Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-05 / 36. szám

XVI. évfolyan}. Zala-Egerszeg, Í897. szeptember 5. 36. szán). JIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 8 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. III Ádalmí, közművelődési fe H A -Zal amcoyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. IMI egj el enilk :m_ inden. a s á :t? icl a ;p_ 11 Mos búza. (Dr. K--y.) A gabonaárak hirtelen felszökése és az ezzel karöltve járó drágaság a liszt-és egyéb élelmi szerekben épen a legszokatlanabb időben, a mikor rendszerint, a termés legnagyobb része a termelőktől a kereskedők kezére szokott átmenni, a mikor tehát a kinálat a kereslettel szemben természetszerűleg emelkedni, a gabonaár pedig esni szokott: olyan jelenség, a mely a közérdeklődést a gazdasági viszonyok felé tereli. Nem mintha gazdasági viszonyaink egyébként nem érdemelnének, sőc nem szükséglenének általános érdeklődést, hanem olyan gyakoriak és annyit hangoztatottak e téren a panaszok, hogy a közvetlenül sem érdekeltek már megunták hallgatni az örökös panaszkodást, a komolyan érdeklődők pedig belefáradtak a bajok gyógyításának, vagy legtöbbször csak a gyógymódok keresésének nehéz és háladatlan munkájába. Úgy vagyunk legtöbben e bajokkal, mint a paciens a gyógyithatlan betegséggel; egy ideig csak gyógyítgatjuk úgy, ahogy, de végre is belátván a b

aJ gyógyithatlan voltát, még annyit sem teszünk meg, hogy legalább a gyógyutasitásokat tartanok be. Indolencia és nem törődömség vesz rajtunk erőt és pusztulni hagyjuk azt is, amit még csak fenyeget a baj, nem hogy megmenteni igyekeznénk azt, ami már komoly veszedelembe került. Részben talán ez is az oka annak, hogy annyira megszoktuk már gazdasági téren úgy az elemi, mint a társadalmi csapásokat, jobban mondva, oly kevéssé vágyunk hozzászokva, hogy valamely jelenségből vérmesebb reményéket merítsünk, hogy kétkedéssel és bizalmatlansággal veszünk e téren minden állapot változási, még olyat is, a mely látszólag a gazdasági viszonyok javulását jelzi. Valahányszor egy-egy új jelenséggel állunk szemben, nem azt kutatjuk, hogy mi jót rejt magában az, hanem azt keressük, mi baj származhatik belőle. Nem azért mondom ezt, mintha helytelennek tartanám az e fajta tartózkodó politikát; sőt feltétlen A „Zalamegye" tárcája. Vörös nadrág és a két szürke. — Epizódok Horváth Ádám életéből. — Még aki az iskolakönyvekből ismeri is csak a magyar irodalmat, tudni fogja, ki az a Horváth Ádám, születő irodalmunk egyik harcosa a mult század legvégén és a jelen százpd legelején. Munkái, különösen nagy lélekzetü, terjengős eposzai nagy nevet szereztek neki akkoriban, de mint költő mégsem tartozott az elsők közé. Az Írásra nem annyira a hivatottság, mint inkább a magyar nemzet iránt érzett fajszeretete ösztönözte, mi akkoriban széltében ismert számos apró furcsaságaiban nyilatkozott meg legjellemzőben; igy pld. a magyarokat minden áron vissza akarta vinni Ádámig, ami neki azonban nem sikerült úgy, mint Horváth Istvánnak. Talán ez a túl-szittyamagyarság vitte bele valahogy a Martinovics-féle összeesküvésbe is, melynek majdnem megadta az árát; mikor napfényre került az összeesküvés, ő is a gyanúba fogottak közt szerepelt. Maga talán helyt állt volna, de barátai, kik féltették a törvény szigorától, sarkalták, hogy hagyja el Festet, menjen messze, lehetőleg a legvadabb zugába az országnak, hol föl nem találják. De a távozás Pestről nagyon nehéz volt. Csakhogy megmentsék, barátai vörös nadrágot húzattak töl vele, mit ugyancsak megbámult és megmosolygott mindenki, s ráfogták, hogy bolond, kinek tetteit sem lehet komolyan venni mire tényleg szabadon hagyták. Egy kedvező alkalommal aztán elutazott Pestről le Zalába Egerszegen találkozott Kisfaludy Sándorral, ki elvitte magával sümegi házába. Ott akarta tartani feleségestül