Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-28 / 13. szám

XVI. évfolyam. Í3. szán]. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, HÉÉ í A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza, A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi karaara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. UVL egj el e n i fc mo_ inden "v- asárnap. Á kozvádlól. Abban az időben, mikor az Írástudók és farizeusok játszották - tagadhatatlanul elég ügyesen a maguk szerepét : az emberiség nagy része még nem állott az erkölcsi öntudatnak olyan fokán, hogy magából, a társadalom lelkéből, bontakozhatott volna ki és váíhatott^volua általános érvényességűvé valamely magasabb erkölcsi világnézlet és uralkodásra hivatott törvény. Az erkölcsi törvényeket egy-egy osztály szabta ki és a tömegek vakon alávetették magukat azoknak. Szerencse volt az, ha ez a — rendesen magasabb ismereti színvonalon álló — társadalmi osztály egyúttal az erkölcsi felfogásnak és gondolkozásnak is olyan magas színvonalára emelkedett, hogy az erkölcsi rendet mindig magasabb, általánosabb érdekek szempontjából és nem az osztályérdekek előnyére szabta meg és tette általánosan kötelező erejűvé. Ámde a mult idők története azt bizonyítja, hogy az erények és bűnök megállapításánál nem mindig a magasabb szempontok, uem mindig az örökszép, örök-igaz és örök-jó érvényesültek. Másként meg nem történhetett volna az, hogy a magasabb erkölcsi színvonalra jutott kor szelleme az egykor bűnnek minősített dolgokat igazolhatta volna, a jogok piedesztáljára emelhette volna, vagy utalva lett volna az egykor erényül tekintett dolgoknak devalvációjára. Pedig mind ez megtörtént. Megtörtént azért, mert minden kornak megvoltak a maga Írástudói és farizeusai, akik ügyes szemforgatással tudtak járni az általuk teremtett és hirdetett erkölcsök talárjában és bámulatos eredményűvel suggerálták a maguk által nem hitt, de vallott erkölcsi elveket milliók lelkének. Abban az időben az ilyen egyének, kik mindenkor SZÍVÓS kitartással és egyetértéssel tudták a maguk érdekei szolgálatába hajtani a tömegeket, — arról voltak nevezetesek, hogy ők szerepeltek az emberi erkölcsök, az általános erkölcsi világrend közvádlói gyanánt. És ha itt ott a fejlődésnek, a haladás féltartóztathatlan erejének egy-egy mozzanatával állottak A „Zalamegye" tárcája. Styx Jaijkó. Irta: Pogonyi ISTátixciox-Sohasem volt ugyan herceg Árkádiában; nem is sinlődött Plútónak sötét birodalmában, hanem azért mégis tetőtől talpig érdekes gyerek volt a mi Styx Jankónk. Túl a nagy Krivánon, a zólyomi határon látta meg először az Isten fénylő napját. Az égbetörő sziklák máizsenge gyermek korában felkeltették benne a vágyat a magasabb régiókba hatolni. Mikor olyan nyolcz tiz esztendős suhanc volt, már akkor megmászta a legmagasabb fenyüfát; nem volt előtte meredek szikla, amelyre fel ne hatolt volna, ha megsejtette, hogy ott szert lehet tenni a kőszáli sas tojására Az igaz, hogy egynek meg is adta az árát, mert a kőszáli sas rajta érte a tolvajláson és majd kitépte az üstökét a szegény Jánonak, aki addig védelmezte magát, mig elvesztette lába alól a talajt és lezuhant a mélységbe. Más becsületes ember a nyakát törte volna ki a nagy zuhanásra, ő azonban szerencsésen megmenekült a két elsőfoga árán. Azok is csak félig törtek el. Büszkén is viselte eme hősies csatájának emlékét egészen addig, mig nem volt módjában uj fogakat tétetni. Nagyratörő vágya ez által nem hogy csökkent, hanem még inkább nagyobb mérvet öltött, azzal a különbséggel, hogy később nem a sziklán és fenyűfán, hanem a polgári élet lajtorjáján törekedett fel a magasba. Eleintén pap akart lenni, mert 'soha életében nem látott nagyobb urat a papjánál. Be is került a nagyszombati szemináriumba. Mire azonban letette a matúrát, kitelt neki is a papsága. Rétilaput kötöttek a talpa alá. mert látták róla, hogy nem papnak való. szemben, csodálatos módon elhitették az ébredezni kezdő milliókkal, hogy mindaz bűn. Ellenben az ő erkölcsi világrendjükben vau az igaz ösvény az emberiség boldogsága felé; az a haladás természetes utja. A fejlődés visszafejthatatlan ereje azonban mégis érvényesült. Minél későbben, annál erősebb rázkódásokkal. A fejlemények legtöbb esetben igazolták, hogy az emberiség erkölcs-szabályozóinak világa hamis alapokon és nem az örök igazság alapján állott ; mert összeomlott mihamarabb ; elsöpörte a valódi erkölcsi fejlődés ereje. Az események logikus kibontakozása igazolta, hogy a nagy emberi társadalom erkölcsi világát részleges érdekek, egy-egy osztály előnyére és uralkodásának célzatával fölépíteni nem lehet. A későbbi kor szelleme az emberi társadalom szemforgató Írástudóit és farizeusait, az erkölcsök hatalmas közvádlóit, állította igen gyakran a vádlottak helyére és tisztultabb Ítéletével a vádoltak javára döntött. Mert nagy Berzsenyinknek az a hatalmas mondása, hogy: „minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs", —- nem csupán az országokra, hanem az egész emberiség erkölcsi világára is szól. Igen is! Tiszta erkölcsökön kell nyugodni a nagy társadalom rendjének is ! De vájjon mi adja meg az erkölcsök tisztasági; ? Talán az. ha azokat saját szempont jaink vagy az emberiség egy-egy különcéin és törekvésű töredékének szempontjai szerint akarjuk megállapítani, vagy szabályozni ? Épenséggel ne m. Az erkölcs tisztaságát az abszolút kialakulás, a minden érdek-nélküli létalap : az igaz. jó és szép eszméinek ereje adja meg. Mindamaz erkölcsi rend, mely nem ilyen tiszta erkölcsökön nyugszik, hamis és elenyésző. Hiába akarják megvédelmezni minden időben a társadalom írástudói és farizeusai. Hiába lépnek föl kérlelhetetlen közvádlókul azokkal szemben, a kik az ő hamis erkölcsi alapjokat elitélik, el nem fogadják : hatalmas rendelkezése a mindenek fölött élő isteni szellemnek, hogy csak az örök igazságokon, az örök eszméken nyugvó Nagyratörő szelleme ekkor Debreczenbe hozta jogásznak. Itt azután kimutatta, hogy igazán nagy dolgokra született és hogy tud auktoritást tartani Mikor belépett hozzánk hosszú szalon kabátjában, s imára fésült hajjal és bemutatta magát, hogy: — Kérem alássan, én Borvoszka János úi vagyok, azonnal imponálni kezdett mindnyájunknak. Hát még mikor elővette nagy vörös zsebkendőjét és megtörülte véle örökké mosolygó széles ábrázatját, amelyen egy vaskos vörös orr és egy pár szál bánatosan lelóggó bajusz ékeskedett, mily óriási lett a tekintélye köztünk V! Rögtön elhatároztuk, hogy ezt az embert megfogjuk becsülni, mert egész esztendőben ez fog nekünk mulatságul szolgálni. Hiszen ő egy valóságos — Styx Jankó! Ezt a nevet le nem mosta azóta róla semmiféle zápor. Pedig hát mennyiféle átalakuláson ment át egypár hónap alatt is. Eleintén mód felett szegény volt. Pálya futását a népkonyhán kezdette és úgy látszott, 'nogv nincs egyéb vágya, mint hogy mindenki úrnak címezze. Ném sokára azonban kezdett a szeme kinyílni. Egy fél év alatt már ismerte egész Debreczen. Ismeretségeit a kisebb cíviseknél kezdette, később azonban állandó látogatója lett a legelőkelőbb házaknak is. Szeretni ugyan nem szerették sehol, de megtűrték, mert rendkívül alázatos volt és mindenki szabadon gyakorolhatta rajta elménekedő tudományát. Úgy úgy csak vicceljenek uraim, engem ugyan ki nem hoznak a flegmámból soha, szokta volt mondani, ha valahol nagyon ráutaztak. Ez az ember még karriért csinál, mondotta egy alkalommal Gyuri bátyám, aki világéletében nagy tilozofus volt. Es úgy is történt. Ezelőtt öt-hat évvel (Styx Jankó ekkor már ügyvéd •volt) az egész város bizonyos pikáns dolgokról suttogott, erkölcsi alkotásoknak, intézményeknek biztositható halhatatlanság. A mi korunkban is bőségesen vannak Írástudók és farizeusok, a kik az erkölcsi rendet, a korszellem erkölcsi tartalmát a saját céljaik szerint akarnák szabályozni és es

