Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-30 / 5. szám

XVII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1898. január 30. 5. szánj. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődési é gasdászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. UVL egj el enik m inden -vasárna 3P_ IParsa.ii.g-_ „Hol a boldogság mostanában? — Barátságos meleg szobában". Ezt kérdezi s meg is felel reá az, a kit érdekel. Kit érdekel? Ugyan kinek van még ilyen parányi igénye ? Kit elégít ki ? Kit teszen ez boldoggá: egy hasáb fa s egy jó szomszéd? Vannak, vannak, a kik erre a kis vagyonra is ásítoznak. Mert hiányát érzik. A szegény hajléktalan, a vándor, a földönfutó, és a kinek a házán keresztül jár a szél, vagy a ki a barátság melegét még csak hírből hallotta, az mind sovárog egy barátságos meleg szoba után. Es a kinek meg vau a barátságos meleg szobája? Az újabb boldogságot kíván, hogy újra visszaóhajtsa a régit. Ki elégszik meg e szerény boldogsággal? A tűznél tüzesebb boldogság kell. A pislánkoló szilánkot lobogó csillárok váltják fel. A barátságot kicseréli a szerelem. A melegségből forróság lesz. — A pohárban sustorogva kering a bor, s az erekben pezsegve forr a vér. Rá-rázendül a muzsika s a bálterem, mintegy önmagát emésztő kavargó örvény, kábultan sodorja egymásba hullámait. Lobogva csattog a boldogság kitörő áradatja, hogy szinte fáj bele. S mint a hevesen égő gyertya, gyorsan eszi magamagát a gyönyör. S ebből a rohanó boldogságból, szivünk forróságából a mi megmaradt, aligha különb értékű portéka már, mint a hamu, mit holnap fáradtan hintünk a fejünkre. Oh, hogy ez a boldogság is ilyen kevés ideig boldogít! Nem kell már. Megutáltuk. Fázunk tőle. A hideg hamutól. S keresgéljük: hol a boldogság mostanában? — Némelyek nem, mások újra megtalálják : barátságos meleg szobában. * Hanem azért . . . Napfelkeltekor ki gondol a nap lementére? Házépítéskor kinek jut eszébe, hogy az leég vagy lerombolják? Születéskor kicsoda töpreng a halálon? — Mindennek meg van a maga ideje: az őrömnek és a bánatnak, a fáradságnak és a nyugalomnak, a munkának és a játéknak, s a bölcs A „Zalamegye" tárcája. Szerető és feleség. i. Kis ós nagy hereki Bereky Róbert uraságnak két leánya volt: Gabriella és Marianne. Sok hir kerengett erről a két testvérről. Csak az ifjabbik volt mindenütt látható; a másik, az idősb elmaradását az igazságos mama különféle betegségekkel igazolta a kíváncsi tudakozódók előtt, ami azután mindenféle mende-mondára nyújtott alkalmat Ugy hogy csakhamar lábra kelt a városban a hir, hogy az uraság nagyobbik leánya fogatlan, sánta, fekete hályog van a szemein, sőt már azt is rebesgették, hogy hiányzik eszének egyik kereke . . . Mariannet ünnepelték. Bárhol megjelent, érte rajongott, ő utána bomlott a környék minden valamire való ifja, de ő a legtöbbjét, kik között nem egy dúsgazdag volt, könnyű vérrel kikosarazta. Csilla, baj lesz ebből — szólt egy napon jóslólag feleségéhez az uraság. Vagyonunk a tönk szélén áll! A téli fővárosi bálozás költségeit már el nem bírjuk . . . No iszen — nyelvelt az asszony — ha magára hallgatnánk, főzhetne, varrhatna, dolgozhatna ez a jövendőbeli hercegné, mint a nénje is, a maga becézett leánya ! Csilla! ne tovább! Esdve kérem, hagyjon fel őrült nagyzásával. mert meglátja, baj lesz belőle. Azt pedig meg nem engedhetem, hogy Gabriellával csak úgy bánjék, mint mostoha gyermekével! A feleség félve a kitörő vihartól, ajkát felbigygyesztve s vállait vonogatva, elhagyta férje dolgozó szobáját. Alig végezte a kikelt atya szavait, midőn komoly, azt mondja: minden órádnak leszakaszd virágát s élj az idővel. Felváltva adta Isten a nappalt és az éjszakát, a nyarat és a telet, a dolgos napot és az ünnepet. Egyenlőn adott szomorúságot és vidámságot, fájdalmat és enyhületet, bánatot és