Zalamegye, 1898 (17.évfolyam, 1-26. szám)

1898-01-02 / 1. szám

XVII. évfolyam. Zalaegerszeg, Í898. január 2. í. szánj. i társadalmi, Mvsllsí s? piáaalí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. I A „Zalamegvei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. HVH egj el enik xxx inden vasárna jd. Boldog újcvci kívánok. Naponként meg-megújulva friss elmével, derült kedélylyel s legalább látszólagosan nemes érzéssel is jó reggelt kívánunk felebarátainknak s a csalódások után az a remény, hogy Isten csakugyan jó napot fog adui, vagy legalább az a hit, hogy csakugyan őszintén kívánunk jó napot egymásnak : olyan meg­nyugtató, mint friss víz az égő sebeu s olyan jól esik mindenkinek ez a szives köszöntés, mint szikkadt földnek az eső, s mint a lankadt fűszálnak a har­matcsepp . Eltelik háromszázhatvanöt nap. Néhány órával még több. Keveset pihentünk, sokat fáradtunk, — mégis megújulva — a hitben és reményben, friss elmével, derült kedélylyel s tüntetőleg uemes érzés­sel mondjuk felebarátainknak : Boldog újévet kívánok ! S olyan jól esik ez mindenkinek, mint fáradt utas­nak a hűs forrás. Boldog újévet kívánok. Két féle embernek kívánunk boldog újévet. Egyik fajta az, amely eddig is boldog volt. Ha ugyan van ilyen, volt ilyen, vagy lesz ilyen. Ennek azért kívánjuk, hogy ezutánra is megmaradjon a boldogsága. A másik ember az, akinek hiányzik valami a boldogságából. Ennek azért kívánjuk, hogy boldogabb legyen a réginél. Azt hiszem e második fajtához tartozik mindenki. Mert nincs a földön tökéletesség s nincs a földön teljes boldogság. Egy elérhetőnek hitt, de soha el nem érhető cél a boldogság, mely szakadatlanul csalogatja az embert, mint a szivár­vány a gyermeket. Útközben „tüske, tövis tépi, vad venyige vérzi, — ág akadoz arcán, bojtorján belé­köt". S csak a mikor közbe-közbe ezek nem bánt­ják, akkor nyeri jutalmul ezt a kis negatív boldog­ságot, — de a szivárvány sehol sincs. akkor boldog, ha kiosztogatja azt; egyik az élete meghosszabbításában, másik a halálban éri el bol­dogságát — amint hiszi; sokan boldogok, ha meg­mutatták orcájokat a templomnak s kedvesekké tették magokat az emberek előtt; mások azért boldogok, mert olyanoknak látszanak; egyiket a hivalkodás, másikat az érdem nyugtatja meg; egyik a nagy világ zaját, másik a kisded család csendes fészkét szereti; egyik nagyhangú vezérkedést óhajt, más a magányba zárkózik; egyik próféta lenne, a másik gyümölcsfát szeretne oltogatni — és így tovább. S ha mindeniknek vágya teljesül — vájjon akkor eljött-é a boldog újesztendő? Nem jött el. Mindenik újévben, mindenik más napon, minden következő órában, minden percben új meg új vágyak és re­mények támadnak seregestől s ragadnak odább. Uj vágyakat és reményeket hoz minden pillanat. S „hozza és elfújja őket az örök szél, az idő." Mi is az a boldogság-szivárvány valóra váltva? Ezer meg ezer szine van annak. A hány ember, annyiféle az is. Minden ember másban-másban véli feltalálhatni. Egyik egy jó darab kenyérért eseng, mást a hideg ellen védő ruha boldogít inkább; egyik a pénzt halomra rakja hogy boldog legyen, a másik A „Zalamegye" tárcája. Aj SZÍV. — A „ZALAMEGYE" eredeti tárcája. — Az „Arany-Szarvas" legényasztala az ujságiió legény­társ neve napját ünnepelte. Az utolsó pezsgős palack járta. A lebocsátott füg­gönyök mellékein kezdett átderengeni a hajnali szürkület. Az ólomszinü arcokon is ott volt már a kimerültség bá­gyadt szürkesége. Ritkult a kacagás, fogyott a szó. A cigányok meg-meg biccenő fejjel bóbiskoltak a nagy kerek­asztalra fektetett hangszerek mellett. A pincérek unottan lézengve tekintgettek a fali órára, mely hajnali hármat mutatott. Olyan volt az egész étkező-terem sajátságos kuszaságával, már-már mozdulatlanságba vesző, álmos életével, mint valami óriási szürke festmény, melyen a művész egy pillanatra életet rögzített meg. Csak fölébe kellett volna írni: „Az utolsó palack". — „Húzd rá cigány, ne lógasd a lábad hiába ! — harsant föl az ujságiró érces hangja. Egyszerre megelevenedett a kép. A cigányok fölkapták hangszereiket. A pincérek­ugrottak a pezsgős palack mellé. A fiatal orvos oda tartotta poharát a pincérnek, aztán a cigányok felé fordult: — Na hát „minek is van szerelem a világon". A fölharsanó dalra újra ébrednek az ernyedt idegek. Megszállja a mulatókat újra a dőzsölés költészete: a ró­zsás hangulat mámora, amikor csak szeretni, ölelni és megint, végtelenül ölelni, szeretni tudna az ember. — Élje n a szerelem! — kiált az egyik fiatal fiskális. Hanem azért, minthogy a vágyak és remények teljesülésében s így a boldogságban is van egy kis fokozat, azért csak kívánjunk boldog újévet ember­társainknak, mindenkinek, még ellenségeinknek is. Azonban evvel sem mondtunk valami nagyot. Még ebben az őszintének és önzetlennek látszó jézusi mondásban is van egy kis önzés. Azért kívánunk boldog újévet ellenségeinknek, hogy az igazságban és Isten jóságában részesülve, ezután kevésbbé agyar­kodjanak ránk. Hát a jó kívánságoknak melyik osztályába tartozik az a barátságos mosolygós kí­vánság, melyet csillogó szemsugárral, sima zenei­hanggal s párolás kézzel adnak az emberek szemben s alig várják, hogy hátat fordítsunk egymásnak: balsuttogás, rágalmazás, becsületmarás vesz rajtok erőt ? — Ezekre kívánhatjuk Istentől, hogy tegye a barátokat ellenségeinkké az újévben. Boldog újévet kívánok. Mindenkinek. De nem épen a saját tetszése szerint. Egy poéta azt mondja ugyan, hogy az élet merő hangulat. Egy nagy han­gulat az élet, meg annyi apró ellentétes hangulat benne a sok apró ember — s annyiféle a boldog­ság is. De ez a sok széthúzó elem nem alkothatja meg a boldogság társaságát, legfeljebb csak cimbo­— Éljen a legény-élet Le a házassággal! — hangzik a legényemberek kara és összecsendülnek a poharak. Az ujságiró elgondolkodik. — Nini, nini! Talán csak . . . szólt az egyik cimbora, rá mutatva a merengőre. — Doktorkánk, tapogasd meg a szivét! —•• mondja a fiskális. Az ujságiró félig kedvetlenül legyint kezével. — Ugyan ne dobálózzatok azzal a szivvel. Ki tudná megmondani : mi az, a mit mi a szívre fogunk. Talán hangulat! Talán egy kis illúzió! A mi szótárunkban sze­relem. Mi ez? Vágy, melynek égető eleme az elérhetet­lenség, Vagy ti hisztek az elért vágyak fennmaradásának meséjében ? A zene megint elhallgatott. Az álmos arcokra valami szokatlan komolyság száll. Az utolsó palackoknál a lelkeket is meglepi a farkas-étvágy. Problémákra éheznek. — Éljen a téma! Halljuk az újságírót! — szól az egyik cimbora. A többiek is figyelő arccal fordulnak a nap hőse felé, hogy hallani óhajtják. — Ne várjatok tőlem előadást! De van a zsebem­ben egy tárca, a mit egyik.régi jóbarátom küldött hozzám. A saját szivének története van abban leírva. Nevére ne legyetek kíváncsiak! A tárcát, ha meghallgatjátok, el­olvasom. — Halljuk ! Halljuk ! Hangzott mindenfelől. Elcsendesültek. Az ujságiró elővette zsebéből tárca-cikket és olvasta : A szív. Lelkemben kavarognak a gondolatok. Úgy érzem szokszor, mintha agyamat feszítenék. Nem birom azokat tovább rejtetten hordani. Tisztában vagyok Istennel, lelki­raságát. Van a boldogságnak egységesebb fogalma. Ennek a megvalósulása felé kell törekednünk. Érje el, vagy óhajtsa elérni mindenki ugy a saját boldogságát, hogy ezzel felebarátjának boldog­talanságára avagy bosszantására ne legyen. A maga gazdagságára ne lopja el a szomszédja vagyonát. A saját vélt dicsőségére ne ócsárolja társának tisztes­ségét. Ne mutassa senki a kegyességet és ne akarjon becsületes lenni másik előtt, csak legyen kegyes és becsületes. Ne legyen annyi ellenség és jó barát: legyen minden ember, csak ember. Ne legyen, kit megtámadni és legyőzni kelljen a harc­ban, sem a kitől gyáván megfutamodni, — ne legyen büntetés és bűnhődés; ne legyen parancs, se enge­delmesség. Legyen szabad akarat az ész világának és a szív nemességének egyenlősége mellett. Égjen mindenütt egyenlőn az erkölcs és tudomány fáklyája s ez világosítsa meg mindenkinek az értelmét és melegítse fel lelkét, hogy mindnyájan testvéreknek tartsuk egymást. Legyen testvére a kiváltságnak a kö­telesség. Apadjanak a börtönök, sokasodjanak az iskolák s népesüljenek a templomok s a művészet csarnokai. Saját boldogságunkban legyen benne fele­barátunknak is a boldogsága. Ezt a közös boldog­ságot a haza boldogságának és az emberiség boldog­ságának is nevezhetjük. Boldog újévet kívánok. Borbély György. Képviselőtestületi ülés. A városi képviselőtestület december 30-án Bot/y Lajos polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlés első tárgyát az 1898-ik évre kiigazí­tott legtöbb adót fizető városi képviselők névjegyzékének előterjesztése képezte, melynek alapján városunk virilista képviselői 1898-ra: a) rendes tagok: zalaegerszegi taka­rékpénztár részvénytársaság, szombathelyi megyés püspök­ség, zalamegyei központi takarékpénztár részvénytársaság, Zalavármegyei takarékpénztár részvénytársaság, Balaton József Skublics Imre, Graner Géza, Kaiser József örökösei, dr. Czinder István, Fischer László, Schütz Sándor, dr. Obersohn Mór, Fridrieh Márkus, dr. Háry István, Grübaum Feienc, Ruzsích Káioly, Hajik István, Horváth Károly, Handler István, Fürst Benedek, Dervarics János, Deutsch Ferenc, dr. Isoó János, Büchler Jakab, Boschán Gyula, Rosenberger Zsigmond, Izraelita hitközség, özv. ismeretemmel. Mégis valami ellenállhatatlan hatalom késztet, hogy írjak, hogy irjam le szerelmem történetét. Ugy lát­szik : van bennem valami ismeretlen erő, a mi kényszerit, hogy az emberek, a nyilvánosság Ítélőszéke elé vonszoljam szivemet. Jó, hát megteszem. Azután majd, mikor mindenki ismerni fogja szivem történetét, oda furakodom a gyanútlan emberek társasá­gába, szóba hozom, beszélni fogok róla, véleményt teszek, vitatkozom fölötte, kierőszakolom az Ítéletet; mert nekem ítélet kell; tudni akarom, hogy a világ felfogása szerint én voltam-e rossz vagy a természet törvénye, melylyel én nem birtam megküzdeni. Hallgassatok meg és Ítéljetek ! Szerelemből nősültem. Feleségemet úgy szerettem, hogy képes lettem volna érette életemről is lemondani. Arról nem beszélek, hogy az az érzés, mely egész lényemet hatalmában tartotta, mi volt tulajdonképpen. Lehetett az ellenálhatatlan delej, lehetett legyőzhetetlen vágy : azt én nem vitatom, csak azt tudom, hogy ha ellene akartam volna szegülni, okvetlenül megőrülök. Öt évig szakadatlanul azzal a íorró szerelemmel csüngtem feleségemen. Kizárólag őt szerettem. Azután megismerkedtem egy özvegy nővel. Az első pillanattól fogva éreztem, hogy szívesen vagyok mellette. Később ugy megszerettem, hogy boldogtalan voltam, ha csak egy napig nem láttam is. De nőmet is éppen úgy szerettem. Éjszakánkint, mikor körülöttem minden elcsendesült, órákig álmatlanul gondolkodtam lelki állapotom fölött. Melyiket szeretem hát igazán ? A lélektan törvényei Jvlai számunkhoz fél ív mellélvlet van csatolva

Next

/
Thumbnails
Contents