Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-02-21 / 8. szám

XVI. évfolyam. Zala^Egerszeg, 1897. február 21. 8. szán). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. 11,1 il II nstilap. in A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyleté"-nek hivatalos közlönye. IMI egj el enik: ma. inden vasárnap. A madárvédelem. Fölösleges talán rámutatnunk arra a körülményre, hogy madaraink szembetűnő módon kipusztultak. Ennek okát lehet ugyan abban is keresni, hogy néhány évtized alatt a madaraknak tanyát és védelmet nyújtó erdőket is oly igen nagy mértékben kiirtották ; de ez talán még sem hozta volna magával a madárvilágnak oly aránytalan rohamossággal való pusztulásába azok a szegény, békés otthont kereső madárkák mindenütt biztos tanyát találhattak volna. Hiszen amily mértékben pusztultak, ritkultak erdőink, oly mértékben hozta létre az emberek kultiváló keze a gyümölcsösöket, amikben — ha nem háborgattatnának — szivesen tanyáznának az ártatlan, ránk nézve mindig hasznos madarak. Csakhogy az a baj, hogy szegénykéknek a bizalmas közeledést keservesen meg kellett bánniok. Közőlük igen sok életével fizette meg azt, hogy az erdők vadonjaiból a kultiváltabb területekre léptek, A fészekpusztitó suhancok, a gummipuskázó gyerekek, a flóberező ifju-urak embertelen passziója kegyetlenül megritkította őket. Eleinte pedig, különösen télviz idején, hatalmas seregekben láttuk röpködni nemcsak a szürke verebeket, hanem a tarka cinegéket, az eleven kis éneklőket is. Most már a verebek is erősen megritkult csapatokban szállonganak, a félénkebb, bátortalanabb kis éneklőkből pedig csak — úgy szólván — elvétve lát néhányat az ember. A verebeket pár évtizeddel előbb még — különösen az urodalmakban — lődöztették és abban a hitben, hogy nemcsak hasznot nem nyújtó, de határozottan kártékony, magtár- és asztagrabló madarak: egyesek úgy, mint egész községek nagyon okos dolgot véltek cselekedni, ha uton-utfélen üldözték, pusztították. És ez a szabad pusztítás — mely szinte virtus számba ment — kétségtelenül erősen megritkította ezt, a különben nagyon szapora madárfajt is. De most már ezen túlvagynnk. Ma már a felnőttek igen jól tudják, a kis gyermekek az iskolában tanulják, hogy azok a lenézett, megvetett, elátA „Zalamegye" tárcája. emlékkönyv. Halmy az Ízlésesen berendezett szalon egyik sötétzöld karosszékében ül. Halovány arca, ideges mozdulatai elárulják, hogy bántja valami. Hátra támasztott fejét hirtelen előre kapva, sötét, lázas szemét a kezében tartott könyvbe mélyeszti. Bordószínű bársonyba kötött, gyöngyvirággal es nefelejts hímzéssel díszített könyvecske volt az, melynek lapjait különböző kéziratu emlékversek töltötték meg. Ugy-e, Margit, nagyon jól érezte magát a néninél ? Margit, kihez e kérdést intézte, a nyitott ablak mélyedésében állott és ábrándos nagy szürke szemét terebélyes vadgesztenyefára függeszté, a melyen egy kis madárpár készitettjmagánakházi tüzhelyt.'Éppen akkor érkezett meg a kis házi ur, szájában rovarral, melyet a fészken ülő párja vidám csicsergéssel fogadott s miután elköltötte, néhány csókkal fejezte ki háláját fáradozó párja iránt. Erre ez, egyik szomszédos ágra szállva, vidám dalra kezdett, melyből kiérezhető volt apró szivének boldogsága. E kedves idillben Margit jövő boldogságuk képét szemlélte. Kedves, barátságos kis ház rajzolódott le lelkében, melyben ok, Margit és Halmy, turbékoló gerlepárként fognak élni. Elénk fantáziája még tovább szőtte volna jövő boldogságuk rózsás szálait, ha Halmy nem zavarja meg kérdésével. — Köszönöm, jól éreztem magamat, felelte Margit — Elhiszem; hisz itt van emlékkönyvében róla az irott bizonyítvány. Nagyon szép és kiváló tulajdonságokkal lehet felruházva az a Császár hadnagy, hogy ily rövid idő alatt olyan bizalmas barátjává lett a kisasszonynak. Azt hiszem legalább, hogy ez a bizalmas megszólítás és ez néhány merészül bizalmasan ide vetett szép szó, arra enged következtetni. Margit alabástrom arcát gyönge jár boritá el, mint <ozott, pusztulásra itélt állatkák sokkal több hasznot nyújtanak, mint amennyi kárt a magtárakban, a azalokban és általában a gabonatermésben tesznek; mert a fákat és egyéb növényféléket kártékonyán és némely esztendőben nagy mértékben meglepő és pusztító férgeket, apró rovarkákat éppen olyan szorgalmasan irtják, mint a kedves kis éneklők bármelyike. A veréb-pusztításnak a régi formában vége is szakadt. Hanem életbe lépett a gummipuska, a flóberpuska, enyvesvessző, a mik már — természetesen — nem a felnőttek, hanem a suhancok vagy a rosszul nevelt ifju-urak mulatságának eszközei. Ezekkel azután az üldözés olyan szakadatlan, hogy már a bátrabb (vagy mint mondani szokás), szemtelenebb természetű verébfélék sem mernek igen a lakóházak közelébe jönni, a félénkebb éneklők pedig éppenséggel elriadnak és igy a folytonos zaklatás és életveszély elől menekülve, a táplálék nélküli kietlenbe számkivetve, elpusztulnak fagytól, éhségtől, viharoktól. Kertjeinkben, gyümölcsöseinkben, szőlőinkben azután a madárvilág pusztulásának arányában szaporodnak a hernyók és egyéb pusztító férgek. Gyümölcstermésünket évről-évre nagyobb mértékben teszik tönkre ezek a kártékony férgek, mikkel szemben a gazda majdnem tehetetlenül kénytelen állani. Minden józan gondolkodású embernek be kell látni, hogy a madárvilág most már emberi védelmet kiván nemcsak humánus, hanem szükségességi szempontból is. Külföldön, de hazánknak némely vidékén is már meghonosult a madár-védelem. Itt volna már nagyon az ideje, hogy mi is, a mi vármegyénkben is, fölkaroljuk a madárvédelmet. Ennek meghonosítása nem ütközik semmi nehézségbe és áldásos eredménye elmaradhatatlan. A madárvédelem alatt azonban nem csupán azt kell értenünk, hogy azoknak pusztítását megakadályozzuk, hanem azokat a módokot is, mikkel a madárvilág szaporodása előmozdítva és biztosítva lehet. Első sorban mindenesetre arra kell törekedni a gyermekét, a kit valamely csin elkövetésén kaptak. Belátta s már meg is bánta, hogy a gyermekareu hadnagynak többet megengedett, mint a mennyit egy csupán szórakoztató ismerősnek szabad lett volna. De már késő volt. Kezdetben mentegetőzni akart s szeretett volna Halmvnak nyakába borulni s édes csókokkal biztosítani szerelméről ; de Halmy gúnyos hangja mélyen sértette önérzetét és szőkefürtös fejét makacsul hátravetve s kis eperajkát dacosan felbiggyesztve, mondá: Legyen meggyőződve Halmy ur, hogy Császár hadnagy sok ós szép tulajdonsággal bir, különben nem engedtem volna meg ezt neki, de a mivel — azt hiszem — rosszat nem tettem. De önök férfiak mind olyanok, hogy, ha egy nő szerelmét birják, azt követelik tőle, hogy zárd asz ti/, módjára zárkózzék el a világtól s más férfiura, habár a legártatlanabbul is, még gondolni se merészeljen. — ítélete, Margit kisasszony, azt mutatja, hogy rosszul ismeri a férfiakat s nekik rója fel hibául azt, a mi éppen a hölgyek sajátja. A józan férfiú csak azt kivánja az általa szeretett nőtől, hogy ne kacérkodjék többé senkivel. De éppen ez az, a mi a legtöbbnek oly annyira nehezére esik . . . Tovább nem folytathatta Halmy, mert belépett Ernyeiné, a kit sürgős konyha-ügyek néhány pillanatra kiszólítottak a szalonból. Özv. Ernyei ügyvédnő figyelmét nem kerülte ki a fiatalok szokatlan komolysága és izgatottsága, sőt Margit szemében valami könyfélét is látott csillogni. De nem ütközött meg rajta. A mamák éles szemével már régen észrevette, hogy Halmy és Margit szeretik egymást s neki nem is volt kifogása ellene, mert a szolid és törekvő tanár oldalán leánya jövőjét teljesen biztosítva látta. íme! mennyire szeretik egymást —gondolta most is magában ily rövid időre való elválás is mily fájdalmasan esik nekik. — Sokáig marad távol, Halmy ur? kezdé meg a beszélgetést Ernyeiné — A vakációnak még hátralevő részét teljesen az üdülésre szántam, nagyságos asszonyom. teljes erővel, hogy a madárpusztitó és elriasztó eszközök