Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-05-15 / 20. szám

XVII. évfolyam. Zalaegerszeg, 1898. u)á)hs 15. 20. szánj. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ~ir társadalmi, közművelődési é gaászaií 11% A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj elenik :m_ incLen vasáru a-rpi könyv. lla körültekintünk az életben, a legkülönbözőbb módját találjuk a kenyérkeresetnek. Maguk az egyes iparágak megszámlálhatatlan mennyiségben tűnnek fel és ezer meg ezer eszközét szolgáltatják a megélhetésnek. Mindenik iparos SZÍVÓS kitartással ragaszkodik megkezdett mesterségéhez és igyekszik vele a maga és családja jólétét lehetőleg biztosíani és sok hivatallal nem cserélné fel hivatását, iparát. Ezt a hivatalához való görcsös ragaszkodást próbálná meg azonban valamelyik magyar iró, költő! Bizony felkopnék az álla. Aminthogy koppant is az álla annak az egynek-kettőnek, akik merészkedtek nem tágítani. Az utolsó vándor dalosról, Sebők diákról maradt len jellemzetesen az az emlék, hogy sokszor kiszáradt a torka. Petőfi meg a rozsdától féltette a fogát, mert egy pár hónapi újságírói munkán kivül nem vállalt semmi hivatalt, csak a ielkébe öntött irói munkát. Legnagyobb iróink is egyéb foglalkozással néztek kenyér után, ha épen véletlenül nem születtek volt bele valamelyes nagyobb apai dominiumba. Volt s van köztük pap, katona, tanító, segédjegyző, pénzügyi hivatalnok .s egy egész koldusi kar a régi hegedősök világában, hogy az újabb időből ne is említsünk példákat. Jobbára így tudtak s tudnak megélni. Az irás az Íróknak csak mellékfoglalkozás. Mert könyvcsinálásból nem él meg az ember. Ha megélt is az az egy-kettő, éhes élet volt az. S ha van is ujabban az irodalomnak egy fajtája, a hírlapirodalom, mely már önnállóan is ad több-meg több embernek kenyeret, alig számbavehető szám ez. Nem hiszem, hogy a 16 millió ember közül száznál több lenne, a kik kizárólag csupán csak szépirodalmi munkásságokkal keresnék kenyerüket. De ha ezeret veszünk, még akkor is az embereknek csak Víco °/o-ka foglalkozik tisztán az írással. Ez is a hírlapokkal való foglalatosságból telik ki. A kőnyvirókra nem jut százalék sem. fí

i

líii

Ti ii

líiíi • A „Zalamegye" tárcája. IEö-áTDT?á:ri_cL-u-l-v-elírta : Rédei Lajos. Künn az utcán kegyetlen vihar tomboll. Az eső nehéz csöppekben, hópelyhekkel vegyesen hullott alá, s a sikamlós járdát locscsá tevé. A metsző szél szüntelenül fútt és borzadályt keltő hangját a zárt ajtókon is keresztül kergeté. Bárányné lebocsájtá a nehéz függönyöket. Azután a kandallóhoz közel álló székbe ereszkedék, fejét két térdén nyugvó tenyerébe mélyeszti és kifáradt tekintettel meredt az izzó parázs tűzbe, hogy forró melegénél szempilláin rezegve lassan alá pergő könyeit — leszárítsa. Pedig soha nő nem látszók oly kévéssé alkalmasnak a sírásra, mint Bárányné a jelen percben. Mert az a szabálytalan, de kéjes arc él, az az édes ajk határozottan öröm után látszott vágyakozni. Es ő sírt. Ez a nagy és hosszú idő óta elnyomott fájdalom volt a fiatal és szép özvegy élte boldogságának szenvedése ára. Most már nem kételkedhetett. Tudta, mert az elzárt kis ébenfa szekrénybe rejtett levelek is fényesen tanúskodnak a mellett, hogy semmi sem maiadandó a világon s hogy o legszenvedélyesebb érzelem is mulandó, különösen akkor, midőn az nem a szív önként előtörő lángja, hanem egyedül az ész szeszélyének időleges követelményeként jelentkezik. Vonakodva nyúlt a kisszekrén'utány és gondolkozva nyitotta fel zárját. Tartalma levelekből, egy csinos férfi arcképéből és két kicsiny nefeJejts csokorból állott. Mig Hermin az arckép szem'életében volt elmerülve, a szoba ajtaja hirtelen felnyílt s a fiatal nőnek csak annyi ideje maradt, hogy a szekrényt ruhája fodrai közé rejthető, azután meglepődve vissza fordult. De már a belépő fel ismerésekor izgatottsága teljesen eltűnt. Pedig különös. Mert mi van a könyvben? vagy mi a könyv ? Ezés, gondolat és eszme van benne ; a jóknak, nagyoknak és nemeseknek lelkivilága, a múltnak történelme, a jelennek küzdelme s a jövőnek reménye vau benne. A könyv az érzést nemesíti, a gondolatot bőviti, az eszmét rendezi. A könyv az erkölcsöt szelídíti, a tudományt fejleszti s a művészetet ismerteti. A könyv az országok kormányzásának, a népekéletének és a nemzetek történelmének a tüköré. A könyv az embernek szellemi vagy lelki világa. Könyv táplálja ezt a lelki világot. Az embernek két része van: teste és lelke. Petőfi azt mondja: „Egyenlően kell kedveznünk mindakettőnek." Persze Petőfi, ki csupa lélek, naiv elfogultsággal azt gondolja, hogy más is olyan, s az egyensúly helyreállításáért arra bátorít bennünket „A csárda romjai "-ban, hogy kedvezzünk a testnek is. Mi is az .egyensúly helyreállítását akarjuk, de mi az ellenkező irányban vagyunk; mi testies emberek jól tudjuk, hogy erre igen is elég nagy gondot fordítunk s az egyensúly érdekében nekünk így kell buzdítanunk: kedvezzünk a léleknek is. A nagy aránytalanságra már az eddig említettekből is lehet képzetünk. Világosítsuk meg jobban a képet. A test és lélek gondozásáról van szó. A testet az orvos gondozza: élteti, fejleszti, erősíti, védelmezi, fentartja, s egyes esetek tulbuzgalmával vagy épen kinövésével cifrázza, luxuriosussá is teszi. S kell is, van is az orvosnak önálló független nagy munkaköre, — életfenfartó hivatala. Pedig az orvosi foglalatosság több ágra is oszlik. Van külső és belső betegségnek orvosa, van külön a sebnek, a szemnek, a fognak. Valamennyinek kijut a munka és a kenyér. Mennyi embernek ad hivatalt az orvosi tudomány ! Pedig az orvos segédeszközeiül még mennyi hivatal, mesterség, üzlet, gyár, sőt művészeti termek vannak rendelkezésre ! S valamennyien a test gondozására dolgoznak. Es a forgalmi élet nyelvén szólva megvan a kínálat és kereslet tisztességesen. Tisztes- Ah te vagy édesem ?! — Ueyebár csodálkozol, hogy e borzasztó időben jövök ? De otthon oly levert kedélyhangulatban valék, hogy jobbnak véltem -- téged édesem felkeresni s véled az idő unalmát elűzni. Vagy talán alkalmatlan időben jöttem ? — Mindig szives örömmel látlak édesem — felel Herrnin. Csak most vette észre Koháriné Ilermin dúlt arcát és kisirt szemeit. — Mi az édesem, talán bizony sirtunk ? A fiatal 110 megkisérlé a nevetést. Oh dehogy, eszem ágában sincs! — No de mégis ; hisz szemeidben most is ott ülnek a lerohanni vágyó köny cseppek. S valóban Koháriné szavai ismételve könnyeket sajtoltak Bárányné szemeiből. Hasztalan törekedett lellu állapatát elrejteni barátnéja előtt, a nagy fokú izgalom teljesen erőt vett rajta s fuldokló zokogásban tört ki. Koháriné mellé térdelt a szenvedőnek, szeretettel körűlkarolá derekát és bizalommal kérdé: Tehát oly komoly a dolog? Mondd édesem, mi a bajod? Légy őszinte! Tudhatod, hogy reám mindenkor számíthatsz. Vigasztalás közben Bárányné ruhájának fodrait önkénytelen ül félre vonta s ekkor vevé észre Koháriné az elrejtett arcképet. Felsikoltott, majd ajkai mosolyra deíültek s a felismert arckép után nyúlt. Tehát ő az, ki téged is ily kétségbeejtő állapotba hozott. ? Kezeit összekulcsolva, arcán félig a fájdalom, félig a pillanatra felébredt féltékenység kifejezésével, igenlőleg intett Bárányné. Néhány másodpercig keresztül ható tekintettel mérte egymást a két nő, mintha titkukat akarták volna egymás szemeiből kiolvasni. Majd Koháriné megvető tekm tettel eldobta az arcképet és egész nyugodtsággal Bárányné mellé ült. Sokkal többet tudok édesem — tőré meg a séges életjövödelmet biztosítanak ezek a test gondozására irányuló munkák mindenik foglalkozónak. Nós, milyen foigalmat csinál evvel szemben a lélek gondozása ? Hiteles statisztikai adatokkal nem tudom bebizonyítani, de merem állítani, hogy a kereskedelmi világban pl. csupáncsak a bajuszpödrőnek nagyobb forgalma van, mint a könyvnek, legalább a mi hazánkban. Magyarázni sem kell. Melyik az a tizezer lakosú város, amelyikben nincs legalább is öt, hat, sőt tiz ruhás bolt, s ugyanannyi szabó? De melyik tizezer lakosú városban van két könyvkereskedő? s az az egy is, ha van, mit árul ? Kinál könyveket is: de érdekes volna megtudni, hányat ad el egy esztendőben ? Legtöbb portékát vásárolnak a könyves boltban — úgy hiszem — diszes papir nyomtató bronzöntvényt,porcelán figurát és gyermekbabákat. Hiába volna meg a kinálat, nincs meg a kereslet. A könyv, bármilyen kevés van, nem kell. Pedig a testi szükséglet kielégítésénél van az az eset, hogy a kereslet nem egyenlítheti ki a túlhajtott kínálatot. Mert Gregus Ágost aestetikusunk szerint ha már feiöltözködtünk, több ruhát, nem vehetünk magunkra; ha jóllaktunk, többet nem ehetünk, — az orvost sem hivjuk már, ha meggyógyította a beteget. Egy-egy darabig nyugvó időközök vannak, amelyekben a készítményt, a kínált portékát nem vehetjük meg. Mig a lelki szükségleteink kielégítésénél másképpen vagyunk. Lelkünknek szakadatlanul, meg nem állapitható végnélküli határpontig kell táplálkozni, ruházkodni, s gyenge állapotáról minél egészségesebb állapotba jutni. A lélek a könyvben találja meg ruházatát, táplálékát és gyógyszerét. A könyv a beteg léleknek orvossága, az iró a beteg emberiségnek orvosa — mondja a hasonlat. Hogy ezt a fajta eledelt, ruházatot és orvosságot nem igen használják az emberek, pedig nagy szükségök van reá: az okát fürkészni hosszas disputatióra adhat alkalmat. Részemről közbevetőleg megemlítem, csendet — hogy sem e történet befejező részét elmondani ne tudnám; kérlek azonban, beszéld el őszintén s meglásd, magad is nevetni fogsz fölötte. Báránynét fájdalmasan érinté e keserű pillanatban barátnőjének feltevése. Nevetni — akkor, midőn az ő végnélkülinek képzelt boldogsága örökre megsemmisült ? Sokáig habozott, kitárja-e szivének titkát barátnője előtt, mi közben Koháriné, keztyujét lehúzva, Kárpáti Adolár egy versét kezdé dúdolni: Oh te bájos teremtés, kiért annyira hevültem, Lehetséges ? hogy nyolc nap alatt teljesen kihűltem ! — Monddd, minő jogoii

