Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-13 / 7. szám

XVII. évfolyam. ZalHEáerszeg, í89

8- február 13. 7. szánj. JIL Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 18 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, Mvelsi és gaziászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. II! A „Z

alamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. JS/E. egj el eni!k: m inden •vasarna jpiocialismus. Vannak, a kik a socialismust az egyenlőség szép fogalmával rokonságba akarják hozni. Pedig az egyenlőség magasztos eszméjének legfeljebb csak fattyuhajtása, idétlen szülöttje lehet ez. Valójában pedig ellentétes jellemű mostoha testvérek egymással. A franczia forrodalomnak, akár a magyar márciusnak jelszava az emberi szellem nemes hajtása. A socialismus durva kinövés. Az egyenlőség azt kívánja, hogy a kinek nincs kötelessége, legyen, ugy amint van a másik embernek, — és a kinek nincs joga, legyen, ugyamint van a másik embernek. — Az egyenlőség adományoz és felemel. A socialismus azt akarja, hogy akinek van vagyona, attól vegyük el, hogy ne legyen, s adjuk oda a szegényeknek, s nem gondolja meg, hogy mikor ennek földet vagy egy erszény pénzt ad ingyen, megfosztotta ugyanezt a vagyonszerzés eszközétől, sőt annak akaratjától is, — elvette önállóságát, minden törekvést kiirtott belőle, a büszke emberből aljas állatot csinált. — A socialismus rabol és lealacsonyít. A socialismus eredetéről, kifejlődéséről, szóval történelméről beszélni, terjedelmesebb munkakörbe tartozik. Új idők betegsége ez. Olyan seb a modern társadalom testén, mint a megkarcolt élőfa kicsucsorodása, melynek nyomában kél a legundokabb fekély: a fejetlen anarchia. Mig az igazságos egyenlőség épit: az önző socialismus fosztogat s az őrjöngő anarchia rombol. A mai társadalmunkat ez a három eszme foglalkoztatja. Az elsőt, az egyenlőséget, csak alig hogy megkóstolták az emberek, de nem táplálkoztak vele, meg sem ismerték eléggé; azalatt meglepte őket a socialismus s nyomban ijesztően fenyegeti az anarchia. így van ez a viszony kivált a magyar társadalomban. Hogy az elsővel nem nagyon dicsekedhe tünk, azzal vigasztalódunk, hogy sebaj, legalább a socialismus sincs olyan nagymértékben itt, mint máshol. Hiszen a mi népünk józan, okos földművelő nép. Az anarchiára pláne aki gondol, botor ember. Ki láA „Zalamegye" tárcája. ^Világnézet. A lecpiagyobb vegyeskereskedés, Melynek fiókja van, bármerre mészsz; Az egy igazi régi firma, Mely anno primo ki volt irva; Az egyedüli tisztes üzlet, Mit nem haszonlesésből űznek, Hol nem hamis se cikk, se mérték, Hol egy az áru, meg az érték, Hol mindennek szabott az ára, S még árfolyam se dirigálja : A természet, a nagy, az áldott . . . Ebben keresd a boldogságot. Csakhogy biz ingyen itt semmit sem adnak, Ki egyszer vett, fizetnie kell annak, Előbb, utóbb, egyszerre, részletenkint, Az egyre megy, csak a pénz ne legyen kint. Ila alkuszol, csak áltatod magad: Újból fizetsz és teljes árakat; Tolvaj, csaló csak magát lopja, csalja, És a leszámolást csak elnapolja. A természetben őrök rend honol, Büntetlen abba nem kontárkodol. A „tartozik" s „követel" itten Mindig ki vannak egyenlítve; Mert minden munka megtalálja bérét, Minden mulasztás bosszút áll magáért, Minden erénynek lesz jutalma, Es minden bűn meg lesz torolva, tott olyan bamba magyart, hogy még a holnapra is gondoljon, ami még nincs az orra előtt. Pedig a talpa alatt ott van már a dynamit is. Délen a föld alatt bujkáló oláhok már dynamittal dolgoznak. A dolog bizony ugy van, hogy Magyarországba erősen belopódzott a socialismus. Ma itt, holnap ott egy véres összeütközés. Az újságok már állandó rovatot nyithatnának erre a cimre. Ha az ország szivében, az Alföldön is megbomlott a józanság, mit keressünk a széleken ? A szabolcsmegyei sociálismusról röpirat is jelent meg, mely elmondja történetét s avval irattárba kerül. S azzal tovább vándorolnak ki a dolgos emberek részint Oláhországba, részint Amerikába. De jőn helyökbe két dologtalan csapat: északról és nyugatról. Az egyik kizsarolja az itthon maradt együgvüeket, a másik meg oda súgja a már elkeseredett nyomorultaknak : Ha nem győzesz okkal, vágj közbe botokkal. Mert enni csak kell. S mikor már itt — ott meg is történt egy-egy vérfürdő, a providintealis intézők megnyugtatják a világot avval a kijelentéssel, hogy a baj elhárításáról gondoskodni fognak — talán a iövő században. Pedig a dynamitot már a zsandár nem vagdalhatja össze s a katonaság nem lőheti agyon. Az a kérdés, hogyan jön a „józan" magyar ncp fejébe a socializmus eszméje ? Megállapított igazság már, hogy ez a rjómag" külföldről jő be. A kalandorok képében. Mint tavasz szal a cserebogarak, úgy röpködnek és lebselnek ezek szanaszét az orászgban, egy batyuval a hátukon, vagy anélkül. Kapa-kaszakerülő herék, kozmopoliták, lézengő bitangok. — Magyar ember nem koldul, míg kozmopolitává nem lesz. Magyar ember ur, ha van valamije, s tűr, ha dologtalansága miatt szegény, — beletörődik saját állapotába. Ezek végig eszik az országot az emberiség szent nevében. S mikor már kifáradtak a koldulásba, szervezik a sociálista hadsereget. Nincs se országuk, se hazájuk : nincs mit félteniök. Törvényt nem ismernek : szabadon gazdálkodnak. Még rongy élőtöket sem adják bűneik büntetéséül : a febújtott tömegei dobják a szuronyok elé s magok odább állanak, ahol lehet még koldulni, vagy rabolni. Minden ilyen föld az ő hazájuk. Kitör minden tehetség és eget kér, Szeretni fognak, ha te is szerettél. Többféle pénz van a forgalomban: Az apraja forog legjobban; Kézpénz: a munka, szorgalom. De a legbiztosabb vagyon; Ezüstpénz: jó sziv, nemes lélek, — Rézpénz nélkül keveset érnek — ; Aranypénz: a hit, a becsület elve, A hon s az emberiség szent szerelme, Az irgalom, a szerelem, Ha tiszta, erős, végtelen. Csak ilyen pénzekkel mehetsz be Boldogságért a nagy üzletbe; Születés, rang, vagyon, szerencse Elótt, nem nyiük a kilincse: A boldogságot nem a sors utalja, Mert az a munka, sziu, lélek jutalma. Fiilep Imre Pártás menyasszony. — Epizód, a szabadságharcból. — Langyos tavaszi szellő röpítette szét az országba a „Talpra magyar" ! riogató szavát. És ezek a szavak szálltak keresztül bércen, tágas ronaságon, szakadékos hegyek vízmosásos partján, messzi napkeletre; betértek a kunyhó kicsiny rejtekébe, fényes palotákba s beszéltek ott bűvös, lelkesítő hangon a szép szabadságról, három hosszú század fájó panaszáról. Soha oly lelkesedés, amilyen ekkor e hazában. Ilát még azután? Mikor egyszer kerekedett valahol valami ismeretlen És feladatuk mennyire elő van készítve, menynyire meg van könnyítve ! Amott a lelketlen zsarolók, itt a nagyzás hóbortja, az élvezetekben is kifáradt idegrendszer teszik boldogtalanná az embert ; másik részről a fennhéjázás teszi elviselhetetlenné a csendes együttélést. — És ezek a világfi kóborlók jól tudják, hol van a jó gyúló anyag. Kővel