használata teljesen betiltassék vagy legalább megfelelő megadóztatással szabályoztassék. A gummi puskákat feltétlenül el kellene tiltani és egytől egyig elkobozni ; a Flaubert-féle fegyvereket és azoknak használati jogát pedig épen úgy be kellene vonni az adó tárgyak sorába, mint a vadászfegyvert és vadászati jogot. — Azután — ha ez irányban a lépéseknek megvolna foganatja — arról kellene gondoskodni, hogy a madarak télen át kellő menedéket és táplálékot nyerjenek. Erdőkben, gyümölcsösökben lehetne a fákou elhelyezni kalitkákat, hol a madarak megvonulhatnának s folytathatnák minden irányban az önfentartás munkáját. Ily helyeken kellene elhelyezni a madaraknak szánt élelmet is, hogy a legszigorúbb télben se maradnának kellő táplálék nélkül. Mindezek azonban olyan dolgok, miket csakis egyesületi uton lehet eredmény nyel foganatosítani. Alakítani kellene tehát madárvédő egyesületet, melynek azután az egyes községekben vagy körjegyzőségekben alakulnának fiókkörei. Ha a madárvédő egyesület tágjai évenkint csak 20 krajcárt fizetnének is tagsági dijul: minden fiókkörnek lenne annyi pénze, hogy a madarak védelme biztosítva lenne. Mivel pedig a madárvédelem fontossága, szükségessége első sorban és majdnem kizárólag a gazdasági érdekkel függ össze: a mozgalom megindítására a gazdasági egyesületet tartjuk hivatottnak. Az ő kezdeményezéséhöz kétségtelenül a legnagyobb odaadással csatlakoznának a földbirtokosok, lelkészek, tanítók, jegyzők s általában a nép között élő intelligens egyének, kik azután lelkesítenék és a madárvédő egyesület körébe vonnák a földmivelőket is, kik közöl (nagyon üdvös dolog volna, ha) nagy- és kiskorúak egyaránt tagjaivá lehetnének az egyesületnek. Talán első pillanatra kicsinyesnek látszik ez a dolog, de ha mélyebben, behatóbban gondolkozunk eredményei fölött: be fogjuk látni, hogy nagyon is érdemes ezzel egy komoly gazdasági egyesületnek érdemlegesen foglalkozni és megvalósításának módozatairól a lehető legkomolyabban gondolkozni. — Jól teszi. Nehezünkre fog ugyan esni társaságát nélkülözni, de nem vagyok oly önző, hogy szivesen ne hoznám meg ezt az áldozatot, ha Halmy ur javára válik. Pedig arra fog válni, szüksége van az üdülésre; a nagy szellemi foglalkozás kissé meghalaványitotta. Melyik fürdőbe fog menni? kérdé tovább Ernyeiné. — Tátra-Füreden akarom idegeimet egy kissé megacélozni, feleié Halmy. Ernyeiné még több kérdést is intézett Halmyhoz, de mindannyira csak rövid feleletet kapott és bármibe kezdett, a máskor oly kedvesen társalgó Halmival ma nem sikerült beszédbe ereszkednie. Komoly, hallgatag ós szórakozott volt. Érezte ezt különben maga Halmy is és nem is volt sokáig terhére a hölgyeknek. Halmy távoztával Margit nyugalma is eltűnt. Szerelmes szive rosszat sejtett, ha a hideg, udvarias búcsúzásra és a titkos, jelentős kézszorítás elmaradására gondolt. De vesztesége egész nagyságában csak akkor tűnt fel előtte, midőn este szőke, bodros fejecskéjét puha fehér párnái közé temetve, nyugodtabban végig gondolta a történteket. Belátta, hogy rosszul cselekedett, midőn a még gyermek hadnagygyal oly bizalmas barátságot kötött; de még rosszabbul, mikor Halmynak oly feleletet adott, melylyel gyanúját megerősítette. Inkább örülnöm kellett volna Halmy féltékenységének — okoskodott magában Margit — mert ezzel csak szerelméről tett tanúságot, Oh Istenem! sóhajtá, ha nem szeretne s nem jönne vissza többé . . . s hópárnái közé fojtá zokogását. Margit napról-napra kedvetlenebb, hallgatagabb és haloványabb lett. A régi szorgalmas házi kisasszonyt sem lehetett' többé benne feltalálni, ki azelőtt kézi munkával kezében kedves vidámsággal járt a cselédség sarkában ós osztogatta parancsait, dicséreteit s ha a szükség úgy hozta magával, pici lábával dobbantani s mellette pattogni ís tudott. Most mindenkit került. A nap legnagyobb részét kézi munkájával, a mely azonban rendesen ölében pihent, Mai számunklioz fél iv melléi-elet van csatolva.