( énekled e dalt? — kérdé Bárányné remegve. — Azért, hogy bebizonyítsam, miszerint Kárpáti neked ugyan azt a szép, fülbe mászó dalt zengé el, a melytől már annyi szerencsétlen nőnek zavarodott meg a feje s a mely a tiédet is elbódítá! Lásd, arcod hirtelen és feltűnő színváltozása is élénken tanúskodik szavaim igazsága mellett. S mondd édesem, te komolyan vetted e hitszegőnek kizárólag csábításra irányult mézes szavait? Bárányné könyeit szárítgatá, s nem volt képes csak egy szót is válaszolni. Koháriné igyekezett barátnéját veszedelmes betegségéből kigyógyítani s Kárpátit, mint igazi szélhámost és nőbolondítót tüntette fel. De Bárányné fájó szívvel válaszolt: Ne kívánd édesem, hogy a midőn személyében siratom elvesztett boldogságomat, — hidegen ítéljek eljárása fölött. Még mindig szeretem őt, bár meg vagyok győződve, hogy ő már nem szeret! amint helyzetemet kedély állapotomban megítélni képes vagyok. — És ez nem elég ok neked arra, hogy érzelmei felől tiszta képet alkoss magadnak ? — Ő még vissza fog térni, ha megtudja, mennyire szenvedek s mily végtelenül szeretem. Koháriné tagadólag rázta fejét, mi közben így szólt: De hát az ég szerelmére, mire való ez az epekedés, a sok sóhajtozás, a szemet rontó könyhullatás ?! Azt hiszed, ezzel könnyítesz vigasztalhatlan sorsodon? Engedd meg ívlaí számunkhöz fél iv melleidet van csatolva.