Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-06-19 / 25. szám

XVII. évfolyam. Zala-Eáerszeg, 1898. jtinius Í9. 25. szánj. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyílt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. 3VL egj elenik mo_ inden a s á n? :rx a ;p_ I tűzoltó testület. Ezelőtt néhány héttel jeleztük már e lapban, hogy a zala-egerszegi önkéntes tűzoltó testületnek szép múltja van, milyennel nem sok tűzoltó testület dicsekedhetik az országban, úgy, hogy a jövő 1899-ben már 25 éves jubileumát fogja megünnepelni. Ebből az alkalomból helyén valónak tartjuk a helyi újság segítségül hívásával elmondani egyet és mást erről a testületről, mely városunkban a most létező egyletek között egyike a legrégibbeknek, s erkölcsi súlyra nézve úgy a múltban, mint a jelenben és a jövőben egyike a legnyomósabbaknak, mert ez az élet- és vagyonbiztonságnak az őre. Nem árt szólani róla valamit már most jó előre, hogy a jövő évi ünnepélyig, mikor a nagy nyilvánosság elé lép, egyleti működését minél jobban kifejtse, életképessége kidomborodjék, s hogy a 25 éves múltra ne hivalkodással, de büszkeséggel tekintsen vissza. Jó, szólani róla időközönként már csak azért is, hogy evidenciában tartsák az emberek, hogy meg ne feledkezzenek létezéséről Létezéséről? Csudálatos, de igaz, hogy olyan tekintélytelen ez a testület széltében, hosszában, mintha magán embernek szövetkezete volna, önző magán célokra, hétköznapi alantos eszközökkel. Hogy a tűzoltó testület több tekintélyt érdemel, azt nem kell mondani, sem bizonyítani. Több tekintetet érdemel először saját tagjaitól, kik önként vállalkoztak erre a szerepre. A ki önként vállalkozik valamire, attól azt várja az ember, hogy menten minden mellékkörülménytől, haszontól és nyereségtől, csupa készséggel, lelkes indulattal jár el abban a dologban. Sajnosan tapasztalhatjuk azonban, hogy nem igy áll a dolog. Az önként jelentkezők nagy része valamelyes kedvezményre, legalább is egy rend ruházatra számít, melybe az egylet öltözteti. Azonkívül az önként vállalt kötelességet is csak olyan nembánomsággal, lanyhán végzi, ha végzi, sőt robotnak tekinti. Gyakrabban appellál a jogra, mint a hányszor eszébe jut a kötelesség. Ez a lélek nélküli élet kiválóan jellemzi mai korunkat. Merő A „Zalamegye" tárcája. -A_z ember. (Folyt, és vége.) A dölyfös Metternich herceg — ki majdnem 40 évig mindenható osztrák miniszter volt — találta fel, hogy „az ember a bárónál kezdődik." — Eszerint tehát a kiknek nevük előtt a hg. gf. ós br, betűk hiányzanak, azok az emberiség nagy sokadalmában egyszerűen nem numeráinak. Ebből folyólag nagyon természetes, hogy a két-három predikátummal, lovag, vagy doktor cimmel biró halandók még kevésbbé jöhetnek számításba. — No, hogy a fertálymágnások és fertálytelkes pógárok közül melyik osztály hasznosabb: azt eldönthetetlenül hagyom. — A mi a doktor cimet illeti, igaz hogy külföldön (Amerika, Németország) az ilyen diploma jó pénzért könnyen megszerezhető. A miért is minden doktort eoipso „doktusnak"-nak tartani nem lehet.Egy püspök mondá, papjainak: „ego non doctores, sed doctos viros opto." En nem tudorokat, hanem tudós férfiakat óhajtok. Az is igaz, hogy a valódi nemes lovagokon kívii manapság tömérdek iparlovag és Don-Kijote-féle lovag tenyészik. Az acélparipa-lovag légiója ártalmatlan ármádia.