Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-12-05 / 49. szám

XVI. évfolyant Zala-Egerszeg, Í897. december 5. 49. szán). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. TT rrlr i r lí kik A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk Tissza. III i, mmm es A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj el enils: mn. inden "v a s át :r? m_ a, jpHölgyeink legszebb hivatása. Nagyon gyakran emlegetik azokat a régi időket, amikor még Magyarország téjjel, mézzel folyó meseország volt, amelyben — ha igaz — az emberek úgy szerették egymást, mintha csupa édes testvéreklettek volna. Emlegetik is, hogy ma alig akadunk nyomára annak a dáridós éleinek. Azokat a régi jó időket most már hiába keressük ! Eltűntek azok a sarkantyús csizmával együtt örökre! Emberek, szokások, viszonyok, erkölcsi és vagyoni állapotok megváltoztak. Altalános és jogos a panasz, hogy a vidéken bált, hangversenyt, egyleti és jótékony mulatságot, tombolát és szini előadást, közvacsorát gyakran rendeznek és az újságok tele vannak azoknak a neveivel, akik ezekben részt vesznek. És mégis: nincs társadalmi életünk! Ami van, az csak beteges láz! Rohanunk a saját veszedelmünkbe vakon, mint az esti lepke a gyertya lángba! Feledni akarjuk gondjainkat; reméljük, hogy elviselhetőbbé lesz egyik válluukon az élet terhe, ha a másikra is rakunk valami czipelni valót. A középosztály, amely a tulajdonképeni társa dalmat van hivatva képviselni, elzárkózik, magának él, a saját belső bajaival bíbelődik. Akik pedig ott rajzanak a felszínen: azoknak egy része csillogásra vágyik, a másik része meg viszont csak azért veti fel fejét a habok felett, hogy a lábai már a hínárban vergődnek a habok alatt. A társadalmi élet legerősebb kapcsa: az összetartás. Ennek sok feltétele van. Úgy mint: egyenlő vagy legalább arányos műveltség, kölcsönös rokonszenv és egyéni függetlenség. Első feltétele mindazon által az összetartásnak mégis az, hogy ne járjon áldozattal! Ezt pedig napjainkban kikerülni nem leltei s ez épen a legfőbb baj! Nálunk ugyanis minden társadalmi mozgalom pénzbe kerül. Első az aláirási-ív, azután jő a varrónő, a ruhakereskedő, a czipész s a különféle szállítók egész sora következik. Mert a társadalmat érintő mozgató és előmozdító kérdések pénzgyüjtés vagy bál rendezése nélkül szóba sem kerülnek. Mire azután a mulatság napja gyönyörűen leA „Zalamegye" tárcája. Utazás egy elseje körül. Ha felkeresnők most Farkas Dezsőt a Kőfaragó-utcai hónapos szobájában, nagy és szokatlan munkában találnók. Fűt, tömi a kályhát. A lobogó fénv a kis szobát barátságos mosolylval árasztja el. Maga Farkas is elégülten igazgatja asztalán a rum, cukor, stb. közt a teljes működésben levő teaforral ót. Bármelyik kalendárium-csináló megszégyenülve vallaná be, hogy Farkas sugárzó arca, s körülte a hirtelen jólét pazar jelei hitelesebb bizonyítéka az elsejének, mint a naptár. A nyitott kályha vörös tüze ép oda vetődik a falra, hol a szoba legtöbb disze, egy kép lóg, melynek keretéből egy szénnel íajzolt alak készül kiugrani; ajkain mefisztói guny, mintha mondaná: „Ismerem már ezt a jólétet, a lótusz virága ehezképest örökélet." Ez a gúnyolódás a legrutabb hálátlanság a fentisztelt alak részéről saját megalkotója, Farkas iránt, ki enkezével és fantaziájával készítette a műizlés ellen folytatott hosszú, de sikeres harc után. De csend ! Az ajtóban kulcs fordul, s Dinnyés Dani, Farkasnak szobatársa, ront be a szobába. Majdnem mégegyszer akkora, mint a kicsi Farkas, pedig határozottan fiatalabb. — Szervusz C nege Balambér! — ront neki Farkasnak s megrázza vállalnál fogva, hogy az szólni is alig tud. — Urak vagyunk, Balambér, olyan urak, milveneket még nem hordott hátán a föld, ez a vak csillag ! Ezzel eleresztette Farkast s egy marok linóm szivart áldozik: következik a kiábrándulás! A papa sok sört ivott; a mamának elrontotta a gyomrát a sok édesség; a kisasszonyok pedig halálosan rongyosra táncolták ötven forintos ruháikat és hetekre, sőt néha hónapokra visszavonulnak; mert a sok kiadást nem Ez a betegség! Nem tudunk többé azzal megelégedni, amink van. Magunkra aggatjuk a pávatollaikat s ugy megyünk fel a hiúság vásárjára. S ez a lázas versenyzés megöl minden egyetértést ! A társas összejövetelek mintha álarcos-estéjek volnának, amelyeken senki sem köteles megismerni a másikat, ha nem akarja. Volnánk csak eszesebbek, a gyarlóságok iránt kevésbbé elfogultak és szivben-lélekben műveltebbek; tudnók mérlegelni anyagi viszonyainkat, társadalmi helyzetünket s ne utánoznók a főváros pénzarisztokratáit : úgy bizonyára nem kellene a régi jó idők után sóhajtoznunk. Száműznünk kellene a költséges szórakozásokat s ezek helyett az egyszerű, házias mulatságokat kellene meghonosítanunk társaséletünkben, ahol nem az üres csillogásra, hanem a valódi, szívélyes érintkezésre, ártatlan, kedélyes szórakozásra van fektetve a jfősúly. Ebben az esetben a társas összejövetelek a lélek balzsamává válnának. Mert tudjuk, hogy a legtöbb család nehéz munkával keresi kenyerét s a társadadalom tőlük pénzáldozatokat nem kívánhat. Igy a társas együttélés örömei nem időtöltésül, hanem üdülésül szolgálnának. Sokat kellene foglalkozni azoknak a módoknak a feltárásával, amelyek által társadalmi életünk uj lendületet nyerne. I)e még ezekkel az általános dogmákkal sem gyógyítható a társadalom sebe! Legjobb, ha minden egyes vidéken maga a helyi társadalom lesz saját bajának az orvosává. Társas életünknek ujja alakításában hölgyeinkre vár a legszebb szerep.. Ok vannak hivatva annak a magasztos feladatnak a megoldására, hogy a hiuságuak ebből a zsibvásárából egészséges társas életet teremtsenek. Nem kell egyéb hozzá, mint egy kis önmegtadobva az asztalra, széket búzott maga alá. Aztán félretolta a teakészüléket és komoly arccal fordult Farkashoz. — Balambér — igy hivta mindig, urak vagyunk! — Ezt már hallottam ; — lihegte Farkas, ki még most sem tudta kipihenni az előbbeni szívélyes üdvözlést. — Te, Balambér, tedd ki az asztali a a pénzedet, de mind! No csak tedd ki! Farkas kirakta mind. — Ez a fizetésem, ez a lakbérem. — Száznegyven forint 63 krajcár. Ez szép. Miért nem lettem én is hivatalnok ! Egy ügyvédbojtár a sorsnak ezt a kiváló kegyét, a lakbért, nem ismeri. De mindegy már, térjünk a tárgyra. Kiteszem én is a pénzemet. Száztíz forint 20 krajcár. Ne kérdezd, honnan vettem, tudhatod, hogy az ügy véd bojtárok pénz-forrasai kiszámíthatatlanok — Van itt tehát kétszázötven forint. Ennyi pénzünk még sohe volt ! Tudod, pajtás, a gyámom, mikor Pestre eresztett, az

f mondta, akár milyen sorsod lesz, pazarló ne légy. Körülbelül ezt prédikálta Bochkor tanár is az egyetemen, mikor azt mondta, hogy minden okszerű gazdálkodásunk alapja a számvetes. Eddig ezek az arany mondások reám nézve csak frázisok voltak; most itt az idő, hogy fontolóra vegyük ; oszszuk be tehát ugy, hogv jusson is, meg maradjon is mindenre ebben a hónapban . — Azt okosan teszszük. — Tehát lakás, koszt, fűtés, mosás, seb. 70 frt. Azt hiszem, ennyi elég. De hát. a mint láthatod. — s itt egy tekintetet vített végig magán Dinryés — eít az öhö/etet is ki kell íne cserélni, meg talán a tiedet is. — A/, is igaz. — No, az megint 70 forint. Igy marad még száztiz forint, 83 krajcár; ezzel a pénzzel mi leszünk a legnagyobb urak ebben a hónapban az egész Kőfaragó utcában. gadás e'>s a helyzetnek józan felismerése. I)e ki vállalkoznék hölgyeink közül a kezdeményező szerepre ? Váljon akadna-e olyan, aki e szép hivatást felismerve, annak magaslatára birna felemelkedni ? Es ha szellemileg képes lenne erre a magaslatra emelkedni, rendelkezik-e elég tekintélylyel, erkölcsi súlylyal? Bir-e elég lelki erővel, energiával szembe szállani a tömeg kicsinyes felfogásával, előítéleteivel ? Erős kérdések ezek. Ezeken törik meg nem egyszer a legjobb akarat! I)e amit egyesek meg nem tehetnek, megtehetik azt egyesült erővel! A nőegyletek vannak hivatva ezen a téren a kezdeményezést kezükbe venni; mert hivatásszerüleg különben is társadalmi téren mozognak. Egy, céltudatosan működő nőegylet mindig hivatva érezheti magát a társas életben arra, hogy a közszellemnek irányt adjon. A tér készen áll a működésre, csak el kell foglalni! • Egészséges társaséletet teremteni a szétzilált helyett: ez hölgyeinknek legszebb hivatása! Az ánizsora ellen. (A. É.) Napról-napra olvassuk azokat a sokszor igazán elrettentő híreket, melyek az ország szegényebb lakóinak helyzetét s az áruval és terményekkel űzött uzsorának pusztításait leírják. Alig lehet kétség az iránt, hogy a baj egyes vidékeken, például Beregben és Máramarosban jóformán minden képzeletet fölülmúl; de éppen ezért itt az ideje végül, hogy valamit tegyünk. Dicséret illeti tíereg főispánját, aki rábírta a kormányt arra, hogy az uzsorások ellen a hivatalból való eljárást inditsa meg. Beregben az uzsorások egy része, mihelyt hallott arról, hogy a hivatalból való eljárás küszöbön áll, azaz ellenük az adós feljelentése nélkül is megindítják a bűnvádi keresetet, nyakra főre sietett kiegyezni adósával. Ez fog történni máshol is, de ezzel a baj orvosolva ínég mindig nem lesz addig, mig nem teremtünk olyan viszonyokat, melyek közt az uzsora önmagától elpusztul és kivesz. A törvényszék büntetheti és büntesse is a nép piócáit, de nincsen olyan kir. törvényszék, a mely az ezernyi paragrafus közt találna olyat, a mivel meggátolhatná azt, hogy a paraszt, a kinek nincs pénze, ne az uzsorástól vegyen, ha máshol nem kap. Még kevésbbé tud a kir. ügyész segíteni azon, hogy egészséges verseny Márnában a falusi szatócs az ő rossz és drága áruival, a — Te a Kőfaragó-utca igen kicsiny, — szólt közbe Farkas, s mivel már rotyogni kezdett a viz a forralóban, sietve kereste elő a teát. — Hát aztán mit akarsz ezzel a lábvizzel, Balambér? Hahaha! Elsején -- tea vacsora ! Te igazán nem adsz semmit társadalmi állásodra. Nézd, kérlek, ebből a pénzből kiszakítunk öt forintot s csapunk egy fölséges vacsorát. Te, ma a „Makkhetes" ben töltött káposzta van véres hurkával ! — Pompás! De hát mi lesz akkor azzal a teával ? — kérdó sajnálkozva Farkas. — Majd megiszsza a balett. — Igy hivta Dinnyés a szobaasszonyát, meg a lányát, mert ha együtt mentek, valóságos táncolás volt a járásuk, lévén az egyik a bal-, a másik meg a jobb lábára döcögő. A két cimbora tehát télikabátot húzott, s miután a teát felajánlották a szobaasszonynak, elindultak a „Makkhetesbe" a nagy estéhez szabott önérzettel. A vacsora reményen felül sikerült. A töltött káposzta csak bevezetéssé törpült azok előtt, mik még kannibáli módon felemésztődtek. A tinóm bor is jócskán fogyott, igy aztán elégülten, de emelkedett hangulatban hagyták eí a „Makkhetes"-t ugy féltíz felé. — Ugy-e, nagyszerű volt ? — Valóban, én egészen meg vagyok elégedve, — fele te Farkas. — Most téltiz, még kapuzárás előtt hazaérünk. ., Elindultak tehát hazafelé; de mikor a Madrid kávéház előtt mentek volna, Dinnyés megállítja Farkast. — Balambér, urak vagyunk-e, vagy nem? — Persze, hogy azok. , , — No hát uri gyomor vacsora után fekete kavet akar. Gyerünk be. Bementek. Mai szárruinkhoz fél iv naellélclet van csatolva