dobálnának meg, ha azt mondanám, hogy itt a Dnnántúlon is jó gyúló anyag van a sociálismusra. — Hanem azért rámutatok, de csak rámutatok egy pár jelenségre abban a hiszemben, hogy akinek van szeme a látásra, lát, s akinek van füle a hallásra, hall. Közszájon forog az a szerencsétlen nézet, hogy a nyugati vármegyék legcivilizáltabbak, sőt a legműveltebbek, mert közel esnek nyugathoz, a nyugati művelt nemzetekhez, kivált Ausztriához. Az igaz. Van is aztán élet itt a határszéli vármegyékben. Akár csak Páris tőszomszédságában volnánk. A kis mezővároska is sok főrangúból áll, s az a sajátságos, minél inkább elkülöníti ez magát, annál inkább zsúrolódnak hozzája a többiek. A szertelen nagylábon élés is egyik feltétlen tényezője a nyugoti civilizátiónak. A fény, a hivalkodás — s ezeknek ad infinitum a majmolása. E határszéli vármegyék civilizatiójának fényes tanúbizonysága az is, hogy a kocsisok biliárdoznak és „pikkoloznak", — és Sári-bál előtt a konyha szolgálók rendelkezésére egy-egy „frizér" áll. E szomorú műveltségnek a következményére nem kell nagy fantázia. Saxa loquuntur - a düledező kastélyokban. Másodszor, nincsen az országban sehol olyan hely, mint ez a civilizált nyugati rész, hol annyi czellengő élősködnék, mint itt. Mindezeket a nagy Németország, közvetlen a mi civilizált szomszédunk, Ausztria szüli számunkra. De el kell fogadnunk őket, mert cserébe nyerünk tőlök nyugati műveltséget, a socialismus tudományát. Ezek a parasiták házról-házra kéregetnek s mi az irgalom szent nevében adakozunk, különben még aznap ránk gyújthatnák a házat. Később többet is tesznek, ha adunk nekik, ha nem. Már a koldulásra is restek lesznek s vesznek kéretlenül — egy fellármázott elégedetlen tömegnek az élén. ajakról riadó után egy dal. a mi megcsendült a bércek lábjában, a délibábos pusztán, madárlakta völgyben s viszhangot vert a hármas halom földjén : .... „Kossuth Lajos azt üzente . . . ." Megértette mindenki az üzenetet. Az öreg odahagyta családját, a férfi hitvesét, az ifjú mátkáját, a gyermek könyveit; üresek maradtak a hivatalok, iskolák ; nem volt, aki megfogja az ekeszarvát; mindenki ment a hívogató szó után, a véres csataterekre, áldozni és meghalni a hazáért. A messzi Székelyföldet is bejárta a liires nóta s egyetlen éjszaka 14 ezer góbé esküdött örök hűséget a trikolornak. Ezen az éjszakán történt, hogy az eresztevényi földes ur, Adorján Gábor, házába egy halovány gyermekes arcú ifjú állított be s minden bevezetés nélkül így szólott a gazdához: — Hosszú útra indulok bátyám s nem tudom, ha visszatérek-e onnan ? Mielőtt azonban elmennék, tartozom egy vallomással s egy kéréssel. — Nos, mit akarsz, fiam ? kérdezte szelid, atyai hangon Adorján az ifjútól. A halvány ember egy rövidke pillanatig még habozott, de azután bátran, elfogultság nélkül válaszolt: — A Margit kezét jöttem megkérni, a kit évek óta szeretek, a kinek arcát lelkembe zárva magammal viszem a csatatérre, hogy a vérontás közepette is legyen, a kire gondoljak, a kihez a nehéz órákban imádkozzam ! . . . Á szoba ajtaja hirtelen feltárult. Magas, szőke hajú leány lépett a terembe s összeremegve egész testében, az ifjú vállaira borult. — Hogyan, te a harcba akarsz menni Imre, hogy ne lássalak többé soha, hogy elveszítselek örökre? — Hogy érdemeket szerezzek íeád ! — válaszolt az az ifjú s gyöngéden magához ölelve a leányt, kérő tekintettel nézett Adorján Gáborra. ÍVIai Bzámuaklioz fél iv melléklet van csatolva.