Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-02-06 / 6. szám

XVII. évfolyam. /ala-Egerszeg, 1898. február 6. 6. szánj. JIL JIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. 3VL egj el enik m inden vasárnap. Jubiláló oszmck. Oly csend, olyan lélekbusító csend van a magyar bércek között és a négy folyó rónáin ! Mintha semmisem történt volna Magyarországban ezelőtt 50 esztendővel. Tedig ötven évvel ezelőtt föltámadást, újjászületést ünnepelt a magyar nemzet. Az egyenlőség, testvériség és szabadság eszméinek diadalnapját, az egygyé lett nemzet újjászületését. Mi, akik azokat a ragyogó nagy napokat csak a történelem lapjaiból vagy a nagy eseményeket átélt irók megkapó közvetlenséggel megirt rajzaiból ismerjük, a legélénkebb fantaziával is csak halványan, elmosódóan birjuk kiszínezni azt a lélekbűvölő hajnalhasadást, mely Magyarországon egy új korszaknak volt ébresztő fénye. Mintha csak káprázatos, elbűvölő álom volt volna az egész! Ragyogó tündér-mese a magyar nemzet ezeregyéjszakájából. Ha olvassuk, valami delejes rezgés fogja át minduntalan idegszálainkat. A nagyság, a fönség hatása dobogtatja meg szivünket. A holt betűk eleven alakká bontakoznak ki előttünk. Mintha hallanók a nagy eszmék apostolainak lángoló lelkesedéssel zendülő szavát; mintha körülöttünk hullámzanék a fölébredt nemzet ezreinek ujjongó ember-tengere, kigyúlt arccal, sugárzó szemekkel. A nemzeti trikolort büszkén lobogtatja a szél! Mintha a jókedvű istenekszálltak volna le örömre, üdeségfakasztó gyönyörre tüzehi a sokáig szendergett ember-milliókat. Olyan mesés, olyan istenien fönséges volt a nemzet újjászületése ötven év előtt! Vájjon igazán megtörtént-e ? Vájjon nem-e ragyogó, szép mese az egész, amit a nemzet föltámadásáról álmodó költő lelke teremteti csak meg'? Nem volt-e az egész csak fényes káprázata a hazája boldogságáért sóvárgó nemzetiéleknek ? Hiszen ma, ötven év múlva, oly csendes minden! A hármas bércek között s a négy folyó rónáin olyan hullámtalan szivvel, olyan nyugalmas agygyal el tudunk andalodni a nagy események emlékei fölött, mintha csakugyan régi-régi álomképek volnának azok mind . . . mind ! Valahol itt is, ott is egy-egy szokatlan hang rezdül meg. Visszhangja tán az ötven év előtti diadalzűgásnak, mely elhal félig, mire átrezeg a hazán. A „Zalamegye" tárcája. \

/armegyei bál. Ott voltam én is. De engem nem látott senki. Köztem és a bálozok között épen az a különbség. Kn látni akartam. Ők láttatni akartak. Mindnyájan célt értünk. Ergo sikerült — a bál. T. i. Zala/ármegye fiatalsága, mint máskor, ugy az idén is rendezett egy fényes bált a vármegye előkelő közönségének számára. Ez január 29-én, vagy inkább 30-án volt. Minthogy a napokat az éjféllel szokták elválasztani. Vannak ugyan emberek, akik délután egy órakor, minthogy még ebéd előtt vannak, jó reggelt köszönnek. Az ilyenek a bál idejét is egy estének, \agy egy estélynek tekinthetik, ha kilenc napig tartana is az. Nó, de nem erről van most szó. Le kell irnom a szerkesztő urnák a mulatságot. A mint Isten tudnom adta. Jobban nem lehet. S hogy a dolog nyakára ne hágjak, elől kezdem. IIol is kezdjem ? Jóska cigány istenigazában, lelkeszakadtából húzza, húzza keservesen a bálterem — — alatti vendéglőben. Mert én mindenütt ott vagyok, mirit az Orbán lelke. El is neveztek már barangolónak. Könye is potyog a nyerettyüre, mert nem ő a bál muzsikusa. I'edig Zalavármegyének fővárosa Egerszeg, s az egerszegi muzsikusoknak ő a piincepse. S hogy a provinciális morék a feje tetejére üljenek'? Hm! Ne adj ilyet Istenem. S szűkkürü gyülekezetükben ha nem is egy Olyan szokatlan hang a mi modern világunkban az a szózat, mely arra buzdít, hogy ünnepeljük meg a hármas eszme diadalnapjának ötvenéves jubileumát. Tovább rezeg, elsurran szépen a modern lelkek mellett