Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
Melléklet a „ZALAMEGYE" 1897. évi 27-ik számához. virágzásra emelkedett, liogy 51 évi fennállása alatt- mert ennyi ideig volt a Festetics grófok pénzén füntartott intézet - 144-1 szakképzett gazdatisztet adott a hazának. Édes elégtétel lehetett Festetics grófnak és Mátyás király idejére emlékeztethette a magjar nemességet, József nádor kir. hercegnek látogatása Keszthelyen. A nádor méltányolni akarván a Georgicon nemzetgazdasági jelentőségét, ugy mutatta ki céljai iránt való nagyrabecsülését, hogy maga fogta kezébe az eke szarvát s egy diilőhosszat néhány barázdát szántott. De mindenesetre betetőzte Festeticsnek örömét az a tény, hogy maga az uralkodó fejedelem, Ferenc király is, teljesen megbékülvén hűséges alattvalójával, meglátogatta 1807-ben kedvelt tanintézetét. Megemlékeztünk eddig nagy vonásokban Festetics György grófnak működéséről a honvédelem, a nemzeti politika, a közgazdaság terén. Legyen szabad még röviden visszaidézni emlékezetünkbe azt is, amit azon célból tett, hogy népünket a közművelődés terén szintén előbbre vigye. Kezdjük az elemi ismereteken. E tekintetben katonásan járt el a gróf. Cselédeinek külön tanítót tartott, de meg is követelte kenyérvesztés terhe alatt minden cselédjátől, hogy irni, olvasni, számolni tudjon. Iv.en erélyes föllépésének sikere annyira ment, hogy György gróf életében a pásztorok könyvvel a közökben őrizték nyájaikat az urodalmi mezőkön. A keszthelyi gymnasiumot ugyan már György grófnak atyja Festetics Pál alapította 1772-ben, de György gróf mentette meg ismételten az eltörléstől; ő űzette a tanárokat, s 1792-ben tápintézetet állított föl a gymnásiumba járó zalai és soniogymegyei nemes ifjak részére. A 12 es 20 között váltakozó konviktorok fele része a nemeslelkü alapító költségén nyert itt ellátást. 1803-ban Pesten is létesített stipendiátust, hol az ifjak a francia és angol nyelvben, a rajzolásban és más rendkívüli tantárgyakban a gróf költségén nyertek külön oktatást. 1808-ban fölállította Keszthelyen a tilozoíiai liczeumot, a melyet szintén maga tartott főn. A Georgiconrol már megemlékeztünk. Csak azzal pótlom az előadottakat, hogy ezen intézet idővel nyolc társintézetté bővült. Ezek közül elemi gazdasági ismereteket közvetített a földmives iskola; részleges szakoktatást nyújtott a lovász iskola és a kertész iskola; a leányiskolának föladata volt művelt és takarékos háziasszonyokat nevelni; magasabb színvonalon állott a tulajdonképeni „Georgikon" vagyis gazdatiszteket képező tanfolyam, valamint az erdészeti és az építészeti szakiskolák ; végül legmagasabb fokon állott a pristaldeum, a melyen a gazdasági oktatáson kivül a jószágkormányzásra szükséges jogi ismeretek is előadattak. Nem számítom ki, hogy ennyi intézet föntartása mennyi pénzébe került Festetics Györgynek ; mert a nemes gróf sem számolgatta a pénzt, tuidőn arról volt szó, hogy a közmivelődést terjeszsze. S ha ez áll az ifjúság nevelése és oktatása érdekében tett áldozatairól, még inkább áll a magyar irodalom emelésében, a magvai irók jutalmazásában tanúsított, pazar bőkezűségéről. Minden georgikoni tanárnak, minden keszthelyi születésű irónak munkája az ő költségen jelent meg. Hány magyar író szabadult meg sokszor nyomasztó gondtól azon dús írói tiszteletdíj vagy jutalom által, a melyét Festetics György gróf oly szívesen osztogatott ? 8 e mellett a gróf oly gyöngéd volt az ajándék osztogatásában, hogy szinte ő kért bocsánatot, a miért az irónak ajándékot adni bátorkodik. 1817-től íogva a szépirodalom emelésére és a gazdasági szakirodalom ápolására a Helikoni és Georgikoni ünnepélyeket rendezte Keszthelyen, s ezen tinnepé/yekre meghívta vendégeiül a szomszédos és a távolabbi megyék birtokos urait, az írókat és tudósokat. Az irók közül kivált a dunántúliak jöttek itt össze: Horváth Ádám, Kisfaludy Sándor, Berzsenyi, Ruszék apát, Horváth Endre, Dukai Takács Judit és mások. Már az első ünnepély is mintegy 30 ezer forintjába került a grófnak, nem is számítva a nagyrészt ismeretlen irói tiszteletdíjakat. Félre ismeri az akkori viszonyokat, a ki ezen ünnepélyeknek jelentőségét tagadja. Napjainkban a magyar iró - ha ugyan megérdemli e nevet már az író neve által is tiszteletet és rokonszenvet biztosít magának: akkor előítéletekkel állott szemben. Nem volt divat magyarkönyvet olvasni; még kevésbbé magyar könyvet venni; mi buzdíthatta volna tehát az irót arra, hogy magyar könyvet írjon? Az íróknak ezen ünnepélyeken való találkozása, az ott összegyülekező előkelő közönséggel való érintkezésük, Festetics grófnak példája, a ki a szellemi elet ezen fáklyavivőit mindenképen kitüntette: mindez hatalmasan hozzá járult ahhoz, hogy a magyar Íróknak nem kedvező előítéletek megszűnjenek, s hogy a magyar irodalom uj munkásokat és uj pártolókat nyerjen. Összesen öt ilyen ünnepély tartatott, az utolsó 1819 febr. 12-én. Ezen ünnepély után alig 2 hónapra, 1819. ápril 2-án Festetics György gróf befejezte áldásdus életét. Nyugodtan halhatott meg; mert azon tudattal léphetett az örök ítélő biró trónja elé, hogy egész életén megtette kötelességét Istene, királya, hazája irányában; hogy jól sáfárkodott a neki osztályrészül pitott szellemi és anyagi kincsekkel. Hosszú ideig vettem igénybe kegyes türelmüket. Kijelentettem, hogy Festetics György grófnak erényeit és érdemoit magasztalni nem fogom. Nem is teszem. De egyet legyen szabad befejezésül mondanom, s ez az, hogy sza vaim teljesen eltévesztették céljukat, ha nem erősítették meg a mélyen tisztelt ünneplő közönséget azon meggyő ződesében, a melyet eddig is bizonyára táplált, hogy t. i Festetics György gróf valóban ideálja volt a magyar főúrnak, a magyar hazafiúnak. Nemcsak társadalmi magas állása és nagy vagyona jelöltek ki számára vezérlő szerepet, hanem még inkább kiváló egyéni tulajdonai. Élesen látó elme, a mely az egyéni és társadalmi célokat s az ezen célok elérésére al kalrnas eszközöket tisztán, szabatosan fölismeri; vasakarat és kitartás, a mely nem riad vissza semmi nehézségtől, semmi áldozattól, midőn a helyesnek megismert cél megvalósításáról van szó; emberi félelme'; nem ismerő sziláid jellem: s ezek mellett, ezekkel párosulva a legjóságosabb szív, a mely minden szépért, minden jóért, lelkesedni tud ; a mely a maga körében segít, ösztönöz, bátorít, jutalmaz, a hol jutalmazni valót talál; amelynek legfőbb öröme abban telik, ha másoknak örömöt szerezhet. E tulajdonok mind megvoltak Festetics Györgyben; de ha ennél több nem volt volna benne, még nem nevezném őt a magyar főúr, a magyar hazafi ideáljának; mert a mit vázoltam, az pusztán a társadalomban élő ideális férfiunak képe. A főúrnak, a hazafinak ideáljában ennél többet kivárniuk. Az emberi társadalomban bármennyire rajongjanak is az emberek az egyenlőség eszméjeért, — mindig az egyenlőtlenség uralkodott és fog is uralkodni szükségszeriíleg az idők végeztéig. Ds ezen egyenlőtlenség csak úgy van igazolva, ha. mindenki elfogadja azon természetjogi elvet, hogy annak, aki többet kapott Istentől, nemzetétől, az emberi társadalomtól, nagyobb kötelezettségei is vannak Isten, a haza, az emberi társadalom irányában. Csak a tömeg között alacsony sorban álló embernél menthető ki az, ha a maga négy falán, a maga egyedi és családi szűk körén tiil nem lát, ha ezeken túlmenő érdekeket nem ismer. A ki pedig a „hazafi" kitüntető ciméxe tart igényt, annak nem elég jó embernek, jó polgárnak, vagy akár jó főúrnak is lennie. Excelsior! Magasabbra kell törekednie. Oly szellemi magaslatra kell emelkednie, a honnan letekintvén, már nem különbözteti meg a maga birtokának tágabb vagy keskenyebb határait az édes haza földjétől, családjának szűk körét nemzetének összességétől, egyéni érdekeit és boldogságát honfitársainak, népének boldogságától ; s azért kész, a maga egyéni érdekeinek félretetelével, szolgálni nemzetét, hazáját vagyonával, karjával, eszével, minden tehetségével. Méltóztassanak ezen mértéket alkalmazni Festetics György grófra, s akkor meg fogják érteni: mikép lelt, ő oly világító oszlopa nemzetünknek, a melyhez a késő utókor is nemcsak tisztelettel és hálával, de szeretettel is föl fog tekinteni mindenkor. A soproni kereskedelmi- és iparkamara köréből. Smerdon Jósé mexikói ügynök hazai gyárosokhoz kör leveleket intézett, melyekben úgynevezett „osztrák-magyar kereskedlmi ügynökségét" ajánlja nekik. Erről az érdekelt, körökét oly megjegyzéssel érteitjük, hogy Smerdon Jósé mexikói ügynökről —ezirányű megkeresésre — kamaránk készséggel szolgál közelebbi informacziókkal. Sopron 1897. évi június hó 22-én. A kerületi kereskedelmi és iparkamara. Helyi, jegyei ós vegyes hirck. Miniszteri elismerés es köszön t A vallás- és közoktatásügyi miniszter Vaszary Kolos, bihomok herczegprimásnak a keszthelyi kath. főgymnásium szegénysorsú tanulóinak segélyezésére tett ötvenezer korona alapítványáért leghálásabb elismerését és köszönetét nyilvánította. Személyi hir. Ur. Jankovich László gróf főispán őméltósága f. hó 1-én dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő kíséretében Csáktornyára érkezett, honnan 2-án és 3-án. Kolbeuschlag Béla főszolgabíró, Tóth István urodalmi tiszttartó és Margitai József kepezdei igazgató társaságában a muraközi hegykerület vidékén levő állami iskolák évzáró vizsgálataira ment. Zalavármegye fiatalságának több lagja által junius 28-án a Festetics iinnepélv alkalmából a Bninssligeti vendéglőben rendezett táncmulatság, katona banda és cigány zenekai közreműködése melleit igén láloga||>tt voll s kitűnően sikerült. Az üimepségiv megjelent vidéki közönség majd ininil részt veit benne, sokan voltak helyből is. Ksle 8-ig sétahangversem volt, mely ulán kezdődött Lint a szabadban á tánc; közben sikerűit tűzijáték mulattatta a közönségei. A mulatság reggeli 3 órakor éri véget. A megyei központi választmánynak legutóbbi ülésén a tapolczai, keszthelyi, z.-szent-gróthi, n.-kanizsai, zala-egerszegi, alsó-lendvai, baksai, letenyei és Csáktornyái választókéiületekről községenkint külön betűrendben összeállított választói ideiglenes névjegyzékek felvétetvén, azok tárgyában a választmány következő határozatot hozta: „Az országgyűlési képviselőválasztóknak jövő 1898. évre összeállított ideiglenes névjegyzékei ellen az 1874. évi XXXIII. t.