Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 27-52. szám)

1898-07-03 / 27. szám

XVII. évfolyam. Zala-E^erszeg, 1898. jtilius 3. 27. szánj. JIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ír arsami, ü ae í hetilap A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „ ala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. Megjelenik inden vasárnap. Óvakodjunk a házalóktól. A zsebmetszőkre igy szoldák figyelmeztetni az embert. Pedig nem egy mesterség ez a kettő. Hiszen, különösen a jogászok s a paragrafus emberei általában nagy elmével és éles distinctióval különbséget tesznek a zsebvágó és zsebmetsző között is. Szerintök annál inkább más meg más a betörő, rabló és fosztogató ; más dolog a gyilkosság és más az emberölés; egyik ember lop, a másik csak csen; a ki egy csirkét lop, az tolvaj, -— de a ki százezer pengő forintot csen el, beperel és engem megbüntetnek, ha azt mondom neki, hogy tolvaj, — mert ő csak sikkasztó, — ez pedig elég közönséges dolog manapság arra nézve, hogy ő ne essék a nagy bűnösök listájába. Más ember az, aki csal és más az, aki embertársai együgyüségét felhasználva, azokat megkárosítja a maga zsírjára. Ennélfogva különbözik a házalás is a kereskedéstől és csalástól. Arra azonban kíváncsi volnék, hogy a nagyelméjüek melyikhez definiálják közelebb: a kereskedéshez- é vagy a csaláshoz? Akármelyikkel hozzák közelebbi atyafiságba, elég undok portéka. S jól tette Zala-Egerszeg városa, hogy valahára szűkebb térre akarja szorítani a házalók garázdálkodását. A mult heti lapban olvastuk, hogy a város szabályrendelet-tervezetet készített s várja a miniszter úrtól való megerősítését. A miniszter úr most átadta a soproni iparkamarának vélemény adás végett. Igen kívánatos, hogy jó eredménynyel végződjék a folyamodás. Nagy érdekében áll ez egyfelől a helyi iparosoknak és kereskedőknek, de tán még nagyobb érdeke ez a nagy közönségnek. Figyelemre méltó, hogy e kis Zala-Egerszegen tízezernél kevesebb a lakósok száma és van rája 141 önálló kereskedő s 449 önálló iparos. Igen nagy szám ez. Ha nem is minden harmadik emberre, de alighanem minden második családra jut egy üzlet. S ezt a mennyire veszedelmesnek tarthatjuk az üzletemberekre nézve, annyira előnyösnek gondoljuk a fogyasztó közönségre nézve — első tekintetre; mert ha sok az eladó s kevés a vevő, kénytelenek olcsóbban adni a portékát, — meg a sok eladó rendesen heves versenyre szokott kelni egymással a vevő közönség javára. A „Zalamegye" tárcája. Ártatlanul elitélve. Elbeszélés. Irta: Eódei Lajos. Budapesten való tartózkodásom idejében egyik kora reggel, midőn a Petőfi-tér előtt elvonuló korzón sétálva, a festői szépségében pompázó budai begyekből átömlő ozondús levegőt mohón szívtam be, a platánok árnyában elhelyezett padok egyikén ismerősnek látszó arcot pillantottam meg. Magam is egy szemközt lévő padra ültem le, hogy onnan az ismerős arcot jobban megfigyelve, kilétét megállapíthassam. Majdnem egy egész órát töltöttünk el egymás néma szemlélésében, míg végre a multat fedő homály oszladozni kezdett és én azon reményben, hogy átellenes ismerősöm egyik iskola- és játszótársam és egyben földim is, kitől a középiskolák elvégeztekor elválván, vele többé nem találkoztam, ültömből felkeltem és feléje tartva, megszólítám: „Servus Kálmán! — Servus kedves barátom! mi közben önkénytelenül egymás karjaiba omolva, a felébredt igaz baráti szeretet melegével csókolództunk. Hosszasan elcsevegtünk a rég multak feledhetlen kedves emlékein, miközben Kálmán barátom elmondá, hogy egy éves önkéntesi szolgálatának letelte után azonnal a budapesti dohánygyárban nyert alkalmazást, s ma 27 évi megszakítás nélküli való szolgálat után aligazgatói minőségben működik. Habár a vissza idézett ifjúkori élmények vigságban gazdag epizódjai deiiis mosolyt keltettek arcunkon, nem kerülte el figyelmemet Kálmán barátom búskomorsága és mindőn ennek okát tudakolám, mélyen sóhajtva így váAz üzletembereknek ez a nagy sokasága azonban nem könnyít a népen, sőt nehezít, mert, hogy ők is mindnyájan megélhessenek, nem csinálnak egymással concurrentiát. I)e mi történik, ha az üzletembereknek e nagy számát még a kóborló kereskedők is szaporítják? Mert kereskedőknek mondják magukat a házalók is, s az ő logikájok szerint, minthogy a kereskedés szabad, a házalás is szabad. — Nem férnek meg a saját odvukban, hódító hadjáratra indulnak országszerte. — S mintha nem volna nekünk elég az a 450 iparos és 140 kereskedő, lépten-nyomon nyakunkon bojtorjánkodik egy-egy bécsi, egy-egy pesti s itt nálunk leginkább Szombathely kereskedőinelv egy-egy rémes képviselője. Sáskasereg módjára lepik el a vidéket minden idény elején s beeszik magokat a házakba, mint a kullancs az állat testébe. A helybeli kereskedőknek és iparosoknak csökkentik a forgalmát s igy a jövedelmét is. Boszantó, mert igazságtalan és káros ez rájok nézve. Ők itt fizetik az adót és hordozzák a városi terheket s jön egy egy kóbor házaló idegen éghajlatról, hogy szerzett kenyerökből egy karét leszeljen. Bizony becsületes, igazságos dolgot művelt a város, mikor a helyi üzletembereket védelmébe véve tervezetet dolgozott ki az idegen házalók megrendszabályozására nézve; igazságos és méltányos dolgot művel az iparkamara, midőn vélemény adásában helyesli ezt a tervezetet, és okos dolgot fog művelni a miniszter űr, ha megerősíti ezt a szabályzatot. Ez a megerősítendő szabályzat nemcsak az üzletembereket védelmezné, védelembe venné a zaklatásnak kitett nagy közönséget is. Mert nemcsak a boltosokat károsítják ezek az utazók, hanem kótyavetyére juttatják a közönségnek is nagy részét. Vannak némelyek, akik azt mondják, hogy őket bizony nem bántják ezek a vigécek. Elhiszem. Vannak emberek, akik előtt közönyös, hogy ők legközelebbi polgártársokat segítik megélhetési módjokban, vagy a távolabbi staubereket hizlalják. Vannak emberek, akiknek pénzök van bővön, s akiknek ma vagy holnap s egy félmarék pénzzel többet vagy kevesebbet kell fizetniök — egyremegy. Vannak emberek, akik mindennel ismeretesek: a nyakravaló divatjával s a posztó tartósságával s eszök túljár az ágens furfangján (ha ugyan vannak ilyenek), — s végre vannak emberek, akikben az ágens leleményességének az ismerete mellett olyan nagy erély és bátorság van, hogy e tolakodó legyet stante pede kiverik a házból. E négy fajta embercsoportnak nem árt a házalók hadjárata. De ezek mégis csak kevesen vannak s én nem is ezeknek az uraknak beszélek. En olyan magam fajta embereknek beszélek és mi többen vagyunk, akiknek szűkebb marokkal osztogatták a kincset, akik együgyübbek vagyunk a portékák becslésében, mint a kínáló s akik szerényebbek' vagyunk, hogysem ki tudnók utasítani a nem szerény ügynököt. Nézd meg csak tehát kedves atyámfia, hogyan mész bele a kelepcébe, mint az egér a hájjal megkent csapdába. Az ennivalót kinyújtott nyelvvel büzölöd, s nyakadat fojtogatja a csapda. Példanakokáért. Meglátogat egy elegáns úr. Tolluseprü is vau a kalapja hátulján. Finum zsebkendőket árul. Neked nem kell, mert van elég. Megkinál egy pár elegáns nyakravalóval is. Nó a tiéd kopott, de még használható. Azt sem véssz. Most azt hiszed, hogy sarkon fordul s távozik. Persze. Majdnem újjal mutatva a csizmádra, magyarázza, hogy most a hegyes orrú cipők a divatosak, vagy ha ilyen van a lábodon, akkor a széles orruakat ajánlja; szétnéz a szobában s az ágyterítőket már avultaknak találja. Neked nem kell ugyan csizma, de a feleségedben már megrezdül egy húr. Erre három négy darabont már az ajtód előtt áll egy éktelen nagy ládával. A vendég folytatja. — Feleségednek ajánlja a legeslegújabb divatú mántilt, nagy kendőt, kis kendőt stb. Az asszony elérzékenyedik, de te férfiasan közbeszólsz: most nem veszünk