Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

XVI. éVfolyanj Zala-Egerszeg, Í897. i)oVeii}ber Í4. 46. szánj. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szára ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj £9 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj el enils: irx inden vasárna jd. fícmzcii társadalom. Napjainkban mind sűrűbben hangoztatják, hogy a modern eszmék, amelyek a művelt nyugat társadalmát irányítják, már a mi fejlődő társadalmunkat ís áthatották, amely ily módon a nyugati társadalmak nívójára emelkedett Az összeolvadási processzus csakugyan megkezdőd itt, azonban a különféle elemek, a különféle vallási, faji, nyelvi- és osztály-nézetek még nem forrottak öss?e egy széttörhetetlen egészszé. Az elemekből még nem alakult meg az új vegyület: a magyar nemzeti társadalom. Ha figyelmesen analizáljuk a külföldi társadalmakat, azt találjuk, hogy két tő, egymással némileg ellentétes jelszó, viszi azokban a vezér szerepet. Ez a két jelszó: a democratismus és a nemzetiségi eszme. E kettő tagadhatatlanul némileg ellentétes eszme, de egymást azért nem zárja ki. A demokracia ugyanis minden embert egyenlőnek ismer. Faj, vallás, nyelv és vagyon níla mellékes, fő maga az ember. Legfellebb a tehetségek szempontjából ismer tényleges különbségeket ; azonban még ezen a téren is tiltakozik esetleges osztályok alakulása ellen. A democratizmus jelszava bejárja az egész világot. Igazi kozmopolita eszme. Addig terjed, ameddig csak emberek laknak. A nemzeti eszme, századunknak ez a szülötte, ellenben korlátokat rak az ember és ember közé a faj és nyelv szempontjából. Csak addig terjed el, ahol egy nyelvű emberek laknak. Különbséget tesz francia és angol, magyar és német közt; azonban e különbségek megszüntetésére törekszik minden áron az ország határain belül s a népesség egynyelvűvé tétele minden eszközzel folyamatban van. Vannak ugyan más eszmék is, amelyek a miTvelt társadalmak nagy részét élénken foglalkoztatják. Kivált a hanyatló század végén keletkeztek jelszavak, amelyek különös erővel ragadják magukkal az embereket. Ezek azonban legfelebb a huszadik században fognak élni, míg most csak fejlődnek, de a democratizmus és nacionalizmus azok az eszmék, amelyek a tizenkilencedik század történetét irányították és annál is inkább ezekkel kell most foglalkoznunk ; mert mi még nem valósítottuk meg ezeket sem. Addig pedig nem foglalkozhatunk az újabb - eszmeáramlattal. A „Zalamegye" tárcája. A kis „Roszka". — A Zalamegye eredeti tárcája. — Idegeket zsibbasztó, fulasztó melegségü nyári este volt. A hatalmas levegő oszlop mozdulatlanul feküdt a város fölött. Egyetlen falevélke sem mozdult. Ez az iszonyú mozdulatlanság — ami rendesen vihart szokott jelezni — szinte fojtogatta az embert. Mindenki sietett valami üdülőhelyet keresni. Az izzó falakkal zárt utcákon kiállhatatlanná vált a hőség. — Vihar lesz! — mondogatták a járókelők s a hőség elől menekülők. És nagyokat fújtak, hogy valamiképen megmozdítsák a lomhán, mozdulatlanul heverő légoszlopot. Nem tudnám megmondani, hogy ezen az estén mi vitt engem éppen a kórház előtti befásított térre. Gyermekkorom óta bizonyos borzongást érzek a kórházak iránt. Nem az undor, hanem a szánalom borzongását. A szó szoros éltelmében megráz, lesújt, összetör, ha szenvedő embert látok. A saját kínomat, szenvedésemet el tudom tűrni néma megadással, de másé fölzaklatja lelkemet és bizonyos mértékben lázadóvá tesz az ellen a titkos hatalom ellen, mely igen sokszor megmagyarázhatatlan, megfejthetetlen, de mindig bölcseséggel intézi a válágegyetein sorsát. Azért kerülöm a kórházakat, hol annyi szenvedő ember ragaszkodik a beláthatatlan bölcseségü hatalomhoz a remény aranyszálaival. Bizonnyal engem is ez a titkos hatalom küldött, vitt ellenállhatatlan erővel azon az estén éppen a kórház előtti térre. Egy padkára ültem és néztem a hatalmas épiiletCsak egy pillantást vessünk még a két vezéreszmére s kérdezzük, váljon célszerűek voltak-e ezek a társadalom boldogulását előmozdítani ? A demokratizmus szétpattantotta a középkor bilincseit, amelyek az újkori társadalmi műveltségnek már szűkek voltak ... A folytou művelődő és öntudatra jutott alsó osztályok felszabadításával megsokszorozta a munkás kezek számát s az emberi jóléthez szükséges dolgokat megsokasította. Sőt — elvben - - határtalan nagygyá tette az emberi összeműdödés lehetőségét, amennyiben azt minden emberre kiterjesztette. De a democratizmus diadalra jutása és elterjedése idejében még nem volt az emberi műveltség oly magas fokon, hogy az emberi összeműködés ezeket az óriási kereteket tényleg kitölthette volna. Határok kellettek s ezeket állította lel a nemzeti eszme, az összeműködést egy faiu, egy nyelvű emberek csoportjára szorítva. Igy egészíti ki egymást e két ellentétes eszme. Ez bizonyítja épen szükséges és hasznos voltukat. A demokratizmus új erőforrásokat teremtett, a nacionalizmus kereteket alkotott, melyekben azok tényleg működni tudnak. És most nézzük, hogy ez a két eszme, mely tagadhatatlanul vezette és sok tekintetben és sok ideig egyedül vezette a boldogulás felé az európai társadalmat, mennyire hatotta át az új Magyarország zsenge társadalmát? „Milyen demokraták vagyunk mi?" — tette Jókai koszoi us irónk [egyik legkitűnőbb tárcájának címévé, amelyben maró gunynyal ostorozza Magyarországnak azt a sarkalatos hibáját, hogy mindenütt a különbségeket keresi. Nálunk igazán nemcsak a művelség szerint szakadozik meg a társadalom, hanem rang, születés, vagyon szerint. Keressük a különbségeket a tudomány, irodalom és művészet terén, keressük jóformán a társas együttlét minden vonatkozásában. Nálunk a legtisztességesebb, legműveltebb kereskedő — „csak kereskedő ;" a legkifogástalanabb iparos „csak iparos." A különböző rangban levő tisztviselők lenézik egymást, dacára hogy egy és ugyanazon eszmének, egy és ugyanazon célnak állnak szolgálatában. A leghomogenabb elleniek közé is hierarchikus fokozatokat illesztünk mesterséges eszközökkel. E óriást, melynek toronyórája bús kongással verte a negyedeket. A befásított árnyas udvaron egy-egy apáca surrant tova zajtalanul, mint a valódi könyörület angyala. A széles, hófehér főkötő alól nem látszott ki más, csak az arc alsó részének szinte áttetsző fehérsége és a halványpiros ajkak. Nem néztek se jobbra, se balra; sietve mentek az oldalépületek egyikébe, másikába valamelyik ragályos beteghez, akiket elkülönített pavillanokba helyezett el az orvosi óvatosság, hogy meg ne fertőztessék a többi beteg levegőjét. Es ezek a földi szentek, ezek az emberi szavakkal eléggé nem áldható angyali lelkek a félelemnek, a borzalomnak egyetlen árnya nélkül siettek közéjük a fertőzött légkörbe, talán a biztos halálba! Valami kimondhatatlan szent áhítat szállta meg lelkemet. Szerettem volna hozzájok rohanni, leborulni előttük óe csókokkal halmozni el ruhájok szegélyét. Ereztem, hogy milyen elényésző parányok, még azok sem: semmik vagyunk ezekhöz képest mi, akik csak prédikáljuk a jótékonyságot, az irgalmat, a könyörületet, az önfeláldozást ; de az irgalmasság gyakorlására legtöbb esetben legfölebb az erszényünket, filléreinket küldjük el; ezekhöz az angyalokhoz képest, akik a mindent áldozó lelkek fönséges némaságával egész szivöket, egész lényöket, életöket teszik a könyörület oltárára. Ez a gondolat egy csendes ima balzsamával simult lelkemre. És önkéntelenül imára is kulcsoltam kezemet. Áhítatomból ütemes lépések zaja riasztott föl. Visszatekintettem Négy munkás-ember közeledett felém, vállukon emelve a halottszállító kosarat. Utánuk egy rendőr jött Fölálltam és kissé visszahúzódtam, mig az emberek elhaladtak mellettem. Azután az utánuk haladó rendőrhöz csatlakoztam. tekintetben nagyon messze vagyunk a külföldtől. Nem is mernünk Amerika, Anglia, vagy német szomszédaink példájára hivatkozni, ütt vannak a mieinknél kisebb nemzetek, a skandináv testvérnemzetek népei! Menynyire átértették ők ennek a jelszónak a fontosságát a fontosságát és mennyivel inkább megvalósították, mint mi ! Nem, demokraták nem vagyunk s tán még kevésbbé szolgáljuk a nemzeti eszmét, bár néha mellűnket verve, mondjuk, hogy soviniszta magyarok vagyunk. Valóban nem vagyunk soviniszták, sőt nemis tudjuk igazán, mi a sovinizmus. Nézetünk szerint a sovinizmus, mint a nemzeti eszme túlhajtása, nem is lehet helyes ; annál kevésbbé, mert mint minden, úgy a nemzeti eszme sem örök érvényű. Nem is emellett törünk lándzsát, hanem az ellen a szinte bűnös könnyelműség ellen szólunk, melylyel nyelvünk és önmagunk irányában vagyunk ma, amikor a nemzeti eszme talán zenitjén tündököl. A nemzetiségi eszme nem egyedül és kizárólag ez egynyelvűség eszméje. Ez fejezi ki a nemzet egész törekvéseit, vágyait, reményeit! Az arra vezető eszközökben lehet eltérés, de maguk a törekvések, vágyak, remények egyek és azonosak. De mi előbb tartozunk valamely fajhoz, felekezethez, előbb valamely gazdasági érdekcsoporthoz és sok más egyébhez és csak azután vagyunk a magyar nemzet tagjai, a magyar állam polgárai. Az eszmék fejlődésének a története igazolja, hogy voltak idők, mikor más eszmék (vallás, születés stb.) voltak főbenjáró fontosságúak. De a társadalmi analízis azt is igazolja, hogy ma az iménti értelemben vett nemzetiségi eszme viszi a vezérszerepet és ennek zászlaja alá kell nekünk is sorakoznunk ! Ismét a kis skandináv népekre mutatunk! Tanuljuk meg ezektől, mit tesz az : a nemzeti eszmét mindenek fölé helyezni! Vannak ott is kisebb jelszavak, amelyek a népesség egy-egy részét vonják magukhoz ; melyek gyakran ellentétesek és viszályokat idéznek elő, de mikor nagy nemzeti és állami érdekekről van szó, mikor a külföld felé, vagy ellen kell fordulni: úgy az a dán első sorban dán, a norvég norvég, a svéd mindenek felett svéd, mindenik társadalom, mint egységes fallanx jelentkezik. És ilyenek mi nem vagyunk. — Kit visznek ? — kérdém tőle. — Egy öngyilkos nőt. — Honnan ? — A „Koronából". — Idegen ? — Igen. — Fiatal? •— Huszonöt ét körüli lehet. — Meghalt már? — Nem, de sokáig nem viszi. Ekkor már felülkerekedett bennem az újságíró. Tovább kérdezősködtem. — Ki fogják hallgatni ? — Igen, a kapitány úr mindjárt ide érkezik. — Nem tudja: miért lett öngyilkos ? — Semmiféle levelet nem találtunk a szobában. — Miféle nő lehet? — Finomabb fajta. — Szép? — Nagyon szép. Halálos vétek érette A rendőr katonásan köszönt és elsietett az emberek után, akiktől beszélgetés közben kissé elmaradt. Gondolatokban mélyedve néztem a szomorú menet után, mig a kórház nagy portáján át el nem tünt szemem elől. Ki lehet ez a szegény fiatal teremtés, aki — amint a rendőr az ő egyszerű módjával kifejezte — a finomabb fajtu nők közöl való? Mi vihette öngyilkosságra? csak egy sor irást sem hagyott hátra. Az életnek megint minő regénye végződött tragikus pisztolydurranással ? . . . Valaki vállamat érintette. Megrezzentem ; visszafordultam. A rendőrkapitány nyújtotta felém kezét. Még egy Mai számuidílioz fél iv melléltlet van csatolva