vigasztalást, sebet és orvosságot, — egészséget és betegséget. Egyenlőn adta az életet és a halált. Igazság szerint egyenlőn kell kivennünk a részünket mindenikből. — Vannak komor napok. — Egyikünknek megkérgesedik a tenyere, mig magának és családjának kenyeret szerez; másik barátunk álmatlan éjszakákon idegrendszere gyilkolásával emészti életét, hogy életét fentartsa. Egyiknek dús világi javak mellett is kedvetlen napokat okoz a véletlen, vagy valami féreg rágódik élete fáján ; másiknak a száraz kenyerét is könyhullatással kell ennie: megpaprikázzák a gonoszok rágalmazásai, vagy mert szerettei közül veszíti el a jobbakat. Egyik a barátjában csalódik; másikat szerelme csalja meg. Vannak, akik közös szebb ügyünkért hullatják verejtéküket és nincs jutalmok. Nincs jutalmok, hacsak önkezűleg ki nem veszik béröket egy-egy — farsangi nappal. Hát engedjük vigadni a vigadókat. Ki tudja, életének melyik milyen nehéz pontját akarja ellensúlyozni e vigassággal. Gyúljanak ki a csillárok, s szóljon bele a hejehuja. tánc, muzsika, ének ; legyen a gondolat fékezetlen, könnyű s a bohóság táncát járja! — Legyen a kedély csapongó, mint a pillangó, s a kedv és öröm kitörő, mint a föld kérgét felszaggató tűz, s felszálló, mint a fogságából kirepült madár. A kinek sötét éjszakái voltak vegyen most magának nappalt; a ki sokat dolgozott, most ünnepeljen ; akinek szomoru fájdalmai voltak, borítsa azokra a vidámság köpenyét enyhületül; kiállott szenvedéseiért leljen vigasztalást e fokozódott egészségében, — s az elmúlásnak gondolatát is verje ki fejéből meghatványozódott élet — a hajnali tánc nótája szerint... Ha valahogyan ezzel helyreállíthatnék az egyensúlyt az élet sötét és fényes lapja közt. Vagy talán ez a gondolat is merő bohóság, mint maga a farsang? Lehet, Morbélj §0gy. kimért léptekkel hozzá lépett egy szeplő takarta, hamu szinü arcú, tisztán, csínnal öltözött leány, kinek csak szelíd, jóságos vonásai s szénfekete szemei súlyozták ellen, sőt tették érdekessé, vonzóvá arcát. Gabriella volt . . . Édes atyus — szólt — ne haragudjék ! Én nem vagyok oly szép, kedves, művelt, mint Marianne; nem vágyódom ünnepeltetés után, mint ő; nekem jó, édes atyus, te melletted! Majd csókban füröszté édes atyja derüsborus arcát. Kedves leányom, nem az arc bája, a test szépsége, a IcülsÖ fény és csillogás s a félszeg feltűnni vágyás, hanem a lélek szépsége, annak érintetlen tisztasága, teszik az ember valódi, legszebb értékét. S hogy be is bizonyítsam szavaim igazságát, megsúgom neked édes gyermekem, hogy a szomszéd Ilollóssy uraság jurista fia, a Gyurka, megkérte tőlem kezedet . . . De édes apus . . . Ugy van leányom! még ma itt lesz atyjával, s ha neked sem lesz ellenvetésed, megtartjuk a kézfogót. . . Hízelgőén simogatta a jó atya piruló leányának jóságos arcát, melyről valami túlvilági fényesség sugárzott szét . . . Majd megszólalt halkan, szelíden, mint eg} angyal: Nekem édes pápá

1, ha te akarod, meg ha a — Gyurka — kér feleségül, semmi kifogásom . . . Jól van gyermeken! Most pedig menj, s hozz mindént rendbe! Homlokon csókolta az atya kedvencét, aki felindultsága dacára is oly higgadtan, mélázva hagyta el a termet. II. Hosszú tiz óv után vagyunk újra a kis és nagybereki Bereky Róbert szép jószágán. Künn, az aranyos napsugaraktól védett lugasban, két gyönyörű leányka köt bokrétát. Egyik 'szelíd, mint a galamb, az a kis Ilollóssy Hatósági intézkedés a szegényügy kezelése tárgyában. A szegényügy kezelése a községekről szóló 1886. évi XXII. t. c. 21. §-a értelmében a községek jogkörébe tartozik s ezen az alapon a községek általában véve felvették szervezési szabályrendeletükbe, hogy a községi képviselőtestület intézkedik a szegényügyben és a községbiró gondoskodik a község szegényeinek ellátásáról. A törvény 145. §-ában pedig világosan kimondja, hogy