együtt, Horváth Ádám azonban ebbe sehogyse egyezett bek Nem szerette barátai szívességét kihasználni; helyeselhető, ha a gazda az új jelenségeket legelső sorban abból a szempontból vizsgálja, mi rosz származhatik belőlük, s csak miután ez irányban már megtette a szükséges óvintézkedéseket, néz utánna, hogy az esetleges előnyöket is hasznára fordítsa. Az okos gazdálkodás parancsszava ez; de sajnos, minket csak a keserű tapasztalatok tanítottak meg erre az igazságra. Ilyen gyanakvó szemmel nézzük mi a gabona árak rohamos és szokatlan nagy mérvű emelkedését is; és a helyett, hogy optimista hittel egy jobbkor felvirradását látnók benne, készebbek vagyunk azt inkább egy nyári nap verőfényes reggelének tekinteni, amely után csak ritkán nyugszik le zivatar nélkül a nap. Nem célunk a jelenséget az egész országra kihatólag vizsgálat tárgyává tenni, csak itthon maradunk. Vidékünkön, különösen Göcsejben, a ma máiteljes bizonyossággal megállapítható átlagos eredmények szerint silánynak csak a rozstermés mondható; a búza mennyiségileg úgy, mint minőségileg — különösen ott, hol az eső kinn nem érte — kielégítő; az árpa elég jó termést adott; s így, egybevetve az utóbbi évek termését, a régi gabonaárak mellett sem volna valami különös ok a panaszra. IIa pedig tekintetbe veszsziik még azt is, hogy a mostani gabonaárak felülhaladják a tavalyiak kétszeresét, a földmives nép sorsa felül nem volna mért aggódnunk. És mégis! nem minden aggodalom nélkül nézünk a jövőbe, sőt félünk attól a bizonyos zivatartól, amely a nyári verőfényes reggeleket rendesen követni szokta. A három városi takarékpénztái minő guny név! — a megmondhatója, mennyi váltó forog kézen a nyomorult földmives nép között; a közjegyző óváskönyve tehet tanúságot róla, hogy mennyi kerül ezek közül egy év alatt óvás alá a fizetés hiánya miatt és a takarékpénztári ügyészek megmondhatnák, hányat kell évenként perelniök. Nem akarunk itt az okokkal foglalkozni, csak jellemének határozott vonása volt, hogy szívességet ingyen vagy viszontszolgálat nélkül senkitől sem fogadott el. Mivel tehát Kisfaludy Sándor sehogyse tudta rávenni., hogy nála maradjon, öcscsével, Károlylyal, abban egyeztek meg, hogy petri-keresztuii birtokukra küldik. Horváth azonban ezt sem fogadta el, hanem a soinogymegyei Nagy-Bajom községben telepedett le: később azonban mégis engedett a nemes költők ajánlatának, de csak mint bérletet fogadta el petri-kereszturi birtokukat. Fizetni ugyan sohasem tudott érte, mert ez a birtok ugyancsak elhanyagolt és puszta volt. A földeket hosszú ideig csak pityrek ha szántották. A hozzá való lakás is rozzant falusi viskó volt. Nem igen hozott volna az még hozzá értő gazdának sem annyit, hogy tisztességesen megélhetett volna belőle, hát még Horváth Ádámnak, a ki bizony nem sokat értett a szántás-vetéshez; a felesége sem volt amolyan a falura született gazdaasszony, ki rendesen egyik főoszlopa szokott lenni a falusi gazdálkodásnak Nagyon szegényesen éltek; de azért a környékbeli nemesség rokonszenvvel vette őket körül. Hívták Horváthot ide is, oda is vendéglátóba, bár ő nem szeretetts nem ís igen ment. Csak a tárnoki Deák családnak volt meg rá a vonzó ereje, hogy mindén vasárnap átdöcögött hozzájuk vén lovaival. A vendéglátó házigazda végnélküli joviális ember lévén, mellette szívesen el volt Horváth Ádám is. El-elpoharaztak estéig, akkor előállt a két vén szürke, hogy visszadöcögjenek Kereszturra. Ilyenkor már a. konyhára tartozó apróságokkal mindig meg volt rakva a kocsi saraglyája, miről persze csak a felesége tudott Horváth Ádámnak, mert ő szent, hogy menten lerakatta volna, s Tárnok többet nem látta volna őket . . . Volt még egy embere, ki iránt igaz vonzódással viseltetett: Festetich György gróf, a keszthelyi maeeenás. A magyar írók ez igaz barátjának — meghívásra többegyszerüen