Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-06-20 / 25. szám

XVI. évfolyant. Zala-Elszeg, Í897. jtiqitis 20. 25. szánj. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szára ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. i r A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. i, mmm gauati n A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és iioVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye' IMI egj el enik: m. inden vasárnap. Fokról-fokra. Körülbelül tiz éve annak, hogy egy sikamlós, fordított francia szinmű előadása után a magyar kritika megbotránykozásának adott kifejezést a darabnak a szemérmet sérfő egyik végjelenete felett s aggodalmasan jegyezte meg, hogy ha már a sikamlóság terén ennyire jutottunk, jogosan tarthatunk attól, hogy valamely megbomlott fantáziájú szerző vakmerőségében egy lépéssel tovább megy és ott kezdi majd el a jelenetet, ahol emez az általanos megbotránykozást keltett jelenetet végezte. Ennek az aggodalomnak jogossága sokkal hamarabb igazolva lett, mint komolyan várni lehetett. Az akkor megkezdett uton haladtunk vagyis inkább estünk vissza fokról fokra, még pedig rohamos gyorsasággal; mert az erkölcsi hanyatlásnak idő-arányai tökéletesen azonosak a levegőbe függélyes irányban fellőtt golyó visszaesésének idő-arányaival : annál jobban fokozódik a hanyatlás gyorsasága, minél közelebb jutunk a visszaesés végső pontjához. Elszomorítóan nagy dimenziókban tettük meg az utat lefelé. A naturalizmus immár azon nyersen dob ja elénk az érzékek bódítására szánt anyagot, ahogy az élet kezéből kivette. A házas életnek, a szerelmi viszonyoknak olyan helyzeteit és körülményeit tárja eléd, aminőket a te becsíi'eted, mindennapi uton járó fantáziád megteremteni, megrajzolni sohasem tudott volna. Azok pedig mind az életből valók. Paris szive eszeveszetten, féktelenül lüktet és a felkorbácsolt, forrongó francia vér termi az anyagot bőven. A francia írók frissen tálalják azt fel s a gyönyörökben vonagló századvégi közönség mohó vágygyal szívja magába az édes mérget. Ez a modern, ez a korszerű! A komoly bírálók azt mondják rá, hogy dekadencia. I)e azért okvetlenül béküljön meg vele a te erkölcsi érzéked és ne lázadj föl ellene, mert ha megbotránykozva fordulsz cl tőle, azt mondják, A „Zalamegye" tárcája. őri gyerek. - A „ZALAMEGY E" eredeti tárcája. A 48-asok tisztikara éppen egy nappal előbb nagygyakorlatról érkezett meg. A hetek óta nem élvezett nyugalmas ebéd után mindegyik kitűnő hangulattal telepedett le a vendéglői kávéház elé tett márvány-asztalhoz. Tréfálva, nevetgélve szürcsölték a piccolot. A virzsiniák és cigaretták füstfellege, mint valami hálaáldozat füstje, gomolygott az ég felé. Vérkői Szerednyey Aladár, a tisztikar legfiatalabb tagja, a pelyhedző bajszú hadnagy, egyszerre csak elkezdett döcögve nevetni. — Mi bajod V — kérdezték szomszédjai kíváncsian. A fiatal hadnagyocska, az ezredes kedvence, előbb néhányszor a levegőbe verdesett kezével, mig a nagy nevetéstől szólni bírt. — A Dóri gyerek jutott eszembe. Képzeljétek csak : ez a jégember olvadozni kezd. — Szerelmes? — kiáltották többen és aztán kitört valamennyiből a hahota. — Egész fülig! — mondta Szerednyey ; aztán versenyt kacagott a többivel. Még az ezredesnek is feltűnt a jóízű nevetés, megkérdezte kegyesen, hogy mit nevetnek. Kérdés közben egyenesen az ő kedvence : Szerednyey felé fordult, mire az felugrott, hoz iá sietett és diszkrét suttogással mondott valamit az ezredesnek. — Ah, ah! bravó! — mondta ismételten az ezeredes és nagyon választékosan mosolygott. — Lupus in fabula! — aki mint tartalékos tiszt lépett a tisztikarba s ezt szerette egy-egy emlékezetében maradt latin szentenciával