a község gondoskodni tartozik a községben illetékes és magukat közsegély nélkül fenntartani képtelen szegények ellátásáról; hogy ezen kötelezettségének ellenőrzése céljából a szegények létszámáról s a szegényügyre vonatkozó intézkedéseiről a törvényhatóságnak minden év végével tüzetes jelentést tenni köteles s hogy a szegények ellátása érdekében a törvényhatóság jóváhagyása mellett más községekkel egyesülhet, sőt felhatalmazza a törvényhatóságot annak elrendelésére, hogy a területén fekvő összes községek az említett célból egy egységes szegényalapot létesítsenek. A községeknek a keresetképtelen szegények ellátására és a hasonló sorsú szegények gyógykezeltetésére és ellátására vonatkozó kötelezettsége más törvényes intézkedésekkel is több izben megállapíttatott: mindazon által a belügyminiszter a szegényügy rendezése iránt folytatott tárgyalásokból és a szegényügyben beérkezett jelentésekből arról győződött meg, hogy a szegényügy kezelése körül a községek a törvényes intézkedéseket hiányosan foganatosítják, minél fogva 3623/97. eln. sz. a. a törvényhatóságokhoz rendeletet intézett, melyben felhívja azokat, hogy a hatóságuk alá tartozó községeket az 1886. évi XXII. t.-c. 145. §-ában foglalt rendelkezések végrehajtása körül hathatósan ellenőrizzék; hogy a lehetőség határai között kövessenek el mindent, hogy azon esetben, ha községenként lehetetlen, akkor egy egyesített községi szegény alap mielőbb létesíttessék. Elrendelte továbbá, hogy a törvényhatóságok az 1886. évi XXII. t.-c. 145. g-a 3 bekezdésében biztosított joguknál fogva kötelezzék a községeket a szegények létszámáról s a szegényügyre vonatkozó intézkedésekről szóló jelentéseknek pontos megtételére. A vármegyei alispáni hivatal a belügyminiszternek a törvényhatóságokhoz intézett eme körrendelete alapján terjedelmes rendeletet intézett a járási főszolgabírókhoz, amelylyel abból a célból, hogy az 1886. évi XXII. t.-c. 145. §-ában foglalt rendelkezéseknek ez ideig miként történt végrehajtásáról meggyőződés szereztessék és a további intézkedésekhez szükséges adatok összegyűjtessenek, más részről pedig, hogy az említett rendelkezések végrehajtása a jövőre nézve minden eshetőség ellen biztosíttassák és megfelelőleg ellenőriztessék s ezzel a sze gényügy kezelése törvényes medrébe tereitessék, elrendelte : Gizike, a másik víg, eleven, kedves, mint az ágról-ágra szálló madár, ez a kis Poldika. Egyik virág-bokréta a kedves nagymamáé lesz, a másik a jó nagypapának készül. Közelben láthatjuk az Árpád gyereket is, a mint katonásan állva, szavalja édes apja névünnepére versét... E kedves családi képet kiegészíti a boldog édes anya, akiben a jó Gabriellára ismerhetünk. De hogy megszépült ! Milyen csinos, derék feleség lett!! Hja! a természet igazságos biró! Hibáját mindenkor kész pótolni, jóvá tenni! Szén fekete szemeit gyermekein legelteti. De egyszerre elkomorodik jóságos arca, s egy könycsepp jelenik meg telt arcán. Miért ? Mindjárt megtudjuk. Benn, a leghűsebb teremben izgatottan jár fel s alá az uraság; megtört, szomorú feleségéhez beszél, ki férje minden szavára összerezzenve suttogja : úgy van, igazad van ... Magad segítetted elő — folytatá a férj — magad nevelted azzá gyermekünket s most viseljük a szégyent mindnyájan. Sokszor mondottam, hogy nagyzási hóbortod elszédíti leányunkat, — s fájdalom, jóslatom beteljesedett! A feltűnést kerested vele, a sokaság szeretetéert küzdöttél, s elérted — mert most már — családunk szégyenére — igazán sokan szerethetik . Leroskadt e szavak után a pamlagra, s kibámult a ugasba, a honnan a be-behatoló gyermekhangok csakhamar eloszlatták arcáról az előbbi sötét felhőket. .. Most már tudjuk, hogy a jó testvér az elszédült Mariannera gondolt s ez a visszaemlékezés csalt ki szemeiből egy fájdalmas, résztvevő könyet. . . Siposs Géza.