-cz. 44. §-a értelmében tehető felszólalások,, valamint a felszólalásokra a 45 §. értelmében tehető észrevételek benyújtására f. évi julius hó 5-től 25-ig bezárólag terjedő határidőt tűzte ki, mely határidő alatt a megyebeli választókerületek összes választóinak ideiglenes névjegyzékei Zala-Egerszegen a megyei központi választmány székhelyén a megyei kiadói irodában, ezen kívül az egyes város és község névjegyzéke az illető város, nagyközség és körjegyzőségekben lesznek közszemlére kitéve; mi végből a megyebeli nagyközségek és körjegyzőségekben saját választóinak ideiglenes névjegyzéke jelen végzés kapcsán a község és körjegyzőségeknek járásbeli főszolgabíró urak utján, Nagy-Kanizsa és Zala-Egerszeg választóinak ideiglenes névjegyzéke pedig jelen végzés kapcsán NagyKanizsa és Zala-Egerszeg r. t. városok t. tanácsainak a végett küldetik ki, hogy az ideiglenes névjegyzéket a városban illetőleg nagyközségekben a községházán, kisközségekre nézve pedig a körjegyzőség székhelyén folyó évi julius hó 5-ére közszemlére kitegyék s ellene a központi választmányhoz intézendő és a szükséges okiratokká' felszerelve írásban julius 5-től 15-ig benyújtandó felszólalásokat, valamint ezekre julius 10-től 25-ig bezárólag beadható észrevételeket julius 25-én azonnal az illető járási főszolgabíró urakhoz heküldjék, vagy felszólalás be nem adásáról jelentést tegyenek, azonkívül a névjegyzék pontos átvizsgálásával az esetleg hibásan leírt nevekről helyesbített jegyzéket készítsenek, a hiányzó életkor és jogezimet kitüntessék s a jegyzéket fent kitett határnapig fő,szolgabíró urakhoz heküldjék, járásbeli főszolgabíró urak, ugy Nagy-Kanizsa és Zala-Egerszeg város t. tanácsai pedig azokat lagkésőbb julius hó 31-ig ezen megyei központi választmányhoz mulhatlanul beti rjesztendik vagy azt, hogy felszólamlás be nem adatott, jeleutendik. Kinevezés A m. kir. pénzügyminiszter Spur János zala-egerszegi pénzügyigazgatósági segédtitkárt Bndpapestre pénzügyi titkárrá nevezte ki A sümegvidéki gazdakör válaszlmáhya Sümegben Szűcs Zsigmond elnöklete alall gyűlést tartott, melynek tárgyai közül fölemlítjük az anyaegyesület átiratát, mely szerint az 5 frtos tagdijak ezenlnl közvetlenül az anyaegyesületnél fizeefendök. A választmány megkéri az egyesületet, hogy a folyó évi már főrészt befizetett tagdíjak a kör pénztárában maradhassanak-, mert a költségvetésben bevételként szerepelnek. Mojzer József pénztárnok jelentette, hogy a megrendeli v etőgép megérkezel!; használatra a sümegi tagoknak adta ki a választmány. Végül elnök ismertei le Lob Ignáeznak a Sümeg és Vidékéhen a tárházakról megjeleni czikkét, mely Sümegen gabonaraktárak felállítását jav asolta. A. választmány elhatározta, hogy ha a város vagy magánvállalat ez ügyben lépéseket tesz, a maga részérőlj meleg erkölcsi támogatásban részesiti. Gyászhír. Vettük a közetkező gyászjelentést. „Özv. Nagy Lajosné, szül. forintosházi Forintos Mária mint neje, Anna, Imre, Károly és Sándor mint gyermekei, özv. Uj Károlyné, szül. Nagy Fniilia mint testvérje, ennek gyermekei, valamint a összes rokonság fájdalomtól megtört, szívvel jelentik a szeretett, férj, apa, testver és rokonnak karmacsi és marosi Nagy Lajosnak, Zalavármegye árvaszéki ülnökének, ez évi julius hó 2-án este 3/i 10 orakor a halotti szentségek ájtatos felvétele után életének öl-ik és boldog házasságának 31-ik évében történt gyászos elhunytát A boldogultnak hűlt tetemei ez evi julius hó 4-én d. u. Va 5 órakor fognak a róm. kath. szertartás szerint, a zala-egerszegi sírkertben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat pedig a boldogultnak lelki üdvéért, folyó hó 5-én reggeli 9 órakor fog a helybeli róm. kath. plébánia templomban az Urnák be mutattatni. Zaia-Egerszeg, 1897. évi julius hó 3-án Áldás és béke legjen drága porai felett!" A nagy-kanizsai kisded nevelő egyesület junius 26-án tartotta év i rejldes közgyűlését Vidor Samuné egyesületi elnök elnöklete alatt a tagok csekély érdek'ő.lése mellett, Az elnök üdvözölvén a közgyűlésre megjelent egyesüle i tagokat, Rosenfehl Lajos titkár olvasta fel az egyesület egy évi működését részletesen feltüntető terjedelmes jelentéséi, amelyet a közgyűlés helyesléssel vett tudomásul és Seregély Dezső indítványára az elnöknek, választmánynak s a titkárnak a kisdedvédelem ügyében kifejteti ügybuzgó munkálkodásukért jegyzőkönyvileg felezte ki köszönetét, Ezután az 1896. évi, a számvizsgáló bizottság Utal megvizsgált és helyesnek talált számadást a közgyűlés elfogadta s a pénztárnoknak a felmentvénvt megadta. A közgyűlés utolsó tárgyát a kilépő 11 választmányi lag helyébe uj tagok választása képezte. Vátesz tniáuvi tagoknak megválasztattak: Bogejnrieder Józsefné, JBlumeuschein Vjfaiosné. l-'iscÜ Pálné, gels -i Gutmann Vilmosné, dr. Rotschild Samuné, Plihál Ferencné, Székely Lajosné, dr. Neumann Edéné, Deák Péterné, Farkas Vilma, Szommer Nátháimé. Nyilvános köszönet. Rosenberg Henriette urliölgv őnagysága 8 frtot volt. szives küldeni azzal, hogy ebből 4 frt, mint az általa tett 100 frtos alapítvány kamata, két keresztén) és két izr. polg; leányiskolái oly tanulónak adassék, akik a vallástanból jeles előmenetelt tettek, 4 frtot pedig szorgalmas -és jó viseletű, tanuló megjutalmazására. A budapesti tek. Wodíáner L. udvari könyvkereskedő cég ugyancsak a jó viseletű és szorgalm is növendékek megjutalmazása végett saját kiadványaiból őt darab diszkötésű művet adományozott. E szíves adományokért az intézet nevében hálás köszönetét fejezi ki az igazgató. Angolkisasszonyok Siitnegen. A Sümegen felállítandó zárda ügvében a várostól kiküldött bizottság junius 29-én megállapította a pontokat, melyek alapján Hornig Károly báró megyés püspökkel a tárgyalást megindítani fogja. E pontok szerint a kisdedovodát, az elemi és polgári leányiskolát az angolkisasszonyok vezetésére bizník s a .város a 42000 jl'rtot meghaladó Ramasetler-íéle felső leányiskolái alapítvány kamatainak b-tudásával évi 400) l'rll.al járulna az iskola költségeihez. Az iskola köteles lesz a város gyermekeit felekezeti különbség nélkül kebelébe fogadni. A város lakossága érdeklődéssel várja az ügy fejlődését. Helyettes igazgató Dr. Kuncz Adolf csornai-premontrei prépost Illés Rafael keszthelyi főgymmisiuiui tanárt a tanügy terén szerzett érdemeinek elismeréséül helyettes igazgatónak nevezte ki. Előleges jelentés. A zala-egerszegi »Karácsony!'a egv'let« f. hó 18-án nyári mulatságot rendez a »Baross li;>elben«. A rendezőség mindent elkövet, hogy a közönségnek a mely a jótékony egyesület nemes czéljait mindenkor tömeges látogatásával előmozdítani törekszik, kellemes szórakozást is nyújtson. A változatos programúiból a következő számokat említhetjük fel: kerékpárosok virágcorzója (3 tiszteletdíjjal), vígszínház, pgjmfetti-csata és lánc. A meghívók a jövő héten küldetnek szét. A kik tévedésből meghívót nem kapnának és arra igényi tartanak, szíveskedjenek ez iránt az egylet elnökségéhez fordulni. Igazságügyi kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter Brükler István nagy-kanizsai kir. törvényszéki aljegyzőt a nyitrai törvényszékhez jegyzővé, Domokos Sándor mármaros-szigeti járásbirósági joggyakornokot a zala-egerszegi kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. Ösztöndíj. A sümegi iskolabizottság a Ramassetterféle ösztöndíjat Dórnyev Károly és Éles András érettségit tett ifjaküák Ítélte oda.