Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-08-29 / 35. szám

Melléklet a „ZALAMEGYE" 1897. évi 35-ife számához. En modtam is, bizonyítottam is, hogy nem támaszt ; a tiszt, urak állítják, hogy támaszt. Ugy látszik, igy nem fogjuk egymást meggyőzni. Nem marad hátra más, mint, hogy higyjiik a jobbat. En optimista vagyok — bizonyításaimon kivül is. A vitatkozásra nézve általában az a nézetem, hogy jó, ha az emberek ugyszólva kibeszélik magukat a nyilvánosság előtt is egy-egy nevezetesebb tárgyban ; s helyesen teszi az igen tisztelt Szerkesztő ur, hogy szívesen helyet enged erre a lapjában ; a közönség nagy része sem veszi rosz néven, sőt figyelemmel és haszonnal is kiséri a komoly, tárgyilagos eszmecserét. De - nekem ugy tetszik, hogy ez a mi vitatkozásunk kicsapott a medréből — eltérünk a tárgytól, hadviselés helyett portyázunk s gyönyörködünk azon, mint játszik kardunkon a napsugár. — Én nem szeretném, ha a nagyrabecsült közönség azt mondaná, hogy beszédünkben nem látja a fától az erdőt. Hát még ha azt mondaná, hogy ezek nem azért citálnak, hogy bizonyítsanak, hanem azért bizonyítanak, hogy citáljanak. A tisztelendő urak hamarosan átléptek tehát e második cikkelyükben a fődolgon s igazán mintegy a hajánál fogva rántottak elő több dolgot s széles mezőre kiterítve, meg kell vallani világos szép nyelvezettel tárgyalták vala. de mind úgy, mintha annakén volnék az oka, mintha én mind az ellenkezőjét mondanám azoknak az ott leirt szép és igaz dolgoknak. Mintha én mondtam volna, hogy a hitoktatással nem lehet az erkölcsöt fejleszteni; mintha én azt mondtam volna, hogy a haladást csupán a művészetben s a technikában látom; mintha én azt mondtam volna, hogy nincs igaza Eötvösnek, Plutárchnak s Berzsenyinek, mikor az országok fundamentomául a vallást s a tiszta erkölcsöt teszik. Azt sem mondtam, hogy a polgári erények, társadalmi erkölcsök tanítása nem fér meg a vallás és hitoktató kezében, — legfeljebb azt mondom, hogy ezeknek tanítására a biblián, mint egyik legerősebb alapon kívül gyönyörűen fel lehet használni más alapokat is példáknak okáért, s a tanításra szükség esetén a hitoktatón kivül más tanítót is lehet alkalmazni. S evvel nem rontom sem a vallást, sem az erkölcsöt, s akik egy dolgot közösen védelmeznek, nem szükség, hogy egymással hajba kapjanak. A tisztelendő urak a nagy kitérésben olyan dolgok védelmére rántanak kardot, amiket nemcsak nem támadok meg, de amiket magam is védelmezek. Hanem hogy ezek szőnyegre kerülhessenek, belé-belé akadnak egyikmásik kifejezésembe s néhol játszó logikával hálóba akarnak keríteni. Ezek közül legalább egy párnak ellene mondok. Megakadnak a tiszt- urak ebben a mondásomban: „Ha Iston van, igazság is van". Mert valamelyik diák azt felelhetné : De minthogy nincs igazság, Isten sincs. — Hát az a diák igen nagy sophista volna s hozzá még olyan, aki jelest érdemelt volna s szekundát kapott. A holdban. De ha a földön is megtörténik ez, tudná az a diák a keresztény vallás philosophiáját, hogy az igazság nem léte nem létezik; ha itt a földön nincsen is, de van túl s épen ez bizonyítja az igazság Istenét a keresztény világban. — Csakhogy ez a mondat nem a bölcselkedésre van felhozva, csupán a nyelv sajátságra. S azt nem bizonyítják be a tiszt, urak, hogy ez feltételes mondat. Megakadnak azon is a tiszt, urak, hogy a bibliának a priori bizonyosságát vitatom, holott nem tulajdonitok neki olyan nagy bizonyosságot, tehát következetlen vagyok, mert a szepcist is elfogadom, s igy válaszomnak is tönkre teszem a conciliánsságát. — Itt egy kis félre értés van kérem. Én a bibliának azt a priori bizonyosságát és igazságát igenis vitatom köröm szakadtáig, de csak arra az egy pontra nézve, amelyik most a beszélgetésünk tárgya, hogy t. i. a ki nem dolgozik, ne is egyék. A többiről nem beszéltem. Sem hogy hiszem, sem hogy nem hiszem. Akármelyikre lehet jogom. Csupán mellékesen azt említem meg, hogy a megkötöttséget nem tartom jónak mindenre nézve. Hadd nyíljék tér az elme szabad gondolkozásának, inert ez az alapja a haladásnak. Azután megakadnak a tisztelendő urak a haladáson Tudod, Géza, mit csűrjem, csavarjam a dolgot, őt tegnap temették el. Ezt küldi neked s átnyújtotta a levélkét; ínég azt izeni. hogy neveddel ajkán halt meg. 0 végtelenül szeretett téged, s csak apja vehette rá e házasságra, ki máskép becsületbeli tartozását nem tudta volna rendezni. A szerencsétlen ifjú márvány szoborként állt e szavak hallatára s görcsösen szorongatta kezei közt a levelet. Meghalt! IJgy erőszakolták egy gazdag emberhez! Ö szeretett! Szólt eszméletlenül s lerogyott a padlózatra. Csak nagy nehezen tért magához. Hol vagyok? — kérdé megrémülve, miközben zavaros, megtört fényű szemeit végighordozta a szoba falain. Nálam vagy, barátom! Sárossy Bélánál! Légy eszeden ! Légy mindenek felett férfi! Igen, az akarok lenni! Fölemelte fejét s letörölte gyöngyöző homlokát, s a feltört levélkén villám gyorsan hordozta végig tekintetét. „Bocsáss meg; én megbocsátottam! Ha az élők között vagy, jöj el egyszer síromhoz, mert még az sem lesz képes eloltani szivem lángoló érzelmét irántad! IIa pedig . . ., akkor úgy is boldogok leszünk ! Szánd boldogtalan Ibolyádat." Szánlak! — kiáltott — meghalok, hogy meglássalak; utánad megyek, hogy beváltsam szavamat! Nagyot csattanva bezárult utána az ajtó. A jó barát kábulva állott egy ideig, s mintegy megbénulva meresztette szemeit a leszegő ajtóra. Utána kell mennem, meg kell akadályoznom, ne hogy . . . szólt s sietve eltávozott. * * * X. városi hírlap írja, hogy Timon Géza dr, rettenthetetlen világutazó, többszörös milliomos,Benedek Benőné sírján szivén lőtte magát, 3iooc Jéza. is. Mintegy rám látszanak erőszakolni azt a nézetet, hogy én csak az Eiffel tornyot s a Panamát tartom haladásnak. Világért sem. Csakhogy nem csupán a tudomány haladására nézve tartom szükségesnek a szabad gondolkozást. Jónak s a haladásra nézve üdvösnek tartom én az Ítéletet, kritikát, önálló gondolkozást, vizsgálódást, járást-kelést az erény és erkölcs mezején is. Ne féljünk kérem, hogy a gyermekek elgázolják s letapossák a virág gyökerét is. Nekik ilyen szabadságot nem adnék. Még Rousseau, ez a legnagyobb paedagogus, legkorlátlanabb szabadságszerető is kényszerűség (nem zsarnokság) hatalma alatt tartja a fiatalt 15 esztendős koráig. De mondjuk 20—25 éves korában már kimehet az ember a mezőre felügyelő nélkül is. S itt benne vagyok a „Súlyos és főbenjáró tévedés"ben a tiszt, urak szerint, mikor azt mondom, hogy bármilyen nagy tan is az a mi erkölcstanunk, még sem szól örök időkre. A tiszt, urak azt mondják, hogy örök időkre szól; de hátrább mégis adnak nekem egy kis igazat s igy enyhítik súlyos és főbenjáró tévedésemet — mert megtörténhetőnek tartják, hogy idővel a mostani „helyébe egy más, legalább is egyenértékű abszolút tekintélyt, szilárd bázist helyezni tudunk". — Én ugyan ezt nem tartom szükségesnek, noha nem erősítem, hogy a mai erkölcstanunk örök időkre szól, — nem szól örök időkre, pedig szólhatna, mert én is azt mondom, hogy „az emberi tökélynek deposituma". Hát ne értsiik félre kérem. Nem szól örök időkre. Ez nem jazt teszi, hogy ne szóljon örök időkre. Mintha én nem szeretném. Azt hiszem, hogy nem szól örök időkre, de kívánhatom, hogy szóljon örök időkre. S azt is mondhatom, hogy az az alap ma már nem elégséges, mert bármint mondjanak is ellent a tiszt, urak, mégis igaz az, hogy tempóra mutantur, mégis csak mások ma a viszonyok, mint régen, s mások a viszonyok nyugaton és mások keleten ma is. Az alapot megtartva alapnak, azt bővíteni és fejleszteni kell. — Engedelmet kérek, ha itt egy istentelennek látszó emberre hivatkozom, idézek tőle, mert igen jó tehetségűnek tartom Azt mondja ez a Renán, hogy Jézus Krisztust nem azok tisztelik legjobban, kik az ő felséges tanát egy megkötözött formulába szorítva tartják, hanem azok, akik, az ő felséges tanát vizsgálgatva, magyarázzák, bővítik és fejlesztik, — mert az ő felséges tudománya nem tűr korlátot, az ő tudománya végtelen magyarázatokra alkalmas képekből és hasonlatokból áll. — Maga Jézus Krisztus is a szabad vizsgálódásra küld. Vizsgáljatok meg mindent, s ami jó, azt tartsátok meg. Azt mondják a tisztelendő urak, ne beszéljek külön társadalmi stb. erkölcsökről, mert mindeniknek alapja a szeretet törvénye s az erkölcs fogalma nem tür felosztást. — Az tiszta igaz, hogy mindennek alapja a szeretet vallása, de felosztást dehogy nem tür! ezer meg ezer ága van. Ez még hagyján, de micsoda ellentétes dolgokat magyaráznak ki ebből az alapból. Üptimismust, pessimisrnust. Micsoda elvet vontak ki belőle az ascéták, az oszlopszentek ! És mit vontak ki mások! hogy küzdj és bízva bízzál, tartsd fen az emberiséget, imádkozzál és dolgozzál, terjeszd a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget, gyújts világot a tudatlanság éjszakájába, kelj háborúra, hogy békességet szerezz stb. — Különös lenne, ha az oszlop szentek hatalmas érvényre jutva megrendelték volna a világnak, hogy az erkölcs fogalma nem tür felosztást, ez benne van a szeretet vallásában, ez a vallás pedig azt követeli, hogy üljünk fel az Eiffel torony tetejére, s várjuk meg, a mi lesz. Az istentől rendelt munkára nézve, azt mondják a tiszt, urak, hogy én felcserélem az okot és okozatot, esz közt és czélt. Egyebet nem mondok erre, csak azt hogy nem cseréltem fel. — De igen szeretném, ha a tiszt, urak akár egy mondatban, akár bővebb értekezésben felelnének erre a kérdésre, hogy miért rendeli Isten a munkát ? Azt ondolom, az erre való felelésben térünk el leginkább egymástól. Én erre feleltem a múltkor az én eszem szerint. A tisztelendő urak talpra állítják az öreg Rosseaut is s elmondatják vele, mily kegyesség, mily erkölcstisz taság, mily nagyszerűség van a Jézus Krisztus alapelveiben ! — Pedig ugy erre, mint a többi teméntelen sok idézésre és bizonyításra szükség nincs ebben a vitatkozásban. A kik még ilyenekben is kételkednének, rajok kellene kiabálnunk: Félre kis lelkűek! — S az interrogatio figurájával kérdeztetik Rousseauval: „De hol vette Jézus az ő magasztos erkölcstanát?" melyre maga a kérdés azt feleli, hogy sehonnan, senkitől. Csodálatos, hogy ez az okos ember nionsieur Rousseau ilyeneket kérdez. Minek kérdi, ha tudja; sőt többet tud, mint amennyit felel. Ennél okosabbat is kérdezhetett volna. Hát ő hol vette paedagogiai tudományát? Ellőtte sem volt meg Emil. Maga volt a megteremtője. Hanem azért még sem az ujjából szopta — ő sem. Több dologra nem teszek megjegyzést. A most elmondottak közül, ugy tartom, már egyik tétel sem provokál lényegesebb újabb eszmecserét, mert ujabb dologgal itt nem is hozakodtam elé. — Részemről tisztelettel bevégzem a beszélgetést. Borbély Gy. A Z.ihuUügyci általános tanítói testület közgyűlése. A „Zalamegyei általános tanítói testület" évi rendes közgyűlését Pálya Mihály egyesületi alelnök elnöklete alatt f. hó 24-en tartotta Nagy-Kanizsán a városháza dísztermében. A közgyűlésen a város képviseletében jelen volt Lengyel Lejos hely. polgármester, az iskolaszék képviseletében Eperjessy Sándor iskolaszéki elnök; részt vett a közgyűlésen dr. Ruzsieska Kálmán kir. tanácsos tanfelügyelő s az egyesület tagjai közül mintegy 150-en. A közgyűlést pont 9 órakor Pálya Mihály egyesületi alelnök, a csáktornyai polgári iskolák igazgatója, lelkes és zajos helyesléssel fogadott beszéddel nyitotta meg, amelyben üdvözölte a városi hatóságot, a kir. tanfelügyelőt,' a város polgárait, a megjelent vendégeket és az egyesületi tagokat; szép szavakban méltatta a is tanítói hivatás fontosságát s buzdította a tanítókat hivatásuk lelkiismeretes teljesítésére. Az óljenzéssel fogadott elnöki megnyitó után dr. Ruzsieska Kálmán kir. tanácsos, vármegyei tanfelügyelő, a nála megszokott ékesszólással a következő, emelkedett szellemű beszedet intézte az egyesület tagjaihoz : Igen tisztelt közgyűlés ! Ismétlésekbe bocsátkoznám annak méltatáséival, hogy a néhány óra, melyet a zalavéirmegyei, számban és szellemben tekintélyes tantestület évi közgyűlésein eltölteni szerencsés vagyok —• annyira átszövi subjectiv mozzanataival egymáshoz való hivatalos vonatkozásainkat, hogy mint tanfelügyelő és magyar ember egylcépen érzem és becsülöm a sok áldást, melyet testületi életünk nemes tevékenysége s szivünk együttértése áraszt pályánkra. Es e pálya nem egynek oly küzdelmes, hogy mármár az eszmények fénye is tévedezni kezd, ismét csak lelkiérdekközösségünk okozza, hogy ugyanazon forrásból merítünk erőt, kitartást s önbizalmat. Igen is! tisztelt közgyűlés! Együtt hiszszük és érezzük, hogy a magyar népoktatás ügye uincs többé az ismeretekkel való kísérletek s a viszonyokkal megalkuvás úttörő stádiumán; feltartózliatlanúl bontakozik ki immár összes körvonalaival a magyar közművelődés képe, a maggar faj, érzés és gondolat egységes hű typusa ! Együtt reméljük tisztelt közgyűlés, hogy a magyar kultura nem marad társadalmi foglalkozások keretében, de életszükséglete lesz minden szivnek, hogy a nemzetté izniosodás történeti fejlődése minél teljesebb befejezést nyerjen. Végül együtt szeretjük, tisztelt közgyűlés, a legnehezebb, de legszebb hivatást e földön, mély egész nemzedékek boliogulásánal első felelősségével, a tanítót, mint Isten és az anya után a gyermek első mentorát terheli. Ez a „hit remény és szeretet

1

1 van bevésve a mi szivünk lapjára, mely bennünket, mint a romai forum tizenkét táblája a romai polgárt, nagy jogokra, de ugyanakkor nagy kötelességekre is emlékeztet. Igen tisztelt közgyűlés! Amint a családi élet melegét a munka és szeretet boldogsága nélkül elképzelni nem lehet, úgy a testületi közszellemet is csak a hivatás tiszta felfogéisa, egymás lelki és egyéni becsének készséges elismerése, tehát ismét csak munka és szeretet fejlesztheti oly bensőséggé, mely elnémítja a pessimismussal való kacérkodást s a zajtalan, de mindig a haza és emberiség szolgálatában eltöltött évek nemes önérzetét bevonja az élet becsének költői zománcával. Igen! Ez a csendes, hil munka érleti meg a magyar kultura diadalát! mint a hogy — Jókai szerint fillérből lesz a kincs, téglából a város, betűből a könyv, tapsból riadalom, nemzet a népből . . . Mint e vármegye kir. tan fel ügyelője ismételten is szívem mélyéből üdvözlöm a közgyűlést. Üdvözlöm azon hő kéréssel, hogy vigyük velünk a második ezer esztendőbe az elsőnek ideáljait; vigyük velünk az elsőnek régi ragaszkodását. Isten Önökkel és munkásságukkal! A nagy hatást keltett és lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után Zrínyi Károly tantestületi főjegyző nagy gouddal egybeállított s a legkisebb részletekig kiterjedő jelentésben számolt be az egyesület két évi működéséről, amit a közgyűlés helyesléssel vett tudomásúl. Ezután Fischer Endre választmányi tag tett jelentést az egyesületi pénztár állapatáról. A közgyűlés örömmel vette tudomásúl, hogy a központ kezelése alatt lévő pénztárban 333 frt 53 kr. van, valamint hogy a vármegye tantestületének egyes járáskörei által előbb az országos tanítói árvaházalapra, utóbb azonban a tanítók házánál egy szoba alapítványra szánt gyűjtés eredménye időszaki kamataival együtt 1825 frt 72 kr., úgy hogy az egyesület e célra az előirt 1800 frtos alapítványt meghaladó öszszeggel rendelkezik s mihelyt a tanítók háza Budapesten [épül, az alapítványi összeget kifizetheti. Majd Mencsey Károly, a központi választmány tagja, akinek vállaira nehezült az utolsó időszakban az egyesület ügyeinek gondozása, a bíráló bizottság nevében beszámolt a beérkezett pályamunkákról s azok eredmén/érői. A központi választmány két pályadíjat tűzött ki, azonban csak egy munkát talált jutalomra méltónak; a jeligés levélke felbontatván, kitűnt, hogv az 50 koronával jutalmazott mű szerzője Beér Ferenc csáktornyai tanítóképezdei tanár, akit a közgyűlés megéljenzett. Ezután Beér Ferenc felolvasta „Hazafias ünnepek rendezése a népiskolában különös tekintettel Zúavármegye elhunyt nagy férfiúinak emlékezetére" — cimű pályanyertes művét, amit a közgyűlés éljenzéssel fogadott. A felolvasás befejeztével megtartott szünet után a közgyűlés megválasztotta az egyesület új tisztikarát, miután az előértekezlet megállapodásához képest a megyei tantestületi központ székhelyéül Nagy-Kanizsát jelelte ki. A választást — az alapszabályokban előirt titkos szavazás mellőzésével — a nagy- kanizsai kartársak előzetes megállapodásának eredményéhez képest egyhangúlag tette meg a következő eredmény nyel : Szalay Sándor elnök, Hajgáió Sándor és Valigurszky Antal alelnökök, Poredus Antal főjegyző, Kováts Miklós, Szabó István aljegyzők, Kertész József pénztárnok, Krámer Lajos könyvtárnok; dr. Bartha Gyula, tarkas Vilma, Váryné-Szakonyi Józsa és Váry József választmányi tagok. A tisztújítás befejeztével Szalay Sándor, a tantestületnek megválasztott iij elnöke, maga és tiszttársai nevében mondott köszönetet a beléjük helyezett bizalomért ; jelentette, hogy más programmot nem tiiz ki, mint az ipszabálvok keresztül vitelét. Végül tekintettel arra a váló érdemekre, amiket vármegyénk szülöttje dr. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter általában az or'szá" de különösen Zalavármegye közoktatásügyének es kultúrájának érdekében tett, indítványozta, hogy őt az egyesület tiszteletbeli tagjának válaszsza meg. A közgyűlés az indítványt szüum nem akaró eljen-