kimutatni. Halványképü, vöröshaju fiatal hadnagy lépett a társaságba. Majdnem nőies arcvonásai voltak. hogy nem vagy modern ember vagy hogy jezsuitáskodol. Megkapó közvetlenséggel tárulnak eléd a hármas vagy négyes házasságok minden nemesebb ízlést föllázító jelenetei, a vérre, húsra alkuvó emberek erkölcsi fertői; előtted játszódnak le azok a jelenetek, amikről talán tudomásod sem volt, vagy ha volt, hát azt hitted, hogy azok mellett félrefordított arccal kell elhaladnia a diszkrét embernek. Valahogy meg ne botránykozzál és föl ne szólalj azok ellen a jó erkölcs nevében, mert kinevetnek, kikacagnak; elneveznek ostoba, naiv embernek, a kit spirituszba kell tenni és mutogatni, hogy ilyen is volt a századvégi dekadens korban! Ennyire vagyunk már! A publikum éhes. Nem erkölcsi táplálék, nem szellemi gyönyörűség kell neki, nem műélvezet, hanem izgalom. Izgalmat keres elernyedt idegeinek, mely előkészítse, felhangolja azokat a vágyott gyönyörök élvezetére. Azt akarja, hogy amit a színpadon lát és hall vagy könyvekben olvas, az csak előjátéka, ideghangoló bevezetése legyen annak a tobzódásnak, amit valóságban át akar élni. No és az éhes publikum nem panaszkodhatik. Az idegeket nagyszerűen lehet hangolni színházakban is, könyvekben is. Igen ám, ha mindenki csak a saját korbeli egyénekkel és egyénekért élne! Végre is talán igazuk van azoknak, kik az erkölcsi szeméremérzet lázadását nem tartják teljesen jogosultnak; talán igazuk van, hogy a kifejlődött és komolyan gondolkozni tudó, megállapodott itéletü emberen az életnek ezek a leleplezett meztelenségei nem rontanak. De hát azok a most fejlődő, még himporos lelkek, kiknek íejlődése, jövője, erkölcsi világa a mi kezünkbe van letéve, a kik a mi korunk hatását, benyomásait viszik el magukkal az életbe, az élet önálló folytatásához azok minő irányban fognak fejlődni a dekadencia befolyása alatt ? Erre azt mondhatja valaki, hogy tessék szigoMeghajtotta magát az ezredes felé, aztán helyet foglalt a fiatalok között, akik nyomban elkezdtek vele incselkedni. De az csak egykedvűen szivta virzsiniáját és egyetlen arcizma sem mozdult meg. Csakugyan olyan volt, mint valami jégember. Meglátszott rajta mindjárt az első pillanatra, hogy nem mindennapi ember. Egész lényén volt valami erősen megkülönböztető eredetiség. eredeti is volt ő minden tekintetben. A tisztikarban csak Dóri gyereknek hivták. Ezt a nevet azonban nem ott kapta a hadseregben; már magával hozta az iskolából. Halmay Tódor volt a neve; de a pajtásai csak Dóri gyereknek hivták, mivel még nyolcadik osztályos korában is majdnem teljesen gyermekes arca volt. Mikor az érettségi vizsgálást letette, az volt a szándéka, hogy felmegy a műegyetemre és mérnöknek készül Ez alatt atyja váratlanul meghalt. Anyja csak éppen annyi nyugdijat kapott, hogy két felnőtt leányával keservesen eltengődhetett. Halmay Tódor nem mehetett az egyetemre. Jelentkezett, hogy leakarja szolgálni az önkéntesi évét Le is szolgálta állam-költségen. Összesen tizenketten voltak, de Dóri gyerek (mert önkéntes pajtásai és a tisztek is csak úgy hivták tréfásan) a tejarcu, leánvképü önkéntes, túltett valamennyin. Meglátszott egész viselkedésén, tanulásán, hogy komolyan elakarja sajátítani a katonai tudományokat és igazi hivatásos katona akar lenni. Az önkéntesi év végén fényes eredménynyel tette le a tiszti vizsgálatot. A vizsgáló bizottság minden tagja hozzá ment és kézfogással gratulált neki a nagyszerű sikerhez. Mikor önkéntesi szolgálatát megkezdte, még csak nagyon fogyatékosan értett németül. A vizsgálaton már a legkomplikáltabb kérdésekre präciz németséggel adta meg a feleleteket. A jelenvolt tábornagy megkérdezte, hogy — ha a katonaságtól kilép - micsoda pályát