— Az is kétségkívüli, hogy Petőfi „nemes emberea kinek csak az az egy tudománya és érdeme volt, hogy dolgozni, irni, olvasni nem — de henyélni, enni, inni jól tudott, az ilyen here ember manapság a sarat és versenyt meg nem állhatja. A szerencse és születés adhat ugyan méltóságot, sőt koronát is, de nemessé, nagygyá csak érdem tehet valakit Kinek születésén kiviil nincs egyéb érdeme, csak olyan, mint egy árbocfára, vagy a Tátra bérc magasára fölmászott törpe. A miből önként következik, hogy minden ember annyit ér, a mennjire hasznavehető tagja a társadalomnak, a melyben valamely állást, hivatalt, kört, helyet — bár a legszerényebbet — becsülettel betölt. (A czinkotai hajszának látszik az élet. Igen heves a létért a küzdelem. Talán ez kerget a sivár önösségbe, a rideg realismusba. Vagy talán a sok érintkezés fojtja meg bennünk az eszményít. Mert a magyarnak nem tartozik ősi erényei közé a hideg számítás, az önző anyagiaskodás s a majdnem szivtelenséggel határos mások iránti érzéketlenség. Ezek a tulajdonságok az idők folytán oltódnak be a vérbe, hol észrevétlenül, hol rohamosan. A kertész a fába nemesebbnemesebb ágakat szokott oltani. Itt mintha megfordítva dolgoznék a kertész. — Akármicsoda az ok, a változás megvan. S a szemmel látható változásért nem is kell messze mennünk. Csak e szóban levő testület történelmét nézzük. Igaz gyönyörűséggel látjuk azt a lelkesült törekvést, azt a buzgó munkásságot, melylyel 25 év előtt megalapították a zala-egerszegi tűzoltó testületet egy önzetlen csapatnak nemes, önfeláldozó elemei. Az akkori jegyzőkönyv tanúskodik arról a fáradhatlanságról, mely egy éven keresztül minden héten értekezletre, tanácskozásra vitte őket. Fűhöz fához folyamodtak, minden követ megmozgatnak, hogy az eszme testet öltsön. A városnak intelectualis elemei vettek benne részt s százával sorokoztak a humánus egylet zászlója alá. —- Hogy megváltozott azóta! Most gyérülnek hívei. S a keveseknek is lohad le a buzgósága. Akkor inkább adtak az egyletnek, most inkább venni akarnak tőle. Akkor áldozatkészek, most inkább haszonnézők. Akkor magasabbrendü emberek vettek benne részt, most jobbára, akik rávannak szorulva egy öltözet ruhára. Akkor kétszázan voltak, most ötvenen. Akkor a fejét is a tűzbe dugta a tiizoltó, most egy nadrágot akar kapni az egylettől. Isten mentsen, nem az egyesek ellen van ez a szó. Az élet közös karaktere teszi őket ilyenekké, hogy nem tudnak nemesebb tekintettel lenni a testület iránt. De másodszor több tekintetet vár a testület a rajta kiviil állóktól, a közönségtől. Kész elismeréssel kell lenni a pár hatóság és több egyes iránt, honnan az anyagi támogatás alapja jön. A vármegye és a város évenként tisztességes pénzösszeget nyújt az egyletnek, azonkívül 150 egyes ember pártolás cimen évenként két-két forinttal adózik. De vájjon elégséges é ez? -Nem. Azt tartjuk, hogy kevesebb pénzt, és több jóindulatot a közönség részéről. Azt nem mondjuk, hogy bántaná valaki a testületet, mint intézményt, még gondolatban sem. Tagjait sem bántja senki aktív és positiv. De hiába, a magyarnak egyik első accidentiája a fenhéjázás, s ez már ősi bűne. A tűzoltó testületbe való sorozásnál nem vizsgálják a nemeslevelet, mint a nemzeti kaszinónál. Oda homo novusok s homunkulusok is] belekerülnek ; sőt úgy látszik, csakis ilyenek, mert ilyenekkel nem társulhat a magyar ur. Testületileg rendezett mulatságán sem igen vehet részt, mert egy szabóval vagy kőfaragóval csak nem járhat egy kertbe

1 s nem árulhat egy gyékényen. Ez már — csak passiv és negatív ugyan, de mégis bántalmazása annak az egyesnek, ki azonosította magát a testülettel, s az ő közvetítésével bántalmazva van ekkor maga az intézmény is. Milyen sok ember van még, akinek nem tér a fejébe, hogy a közintézetek, igazi humánus intézmények, s az erényen és virtuson alapuló testületek nem kasztrendszert! kaszinók; sok embernek nem fér a fejébe, hogy pl. a tűzoltó testületben is nincs sem szabómester, sem kőműves, sem pap, sem tanító, sem csizmadia sem napszámos, — egy foglakozása van ott mindeniknek mikor, felvette az egyenruhát. — Hiába! a magyar fenhéjázás még tovább megy. Nem elégszik meg a lenézéssel. Nem elégszik meg az erkölcsi kinövések ostorozásával, a bűnök pellengérre állításával, s a félszegségek kigúnyolásával: tréfát üz a legszentebb hivatással, kikacagja a szegénységet s mosolyog egyet az önfeláldozó törekvésen. Éhős Péter és Sanyarú Vendel éktelen alakjában hány ezer nyomorult tanítót és diurnistát kacag ki saját nemzete. — Es a kik arra egyesülnek, hogy védelmezzék embertársaikat és azoknak vagyonát a pusztító tűzvésztől, azok is ha kikapnak itt-ott a szánalmas mosolyból: bántóbb ez a nyilt támadásnál. Nincs a közönség helyes tekintettel a tűzoltó testületre sem. Hogy vájjon csak a fenhéjázás, vagy kántor Mátyás királyt 29 ezüstpénzre becsülte). — A madár repülésre, az ember munkára teremtetett. Ésszel vagy kézzel dolgozni kell. A szorgalmas méhek megélnek, a haszontalan herék elpusztulnak. De vannak mégis semmi — mí//«-entberek, u. u. paniperdák, pernahájderok, semmirevaló, semmirekellő, semmiházi, ingyenélő, nagymihaszna, pipogya, kócipor, himpellér, kupcihér, bitang, gyimgyom, haszontalan élősdi emberek; (a diák szerint: pili, pauci, nauci, tlocci, nihili, teruntiihomines) ingyen kenyérfogyasztók, (fruges consummere nati), a kik bár mitsem nyomnak a latban, mégis a föld haszontalan terhének (inane po.tdus terrae) neveztetnek; a kik az Isten napját, a jó levegőt, a fris vizet és a kenyérhéját sem érdemlik meg. — Ilyenek képezik tehát a zérust. A derék becsületes emberről tartja a közmondás : „tetőtől talpig ember," vagyis: egész ember. „A teremtés legszebb gondolata a nő;" állítja a költő — és a gonosz rigmus mégis azt mondja róla : „ V nő, az mindig nulla, A férfi mindig egy ; A nő csak akkor számít ; A mikor férjhez megy." Csúnya rágalom az egész állítás, mert annak a poétának van igaza, aki azt állítja, hogy legyen az férfi vagy nő, de : „Egy ember csak egy fél S egészen akkor él, — Akárki mit beszél — Ha két sziv egybekél." (A huszár is csak félember — ló nélkül.) Vannak emberek, a kikből — a példaszó szerint — keltő sem ér egyet; a kik egy fabatkát, egy lyukas polturát sem érnek. Vannak három betűs emberek, (homo trium litterarum) a diák a tolvajt — „fur" nevezi így képletesen. Voltak : triumvirek, septemvirek, decemvirek stb. Hát a számozott emberek, kicsodák ? Szibériában a rabokat, Amerikában az utcákat, nálunk a közszolgálatra rendelt embereket számozzák. Igy Budapesten számokat viselnek: 1. hordárok; 2. rendőrök; 3. lámpagyújtogatók; 4. szemetesek; 5. utkaparók; 6. házalók; 7. koták ; 8. levélhordók; 9. távíró futárok; 10. vasúti podgyászbordók. (Hát a drámaírókat mikor számozzák meg ?) — Az egész ország számokkal kormányoztatik ; számozatlan űakkerok vannak, de a közszolgálat emberei a numerust le nem rázhatják magukról. De legnagyobb az u. n. „tucatemberek" száma; természetes dolog, hogy a csodagyerekek nem minden bokorban teremnek; nem lehet minden tizedik ember genie, lumen, porténtum; a kiváló, kimagasló tehetségek nem nőnek gomba-módra. A „13 próbás emberek" száma, fájdalom, nagyon is kiveszőben van; a mióta az arany helyett a talmi és goldin, — az ezüst helyett a nikl, china- és britanma ezüst, a — gyémánt helyett mű-brillant és cseh üveg szerepel: azóta a jellemek is glancz-ukat elvesztve berozsdásodtak. Ma minden árucikk patent, excellent, non plus ultra!. csak a jellem devalválódott hitvány vásári portékává és úgyszólván, al-pari-n alul esett. „Elvliíí s igaz férfit lámpával kell ma keresni". Diogenes is hajdan igy kereste a „justum et tenacem propositi virum", olyant, t. i. a ki ember lévén a talpán, megállhatná a sarat, de nem talált. Ma napság még roszszabbúl állunk, mert nem pislogó lámpa, — de villanyvilágítás mellett is vékony emberségre és vastag embertelenségre bukkanunk. Petőfi rosz kedvében írja : „Oh mennyi, mennyi a gazember E földön! ... Én megesküszöm: Ha mind esőcseppé változnék, Negyven nap, negyven éjjel esnék, Támadna egy új vizözön. Ismertem egy „ Viercígmann" nevű, atléta termetű, roppant kövér vendéglőst, a kiből nevének megfelelőleg (a nulla elhagyásával) legalább is négy cingár ember kiIVla.i számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva.