Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-02-07 / 6. szám

XVI. évfolyam. Zalaegerszeg, Í897. február 6. 6. szán). JIL JIL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. TT társadalmi, üi rrlr i r 11 A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. II! 155 imm nf. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai j árási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. HVH egj el enifc m inden -vasárna Tudomány és erkölcs. Rousseau, az „Emil vagy a nevelésről" cimü világhírű mű szerzője, a dijoni tudós társulat egyik kitűzött pályakérdésére, hogy mily befolyással van a civilizáció terjedése az erkölcsöknek javítására, azt felelte egész lakonikusan, hogy káros befolyással s épen az említett nevelési regényében a természethez való visszatérést javasolja. Rousseaunak ez a munkája már a mult században való megjelenése alkalmával nagy szenzatiót keltett; a természet evangéliumának nevezték. Kétségtelen, hogy igen sok üdvös dolgot tartalmazott s ami benne jó és üdvös volt,' az többé-kevesbbé át is ment a nevelés terén a gyakorlatba. A dijoni pályakérdésre adott feleletében kétségtelenül nagy igazság van. Ugyanis a tudás, az ismereteknek a bősége, a szellemnek a műveltsége, nem biztosítanak senkit sem az elbukástól s a mindennapi tapasztalat azt bizonyítja, hogy mindenkor veszedelmesebbek voltak a glacé-kesztyüs gazemberek, mint azok az egyszerű, műveletlen, tudatlan gonosztevők, akik egyszerűen ösztönüket követik, amikor valami rosszat elkövetnek és sohasem tudják tettüknek következményeit tudatosan mérlegelni. Ha a tudással, az ismereteknek a bőségével nem jár egyszersmind a szívnek műveltsége is: a rosz tettet ép ol könnyen elkövetik, sőt nagyobb számítással és természetesen nagyobb beszámithatósággal. Mert a társadalom keményebben ítéli meg mindenkor azt az embert, aki állásánál, műveltségénél fogva jobban urallcodhatik magán, amikor a kísértés ördöge erőt akar rajta venni. A dr. Korotnai bünpörből kifolyólag nem lehet eléggé hangsúlyoznunk, hogy a tanuló ifjúságot nemcsak ismeretekkel, nemcsak tudománynyal kell megtömni, hanem egyúttal és legfőképen jellemét kell úgy és akként fejleszteni, hogy oly kísértéseknek, amelyek egész jövőjét tönkre teszik, alkalom adtán ellent tudjon állni. Úgy kell a nevelést irányítanunk, hogy az önmegtartóztatás, a jellem erőssége nagyobb legyen, mint a gonosz vágy, amely a roszra csábítja, hogy azután egész életére tönkre tegye. Az utóbbi időkben szaporodnak ezek az esetek, amelyek rámutatnak a társadalomnak egy eleven és veszedelmes sebére, amelyet minden, rendelkezésünkre álló eszközzel orvosolnunk kell, hogy el ne harapódzék. Nagy az egoismus, nagy a kényelemszeretet bennünk. Ez a nagy egoismus már a fiatalságot támadja meg. Bizony bizony ahol a nevelésnek elvei az önzés és hiúság nem tiszta forrásaiból fakadoznak ; ahol épen a természetes fejlődésnek a menetét különféle mesterkélt eszközökkel gyorsítják s a lélek összhangját megzavarják : — ott az akaraterőnek helyes irányítását s igy következésképen a nemesebb jellemnek a képzését lehetetlenné teszik. Korunknak általában nagy hibája a korai érettség. Ezt neveli a szülői ház, ezt növeszti nagyra a társadalom. Ezért oly kevés a mai ifjúságban az elfogulatlan, természetes, romlatlan kedély élet. Künn az élet zajában, a pezsgő élet piacán szívja magába már korán az ifjú fogékony lélek a rosz tulajdonságoknak a magvait, amelyek az önzésnek termékeny talaján gyorsan kikelve, később oly veszedelmes virágzásnak indulnak. Bizonyos tehát, hogy az önzés, a hiúság fattyúhajtásait már az ifjú korban kell nyesegetni. Nagy gondot kell fordítani a szív és kedély élet nemesítésére, habár a korszellem hamis és kárhozatos irányával végtelenül megnehezíti ezt a mnnkát. Nevelni kell azokat az indulatokat és érzéseket, amelyek valóságos áldásává fejlődhetnek annak a környezetnek, amelyben az ember később hivatva van élni és működni s amelyek díszére válnak önön magának. Azokat a szép erényeket, amelyek az állami, társadalmi és egyéni életre nézve oly áldást hozók: az örömben és búban való részvét szelíd indulatát, a háladatosság és megbocsátás érzelmeit, a kölcsönös tiszteletet, kölcsönös becsülés társas erényeit, a szeretet nemes erényét egész a tiszta emberszeretet magasztos szenvedélyeig. Nevelni kell a hazaszeretet politikai erényét ; az uralkodó iránt való hűség, az erkölcs és erkölcstörvény iránt való tisztelet erényét! Társadalmunk számos betegsége az erényeknek hiányában leli szomorú magyarázatát. Már az ifjabb nemzedékben is gyakran oly cynismust tapasztalunk, amely megdöbbent bennünket; mert a sziv és kedély bizonyos fokú romlottságát a legbizonyosabban mutatja. Amit sokan a szellem kifejlésének tartanak, az nem egyéb, mint az ifjú lélek ama veszedelmes külmáza, amely a kor erkölcstelen áramlatában érett meg. Azt, aki gyermeteg kedélyét, lelke üdeségét meg tudta őrizni, ma napság rendesen naivnak, butának tartják. Az ilyen légkörben nőhetnek fel a Korotnai-féle emberek, akik rendesen nem testileg beteg emberek, hanem valósággal erkölcsi betegek. A „Zalamegye" tárcája Edes anyámnál. Édes anyámasszony, fölnevelő dajkám, Megkövetem szépen: jöjjön lakni hozzám! Tejbe-vajba fürdik, hintóba járatom, Aranyos pohárból jó szivvel itatom. Bársonyszékbe ülhet, selyem ágyba fekhet. A mikor csak tetszik, mindig akkor kelhet. Puha szőnyegre lép, azon sétálgathat, Az egész ház népe kigyelmedre hallgat. Szagos diófából csináltatok rokkát, Fonogathat csöndes téli estéken át; En pedig a vigan pergő rokka mellett írom, írogatom a szebbnél-szebb verset. — Ne csalogass fiam! Tudom, hogy jó volna, Királyasszonynak se volna különb dolga; De hidd el, jobb nekem, a mikor szomjazom, Ha a kis virágos csuporból iliatom. Édesebb álmot ád a magam párnája: Minden kicsi tolla a magam fosztása. Nem kell nekem, fiam, az a puha szőnyeg: Puhább a pázsitja a tarka mezőnek. Nem látnám én ott a hajnal hasadását, Kis kertemben nyíló virág fakadását. . . . Itthon akarok én, jó fiam meghalni, Te gyere, te gyere inkább haza lakni! Szebb rózsát szakaszthatsz itt a rózsafáról, Szebb nótát tanulhatsz itt a pacsirtától! Pósa Lajos. Virágos fyáló. Szép volt a szeme, az arca, hullámos hajának gyiirüs fürtjei, hanem a lelkének feketének kellett lenni egészen; másképen nem tudta volna olyan könnyű szerrel összetörni a Bonát Laczi szerető szivét. Pedig hát annak az embernek lelkében egy egész világot döntött romokba, talán tudva, talán akaratlanul. Még csak nem is könyezett utánna. Elfelejtette mindjárt az első napokban, széttépte visszamaradt emlékeit, a színehagyott csokrot, báli éjszakáknak ezen elhervadt virágát, hogy ne maradjon semmi körülte, a mi eszébe juttassa azt a halovány arcú embert, a kinek valaha odaborult a keblére s úgy hallgatta hosszasan a szive dobogását. Tudott és akart is felejteni. Visszatérő álomnak tekintette a multat, melynek egyes eseményeit, mint a borongós ködpárázatot, szétverte a feltámadó vihar. Még nevet is most rajta s csengő, bohókás kacaja nem ver viszhangot a lelkében, pedig hát az olyan üres, olyan sivár, mint a milyennek egyszer az életet nevezte. — Egyszer ! Akkor Donáth Laczi még ott tartotta őt az ölében, két erős karjával átkarolta, mint a kis gyermeket szokás, lecsókolta szemét, picike ajkát s álomba ringató, szép mesét mondott neki a szerelemről, édes boldogságról. Erre emlékszik. Látja még az erdőt, a tiszai füzek sötét lombozatát, visszavert fényét a leáldozó napnak, hallja a mezőnek csendes suttogását, marokverő lányok szerelmes énekét és érzi a csókot, melynek melegétől felégett szép arcán a szemérem pirja. És eszébe jut a szó, az elutasító mozdulat is, melylyel szabadulni akart az ölelő karokból. — Engedjen és ne nyúljon hozzám, hiszen tudja, Muraközi és vendvidéki tanítok és tanulók megjutalmazása. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő a következő Nyilt level-et intézte a „Muraköz" szerkesztőjéhez : Tekintetes Szerkesztő Ur! Felkérem, hogy a magyar nyelvben jeleskedő muraközi és vend vidéki tanítók és növendékek 1895/6 tanévre esedékes, most már tizenegyedik megjutalmazásról szóló elszámolásomat becses lapjában közzétenni szíveskedjék. Ezen tizenegyedik megjutalmazásra a következő, társadalmi uton begyült összegek állottak rendelkezésemre: 1. Zalavármegye törvényhatóságának adománya 300 frt. 2. Zalavármegye nemesi pénztára választmányának adománya 120 frt, 3. dr. Mandel Pál ur adománya 200 frt, 4. Terbócz István ur adománya 4 frt, 5. Tóth István ur adománya 4 frt, 6. Rithmüller Ármin ur adománya 8 frt, 7. Kozma Márton ur adománya 3 frt, Összesen : 639 frt. Az 1. alatti 300 forintból megjutalmaztattak: Benkovics János deklezsini r. k. ísk. tanító 30 .rt. Danitz Sándor stridói áll. isk. igazgató 30 frt. Glád Ferencz drávavásárhelyi r. k. isk. tanító 30 frt. Haraszty István ráczkanizsai áll. isk. tanító 30 frt. Rántcs Menyhért királylaki áll. isk. tanító 30 frt. Teronta János izsakóczi r. k. isk. tanító 30 frt, Herbolyi Alajos muraközi áll. isk. tanító 30 frt, A felső muraközi hegyvidéki összes állami iskolák növendékeinek zárvizsgálati jutalma (Stridó, Ráczkanizsa, II. Hegykerület, IV. Hegykerület és Királylak) 65 frt, hogy köztünk egy egész világ áll! . . . Áthidalhatatlan ür választ egymástól s lemondás a sorsunk vigasztalás nélkül. Donát Laczi pedig annál szenvedélyesebben, annál erősebben szorította magához, s az őrület, a felkorbácsolt érzelmek hangján súgta a fülébe: — Ne beszélj hozzám igy, hanem légy az enyém egészen, osztatlanul, hogy ne legyen hozzád parányi része senkinek. Légy te az én szentem! — A te szented ? — Az üdvössége a lelkemnek, oltárkép a szerelem templomában! Engedd, hogy előtted térdepelve, hozzád imádkozzam s összekulcsolt kezekkel rimánkodjam szerelmedért, karjaidnak egyetlen öleléseért! . . . És eszébe jut az is, mikor meztelen, gömbölyű karjával, melynek rózsaszínű bőrén átérzett a forró vér lázas lüktetése, átölelte a halovány ember nyakát, mikor szép fejét odafektette annak ziháló mellére s behunyt szemekkel, vonagló ajkkal, csókok özöne között suttogta hozzá: — Legyen hát ugy, a mint te akarod; csókolj! ... Az örök kárho/.atot is elviselem világ ítéletével sem törődöm, hanem azután — Donát Laczi pedig oda hajolt egészen föléje s megesküdött a hangtalan éjszakában: — Szálljon minden bűnöd reám! * Az a virágos háló, melynek szálait a szép asszony könnyű kezekkel tépte szét, sokat tudott volna beszélni azokról a hazug eskükről, melyekkel a Donáth Laczi lelkét úgy megbabonázta. A picike láncszemek csodás történeteket mondhattak volna el a szerelem bűvös -világából, azokból a regeszerű álmokból, melyek hasonlítottak az ezeregy éj szaka bűvös tündér meséihez. Mert álom és mese volt az egész, hazugság az esküdött szerelem. Az utolsó találkozás utolsó jelenete volt csupán az ölelj és érted, a szeress!