választ. ruan ellenőrizni, hogy a fejlődő nemzedék távolmaradjon azoktól az élvezetektől, azoktól az édes erkölcsi mérgektől, mik a felnőtteknek, a teljesen kifejlődött embereknek vannak szánva. Ezt tanácsolni sokkal könnyebb, mint végrehajtani. Mikor azok a pikánsnál pikánsabb könyvek a szó szoros értelmében ellepték a könyv-piacot; mikor alig van olyan színdarab, melyet — amint mondani szokták — ne fűszerezne egy-egy úgynevezett erős naturalizmussal megirt jelenet: akkor nincs olyan árgus-szemű ellenőr, aki az ilyen dolgok hatásától megóvhatná a fiatalságot, amint hogy nem is óvhatja meg. A mai dekadens korszak fiatalsága megóvhatatlanul szívja magába az erkölcsi mérget, azt kiviszi magával az életbe is és ennek a hatásnak — akárki mit mond — nyoma lesz a jövő nemzedéken, mert ez az irány, amelyen fokról fokra hányjuk-a cigánykereket lefelé, inindeure való, csak arra nem, hogy önmagukon uralkodni tudó, akarat-erős, derék, kiváló jellemeket neveljen a társadalomnak. Azt hiába prédikálják, hogy az irők térjenek vissza az eszményibb világba; mert az iró korának" él, korának ír és csak nagy elvétve Jakadnak kiváló talentumok, akik nem hatás kedveért, hanem a leikökben megért igazságok, eszmények tiszta, önzetlen szolgálata szempontjából irnak. Hatást akarnak, keresettséget, népszerűséget, jövedelmet, mert ok is ki akarják venni riszöket azokból az élvezetekből, gyönyörökből, miknek mámorától telítve van a levegő. Csupán az vigasztalhat bennünket, hogy ez nem tart szakadatlanul és talán már nem is tart' sokáig. Az emberiség haladása mindig hullámzatds volt, nagy emelkedéssekkel és éppen olyan nagy esésekkel. Most az esésben vagyunk; azért tűnik föl úgy, mintha szinte hanyatt homlok rohannánk az erkölcsi elsűlyedés örvényébe. De remélnünk lehet, hogy be fog következni és okvetlenül be is következik az emelkedés korszaka. Aktiváltatni szeretném magamat, de engem tisztnek nem fognak kinevezni. A vizsgáló bizottság tagjai összenéztek; nem értették meg a feleletet. — Miért? — kérdezte a tábornagy. — Mert nekem csak szegény anyám van és magamnak évek kellenek, mig a tiszti felszerelésre valót megtakaríthatom. — Csak ez a baj fiam? Ez nem baj, — mondta a tábornagy. Önkéntes pajtásai, akik többnyire vagyonos fiuk voltak, nagy murit csaptak a tiszti vizsgálat örömére. Ott volt az egész tisztikar és egyik toaszt a másikat érte. Égig magasztalták a kedves, aranyos Dóri gyereket, aki magyar fiu létére olyan fényes babért aratott a vizsgálaton. És jósoltak neki nagy jövőt, hatalmas karriert. Egy hét múlva megjött napi-parancsban, hogy Ilalmay Tódor önkéntes, káplár, oly fényes eredménynyel tette leatiszti vizsgálatot, hogyavizsgáló bizottság előterjesztésére őfelsége legfőbb hadúri jogánál fogva a fennálló rendeletektől eltérőleg rögtön hadnagygyá nevezi ki és —amenynyiben továbbra is a hadsereg kötelékében, mint tényleges állományú tiszt akarna maradni — a tiszti fölszerefésre saját pénztárából hatszáz forintot utalványoz ki. E napi-parancs felolvasására az egész ezred kirukkolt és mindenki mosolygó, ragyogó képpel hallgatta a legfelsőbb kitüntetést, mely a rendes szokástól teljesen eltért, csak maga a kitüntetett hallgatta érzéketlen, hideg márványarccal. Mikor a dísznek vége lett, oda lépett az ezredes elé, katonás állásba csapta magát és nem szólt semmit, hanem csak egy papírdarabot nyújtott át neki. Az ezredes meglepetten bontotta szét. Egy távirat volt ezzel a tartalommal : „Anyánk meghalt. Jöjj azonnal!" Az ezredes mély megindultsággal adta vissza a táviratot; néhány vigasztaló szót intézett a sújtott fiúhoz, aki nem bírt egyetlen szót szólani, csak ajkait harapdálta ívlai számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva