Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-07 / 10. szám

XVI. évfolyam. Zalaegerszeg, Í897. március 7. 10. szán]. Előfizetési dij : Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. Ml, Üi rr Irrlr i r 1É 0? hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. Megj elenik minden vasárnap. Iparosaink helyzete, Országszerte hangzik a panasz, hogy a magyar iparos helyzete tarthatatlan és hogy Magyarországon a mesterembernek tisztességesen megélni ma máilehetetlen. Ha a tényleges állapotokat vizsgáljuk, oda jutunk, hogy e panasz nem épen indokolatlan; mert bármerre nézzünk, a régi jómodó iparos osztályt nem látjuk többé sehol. Ha itt-ott akad is egy-két módosabb iparos, az vagyonát részint kiváló tehetségének és szorgalommal párosult takarékosságának, részint pedig különös szerencséjének köszönheti, de legtöbbször úgy örökölte szüleitől. Azonban e néhány jómódú emberrel szemben óriási azoknak a száma, akik napról-napra véres verejtékkel dolgoznak a betevő falatért és mégis csak nyomorogva képesek magukat és családjukat tentartani, elannyira, hogy szinte elképed az ember, hogyha látja, hogy ezek a sors üldözte szegény lények minden fáradozásuk dacára sem képesek zöld ágra vergődni. Kutatva e bajnak alapokát, úgy találjuk, hogy a hiba egyrészt iparrendszerünkben, másrészt azonban, és pedig legnagyobb mérvben, iparosainkban, mint szerves egységben, található fel. Azt is megengedjük ugyan, hogy a gyáriparnak is nagy része van kézműveseink elszegényedésében, ámde a gyáripar inkább csak egyes iparágra nézve kártékony hatású, sőt ezek közül többet teljesen meg is semmisített, de magára az iparos osztályra nézve csak annyiban van befolyással, a mennyiben egyeseknek a foglalkozás körét megváltoztatja, más térre utalja. A hiba mindenesetre főkép az előbb említett két dologban található fel. Hibás iparrendszerünk, mely megengedi, hogy az oly egyén, aki egy iparrá képesítéssel bír, az más ipart is űzhessen. Példáűl egy ifitanúit borbély lehet kovács, nyithat szabó vagy Csizmadia üzletet, _A „Zalamegye" tárcája. A madmoazell. — A „Zalamegye" eredeti tárcája. — —• Az isten világáért mire gondol maga Irén ? Én ezt a viseletet meg nem engedhetem. IIol hallott maga ilyen dolgot ? Az utcán mindig határozott komolysággal kell haladnia egy jónevelésü leánynak, ha mindjárt tizenhétéves is. Vegye tudomásul, hogy ha még legkisebb olyan pillantást veszek észre, mint a milyent ma tapasztaltam, rögtön beszélni fogok a kedves mamával. — De kérem madmoazell, iszen én semmi . . . — Ne beszéljen kérem ! Az én szememet nem fogja bekötni, sem az eszemen nem fog túljárni. Ezt én nem tűröm. Nagyon különösnek találtam eddig is, csak nem akartam mindjárt szólni, hogy Csapó Dénes úr mindig arra tartja sétáit, amerre mi megyünk. Próbáltam a helyet is változtatni; az is hasztalan volt. Azt kell ebből következtetnem, hogy a szószoros értelmében kémleli nyomainkat. Másként nem tudom megéri eni, hogy akár a korzóra megyünk, akár a vasúti fasorok közé, akár a ligetbe, mért kell Csapó Dénes urnák mindig velünk találkoznia; ha 3 órakor megyünk sétálni: akkor 3 órakor, ha 5 órakor: akkor J5 órakor. - Kérem madmoazell, talán a véletlen, vagy . . . - Ne mentegesse kérem ! Ez a dolog egészen világos. Az a vakmerő tekintet, az a különösen bizalmas üdvözlési modor — maga is beláthatja — nem egyeznek meg_a bontonnal. Erinek végét kell szakítani okvetlenül. — De hát mit csináljak? — Mit? A mit minden jónevelésü, 'komoly, korrekt leány az eféle tolakodókkal, illetlen fráterekkel szemben csinálni szokott; tekintetével, magatartásával tudtára kell adnia, hogy ezek a kiszámított találkozások nerh tetszenek. De lia maga úgy fog viselkedni, mint eddig tapasztaltam, akkor annak az uri-embernek vakmerősége még növekedni fog. Én azonban tudni 'logom kötelességemet. Ez a párbeszéd Várhelyi Valéria kisasszony és az ő nevelőnőjc között folyt le egyik délutáni séta után. esetleg, ha jó kedve vau, rá adhatja fejét a harangöntésre is. E szabadosságnak nevezhető iparszabadság folytán azután elő áll az az anomália, hogy azokat, akik mesterségüket alaposan megtanúlták, e hívatlan egyének igen gyakran háttérbe szorítják, sőt a szabad verseny folytán egészen el is nyomják. De magukban is igen sok olyan hiba van, mely az általános elszegényűlést maga után vonja. Mert vegyük csak vizsgálóra a helyzetet. Az iparos tauouc három-négy évi tanonckodás után, mely idő nagy részét nem egy helyen mosogatással s gyermek dajkálással töltötte el, felszabadúl. Ekkor már azt hiszi magáról, hogy ő valaki. Mesterének utmutásait csak ritkán fogadja el; nincs benne semmi magasabb ambíció, semmi nemesebb törekvés arra, hogy a közönséges munkásnál többre vigye; nem szerez tapasztalatokat; nem iparkodik magának egy kevés tőkét gyűjteni, hanem pár hónapi, vagy mondjuk pár évi segédeskedes után kiváltja az ipar engedélyt és kezd a saját szakállára dolgozni. Pénze nincs, mert keresményét segéd korában elverte a korcsmában és kávéházakban, tehát kölcsön vesz fel pénzt, hogy bele kezdhessen a mesterségbe. Dolgozni nem tanult meg tisztességesen, tehát kontár marad, mint önálló iparos is. Ily körülmények közt kerül bele abba az emberáradatba, amelyben mindauki a mindennapi kenyér megszerzéseért küzködik. A szabad versenyben azután azzal az eszközzel iparkodik magát fentartani, ami épen rendelkezésére áll. Jó és kiváló munkával nem versenyez, mert hisz annak; produkálására képtelen. Segít hát magán azzal, hogy selejtes munkáját lehető olcsón adja. A fogyasztó közönség eleintén kapva kap a selejtes, de olcsó árun, és elhagyja azokat az iparosokat, akik szolid munkájukért az illő díjat megkövetelik. A nevelőnő eleven példánya volt azoknak az ötvenéves madmoazelleknek, kiket legtöbben csak regényekből ismerünk s akik szigorú pedanteriájukkal zsarnokai szoktak lenni annak a háznak, a hová kerülnek. Valamikor családja előkelő szerepet játszott Svájcban, de elszegényedtek; ő mint fiatal leány árvaságra jutott és kénytelen volt beállni nevelőnőnek. Ebben a minőségében teljesen hivatásának élt ós ismeretes volt arról, hogy növendékeitől valóságos zárdai magatartást követelt. Az igaz, hogy maga is úgy élt es úgy viselkedett, mint egy felavatott apáca. Ez mind igen szép dolog volt kétségtelenül, de sem Várhelyi Valériának, sem Csapó Dénesnek nem volt ínyére. Ezek tudniillik szívesen váltottak volna a sétái találkozások alkalmával néhány bizalmas szót, de ott volt mindig aá eleven tilalomfa : a madmoazell. így azután be kellett érniük azzal, hogy csupán szemeikkel beszeltek egymáshoz. Ámde a madmoazell árgusszeme ezt is észrevette s igy ennek is véget kellett vetni. Várhelyi Valeria a madmoazell legelső délutáni szunyadását felhasználta ós e sorokat irta Csapó Dénesnek : „A madmoazell szemei Damokles kardjaként függenek felettünk. Többé nem szabad találkoznunk séta közben. Vagy ha találkozunk, ne tűnjék föl, hogy én megvető tekintettel elfordulok. így kívánja ezt a madmoazell padagogiai morálja." A levélkét egy fa darabka köré gyöngyölte, azután várt az alkalomra, mikor juttathatja azt Csapó Dénes kezébe. Nem soká kellett várnia. Csapó délutánonkint házuk előtt szokott hivatalába menni. Törvényszéki jegyző volt. Valeria az ablakba állott s mikor éppen ott haladt az ablak alatt, eléje ejtette az emeletből a cédulácskát. Gyorsan felkapta azt és zsebjébe rejtette. A hivatalban első dolga volt elolvasni. Gúnyosan mosolygott. — Ugy ? — Hát már ennyire vagyunk te szent boszorkány! Mondta félhangosan, azután kissé elgondolkozott. Az így elhagyatottak eleintén küzdenek az áram" lat ellen és tartják magukat, utóbb azonban ők is kénytelenek az árral haladni. íme tehát e téren nemcsak hogy nem hull el a versenyzők férgese, hanem magával rántja azokat is, akik eddig biztos talajon képzelték magukat. Lassanként ezek is olcsó árusok lesznek, ezek is az árnak megfelelő selejtes árút produkálnak s lassanként ezek is kénytelenek a kölcsönhöz folyamodni. A kölcsön pénznek pedig nagy kamata van, nem futja az olcsó munka hasznából. A hitel a kisiparosra nézve inkább átok, mint áldás. Pusztulás és nyomor üti fel a fejét abban a műhelyben, ahol ez megfészkelte magát; mert az élet fenntartás nehéz küzdelmeiben kifáradt iparos, midőn már adósságaival nem bir, legtöbbször az ivásnak adja magát, amely jóra soha sem vezet. Az a kérdés már most, mit kell tenni e szomorú helyzetben, hogy a nemzetnek e tiszteletre méltó osztálya az anyagi pusztulástól meg legyen mentve ? A felelet igen egyszerű. Az ipartörvény revízióján kívül a további baj elhárítása magukon az iparosokon áll. Ha a fiatalabb iparosok nem törekszenek mindjárt az önállóságra, hanem iparkodnak magukat mesterségükben alaposan kiképezni és a korcsmázás, továbbá a haszontalan szociális eszmék mételyeinek összeszedése helyett az Istenházát látogatják vasárnaponként, keresményüket pedig inkább a takarékpénztárba rakják, mint a korcsmáros kasszájába: akkor már a jövőre nézve a bajon nagyban segítve lesz; mert egyrészt megcsappan a szabadversenyzők száma, másrészt pedig, hogy ha az illetők csak akkor kezdik meg önállóan iparukat, mikor már mesterségüket alaposan értik és némi kis tőkével is rendelkeznek, nem kell többé saját munkájuk árát a minimumra letörni, mert nem selejtes dolgokkal állanak a versenyzők sorában és mert a kamat fizetés köteGondolatai pedig körül-beliil ezek voltak: — No lám, ez az apáca boszorkány még azt az egy két édes mosolygást is megirigyelte tőlem. Pedig kívülem alig akadna olyan törvényszéki jegyző, aki ezzel a valóban példásan plátói érintkezéssel beérné. De várj! Leleplezlek. Végre is lehetnek tucatszámra apáca-madmoazellek, akik játszák a szentet, a makulátlant, de én nem hiszem, hogy akadna egy is olyan, akinek éledében nem volna legalább egy sötét pont. Ennek a pontnak nyomára kell jönnöm. Ezt gondolta magában Csapó Dénes. No és egy olyan törvényszéki jegyzőtől, aki vizsgálóbírónak, kriminalistának készült, ez eléggé veszélyes gondolat volt a madmoazellre nézve, ha csakugyan volt az életében valami sötét pont... Csapó Dénes megcsinálta az ő haditervét. Másnap, harmadnap, sőt egész héten át nem is mutatkozott sehol. Ez megint szeget ütött a madmoazell fejébe. Egyik séta után szigorú tekintettel állt meg Valeria előtt. — Valeria, nem találja maga kissé nagyon is feltűnőnek, hogy Csapó urat most egyáltalán nem lehet látni? A kis eleven-eszii bakfis el volt készülve erre a kérdésre; zavartalanul, egész természetességgel válaszolt: — Nem, madmoazell! Ezt én épen olyan természetesnek találom, mint hogy ezelőtt naponkint találkoztunk vele ? —• Ugy V No én nem egészen. — Az is a véletlen dolga volt; ez is az. — Én nem vagyok hajlandó mindent a véletlen rovására irni. Nekem úgy tetszik, hogy Csapó úrnak kitűnő értesülései vannak. Az utóbbi szavakat különösen hangsúlyozta a madmoazell. Valeria, a kis furfangos teremtés, nem vette tudomásul a célzást; hallgatott. A madmoazell ebből ártatlanságot következtetett s ő sem feszegette tovább a dolgot. Ezentúl édesebb nyugalommal adta át magát a délutáni szunnyadásnak. Mai számunkhoz fél iv melleidet van csatolva