Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-06-06 / 23. szám

XVI. évfolyam. Xala-Eáerszeg, 1897. jtirjitis 6. 28. szán). jii Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. társadalmi, közművelődésife gaisz ati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. 3VC egj el e xj_ ± 3sz m inden vasárnap. A húsvét táján új életre ébredett természet már teljes nagyszerűségében virul. Ünnepi palástban ékeskedő mezőre és rétre, erdőre és hegyre árad szét a felkelő nap biborfénye s a termékenyítés erejével ható ragyogó sugarak a jó anyaföldnek hálaérzelmeit tolmácsoló köny cseppekben, a leveleken és fűszálakon csillogó harmatgyöngyökben törnek meg. Az üde levegőt — mintegy áldozati tömjén füst gyanánt — a változatos színpompában diszlő virágoknak gyönyörködtető illatárja tölti be s a zöld lombok hűvös árnyékában fészkelő madarak bűvös-bájos hangokon zengő himnuszokban dicsőitik a Teremtőnek kiapadhatlan jóságát, végtelen hatalmát. Felvirradt a magyar népköltészet ntánozhatlan szépségű dalaiban, népünk érző lelkének ez ösztönszerű megnyilatkozásaiban, oly találó festői seggel jelzett „piros pünkösd napja!" A keresztény egyház három főűnnepének egyikét üljük ma s templomainkban a hivők sokasága ájtatos szívből eredő imáját abban a régi egyházi énekben hangoztatja, amely ezekkel a szavakkal kezdődik: „Jövel Szentlélek-isten!" Mert meg vagyon irva a szent evangéliumban, hogy az apostolok e napon mind egybegyűlve valának és lón hirtelen az égből, mintegy sebesen jővő szélnek zúgása és eloszlott nyelvek jelenének meg nekik, mint tűzláng, mely leszálla mindenikre közülök és heteiének mindnyájan Szentlélekkel. Es ime! a tanulatlan, egyszerű férfiak: a szegény halászemberek csodálatos szellemi erőnek és képességnek jutottak birtokába és szétmenvén a világ minden tája felé, a Megváltónak magasztos tanait oly eredménynyel hirdették, amelynek párját az egész világtörténelemben nem találjuk; amilyen sikert sem azelőtt, sem azután, sem csábító kincsekkel, sem kényszerítő fegyveres hatalommal senki elérni nem tudott. E csoda-erőnek és e bámulatos eredménynek a magyarázatát a hirdetett tanok kiinduló pontja, A „Zalamegye" tárcája. JV^egszegett eskü. A sötétülő szobában csendesen, egymáshoz simulva, ülnek a boldog szerelmesek. A komor ónémet bútorokkal telerakott szoba egy templom hajójához hasonlít. Legalább úgy találja a leány e perczben, mikor édes eskük hangzanak imádottja és imádója ajkáról. — Szeretlek, szeretlek ! Esküszöm a jó Istenre, ki veled összehozott, hogy szeretlek s nem hagylak el a sírig. Enyém lész, és én senki másé. — Oh Istenem, milyen bddog is vagyok! Susogja önkéntelenül a leány s még jobban odasimul a férfiú kebeléhez. S míg szőke fürtös fejét ott pihenteti, gondolatai elszállnak, visszaszállnak a múltba, s maga előtt látja Gézát, ki akkor még nem volt hozzá olyan jó, olyan szelid, és a ki akkor még nem is szerette őt. S a kis leány mind görcsösebben szorítja magához a fiatal embert, mintha félne, hogy az egyszerre eltűnik mellőle. Félelmét sza\akba is önti. — Oh, ha mindez csak álom lenne'?! — Ella, való ez! Édes, legédesebb való. — Milyen nehéz is e valót elhinnem. Hogy is ne! Mikor olyan csúnya, rideg s szivettépő volt reám nézve csak egy év előtt is a való, mely most tehetetlenül szép. — Már megint a múltra gondolsz ? — Ne haragudjék érte Géza, de sokszor eszembe jut az a báb jelenet. Eszembe jut, mikor párnám közé bújok s noha fáradtnak érzem magam, nem hagy álmodni s eszembe jut ilyenkbr, mikor karjai között vagyok s nem enged hinni — De Ella! — Hogy is történt? Ott álltam a terem közepén, néztem Vilmát, ki gyönjöriien lejtett Lehotzky hadnagyfőelve és egyúttal végcélja: a felebaráti szeretet —adja meg; a szivjóság termékeny talajában gyökerező az az igaz szeretet, amely egyedül volt képes a világnak teljes színeváltozását, az emberiségnek tökéletes újjászületését előidézni s amely gyengéd szeretetnek fenséges fogalmát a nagy Mester és hű tanítványai akként értelmezték, hogy „a mi felebarátunk minden ember; polgártárs vagy idegen; vallásban velünk egyező vagy máshitű; gazdag vagy szegény; mert minden embertársunkat kivétel nélkül kell szeretnünk." Valóban! a történetnek ezer meg ezer példája és a mindennapi élet közvetlen tapasztalatai kétségtelenül és meggyőzően bizonyítják, hogy csak az boldogulhat és boldogíthat egyszersmind, akinek gondolatait és tetteit a szeretet irányozza; hogy e legnemesebb érzelem az erkölcsnek, a társadalmi jólétnek a legerősebb támasza, az emberi nem hivatását képező tökéletesbülésnek és előrehaladásnak mellőzhetetlen feltétele. Ahol a szeretet hiányzik, ott az embertelen idegenkedés és rút gyűlölködés kárhozatos erői jutnak uralomra s ennélfogva amiként napjaink elszomorító jelenségeiből fájdalommal láthatjuk zilált társadalmi viszonyok teszik lehetetlenné a közös jóért való együttes munkálkodást; ott az embertársak sorsa iránt érzéketlen és csakis egyéni érdekeket hajhászó rideg önzés gátolja a legszentebb célú törekvéseket és gördít akadályokat az előrehaladás örökké élő eszméjének óhajtott diadala felé. Ámde nem bocsátkozunk- további részletekbe; mert hiszen sajnálatos állapotaink behatóbb fejtegetésével megrontanék az ünnepi emelkedett és derült hangulatot. Pünkösdi rövid elmélkedésünket befejezzük a költő által oly szépen kifejezett ezzel a buzgó fohászszal: „Világosságnak lelke szállj le! Szeretet, béke van teuálad! Hints fényt a gyarló porkebelbe, Ne vessen az több szennyet, árnyat! gyal. Ön is mellettem állt s nézte . . . nézte, mert öt perccel előbb ön kérte fel s kosarat kapott. . . En már akkor is szerettein magát s nagyon sajnáltam, hogy Vilma oly kegyetlen önhöz. Oda fordultam önhöz s vigasztalni igyekeztem. Nagyon bárgyú lehetett az én naiv szivein vigasztalása ; mert magát haragra lobbantotta. Azzal akartam, én bohó, vigasztalni, hogy megmondtam, ne számítson Vilmára, mert az nem szereti Önt. És ön akkor . . . akkor azt mondta sértően és dacosan: Én pedig magát nem tudnám szeretni, Ella kisasszony soha! . . . — Bolond voltam akkor, Ellácskám édes; mert hisz látod, hogy szeretlek, végtelenül szeretlek és esküszöm, hogy örökké szeretlek . . . nem hagylak el soha .. . Egészen sötét lett a szoba s nem lehetett megkülönböztetni a tárgyakat. És Ella egyszerre világosnak találta, gyertyák százai égtek, oltárt látott maga előtt s ő maga ott térdepelt Gézájával a pap előtt . . . Pedig csak a lámpát hozta be a cseléd ! Hét hó mult el azóta, s Ellát egvediil találjuk a a komor szobában. Nem látja már templomhoz hasonlónak a négy falat, inkább találja kriptához hasonlónak. De a kriptában halottak vannak, s az ő szive él, vérzik s fáj. Könnyeivel füröszti a pamlagot, hol néhány hét előtt még együtt, ültek Ella és Ö kit most, mint esküszegőt, nemcsak gyűlölnie, hanem megvetnie is kell. Nem az fáj neki, hogy boldogtalanná tette, mert hisz az volt ő, mikor még nem szerette, hát csak újra az lett, mikor már nem szereti; de gyalázatosságot lát az esküszegésben s ez fáj, ez öli olyan nagyon. A földön széjjel tépett papírdarabok hevernek. Szegény leány nagy bajjal összerakja újra s zokogva olvassa • el újra, meg újra: „Mélyen tisztelt Ella kisasszony! Nem vagyok méltó szerelmére. Sokáig késtem és haboztam, hogy önnek ezt bevalljam. Vagyok, Régóta küzd, viv már az eszme, Halljon le már iszap, salak, S a földön is, miként az égen, Fény és derű mosolygjanak!" Deák Ferenc és Csányi László szülőházának emléktáblával való megjelölése. A folyó evi májusi közgyűlésnek a mult évi millenáris közgyűlési határozat foganatosítására vonatkozó intézkedését. Deák Ferenc és Csányi László szülőházainak emléktáblával való megjelölése tárgyában — annak idején — röviden jeleztük. A megyebeli közönség kellő tájékoztatása végett közöljük alábbiakbm egész terjedelmében a közgyűlés határozatát: „A nagyméltóságú m. kir beliigyministerium f. évi február hó 5-én 8S437/II. számú leiratával a mult évi május hó 12-én tartott "bizottsági közgyűlésben 7. sz. a. hozott azon határozatot, mely szerint Deák Ferenc és Csányi László szülőházának emléktáblával való megjelölése mondatott ki, jóváhagyván, a szükséges összeg mérvének ós mi módon íeendő fedezésének kérdésében hozandó határozatot jóváhagyás végett felterjeszteni rendeli. A felmerülendő költségekre a közgyűlés a vármegyei törzsvagyonból utólagos elszámolásra 400 frtot szavaz meg, s ezen határozatot a hivatkozott rendelethez képest jóváhagyás végett a nagyméltóságú m. kir. belügyminisztériumhoz felterjeszti. Az ünnepélyek mikénti megtartását illetőleg pedig a közgyűlés a következőket határozza : Első sorban a vármegye alispánját az emléktáblák beszerzése, s egyéb, az e részben felmerülendő intézkedések foganatosításával inegbizza, s egyúttal felhívja, hogy Deák Ferenc és Csányi László szülőházának jelenlegi tulajdonosait az emléktáblának felállíthatására, a söjtöri és csányi plébánosokat pedig az ünnepély napján istenitisztelet, illetve requiem tartására kérje fel. Az emléktáblák a következő felirattal látandók el; Deák Ferenc szülőházát illetőleg: Zalavármegye hálás kegyelettel örökítette meg 1897. évi augusztus hó 8-án e táblával annak emlékét, lior/y itt született, a haza bölcse Deák Ferenc 1803. évi október hó 17-én." Csányi László szülőházát illetőleg pedig: Zalavármegye a hazaszeretet vértanújának emlékére örökítette meg 1897. évi október lió 10-én e táblával, hogy itt született Csányi László 1790-ik évben. ' Az emléktáblák felállításának ünnepélye Deák Ferencét illetőleg 1897. évi augusztus hó 8-án, Cs

ányi Lászlóét voltam s maradok a régi, könnyelmű fiú, ki nem tudja felfogni az élet komoly oldalát, s nem tudja megbecsülni az igaz szerelem értékét. Esküszegő leszek ugyan, de inkább leszek jellemtelen ön előtt, mintsem tönkre tegyem önt, kit legalább is tisztelek. Ezért kérem, feledjen el $ irtson ki szivéből. Spányi Géza." — Megcsalt, itt hagyott! zokogja a leány s könnyben uszó szemei előtt újra megelevenedik a régi kép, a báli jelenet. — Tudhattam volna! Minek is hittem neki . . . Pedig Géza jobban szerette Ellát s jobban szereti, mint valaha. Ő is kriptának látja a maga szobáját, melynek pamlagain bundák, vánkosok s pokróezok között ül kimerülten, betegen. Előtte kis asztalán orvosságok. Beteg szegény fiú, nagyon beteg, gyógyíthatatlan. Nem csak a szíve, de a melle . . . tüdeje is beteg s csak azért fáj a szíve is oly nagyon. Hadgyakorlaton hűtötte meg magát. A menekülő ellenséget kellett üldözni s futó lépésben mentek kilométereken át. Mikor megálltak, egy öreg asszonyt látott maga előtt, ki a katonáknak citromos vizet és hűsítőket árult. A főhadnagy megrémült a boszorkány szúró pillantásától, önkéntelenül összerezzent, de azután mégis odalépett hozzá s megivott egy pohár hűsítőt. Ez tette mellbeteggé. Sokáig feküdt élettel és halállal küzdve. De megmaradt az életnek, csakhogy beteg tüdővel, korhadó mellel. Igy nősüljön-e, így vegye-e el ezt a szép leányt ? Nem ! inkább íessz jellemtelen, gyalázatos ember Ella szemében. Ezért irta meg azt a levelet. — Igy szegte meg esküjét Vörös Lajos. ívlai számunkhoz fél iv mellél-clet van csatolva