$tjeg átalakítani. Mit hallunk ezektől ? Újságcikkekben, szónoklatokban, magánbeszélgetésekben fáradhatatlanul ostorrozzák a világ, az emberiségborzasztó erkölcsi hanyatlását. Sóhajtozzák vissza a műit idők tisztább erkölcseit, átkot szórnak mindama dolgokra, amik berniünket a felfogások, az általános világnézlet, az öntudatosság gyermekkorából kiemeltek; mert az ő vallott (de bizonyára önmaguk által sem hitt) véleményük szerint azok tették az emberiség millióit elégedetlenné, tehát boldogtalanná is. íme: a rettenetes közvádlók, a kiknek bizonyosan az fáj legjobban, hogy az emberiség nagy része az erkölcsi öntudatnak immár magasabb, tisztultabb színvonalára emelkedett, hogy nekik már nem lehet (mint ennek előtte) a saját érdekeik szempontjából suggestiot produkálni; nem lehet erényeket és bűnöket inaugurálni; mert a társadalomnak megvan a maga önálló erkölcsi felfogása, ítélete, mely hatalmas erővel nyilatkozik meg milliók közvéleményében. Most is megvannak az erények és bűnök (mint minden korban), u- a nagy társadalom az ő tisztultabb magasából, világosabb látóköréből határozottabban fölismeri, tudja, ; iegitéli, hogy mik azok, miket az általános emberi érdekek szempontjából igazi erényekül és mik azok, amiket bünökül lehet és kell tekintenie. És hiába állanak ki a fórumra az ily alapon kifejlődött és uralkodóvá lett erkölcsi szellem ellen az elégedetlen közvádlók, bármilyen hatalmas dialektikával ostorozzák is a minden irányban kibontakozó felvilágosultságot : azt nein lesznek képesek rásütni erre a korra, hogy ez rosszabb, mint az volt, mely egy-egy osztály erkölcsi pressiójának adott teret és nem bírt a maihoz hasonló tömeges erővel érvényt szereszni az általánosabb emberi rendeltetésnek, a magasabb érdekek kibontakozásának az erkölcsi világrendben. amely a szép és gazdai' Hoffer René és Erdélyi Géza huszárhadnagy közt történt. Úgy esett meg .ui:» a dolog, hogy a fess hadnagy megszöktette a szép leá; ykát és pár napot együtt töltöttek a szép Budapesten. Ki tudja, hova fejlődött volna e kalandosan megindult regény, hogy ha a könyörtelen sors meg nem jelenik Hoffer Alfons személyében, a ki a hadnagy-ócskától számon kérte a huga becsületét. A hadnagy nem is vonta ki magát az elégtételadás alól és azt a néhány boldog percet | életével fizette meg. A szép René pegig visszakerült Debreczenbe. Egészen visszavonult a világtól. Nem ment sehová, mert nem fogadták sehol. Tőlük is elmaradtak a vendégek mind. Kivéve Styx Jankót, aki eddig is állhatatos tisztelője volt és nem egyszer mormogta a fogai közt árkadiai druszájának példájára, midőn a szép Renét látta, hogy --— Jaj be szép. jaj be gyönyörű ! És úgy látszik, helylyel-közzel ő is szokott a Lethe habjaiból inni. mert egészem megfeledkezett a szép René budapesti expedíciójáról. Mindig sűrűbben kereste fel Hofferékat, mig végre állandó vendégük lett. Az öreg Hoffer eleintén nem szívesen látta ezt az ágról szakadt Szvatopluk ivadékot, de számot vetve a körülményekkel, még ő maga is meginvitálta egypárszor A tavasz muló félben volt. Közeledett a nyár. Dr Styx Jankó erősen kikeményített gallérral és bánatosan mosolygó ábrázattal egy napon leállított a szép Renéhez, költői pózba vágta magát a leány előtt és igy szólt pathetikus hangon — René nagysád ! búcsúzni jöttem. — Búcsúzni ? Elutazik talán ? — Oh Igen ! — Es hová ? — Oda. ahol enyhébbek a nap sugarai, zöldebbek IVlai számunkhoz fél iv mellélvlet van csatolva