Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-24 / 4. szám

terhes munkának, mit úgy az egyeseknek, mint a közuek egészsége rájuk ró. Elodázhatatlan a közegészségügynek államosítása. Legye az orvos az államnak tisztviselője, tanulmányainak, pályájának és társadalmi állásának illő fizetéssel, kit azután megfelelő végrehajtó erővel illeszszenek be a közigazgatás keretébe. így lesz ő a családok, községek, járások egészségének hivatott őre, ki nemcsak a betegek gyógyítását, hanem a tapasztalt egészégügyi mizériáknak orvoslását is munkakörébe vonja. Jó közegészségügy teremtése elsőrendű nemzeti érdek és feladat, egyenlő a szellemi kultura fölvirágoztatásával. Nehéz muuka, éppen azért halogatnunk nem szabad. Lépjen hát sorompóba mindenki, hogy végre valahára véget vessünk a legbecsesebb kapitális, az emberi élet abnormis pusztulásának. Szétfoszló birtokok. Ha vannak tények, a melyekkel a magyar mezőgazdaság bajait kimutatni, a gyors és gyökeres reformok szükségét megokolni lehet, akkor ezek közt egyike a legfőbbeknek a birtokváltozások növekedő eladósulása és a mi ennek sarkában jár, a birtokok vagy parcellák forgalmának óriási és folytonos emelkedése. A hivatalos statisztikai évkönyv 1895-re szóló kötetének adatai vannak előttünk. Ezek valóban megdöbbentően mutatják azt a bomlási processzust, melyen a földbirtok Magyarországon keresztül megyen. Uj telekkönyvi teher keletkezett 1894-ben 258 ezer, 1895-ben 303 ezer esetben. Ebből szerződés utján 226, illetőleg 267 ezer. A végrehajtás utján keletkezett terhek száma 1894-ben 16 ezer volt s egy év alatt körülbelől három ezerrel növekedett meg, mert 1895-ben meghaladta a 19 ezeret, azaz 1895 úgy a terhek keletkezése, valamint megszűnése tekintetében rosszabb év volt 1894-nél. Az uj terhek, mindig a tulajdonképeni Magyarországot értve, 1894-ben 62 millióval, 1895-ben pedig száztíz millió frttal haladták meg a törölt terheket, pedig az árverező dob is nagy szerepet játszott. A megterhelt birtokok és birtokrészletek forgalma kiegészíti a képet, melyet a magyar föld mai helyzetéről rajzolni kénytelenek vagyunk. 1885-ben 305 ezer volt a birtokváltozások esete. Kétségtelenül már magában véve is ijesztően nagy szám. Mit szólunk azonban, ha azt látjuk, hogy apadás helyett évről-évre makacsul emelkedik és már 1892-ben eléri a 400 ezeret s 1894-ben — 1895. évi, valószínűleg még rosszabb adatok hiányoznak — 406 ezeret mutat! Ezeknek a gazdát cserélt birtokoknak pénzben kifejezett értéke volt az első országos kiállítás évében 237 millió, 1894-ben 357 millió frt. Ha hazánk földbirtokának értékét öt milliárddal veszszűk föl, a mi egy kerek milliáddal fölötte áll annak, mire Wekerle számította, könnyen megkaphatjuk azt a kalkulust, hogy 15 év alatt az egész föld értékének megfelelő birtok cserél gazdát. Miutáu azonban a földnek körülbelül V3-a le van kötve, tehát nem forog, a szabadon maradó rész annál gyorsabb forgalmat mutat. Idáig jutottunk tehát. Oly helyzetben vagyunk, a melyet lehetetlen másnak, mint kórosnak jeleznünk. Nem szabad ugyanis feledni, hogy ha stabilitása elvész, ha kézről-kézre gyorsan forog, csaknem oly gyorsan, mint a börze papirbuzája, a földbirtok elveszti régi erkölcsi hatását, tulajdonosa az ő függetlenségét, az ország pedig az egészséges politika legbiztosabb alapját. Sőt gazdasági szempontból is alászáll. A gyorsan forgó birtok rendesen kizsarolt birtok, mert urai nem tesznek, hiszen alig is tehetnek beruházásokat. Keveset gondolnak a távol jövővel, hiszen a közel jövőt sem tudják maguknak biztosítani. így eshetik aztán meg, hogy az, ami bizonyos határig áldásnak volt tekinthető — a szabad forgalom — mérték nélkül fokozva, nemzeti csapássá válik, amelv jóformán csakis a közvetítőnek áll érdekében. Nálunk valóban itt az ideje, hogy ellene gyökeres és célhoz vezető rendszabályokat tegyünk, mert ha a dolog így foly tovább, mihamar késő lesz. Mind az, a mi a földbirtok jövödelmeit fokozza s az előállítás költségeit csökkenti, ehhez a célhoz vezet. Itt tehát ezer feladat nyílik, a melyek közül a legfőbbek egyike kétségkívül a kisbirtokosok hitelének rendezése, a szövetkezetek utján. A mit megígért a trónbeszéd, s reméljük, Darányi Ignác dr. földmivelésügyi miniszter munkába is vesz mielébb. A mi nézetünk az, hogy itt nagy nemzeti szerencsétlenséggel állunk szemben, olyannal, a melyet leküzdeni halaszthatatlan kötelesség. Sem pártállás, sem nemzetiség, sem vallás nem menthet föl bennünket attól, hogy a mentés munkájában részt vegyünk, föltéve, hogy ambicionáljuk magunknak a hazafiasságot és súlyt helyezünk reá. A magyar földbirtok, tehát Magyarország jövője, van kockán. Bernát István. Árvaügy. Thassy Miklós vármegyei árvaszéki elnöknek a közigazgatási bizottság január havi ülése elé terjesztett féléves (1896. julius 1-től 1896. december végéig terjedő) jelentése alapján vármegyénk árvaügyére vonatkozólag közöljük a következőket: A gyámság alatt levőket illetőleg junius végén gyámság alatt volt 27.452, az év második felében gyámság alá került 1.719, összesen 29.171. Az év második felében gyámság alól felszabadult 1.326 s így 1896. december végén gyámság alatt maradt 27.845. A gondnokoltakat illetőleg 1896. jun. végén gondnokság alatt volt 370, az év második felében gondnokság alá került 15, összesen 385, akik 1896. december végéig mind gondnokság alatt maradtak. A gyámokat illetőleg 1896. junius végén volt gyám 15.415, az év második felében számuk szaporodott 602-vel, vagyis összesen 16017. Ezek közül az év második felében megszűnt gyám lenni 542, s így 1896. december végén maradt 15.475 gyám. A gyámi számadást illetőleg 1896. junius végén hátralékban volt 1072 számadás, az óv második felében beadatott 504 számadás s így 1896. december végén hátralékban maradt 568 számadás, mégpedig 17 db. 1894-ről, míg a többi az 1895-ik évről. Ae árvaszék tevékenységéről egybeállított kimutatás szerint: a) a fogalmazói karnál 1896. junius végén hátralékban volt 8.537, az év második felében beérkezett 19.800, összesen 28.337 ügydarab, amelyből az év második felében elintéztek 18.722 ügydarabot s így 1896. december végén hátralékban maradt 9.615 ügydarab ;b) az irodánál 1896. junius végén hátralékban volt 874, az év második felében leirás végett kiadatott 18.686, összesen 19,560 ügydarab, amelyből az év második felében leírtak és expediáltak 17.697 ügydarabot s így 1896. december végén hátralékban maradt 1591 ügydarab. A gyámpénztár állását illetőleg 1896. junius végén volt 5.410 frt 52 kr. készpénzben, ~ 727.922 frt 09 kr. magán kötelezvényekben, 936.440 frt 67 kr. értékpapírokban, 4.567 frt 52 kr. drágaságokban, vagyis összesen 1,674.342 frt 02 kr. Az év második felében