semmit. Azt hiszed, hogy e durva szóra a te embered most nyakra-főre eltakarodik. Naiv fráter vagy. Ő most érzi legerősebb pozícióban magát. Kérem! azt mondja, nem is azért, hogy vegyenek, csak tessék végig nézni, milyen portékák ezek. Feleséged ugrál, nó hadd lássuk s kiterül a nagy bazár — - komédia pénz nélkül. Nó az a nyakravaló igazán pompás s csak 15 krajcár, ezt az egye^ megveszed. És itt a te embered megvetette a lábát különbül, mint Archimedes. Az udvar megkelik sző' nyeggel, posztóval, ágyneművel, törülközővel, selyem mel, pakróccal stb. — Mindenikről előadást tart laszolt: — „Az egész élet a földi gyötrelemnek végtelen láncolata, ha a kegyetlen végzet kiszemeli áldozatát, nem hagy neki nyugodni, míg az elviselhetetlen szenvedések súlyától össze nem roskad." — „Hisz ez közös sorsa mindnyájunknak" válaszolám vigasztalólag. — Már két hitvest ragadott el tőlem a kérlelhet len halál — folytatá Kálmán. Második nőmmel annyi boldogságot sem engedett meg, hogy egybekelésünk első évfordulóját megünnepelhettük volna, pedig oly végtelenül szerettük egymást. — Nyugodjál meg a végzet változhatlan intézkedésében, mondám és látva barátom kétségbeejtő kifejezését, ekként folytatám: A férfi kor delén nem szabad kétségbe esnünk! Reménylenünk kell; te még ép és erős szervezettel bírsz, nincs kizárva a lehetősége annak, hogy a „borura-derű" ne jöjjön. — Hisz ép azon körülmény tesz vigasztalhatatlanná, hogy minden reményemet vesztém, mert ép ott, hol a jövő deiiijének halvány sugarát véltem felcsillámlani, ártatlanul elitéltettem. A kinos vallatásnak elejét veendő, elmondom kétségbeejtő helyzetem előzményeit: Mintegy két évvel ezelőtt, első özvegységem idejében, megláttam egy beszédes szemű, rózsás arcú bájos fiatal teremtést, reám olyan benyomást tett, hogy örök mosolytól derűs kedves arcát nem birtam lelki szemeim elől eltávolítani. Mi sem természetesebb, mint hogy kerestem az alkalmat a vele való találkozásra. Ez sikerült is, s arait elképzelni sem mertem, beteljesült, tekintetére méltatott, sőt később beszédes szép szemeit rajtam feledé. Meggyőződést akartam szerezni hűségéről s észrevétlenül megfigyeltem, másokat is oly mértékben tüntet-e ki, vagy csak egyedül engem ? Az alkalom nemsokára kínálkozott. Egy huszártisztnek is feltűnt e bájos teremtés és tekintetével üldözte ; eszményképem azonban rögtön visszavonult ablakából, mihelyt az üldözőnek alakja a látóhatáron feltűnt, míg ha én ablaka alatt elvonultam és tekintetemet hozzája felemelém, beszédes szemeivel találkoztam a nélkül, hogy arcát elfordítani csak egyszer is megkísérelte volna. Ekkor már fürkésztem kilétét és viszonyait. Megtudtam, hogy vidéki szegény szülők, gazdag erkölcsi tőkével biró leánya és helyben lakó gazdag magánzó rokonánál van látogatóban. Emlékezhetel még ifjúkori időnkből, hogy már akkor is csak az erkölcsi és szellemi tőkének az értékét tudtam becsülni. Most is nem pénzt, hanem oly lelki kincset kerestem, melynek maradandó fénye a késő kor öreg napjait is megaranyozza. Hogy mily foka az örömnek járta át egész valómat, midőn megtudtam, hogy eszményképem szegény leány és igy remélhetek, azt neked el sem mondhatom. Egy ismerősöm révén megismerkedtem rokonával, a gazdag magányzóval; egyúttal megtudtam, hogy imádottam a gazdag magányzónak fogadott leánya, akit 4-5 év előtt semmi szin alatt sem akar férjhez adni. Képzelheted kiábrándulásomat! Most már nemcsak a kor különbség, hanem a vagyoni viszony is harcba állott velem Elhatároztam, hogy szakítani fogok vele; e célból vidékre utaztam. A vicinális vasút egyik állomásán a vonat hosszabban időzvén, ott a székvárosba visszautazó vendégeit kisérő csoportban deli termetű szép nőt pillantottam meg, ki érdeklődésemet felkölté. Midőn a vonatról Ieszáltunk, a velem vissza utazó IVla.i számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva.