Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-19 / 38. szám

XVI. évfolyam. Zala-Egerszeg, Í897. szeptember Í9. 38. szán). JIL Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. iisálni, Méh ó* inkú k% A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj el enils: m inden -\r asárna :p& közérdek. Ismeretes anekdota az együttutazott angolról és magyarról, hogy beszélgetés közben azt tárgyalták: vajjun melyik nemzetnél jellemzőbb tulajdonság az önzetlenség, a magyarnál-e, vagy az angolnál ? Példákkal hozakodtak elő, amikből azután az tűni ki, hogy az angolnál minden mozgalmat, minden törekvést erősen dominál a haszon, a pénz. „Igazán különös dolog — mondta végre a magyar — hogy önöknél mindenütt és mindenkor csak a pénz a főrugó; önök mindent csak a pénzért tesznek. Mi ellenben mindent a becsületért teszünk." „Nagyon természetes! - mondta g, flegmatikus angol. Mindenki azért küzd, amije nincs." Ez a goromba angol vicc jut eszünkbe igen sokszor, ha végigtekintünk az erősen hullámzó társadalmi mozgalmakon, az itt is, ott is felütődő törekvéseken, amiknek majdnem kivétel nélkül ugyanaz a jogcimök van. A közérdek. Mihelyt valahol egy vállalat létesítésére kiadják a jelszót és tömörülésre hívják azokat a társadalmi elemeket, melyeknek támogatására a keresztülvitelnél szükség van, azonnal kiírják a leghangzatosabb firmát: a közérdeket: Megcsendülnek a szépen szóló igék : „ A minden irányból veszélyeztetett közérdek kívánja, hogy" . . . „Lehetetlen kitérnünk a közérdek követelményei elől" . . „Midőn tömörülésre hívjuk föl a közvetlenül érdekelteket: tetteink irányzójául a közérdek lebeg előttünk". Szóval: a közérdek'a legkitűnőbb, leghasználhatóbb firmának bizonyul mindenütt. Kilehet tűzni bárminő lobogót a közérdek nevében; aztán megint szépen be is lehet vonni |ha váratlanul változnak a szelek} a közérdek nevében. Az emberi tömegek rendesen úgy vannak, hogy mennek, haladnak szívesen valamely megjelölt irányban, de nem gondolkoznak. Ugy is lehet mondani, hogy nem érnek rá gondolkozni. Azért van azután, hogy rendesen a tervezőké a diadal is, a haszon is, a dicsőség is. Azért van, hogy azok az emberek, akik ráérnek és tudnak gondolkozni egy-egy terven : vájjon merre lehetne vinni, vezetni a tömeget, rendesen nagyon szerencsés emberek. A tömegek legtöbb esetben igen jól fegyelmezett, szinte katonailag fegyelmezett csapatoknak bizonyulnak. Csak vonalba kell azokat állítani, kijelölni az A. „Zalamegye" tárcája.. irányt, s a többi már úgy megy, mint a gondolat. Direkció : egy bank, vagy direkció : egy utca-nyitás ! Menetszó: közérdek. Ez olyan bűvös menetszó, mely megnyitja a zárt kapukat, sőt a legjobban zárt Wertheim-kasszákat is; elsöpri az akadályokat, elsimítja a nehézségeket, mert ennek a szónak nagy erkölcsi ereje van. Ha a mozgósítás eredménynyel jár: a siker mindig nagy diadal, mert a közérdek diadala. Ha bukással végződik, sohasem szégyenletes, sohasem irható egyesek rovásása, mert az a közérdek szomorú bukása. Kitűnő eszme, pompás valami az a közérdek, mert végnélkül türelmes és mindent bevesz. A legelasztikusabb fogalom: be lehet vele takarni akár egy egész országot és össze lehet zsugorítani úgy, hogy ne érjen tovább egy kis falu határánál. A közérdek tere óriási és termékeny, hálás talaj. Terem dicsőséget, halhatatlanságot; terem aranyat, ezüstöt, bankót vagy apró pénzt, ki-ki ahogy kiakarja és kitudja használni. Valamikor nem ilyen volt, az igaz. A naiv, tudatlan emberek nem ismerték föl