befolyt: 104.300 írt készpénzben, 14.640 frt 63 kr. magán kötelezvényekben, 86.392 frt 63 kr. értékpapírokban, 322 frt 91 kr. drágaságokban = 205.656 frt 44 kr. s így összesen 109.710 frt 79 kr. készpénzben, 742.562 frt 72 kr. magán kötelezvényekben, 1,022.833 frt 30 kr. értékpapírokban, 4.892 frt 53 kr. drágaságokban = 1,877.999 frt 31 kr. Az év második felében kiadatott 105.084 frt 76 kr. készpénzben, 79.099 frt. 70 kr. magán kötelezvényekben, 174.829 frt 92 kr. értékpapírokban, 1.134 frt 74 kr. drágaságokban s így összesen 360.149 frt 13 kr.; ily kép 1896. december végén maradt 4.626 frt 03 kr. készpénzben, 663.463 frt 02 kr. magán kötelezvényekben, 848.003 frt37 kr.értékpapírokban, 3.757 frt 79 kr. drágaságokban, vagyis összesen 1,519.850 frt 21 kr. A magán feleknél kamatozás végett elhelyezve levő tökepénzek állása: 1896, junius végén elhelyezve volt 525.744 frt 39 kr., az év második felében magán feleknek kölcsön adatott 43.675 frt 43 kr., összesen 569.419 frt 82 kr. Ezekből a tőkepénzekből az év második felében visszafizettetett 64.948 frt 26 kr. s igy 1896. december végén magán feleknél elhelyezve maradt 504.471 frt 56 kr. A magán feleknél elhelyezett tőkepénzek után kamat fejében 1896. junius végén hátralékban maradt 2.297 frt 77 kr., az év második felében befizetendő volt 12.611 frt 79 kr., összesen 14.909 frt 56 kr. Az év második felében befizettetett 9.786 frt 16 kr., s így 1896. december végén hátrálékban maradt 5.123 frt 40 kr. A gyámhatósági közegek jelentési kötelezettségeikről vezetett nyilvántartás állása: 1896. junius végén hátrálékban maradt 259, az év második felében beadandó volt 6.387, összesen 6.646 jelentés, amelyből az év második felében beérkezett 5.424 s így 1896. december végén hátrálékban maradt 1.222 jelentós. Az állatvásárügy országos rendezése. Általános a panasz, hogy országos állatvásárjaink teljes rendezetlenek és hogy azok sem a vevőközönség, sem az eladók érdekeit ki nem elégítik. Az „Országos Magyar Gazdasági Egyesület" állattenyésztési szakosztályának egy szűkebb körű bizottsága e hó 13-án foglalkozott ezzel a kérdéssel s elhatározta, hogy az állattenyésztési szakosztálynak ajánlani fogja, hogy fölterjesztést intézzen a kereskedelemügyi miniszterhez, melyben kérje, hogy a vásárjog adományozásánál szigorúan különböztesse meg az állatvásárokat egyéb vásároktól és az állatvásárok engedélyezésénél csakis az állatkereskedelem és forgalom érdekeit tekintse irányadókul. Csakis oly községeknek legyeu állatvásár tartására joguk, a melyek kellő biztosítékot nyújtanak arra nézve, hogy vásárjaikat az 1888-ik évi VII. t.-cikkben foglalt intézkedéseknek megfelelőleg rendezni és rendben tartani képesek s igazolni tudják, hogy vidékük állatkereskedelmi viszonyai a vásárt kívánatossá teszik. A községek köteleztessenek, hogy vásárjaikról és azok forgalmáról, árviszonyairól stb. kimerítő jelentéseket tegyenek közzé, a mire annyival inkább nagy szűkség van, mert tudvalevőleg a vidéki vásárok forgalmáról tájékozást szerezni ez időszerint csaknem lehetetlen. Javasolja a bizottság, hogy a kereskedelmi, földmivelésügyi és igazságügyminisztériumok együttes eljárással törvényhozás utján egy, a helyszínén működő békétető és ítélkező vásábizottságot létesítsenek. Kívánatosnak jelzi továbbá, hogy a vásári hátárnapok ezentúl naptári kelet szerint határoztassanak meg, ellentétben a mostani rendszerrel, a mikor a vásárok rendszerint valamely nagy ünneppel kapcsolatban álló hétnek bizonyos napjára vannak megállapítva, a mi rendkívül sok zavarra szolgáltat okot. Szükségesnek jelzi a bizottság, hogy a miniszter egy rendes vásári naptár kiadásáról gondoskodjék, amely már egy félévvel az év vége előtt kiadassék s naptári kelet szerint hiteles adatait tartalmazza a vásári határnapoknak, csak építsék fel, mert Zala-Egerszegen is van egy építő mérnök ur, kinek fájós szemét megmosá a forrás szent vizével s ő ígéretet tett, hogy ha meggyógyul, nagy öszszegü pénzt ad a kápolnára. De hát ön nagy jutalmat érdemel, hogy felfedezte ezt a szent forrást, mondom neki, nem ajándékozta meg valaki V Vagy itt mi, a hivők, ne gyűjtsünk számára valamit V Nem, kérem, dehogy. Nekem nem szabad pénzt elvenni. Megmondta szent jó Anyám, hogy óvakodjam a pénztől. Voltak ugyan itt sokan már, a kik erőszakkal is adtak pénzt. Elvettem, de bevittem a városi plébánosnak, hogy szolgáltasson érte misét a hitetlenek megjavulására. No azt jól tette, mondom, az igazi vallásos, szent életű embernek nem szabad a pénzt elvenni. Pénz a világ megrontója. (Azt nem mondtam, hogy nekem sincs pénzem, de láthatta jámbor képemről). Hát a jelenetet most nem láthatjuk meg? kérdeztük. De igen, azt mondja, s oda szóllott az asszonvokhoz, hogy na most fújják el — ezt meg ezt, nem emlékszem, melyik éneket, s azzal felvezetett az árok partjára, hová még jó erősen sütött a napsugár. A két parton szemben állott s egykor összeölelkező, de a hatóságtól levágatott két óriási nagy fának most csak a a törzsei vannak ott, de a jámbor fiu gyenge szemével erősen belenézett a ragyogó napba s azonnal látta a jelenségeket. Ott van, itt halad egy nagy piros karika, balra egy zöld lepedő, magyarázgatta s kérdezte szüntelen: látják-é? na ugye ott van! A tömeg közül mondta némelyik, hogy igenis, ő látja. A többi nem szóllott semmit,* de azért mindenik látta. Dehogy mondtunk mi nemet. A fogunkra is adunk valamit. En jól láttam már, hogy ő látja, kivált azt a zöld lepedőt s erősítettem, hogy ott van, ott van! Sőt teljesen megvalék győződve, hogy . a hatóság hiába tömette be a forrás helyét, hiába vonatja a fiu szeme elé a börtön falát, hiába vágatja le az egész erdőt, hogy sudarába ne ütközzék a nap sugára, hiába téritné le a napot is az égről, mert a kegyes fiu mégis látná a napsugaras égen a piros sávot és a zöld karikákat, mert nagy az erős hitnek a hatalma, s utána naponként száz meg ott a hideg sárban térdepelnek. De eszembe jutott, hogy minő gyenge vallás és vékony hit még ez is az indusok vallásához képest, kik, mint. a katonabékák, ugrálnak bele a Ganges sodró hullámába, hogy üdvözüljenek. Végig néztük ájtatoskodásukat. Az asszonyok az üdvözlégy Máriát mondták s több ilyen egyházi formulát. Közöttük állott három férfi ís. Egyik Kovács István, 16—18 éves legény, a bajusza is szökik már. Mintha ő volna a papjok. Jámbor kinézésére vallás alapitónak is lehetne íartani. 0 a „mozgalomnak" a megindítója. Vezet, elől imádkozik, dictál és rendelkezik. Dictálja a Hitformát s a tömeg mondja utána. Azután, hogy beszédbe állottam vele s kalauzolnia kellett, kiadja rendeletbe, hogy: „Na most fújják el szt. Mária anyánk énekét." S szép, női énekhangok töltik be az erdő csendjét. En ezalatt megvizsgáltam a forrásokat. Kollegám a két dakszlijával volt elfoglalva, hogy el ne bódorogjanak az erdőn. A lucskos gödörben 10—10 lépés távolságra három lyuk van vájva, egy-egy kalap nagyságúak. Kéthárom paraszthajszálnyi vastagságban csörgedez ki a víz a földből. Becsületes jó tiszta víz. Inni lehet. Megkóstoltam. Mert én is vittem ki üveget. Nem annyira szent víz ugyan, mint szentelt víz. Sőt inkább használna, mint ártana, ha úgy tisztán megmaradna, de az a kár, hogy amint a föld színére ér, azonnal bepiszkolódik. Az emberek a piszkos csizmájokkal össze vissza tapossák s az agyagos sártól sárga moslék színű lesz. A kis pocsolyákba pedig különféle ronda üvegeket mártanak bele az asszonyok, hogy haza is vigyenek belőle egy-egy literrel. — A kis csermelyeknek tovább folyások nem lehet, mert az üvegek megtöltésére is alig elégségesek — l>a valamicske felesleg marad olykor-olykor, azt is elisszák a szomjas falevelek s a telhetetlen agyag. Ilyen képe van a szent ároknak, melynek az ő felmagasztosultsága az ég áldásától van. Már tavaly nyáron is nagy mértékbe omlott alá az ég áldása különösön erre a vidékre. Kérdezősködtünk aztán az expeditio papjától, a jámbor Kovács Istvántól, miként is keletkezett hát ez a szent forrás V Es előáll Kovács István, a jámbor fiu, ki előbb az előlimádkozást az asszonyokkal végezte. Lábán néhány darab csizmabőr van, miket madzagokkal köt a lábához. Egyéb ruhája szegényes, de rendes. Itt az erdőben állandóan hajadonfőn jár. Lehet 16—18 éves. Szeme gyenge, fájós. Tekintete téveteg, pillantása bágyadt, arcvonásai lomhák, képe csendes, szelíd, de nem tiszta, mint az álló tó vize; ébren álmodozik, de jámbor lélek. S megmondja, hogy ő nagy csatári becsületes földmives. Van apja, anyja. Van egy asszony testvére, „az is elment a világ szólére." (Valahol Dunapatajon lakik). Tőle pedig már régen kívánta szűz Mária, édes jó Anyánk, hogy tegyen neki tiszteletet. Még augusztusban álmodta már, mikor sok esős idő volt, hogy itt a Lóvölgyben van valami s megmondta neki a szent jó Anyánk, hogy itt keresse. Másnap felfutott ide a ponkra, aztán lefutott ide a gödörbe, ahol most állunk, s vájt a körmivel egy lyukat, jött a földből a szent víz. A bíró ezt betemettette, de azután még három lyukat vájt s mindenütt van víz. Három napig be is zárták, de megint kieresztették. A zsandárok eddig a népet sem engedték ide; ő most is otthon volt, mert beteg, de a nép kívánta s úgy jött, ki hogy imádkozzanak a szentekhez. Megkérdeztem, hogy haragszik a hatóságra, hogy ezt a szent forrást betemette, ezt a két szép fát levágatta s őt is becsukatta'! Nem haragszik, csak neki annál többet kell imádkozni a hitetlenek bűneiért is. De itt hideg van, mondám, egy kis hajlékot kellene ide épiteni a hivők számára, legalább egyet. — Már járt is ebben a dologban, azt mondja. Az ur ezer frtot ígért, ha építünk ide egy kápolnát. (Az összeköttetéseiből Ítélve én az Úrra gondoltam, de mindjárt rájöttünk, hogy ez az erdő tulajdonosa, a gazdag Ilirschel ur). Evvel a pénzzel és Szűz Mária édes jó szent Anyánk segítségével felépítjük, folytatja. S amíg beszólt, körüle sereglett a férfi sokaság s áhítattal hallgatják vala, mintegy felhasználva az alkalmat, hogy nyilatkozatokra szólítottuk, mert ők talán nem bátorkodtak volna ennyire menni. Biztattam, hogy a hajlékot