkista, a nélkül, hogy tudta volna, mi tulajdonképpen az anarkia. Mire lelkének fokozatosabb elvadulásában a gyilkosságig ért, arra az önérzetes hitre jutott, hogy ő most már tudatos anarkista ; pedig most éppen olyan tudatosság nélküli zür-zavar kavargott lelkében, mint tizenhárom éves korában. De hát most már perfekt anarkistának hitte magát, mert gyilkot mert kezébe ragadni és végrehajtó hatalommá lett egy társadalompolitikai törekvés szolgálatában. Egy szerencsétlen áldozat tulajdonképpen ez a gyilkos maga is, aki minden erkölcsi alap nélküli lelkére aggatta egy képtelen társadalom-politikai irányzatnak mérgező jelszavát és magának az eszmének megértése, felfogása nélkül lelketlen, vad eszközül vetette magát oda az értelem és gondolkozás nélküli fanatizmusnak. Olyan nevelői hatások után, mint aminők az ő lelkét irányították, nem is történhetett másképpen. Hisz már tizenhárom éves korában anarkista-palánta volt, értelmetlen, elragadott áldozata az emberiségben hullámzó socialis áramlatoknak. És hány ilyet ragadott már el — akikről nem is tudunk — a socialis áramlatok legveszedelmesebb (mert legnehezebben megérthető) áramlata: az anarkismus 1 Hány ilyen szerencsétlen, semmiféle erkölcsi alapot nem nyert lelket! És mit hangoztatnak minden ilyen megrázó merénylet után ? Azt, hogy föl kell lépni teljes erélylyel az anarkisták ellen. Pedig ugyancsak régen elismert és szinte elkopott axióma az, hogy nincs szerencsétlenebb orvosság az erőszak ellen ... az erőszaknál. Látjuk azt az őrületes fanatizmust, melylyel ezek a bomlott agyú merénylők az ő képzelt hősi martiriumukba rohannak. Ezeket fegyverekkel megrendszabályozni nem lehet. Hanem igenis oda kell hatni teljes erővel, hogy ezek az anarkista növendékek ne szaporodjanak; hogy a szerencsétlen viszonyok között született vagy teljesen elárvult gyermekekből tizenhárom éves korukban anarkisták ne legyenek. Vizsgáljuk csak : minő elbánásban, minő sorsban részesülnek nálunk a törvénytelen vagy elárvult gyermekek ! ? Az elbukott anya vagy a hatóság kiadja őket tartásba rendesen olyan csekély tartás-díj mellett, hogy tisztességes család nevelésüket el sem vállalhatja. így azután olyan egyének kezébe kerülnek, akik — mig kicsinyek — a tartásdíj arányában gondozzák, illetőleg koplaltatják és verik ki őket a szabad ég alá; s mikor kissé erősödnek, dúrva bánásmóddal, ütéssel, veréssel kényszerítik őket erejűket meghaladó munkákra vagy olyan dolgok elkövetésére, amik kezdő lépései a lelket megmérgező bűnnek. Semmi sem természetesebb, mint hogy az ilyen gyermekek, akik a szülői vagy általában az emberi szeretet legcsekélyebb melegében sem részesülve, durva szitok és verés között nőnek fel és érik el tizenkét éves korukat; életük tizenharmadik, tizennegyedik évében egyebet sem érezhetnek, mint elkeseredett gyűlöletet, bosszút az egész tmberiség iránt. Iskolát csak ritkán látnak, vagy egyáltalán nem is látnak, mert nálunk a kényszeriskoláztatást az iskolába járóknak különben is folyton emelkedő létszáma s így a költségeknek nagy arányokban való szaporodása miatt éppen az olyan helyiségekben nem szorítják teljes erélylyel, ahol az ilyen elhagyatott gyermekek száma legnagyobb. Mire azután valamely iparos pályára léphetnek, már a leikök teljesen meg van mételyezve, s akkor már a legjobb lelkű iparos-mester mellett sem igen lesz belőlük a társadalmi renddel s az emberekkel megbarátkozni tudó egyén. Ha még hozzá az iparos tanulói évek alatt is folytatódik velők szemben a durva bánásmód (ámi szintén nem ritka dolog): akkor lélektanilag egészen igazolt az erkölcsi érzéknek az a teljes hiánya, amit az ilyen egyéneknél tapasztalunk. Ezekből toborzódnak azután a gyilkos anarkisták. Itt kell a baj forrását keresnünk. Itt kell az anarkisták elszaporodása ellen intézkedést alkalmazni Magyarország minden megyéjében kellene fel-! állítani nevelő-intézetet az ilyen kitaszított vagy árván A „Zalamegye" tárcája. Szalonnasütés és még sok minden. Isten neki! Azt mondja a Szerkesztő ur, hogy ne irjak most Pestalozziról, se Apáczairól, nehogy úgy tűnjék fel a közönség előtt, hogy csupa tanügyi dologgal tömi meg a lapot. — Hát jó, írok a szalonnasütésről. Nem olyan prózai dolog az, mint a hogy sokan gondolják. S még ha prózai is: a próza a költészettel együtt teszi az irodalmat, — mint ahogy a test a lélekkel együtt teszi az embert. S ha a kettő egyenlően része az embernek, egyenlően kell kedveznünk mindakettönek, amint a legideálisabb poéta is mondja. Sőt én részemről jobban szeretem a jó prózát, mint a rosz verset; többre becsülöm az egészséges testet a beteges leieknél; magasztalom a tiszta anvogot és utálom a rosz szellemeket, s inkább szeretem a jó ételt, mint a rosz életet. Ezt a kis bevezetést csak azért csinálom, hogy okát adjam a szalonnasütés iránti szeretetemnek .Hát bizony szeretem én a szalonnasütést s méginkábba sült szalonnát. Sőt vitát provokálok avval az emberrel, aki azt mondja, hogy ez prózai tárgy. Hányan megéneklik a piros pozsgás orcát és a szenvedő halovány arcot, kék, fekete, macska szemet, a hullámos hajat, gyöngysor fogakat, karcsú derekat, csipö csontokat, iciny-piciny kezet, lábat, és a csinos bokát! Poétái szerelemnek tárgya, amit szeretünk, kollegám csak a karcsú derekat szereti, én szeretem a sült szalonnát is. Vörösmarty bátyánk szerette a jó bort, meg is énekelte: a rosz bort nem szerette, azért azt is megénekelte. — A szem, száj, a boka, a bor, a piros alma, s.".l i csók is csak olyan testes dolgok, mint a töltött káposzl.i, vagy akár a sült szalonna. Hát aztán nem értem, hogy ezek közül mig némelyikről olyan fellengősen szoktak irni, a másikat kutyába sem veszik az emberek. Pedig egy nagy eszű német philosophus, hihetőleg önzésből, arra a megállapodásra jutott, hogy a nagy szellemű emberek sokat esznek és sokat adnak az ételre. Maga Schopenhauer, mert ez az az eszes bölcsész, bizony nagy étű volt. Petőfi sovárgott a jó étel után s tanítója kéményéből lelopkodta a kolbászt. Sőt ideális szerelmében is derék szerepe van a jó falatoknak. Kosztadó asszonyának fürge leánykája nemcsak többet tálalt neki, s jobb izü falatokat rakott tányérjára, hanem a kamarából úgy sundám-bundám sonkát is kaparintott a számára. Egy most is élő nagy eszű politikusunkat jelvényével együtt, egy rettenetes sonkával szokták rajzolni az élclapok. Én a végrendeletemben azt kötöm ki legerősebben, hogy egy szalonnasütő társaság vigyen ki a temetőbe s ezt Írják a sírkövemre : Meghalt szalonnasütésben. A figyelmes olvasó, azt hiszem, rájött már eddig arra, hogy egy hasemberrel van dolga. Sőt ha a sorok között is tud olvasni, nyugodt vagyok benne, hogy engem nagy étünek, azaz nagy eszünek tart, s jó étvágyamat valami magas szellemmel hozza kapcsolatba. Tartson meg mindenkit az ő boldog hite. Hanem azért négyszemközt legyen mondva, a jószívű olvasó vegye tudomásul, hogy biz én — keveset eszem, ha nincs is kevesebb eszem. Vagyis az ész meg volna hozzá, de kevés a szalonna; — s a vágott dohány ? . . . nó az is vékonyan ereszt. De segítünk a dolgon. A minap is befurakodtam egy társaságba. Hát épen egv szalonnasütö társaság volt. Azonnal feltoltam magamat a szalonnasütö társaság papjának. Mint prédikátor majd tovább fogom fejleszteni tekintélyemmel ezt a kis egyszerű társaságot, egyletté fogom emelni. A mint van katholikus legényegylet, mért ne lehetne lészafah i vagy boroszlói protestáns szalonnasütő egyesület is ! De félúton csak nem fogok megállapodni. Jó hogy a markomban van ez a kis testület, gondolám, mint egy kis követ, belehajítom a tó közepébe s a partig veri majd a hullámgyűrűt. Érdekközösségbe vonom a távolabbiakat is, s hogy egy nagyszabású erkölcsi vállalatnak legyen ez a kis testület az alapja megindítok előbb csak egy országos, azután majd egy világlapot, melynek ez lesz a teljes címe: »A boroszlói és alsó-bagodi protestáns és más felekezetű szalonnasütö egyesület és vidéke« című politikai napilap, megjelenik hetenként kétszer: pénteken és szombaton, s így a Zalamegyét két nappal előzi meg. Megjegyeztetík, hogy a lap hasábjain küzdő és polémiában kifáradt ellenfelek csak szalonnasütö mogyorófa nyárssal párbajozhatnak. A lap ingyen adatik szét, később azonban valamelyik hírneves ügyvéd gyűjti össze a pénzeket a főszerkesztő számára. Főszerkesztő a íársulat eddigi papja. (Én). A kiadói dicsőség a szalonnasütő egyesületet illeti, melynek adminisztrációjába a főszerkesztő legfelebb csak döntő szavazatával elegyedik belé.» Jó hosszú cim, de igy kell felvilágosítani a publikumot. Szépen kieszeltem ezt a tervezetet, amíg haladtunk a társasággal ki a hegy felé, a szalonnasütés piacára. Hosszas volna elbeszélnem, milyen csúfos kudarcot vallottam evvel a tervezettel. Csak röviden említem meg, hogy a legszelídebb szó, amit rám raktak, a szemtelen, pimasz volt, amint hangosan is elkezdtem először gondolkozni e tervemről, hogy én az ők bőrökön keresztül akarok pénzhez és dicsőséghez jutni, s a legkönnyebben el tudtam viselni azt a sokbajt (mert nemcsak párbaj volt ez), amit a mogyorófa nyársakkal a hátamra raktak, — de azt már igazán keservesen kellett szenvednem, hogy a lap címének tervezete miatt szamárnak is neveztek, mintha én nem szeretném a szalonnát, akárcsak azt mondanók Schopenhauerről, bőgj nincs étvágya, melylyel szellemi tehetségét is kétségbe vonjuk. Jvlai számunkhoz fél iv melléltlet van csatolva.