mint tényt konstatáljuk, hogy a nép nyakig van az adósságban, s hogy mozogni tudjon, kénytelen mindenét pénzzé tenni. Tapasztalatból tudja már a szegény falusi nép, hogy 3 frt 30 krajcárjába kerül, ha egy nappal, 5 frt 60 krajcárjába, ha két nappal megkésik a törlesztésnél, és a váltója óvás alá kerül, vagy amint ő szokta mondani, „megavasul". Pénzre van szüksége, még pedig feltétlenül, mert itt a törlesztés ideje, eljött a „nevenapja"; onnan vesz tehát pénzt, a honnan lehet; nem gondolés nem gondolhat a jövőre. Kecsegteti a magas vételár is; fél, hátha leszáll a gabona ára, és ő mégis kénytelen lesz gabonáját olcsón eladni. Eladja még a vető magját is, mert azt hiszi, hogy később olcsóbban juthat hozzá, most pedig szükség van az árára. És mi lesz ennek az eredménye? Nem marad kenyere, nem marad vető magja a népnek. Kénytelen lesz eladott gabonája helyett 16—18 krajcáros kenyérlisztet venni kilószám a a boltban. De nem lesz pénze sem, mert akkora már gabonája árát rég elnyelte a sok adósság. Más években is volt. most még imminensebb a veszély, hogy lesz éhínség a télen, ha csak ideje korán észre nem tér a nép és ellen nem áll a 12 frtos búzaár csábításának. Női kereskedelmi tanfolyam. Évről évre felmerül azaz óhaj, hogy a polgári leányiskola negyedik osztályát sikerrel elvégzett növendékek részére üdvös intézmény volna az ügynevezett „női kereskedelmi tanfolyam" létesítése. Fontos volnaez iskola: 1. továbbképzés szempontjából mert a polgári leányiskola, bár elég sokoldalú ismerettel gazdagítja leányainkat, de nem képes a gyakorlati élet fokozódó követeléseit a maga egészében felölelni azon egyszerű oknálfogva sem, mivel az általános tudnivalók annyira lekötik a leánykák művelődésére irányult munkásságukat, hogy e keretet túllépni nem lehet és nem szabad; 2. üdvös volna az intézmény jelen társadalmunk folyton előre törő szellemének szempontjából is, a mely szellem lépten nyomon int és arra tanít bennünket, hogy ne csak ifjainkat, hanem leányainkat is lássuk el a művelődésnek ama fegyször volt vendége Horváth Ádám is. Sőt később a heliconi ünnepélyeknek kedvelt eredeti alakjává lett. Tüzes, magyaros érzéssel teli előadásaiért, melyekben sok furcsasággal szokta mulattatni a társaságot, mindenki szerette hallgatni a kisodort bajszú, zömök embert, ki még röktönzött versei révén is nagy kedveltségnek örvendett. A lelkes gróf is nagyon kedvelte s szívesen segített volna szegényes soisán, de erővelsem tudott volna valamit elfogadtatni vele. Igy tehát csak barátságával és rokonszenvével gazdagította. Egy ízben azonban már nem tudta megállani a gróf, hogy egy kis csíny után titkon meg ne ajándékozhassa. Ez ajándékozásnak a következő mulatságos története van. Horváth Ádám petri-kereszturi gazdaságába (?) két öreg lovat is kapott. Ezeken járt el ide-oda. Pétri-Keresztur Keszthelytől igen jó lovakkal is legalább egy etetés. Hát Horváth Ádám öreg szürkéinek! Amilyen az ut volt, két-három nap is kellett nekik. Festetich gróf sokszor megmosolyogta a két vén szürkét, mikor nagy fáradtan bedöcögtek hozzá. Egy ily alkalommal aztán gondolt egyet, s felhívatta magához ménes-mesterét. Meghagyta neki, hogy válasszon ki a ménesből két éppen olyan szürke csikót, mint Horváth Ádám gébéi, s köttesse be azok helyére; a kocsist megitassák le, hogy ha majd elmennek, észre ne vegye a mámortól a cserét. Este aztán kocsira tilt Horváth Adám éa ment hazafelé. A két jóvérű csikó persze ment, szaladt, mint a sebes eső. Mindaketten néztek, Horváth is, meg a kocsis is : mi ez'? — Lásd, János, mit tesz a pihenés. Egész nap hevertek, most nem birnak magukkal. Otthon se keli annyit hajtani őket, pihenjenek többet. A mámoros János szivében nagy öröm ébredt, hogy egyszer már ő is ugy hajthat, mint egy valódi urasági iv/T^í S7.ámnnkhn7. fél iv melléltlet vara csatolva