és mi összefont karokkal, most már nem keleties kényelemmel, hanem nyugatias blazirtsággal, mosolyogva kérdezzük : hát hogyan ünnepeljünk ? hisz minden esztendőben meg szoktuk ünnepelni március tizenötödikét! Igaz, de ha komolyan megfigyeljük azoknak a március tizenötödiki, ugyevezett hazafias ünnepségeknek szellemét: be kell látnunk, hogy inkább hódolunk azokkal a megszokásnak, mint az igazi nemzeti lelkesedésnek. Azon az emlék-napon még igazi lelkesedést legfölebb csak a tanuló ifjúság fogékonyabb lelkében tapasztalunk. Náluk és azoknál a szerény, szürke embereknél, akik az ifjúság lelkébe a hazafias lelkesedés szikráit hintik s a hazaszeretet és nemzeti kegyelet tüzét ápolják. Ez az egyedüli vigasztalónk a március tizenötödiki ünnepségek sablonos egyhangúsága mellett. Kell-e világosabb bizonyíték arra, hogy milyen közönyösek vagyunk mi, a nemzetnek érettebb része, mint ez a mostani magatartásunk ? Mindnyájan tudjuk, hogy az idei márczius tizenötödike, mely immár a küszöbön van, ötvenedik évfordulója lesz az 1848-iki március tizenötödikének, a nemzet-megváltó nagy eszmék vértelen diadalnapjának, a nemzeti egység első hajnalhasadásának. Es történik-e valahol komoly készülődés itt a vidéken az eszmék jubilálására ? Semmi. Hát csakugyan annyira lehanyatlott nálunk a hatalmas eszmék cultusa; csakugyan annyira alkonyodóban vau a tiszta idealizmus, hogy még ilyen fenséges ünnepi mozzanat elérkezése sem képes bennünket fölrázni elszomorító egykedvüségünkből ? Azt nem hozhatjuk föl mentségül, hogy kitanultunk a jubileumok rendezésebői; mert Magyarországban ma napi-renden vannak a különböző jubileumok, amelyekkel eleven személyeknek, legtöbb esetben olyan hatalmasságoknak hódolunk, akiknek utján esetleg aprópénzre lehet váltani a jubileumi rendezés buzgalmát. S határozottan ki lehet mondani, hogy sohasem voltunk leleménjesebbek a jubileumok külső rendezésében, mint éppen most. Hanem talán valami megmagyarázhatatlan lidércnyomás alatt állunk ? összeesküvés félét, de kulturmozgalmas eszméket tárgyalnak vala. Petőfiből citálnak. Ügy vannak ők, mint a Petőfi korabeli színészek. Azt mondják az urak, — szól a szónok — hogy haladjatok cigányok, aztán pártolunk; mi pedig azt mondjuk : pártoljatok urak, aztán haladunk. S addig feleselgetünk, mig mindakettő elmarad. Erre én azt mondom, hogy: vers, de nem igaz. írd rá Jóska a hegedűdre, hogy a nárittyeni gyárból vetted. Ez a Náríttyen pedig túl van hetedhét országon. A nyirettyű szálakat király kisasszonyok fonták aranyselyem hajszálaikból . . . l)e tán nem eléggé elölről kezdtem a dolgot. Már a kezdet előtti délután, a két széles utcán robogó hintók „vonták magokra a figyelmet." Mert mondani sem kell, hogy ez a bál a megye határán ugyan belőli, de az Egerszeg határán kívüli közönségnek a bálja inkább. Szép hintók hozták a vendégeket. Feltűntek a gangos lovak s a kucsmában és talpig bundába öltözött ur-szolgák, kocsisok stb. — Hanem itt, hogy másokat megelőzzek, hamarosan bevádalom a szerk. ur előtt, s védem is magamat. Nemde, nem furcsa-é, hogy a nagy bál tudósítását cigányokkal s kocsisokkal kezdem ? Persze, hogy nem. Még 102 rendező sem csinál bált. ha nincs cigány. O a bálnak az alfája és az ómegája, és a lelke, mint a teremtésben a légyen szó. Nem hiába magas pódiumra is ültetik őt, épen ugy mint a kocsisokat előre és a magasba. Ezek sem haszontalanok ám. sőt legalább is, mint másodrendű mythologiai istenek, néznek ugy ki. Ila hatalmamban állana, én Phaetont ezeknek mintájára festeném, pattogó ostorral, szőrös kucsmával, s tógaszerü bő bundával, amint forgatják a bál sorsának kerekét. Kisebb legény volt Phaeton, mint ezek közül akármelyik. 0 e'iTalán a szivünk nem bir hatalmasabbat dobbanni a mult emlékeinek hatása alatt! ? Igaz, beismerjük, hogy az egyenlőség, testvériség és szabadság eszméinek jubileumi éve aggasztóan szomorú anyagi viszonyokkal köszöntött be hozzánk. Nagyon jól tudjuk, mindnyájan érezzük, a sanyarú esztendőnek nyomását és beismerjük, hogy nem igen lángolhat föl a lélek akkor, mikor a népet nélkülözéssel, félig-meddig a kétségbeejtő Ínséggel küzködni látjuk.; be kell ismernünk, hogy ilyenkor még a kedvezőbb életviszonyok között levő egyénnek szive is elfacsorodik a nyomorgókkal érező lájdalomtól és minden örömünnep gondolatát félretéve, az képezi első gondját, hogy miként lehetne segíteni s miként lehetne megelőzni a nyomor kétségbeesésével járni szokott következményeket. De azért az emberbaráti érzelemnek eme méltánylást és tiszteletet érdemlő megnyilatkozása közepett sem szabad megfeledkeznünk a bennünket megváltott szent eszmék jublileumáról. Szakítanunk kell magunknak a nyomor-enyhítés gondjai között is időt arra, hogy az idei március tizenötödikét a magyar nemzet hagyományos kegyeletének legnagyobb fenségével ünnepeljük meg. 1 z ország szivében, Budapesten, bizonyára minden meg fog történni, hogy a jubileum a nemzeti méltóságnak megfelelő keretben és módon ünnepeltessék meg. Nekünk itt a vidéken szintén nem szabad elmaradnunk. Még másfél hónap választ el bennünket az ötvenedik évforduló örömnapjától. Használjuk fel ezt az időt arra, hogy Zalamegye — mely nagy fiakat adott apostolokul az 1848-adiki eszméknek — jubiláló ünnepével úgy külső méltóság, mint erkölcsi színvonal, lélekemelő, példás lelkesedés tekintetében is első legyen az ünneplő vármegyék sorában. A zala-egerszegi kir törvényszék és kir. járásbíróság 1897. évi tevékenysége. A zala-egerszegi kir. törvényszék és kir. járásbíróság 1897. évi tevékenységét a következő számadatok tüntetik fel: A) Kir. törvényszék. Általános ügyforgalom: a) polgári beadvány hátralékban volt 38, év közben beérkezett 6.519 = 6.557 ; év közben elintéztetett 6.484, év végén hátrálékban maradt 73 ügydarab; b) telekkönyvi beadvány beérkezett 11.001, melyek mind elintézést nyertek; c) büntető beadvány hátrálékban volt 20. év közben beérkezett 5.571 = 5.591 ; perzselte a nap fűzében a haját ügyetlen hajtásával, ezek közöl aligha égyik is sáncba borította a szekeret . . . Csakhogy a dolgot még előbb kellene ám kezdenem. A mozgalom még Bécsben indult meg már hetekkel ezelőtt. Mert akár hiszi a szerkesztő ur, akár nem, a muzsikus cigányok és az említett kis-istenek között akár az időrendet, akár a lényeget vegyük, mégis csak százszorta fontosabb tényezők a bécsi divatárusok. Ülhetne ott a bakon a modern Phaeton, bajsza jól kikenve, mint a szén, s belésirhatná lelkét akármelyik Jóska is a hegedűjébe: felé se nézve senki a kongó teremnek, ha azok a bécsi boltosok egyszerre mind megbolondulnának s álá niksz dájcs azt mondanák: niksz ungárisen . . . Képzelhetni, milyen gyászba borulna Magyarország. Hanem már elég legyen a tréfából! Mintha hallanám szigorú türelmetlenségét. Csinálja már a tiszta bál tudósítást. Jó. Csinálom. Elbeszélem. Leirom. Hiszen ott voltam. De milyen szép volt ! Mért is nem jött el a Szerkesztő Ur? Tárgyilagos leszek. — Az Arany Bárány nagy dísztermében volt a bál. 9 órára szólott a meghívó. De pazar kiállítású ám. Minden meghívó után egy-egy krajcár „trinkgeld" a postaügynek. Én pont 9 órakor bandukoltam már, hogy kárba ne vesszen semmi. S megvalva az igazat, mint a szerelmes leány, dobogó szivvel mentem fel a kiszőnyegezett lépcsőkön. Naivság, de ne tessék érte kikacagni. Á folyósok és a lépcsők ezen kivül ki valának zöldágazva. Jól állott ott a természetből egy kis porció. Az örök zöld fenyüfákról valának ezek, az örök ifjúság jelvénjeiként, mintha ezek is mondanák, hogy: „sohasem halunk meg!" Nós, 9 óra. 1 eltizkor fent volt már a közönségnek Mai s>cániunlcl íoxfél iv melleidet van csatolva.