sokdalu tevékenységét s akkor csak érdemet lehetett szerezni a közérdek talaján. A szűk látókörű emberek ugyanis még olyképpen gondolkoztak, hogy oda csak puritán jellemmel, az önzetlenség szűztiszta tudatával léphet mindenki Aki másképen lép oda, annak munkáján nem leszen, nem lehet áldás. De hát haladtunk, nagyon sokat haladtunk! Jobban fölismertük a talajt és láttuk, hogy ott nagyszerűen lehet kultiválni a különböző egyéni célokszámára is. Bizony bizony azok a jó emberek, kik azt hitték, hogy csak az a tulajdonképpeni közérdek, ami százak, ezerek, vagy miliők erkölcsi vagy anyagi jólétének emelésére történik: nagyon korlátolt felfogású, jámbor atyafiak voltak. Mert hát tulajdonképpen nekünk, a mai kor átókörü egyéneinek, van igazunk, mikor nagyobb A szeretet. (Novella.) Tovább már nem vihetjük, kedves leányom! Törik vagy szakad, de tenni kell! Nincs más hátra, el kell fogadnod Kemény báró kezét, mely tele van ezrekkel. Hja! ma ez a fő, kivált a mi helyzetünkben! Az a sok bankó eltakarja arca redőit, kopasz fejére pedig fényt s tiszteletet áraszt! — De anyám! . . . erre tanítottad te egykor kis leányodat?. . . Hisz mindig azt mondottad, hogy szivem sugallatát kövessem, s avval ellenkezőt soha'se tegyek, mert keserűen meg fogom bánni! Igen, kedves gyermekem, mig boldogult édes atyád élt, s a pompáról, fényről gondoskodott. De most, mikor már hitelezőinké minden, még az utolsó selyem párnád is, most már nem a szív, hanem az ész sugallatát kell követned! De anyám . . .! Csak nem akarod Kemény báró kezét visszautasítani, szerencsétlen teremtés ? ! . . . Lemondok fényről, pompáról, névről elsőségről, de nekem az a kiállhatatlan ember nem kell! Én csak ! . . . Tehát igaz lenne ? ! . . . Senki másé! Akkor válassz anyád és ő közötte ! Őt választom! — szólt s eltávozott . . . Tehát vége, vége mindennek . . . Óh te, leánycsábitó, te szélcsap, de összezúztad anyai szivemet! . . . Ilyen jelenet játszódott le a „ Beleznav-palota" szalonjában a grófi asszony és a makacs gondolkozású, de melegen érző lánya között. Ila köxíil tekintünk a teremben, bámulatba ejt '.a pompa, a keleti fény. Szinte káprázik belé az embernek a szeme. S midőn könyteli tekintetét körül hordozza a mélyen lesújtott anya, önkénytelenül elszorúl szive. Ilisz veszve minden : nev, rang, ünnepeltetós! Másoké minden ! . . . s az utolsó mentő deszkát leánya ellöki magától, rá az élet zajló tengerére . . . Mi lesz gyermekemből? tört ki végre fuldokló hangon az anya, miközben könyei a pompás szőnyegre hul lottak alá. Mért is sújtasz ily keményen, Istenem? Miért? Az égre szegezte bánatos tekintetét, mintha csak onnan várna segítséget, aztán komoly, kimért léptekkel elhagyta a termet . . . Lázas sürgés-forgás veri fel a Beleznay grófok palotájának termeit. A kelengyét készítik a grófi menyasszonynak és sietni kell vele, mert Bacsány Béni, a jeles költő és iró, két hétre tűzte ki az esküvő napját. Elkészült a kelengye is, melynek pazar kiállítását megbámulta az egész város a kirakatokban . . . Eljött a két hét is. Fényes nászmenet robog végig a Sugár-uton, be a jezsuiták templomába. Fényesen ki volt világítva az istenháza, zsúfolásig tömve az előkelőségekkel és a kiváncí tömeggel. Susogott a népség: „Mily szerencsés vőlegény" „Mily elragadóan szép az ara" ! Mások nem kérnének e házasságból ;mert a kisasszony . . . szegény; a vőlegény pedig igen csapodár . . egy szerencsés órában eszünkbe jutván valami hasznot ígérő terv, vigan pattantunk a két ujjunkkal és