Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-12-26 / 52. szám

XVI. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1897. december 26. 52. szán). A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunkel. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Z

a

lamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. HVE egj el enilc m ± :rx cL e vasárna :pA „Zalamegye" tárcája. fiam. Hát aztán minden gyermeknek küld álmát s kákicsot Na, nem épen mindenkinek. Látod azt irta nektek is a levélben, bogy Itt a dió, magyaró Jó gyermekeknek való. Az angyal is csak a jó gyermekeket szereti. Hm! ugy-é édes apa az angyalnak sok ládája van? Egynek csak egy van fiam; de sok angyal van, [minden faluba, minden házhoz más-más angyal küld egy-egy Iád pogácsát s almát? Hát édes apámnak mért nem küldött valamit? Nekem még a mult héten küldött egy cifra pálcát; anyádnak — nézd meg ott a ládában vaá két sült réce. Hát a rákosinak ? Nagyanyádnak egy pápaszemet meg egy kalendáriumot küldött. Milyenek az angyalok édes apám ? Egyik kicsi, a másik nagy, egyik szőke, a másik barna, egyik fiatal, másik vén. Hát nekünk milyen angyal küldötte az almát? Hát fiam, a vén embereknek fiatal angyal küld, s a kis gyermekeknek vén angyal. A tiétek egy öreg pápaszemes angyal, (s a gyermekek jó izüt kacagnak rá egyet). Hát még mikor küld ládát az angyal - kérdi második. Jövendőben megint küld karácsony felé, ha szépen megkéritek. Mit irjak neki, bogy mit küldjön ? Bandinak cukor kell. Gyurkának minden s egy palavesszö. de menj, hívd be anyádat, mert sir a kis Pista. Na mondjon még valamit édes apám az angyalról s egyik a lábamra, másik a nyakamba csipeszkedik összemázolják az ingemet lekvárral az anyjok gyönyörű ségére. Hát —- mondóin — az angyalok olyan jó teremtmények, Mai számunkhoz egész iv melléklet van. csatolva. KARÁCSONY. „Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek" ! A harangok ünnepélyes zúgása, az ájtatos hivők buzgó könyörgése száll ki a templom szent falai közül, s terjed szét a nagy mindenségben, betöltve az embrek szivét áhítattal, szent félelemmel s lelki örömmel. Beköszöntött a várva-várt nagy nap, legendás ünnep, szent karácsony napja! Erre az élet sziupadáu küzdők is leteszik a fegyvert. Nem hangzik a létért való küzdelem szivet lelket ölő zsibaja. Még a beteg is gyötrő fájdalmainak megszűnését véli. Lecsillapul a harag. Á boszut követi a kiengesztelődés. S egy boldogító szent érzés vesz erőt az emberiségen karácsony napján, a kereszténységnek ezen a legszentebb családi ünnepén! Szivünk boldogsága vagy te nagy nap ! Bár komor fellegek hajszolják egymást az égen, s igy nem jelenhetsz meg ragyogó tüz-szekéren, szerteszét lövelve lángsugaraidat, melyek nyomába élet s tenyészet lép! Bár nincs ünnepi diszbe öltözve a természet, mely kihalt, sivár és kopár; nincs egy virág, mely illatával, egy éneklő, mely szivet-lelket gondolkodásba ejtő imájával üdvözölhetne: te azért kedves és szeretett vagy, s Isten hozott vágya vagy szivünknek, bűnös lelkünknek! Jöttödre öröm csillog a szemekben, boldogság sugárzik minden arcról; mert hisz ma született, ki megváltást s vigaszt hozott a nyomorban sinlődő emberiség számára! Egy világ üdvössége áradott szét egykor a betlehemi istállóban született kisded Üdvözítő fekhelyéről !!! S ma visszatér az emberiség szivébe az egyedüli üdvözítő hit világa, a felebaráti szeretet és az erkölcsiség. Soha semmi sem tesz igazabb vallomást a boldogságos Anyától született kis Jézus istensége mellett, mint te, az ünnepek legszentebbike, nagy karácsony! Rang és valláskülömbség nélkül, szegény és gazdag szivében, az igaz hívőnél ugy, mint a megátalkodottnál, gyökeret ver e szent napon az a magasztos gondolat, hogy mindnyájan egy Atyának vagyunk közös gyermekei, az Urban testvérek. S ha angyal. Gyertek elé gyermekek' Kaptok valamit. Sok jót. Mindent. itt van né egy láda! Postái bácsi hozta. Az angyal küldötte. — Hm ! Jaj ! mi van benne ? Kérdik egyszerre mindaI lármán. Hát bontsuk ki ! Meglátjátok. S teli gurul a szoba földje almával, dióval, mogyoróval. Utcu neki! egy perc alatt összeszedik s a legkisebbik négybe" is beleharap. Hohó! több nap, mint kolbász lié! Csak egyszer van egy esztendőben karácsony. Most mindenik csak egy körtét, egy almát, egy diót s öt magyarét kap, meg egy szelet kalácsot, mert ez is van a ládában. Mondj egy verset rá Bandi. - Zsíros kenyér, vakaró — harapj belé, jaj be jó! Épen olyan jó, mint az ordás palacsinta, folytatja Gyurka. Az ez te! Hát ki küldte édes apa? Mondtam már, hogy az angyal. Hát az is tud ordás palacsintát sütni, mint a rákosi nagymama s Anna néni? Kérdi a közbelső. Igen ám, még jobbat is. A kisebbik semmivel sem törődve, pofázza ki\ ül-belől a pogácsát, hogy csak a szeme látszik KÍ a szilvaiztől. I)e a nagyobbik, ki az iskolában már az i betűig haladt, hallgatva néz maga elé, mintha nem értené a dolgot. Do csak megszólal: Hát aztán édes apa hol lakik az angyal? — Az égben a későbbi harcok, ádáz küzdelmek, e szent meggyőződést ki is űzik a sokaság lelkéből, megmarad éltető reményül, hogy lesz még idő, amikor megnyílnak az egek, megrepedeznek a kősziklák, főipattannak a koporsók, s ^kilépnek az ezredéves pihenők, íogy „legyen egy akol és egy pásztor" ! . . . Úgy a gazdagok márvány falai között, valamint a szegények rozzant gunyhójában ott áll egy kis zöld 'a, a melyen az égő gyertyák jelképezik a ma megszületett Világosságot. S ezekről a fenyő ágakról egyformán boldogító melegség árad szét a szemlélők felé. Mert habár a paloták fáinak tüzárja mellett elenyészik is az a pár gyertya pislogás a szegényekkarácsonyfáján,mindegy... ez is, amaz is — egy — és — ugyanazon érzelemmel töltik el a sziveket . . boldogsággal. A harangok ünnepélyes zúgása közepette a hivők ájtatos imája tör fel az égbe az Úr zsámolyához, hol ledőlnek a kiváltságok; hol készen vár a jutalom és büntetés aszerint, a hogy itt e földön sáfárkodtunk . . . Az én könyörgésem is oda irányul, hogy árasszon az Úr boldogságot szegény magyar hazánkra, annak minden egyes hű fiára ! Adjou mindnyájunknak boldog karácsonyi ünnepeket! ! ! Megnyílik az ég, s áldást osztólag tárja ki a? Úr szent kezeit, a mire túlvilági fényesség dereng a világ felett, mely betölti az ünneplők szivét, leikél hittel, reménynyel, szeretettel és boldogsággal. Felhangzik újra az ének, melyet zengtek egykoi az angj'alok a megszületett Üdvözítő magasztalására Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön a/ embernek!! siposs Gézi A névmagyarosítás és a vidék. Tizennyolc éve mult el már annak, hogy a központ névmagyarosító társaság a tömeges névmagyarosítás ter jesztése iránt a mozgalmat a székesfővárosban megindította Idő és körülmények okozták, hogy a névmagyarosí tás kezdetben nem talált viszhangra tágabb körökben a országban és hogy a névmagyarosítás mind ez ideig szór ványos maradt. Az eszme azonban nem halt meg, csak aludt. Jöt az idő hatalmas szele és tova űzte ezt a szendert. Kitüu hazafiak ékesszóló ajkakkal, hirnevas publicisták jele tollúkkal újra föltámasztották az eszmét és semmi kétaéj az iránt, hogy testet fog ölteni, ha nem muló divat, haner tartós törekvés, nem pillanatnyi föllobbanás, hanem álland lelkesedés buzog annak megvalósításán. Ki az, aki ma már kicsinyelné a névmagyarosítást, >ár az első pillanatra csak külső jele a magyarosodásnak ? vi ne tudná, hogy nemcsak a nemesség, hanem a név is tötelez ? Hogy a magyar név folytonos emlékeztető arra, nivel tartozunk hazánknak, nemzetünknek és hogy az i legcélszerűbb és leghatározottabb tiltakozás az ellen, íogy a német velünk ts többnek hirdesse a fajtája számát I Valóban a névmagyarosítás komoly és fontos ügy s íp ezért ne vegye csekélybe senki! A sajtó is tegye meg cötelességét; tartsa ébren és fokozza az érdeklődést; szítsa ángra a parazsat és ne engedje, hogy a közönyösség hamuja ízt elfojtsa! És még egy kötelessége van a sajtónak és ÍZ az, kogy ne pusztán a német nevűeket ösztökéljék neveik negmagyarosítására, hanem a haza többi idegen nevü polgárait is. Mert magyar, akinek neve nem magyar, van nég egy néhány millió az országban. Ez nem jól van így. Ha ez az arány megmarad, úgy i névmagyarosításnak nem lesz nagy látszatja. E mozgalomnak nem szabad csupán a német nyelvüekre szorítkoznia, Iranern ki kell annak terjednie minden nyelvbeli nevüekre ; minden osztályra, a társadalom minden rétegére. Mert az is különös ám, hogy közéletünk kis és nagy emberei — bár nem mondhatni, hogy épen ellene volnának a névmagyarosításnak, sőt némelyek buzdítanak is arra — maguk mégis szörnyen fáznak tőle. Pedig az ember szinte elszörnyűködik, mennyi sok mindenféle az iczky—viczky, meg az ics—vics. A nyilvánosság minden téren csak úgy hemzseg az ilyen nevektől és aki a közélet ugorkatájának csak a legalsó ágára is fölkapott, az már a világért sem változtatná meg nevét; mert hiszen a világ vagy legalább az ország őt az öröklött nevéről ismeri. Pedig más a hirnév, más a vezetéknév. Akinek neve tágabb körökben ismeretes, azt vagy állása vagy érdemei tették ismertté és bizonyos lehet benne, hogy új nevét is szárnyára kapja a hir, ha — megérdemli Máskép volt ez a negyvenes években. Akkor államférfiak és országos képviselők, mint. Zsedényi, Irányi; költők, mint Kerónyi, Petőfi; tudósok, mint Erdi s a Hunfalviak stb. — nem átalották neveiket magyarrá változtatni. Ha ily férfiaknak nem derogált a névváltoztatás, miért tartja azt méltóságán alulinak sok mai törpe nagyság ? De végre is halljuk a régi ellenvetést: a név nem tesz senkit magyarrá. Igaz és mégis nálunk a név kérdés több, sokkal több a puszta külsőség kérdésénél. Csak egy példát akarnak felhozni. A boldogult trónörökös menyegzője alkalmából a főváros küldöttséget menesztett Bécsbe, amelynek élén a szintén megboldogult Ráth főpolgármester és Kamermayer polgármester állottak. A külföldi, aki erről olvasott, azt gondolta magában, hogy ez bizonyosan tévedés, ezek az urak alkalmasint FelsőAusztria fővárosának a deputatióját vezetik, nem p?dig a magyar fővárosét. Különben ez oly théma, amelylyel most bővebben foglalkozni nem akarunk. Csupán konstatálni kívánjuk, hogy a félmagas körökben, leginkább pedig a noblesse de -rz^-OZJ^MB^

MM • •- I gg Ti

i

»i

«ra

ii

wr

^LJmMI«• T*"". hogy meg-meglátogatják az embereket, mikor nagy ünnep van. Kivált Karácsonyban és Ujesztendöben szoktak lejárni a földre az égből. Régen óesztendő éjszakáján jöttek le egy-egy zsák dióval. Nem is angyalnak, hanem »aranycsitkó« nak hivták őket akkor. Ezek olyan pogány angyalok voltak. De mégis angyalok voltak. Mert a mi nagyapáink mind lóháton jártak s szerelték a lovakot s azok fiai, a csikók, vagy csitkók is szerették a kis gazdáikat, a gyermekeket, s újesztendő reggelén mindenféle vásárfiát vittek nekik. — Az igazi angyalok, ezek a keresztény angyalok, később jöttek a földre, egy-egy magas fenyőfán szállottak le az égből, mert a magas hegyeken azok a magas fenyőfák vannak, melyek az égig érnek. Aztán ezek már karácsonyban leszálltak, mert ekkor született a kicsi Jézus s a kis gyermekeknek is Krisztus születésekor akarnak örömet szerezni az angyalok. Azt mondják, hogy ezek az angyalok előbb Németországba szállottak le ilyen karácsony tájékán. Azért ugy is hívják ezeket az angyalokat, hogy »kicsi Jézus,« ' »karácsonyfa« s »kriszkindli« stb. Később aztán Magyarországba is eljöttek karácsony éjszakáján ezek az új angyalok s az arany csitkókat visszakergették Ázsiába, pedig'azok sem voltak roszak szegények. Én jól ismertem őket. Látjátok, nem is olyan rég, mikor én is kis gyermek voltam, mint ti most, Székelyországban ezek az aranycsitkók jártak. Még talán most is van egy kettő közölök. Mert ott'sok görbe völgy és meredek begy van, a hegyeken nagy erdők, az erdőkben sok fa s a fák mögé elbujt egyegy csitkó s az új angyalok nem tudták onnan kikergetni őket. Hogy szerettem én az aranycsitkót! még most is szeretőm, ha visszaemlékszem rá! Az volt ám a nagy ünnep, Gyurka, mikor jött az ararycsitkó. Este már talál-