azt mondjuk: „Teringettét, heh pompás aranybánya kínálkozik itt! Ki kell ezt aknázni! Hisz az a fődolog, hogy teljék a bugjelláris!" Kitűzzük a közérdek lobogóját és hazafias frázisok kíséretében, melodrámai hangulattal, folytonosan és hatásosan az önzetlenség és az általános érdekek jól betanult szerepét deklamálva, megtömjük erszényünket, s végül a közérdek lobogója köré tömörült tömeget elbocsátjuk egy bájos mosolylyal és egy kecses kézszorítással. A tömeg éljenez és fonja számunkra a lialhatalanság koszorúját; mi pedig zsebre vágjuk a bugyellárist. A függöny legördül. Vége egy felvonásnak. Hát ez a közérdek ! Igy kell kultiválni és kihasználni azt a talajt, mit a jámbor puritán öregek legnagyobb részt parlagon hagytak. Ki folytatna most már parlagolást? A közérdek mezején is behozták a váltó-rendszert. Egyik helyen ezzel, másik helyen mással vetjük vagy ültetjük be a jól fizető talajt és aratjuk a dicsőséget és zsebre vágjuk a pénzt. A körülmények szerint kisebb nagyobb adagokban megosztozunk mindkettőből másokkal is, és ilyképen teljes lelkiismeretességgel közössé tettük az érdeket, eleget tettünk a közérdeknek. Ki vádolhat bennünket önzéssel ?! Vannak ugyan (azt mondják) olyan dolgok is a közérdek mezején, amikhez igazán az kell, hogy lemondjunk minden haszonról, amiket felkarolni, előmozdítani a közbecsületért, a nemzeti becsületért volna kötelességünk. De hát ezt hagyjuk csak a naiv, puritán embereknek ! Mért ne legyünk mi is praktikus angolok? Miért ne küzdjünk mi is a közérdek jól festő köpönyege alatt a pénzért? És miért küzdenénk a becsületért? Talán, hogy valami gorombán őszinte ánglius a fejünkhöz vágja,, hogy mi még mindig azért küzdünk, a mink nincsen ? A hercegprímás üdvözlése. A megyei közigazgatási bizottság f. hó 14-én tartott ülésén Koller István bizottsági tag indítványozta, hogy Vaszary Kolos bíbornak hercegprímáshoz üdvözlő táviratot intézzen a bizottság abból az alkalomból, hogy f. hó „Majd csak meg lesznek valahogy", egészité ki egy mély basszus hang. Csak egy halvány, megtört nő nem ügyel a körüle hallható tere-ferére ; az ő gondolatai másutt kalandoznak ; s vésztsúgárzó sas-tekintetét a kiözönlő násznépen legelteté, csítítgatá karján siró gyermekét, kinek minden egyes hangos zokogása tőrszúrásként nyilalik anyai szivébe. Ne sirj, édes gyermekem; majd otthon . . . enni . . . itt elakadt szava. Valami kinos vonaglás, rángatódzás szalad végig összeesett alakján; majd fölemelte száraz kezeivel kis árváját a tömeg fölé, s a vőlegény felé tartva alig hallhatóan szakadt fel fájó keble legmélyéből: „Az ott apád" ! * * * „ Pár hét múlt el a fényes esküvő óta. E rövid ido úgy szaladt el a fiatal grófi asszony előtt, mint egy lázas álom. De nem igy a férjnek, ki nap-nap után kevesebbet törődött érte rajongó feleségével. Itthon férjed? kérdé a félig nyitott ajtón át egy galambősz matróna, kinek megtört arcvonásai, s beesett szemeinek nyugodt sugárai, az öreg grófnéra engednek következtetni. Szegény anya! . .. Megígérte, hogy megjő ozsonára, de már itt a vacsora ideje, még sincs hon ! — Nehéz sóhajok törtek ki kebléből. Meleg könyek. szivárogtak ki nefelejcs kék szemeiből e szavakra Bizonytalan léptekkel egy közeli szék felé tartott az anya s leült leánya mellé. Édes szép gyermekem, miért sirsz? Nem sirok, édes anyám — s mintha bűnön kapták volna, sietve törölte szárazra nedves arcát. Légy anyádhoz őszinte, édes Ibolyám! Te boldogtalan vagy !! Mai szánrmnl-tlioz fél iv melléklet van csatolva