Zalamegye, 1897 (16.évfolyam, 1-26. szám)

1897-01-03 / 1. szám

XVI. évfolyam. Zalaegerszeg, 1897. január 3. í. szán}. _JL Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. UJ ae i. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Réziratokat nem küldünk vissza. III A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a Zalaegerszegi ügyvédi kamara", a „kanizsai és noVai járási községi és körjegyzők egyletéinek hivatalos közlönye. HVL egj elenik: m inden ^-asáx'ixa^). Felhívás előfizetésre. Lapunk jelen számmal tizenhatodik éves pályafutását kezdi meg. Csendben, zajtalanul indult meg tizenöt évvel ezelőtt, mint önkénytelen kifoly as<i a közóhajnak. Csendben, zajtalanul futotta meg egy lapnak történetében kétségkívül számot tevő ezt az időt, főtörekvése levén minden időben és minden körülmény között betölteni azt a feladatot, amelyet megindításakor maga elé tűzött, mely cél ebben a pár szóban volt központosítva: Hiven, önzetlenül szolgálni a vármegyének, valamint avármegye székvárosának érdekeit! Hogy megfelelt-e lapunk ennek a kettős feladatnak, ezt elbírálni nem mi vagyunk hivatva. Annyit azonban nyugodt lélekkel elmondhatunk, hogy e kettős feladatot soha, egy pillanatra sem tévesztettük el szemünk elől. Ennek a kettős feladatnak a szolgálatában állottunk kezdettől fogva; ennek a megnyilatkozása lapunk tizenöt évfolyamának minden egyes száma. S e kettős feladatunk megoldásához erőt merítettünk abból a jóakaratú támogatásból, a melylyel a nagy közönség lapunkat megjelenésekor fogadta s amelylyel tizenöt éven át mindenkor kisérni kegyes volt. Ez képezi a mi hírlapírói munkásságunknak legszebb jutalmát! Lehet-e ugyanis egy lap működésére nézve szebb elismerés, mint ama körülmény, hogy lapunk előfizetőinek jó része olyan, akik kezdettől fogva s így most már tizenöt éven keresztül hű szemlélői munkásságunknak, amivel legfényesebben azt nyilvánítják, hogy a lap irányával, működésével egyetértenek. Mikor a tizenhatodik évnek a küszöbén állunk, a múltban követett eljárásunkhoz híven, most sem teszünk nagy hangzású Ígéreteket. Lapunk létjogát az adta meg, hogy a közönséget vármegyénk s a vármegye székhelyének ügyeiről értesítsük. Ennek a szolgálatában álltunk tizenöt éven A „Zalamegye" tárcája Epizódok. i. Egy látogatott kávéház egyik fükéjében négy fiatal ember teázott. Három katonatiszt és egy ujságiró. A tisztek pikáns izü kalandjaikkal szellemeskedtek. A vörös hajú hadnagy az ideális szerelemről, az eszményről beszélt s azt a lélek abnormális állapotának, az emberi vérrel és szenvedélylyel lehetetlen hipokrizisnek tartá. Üres holdimádás, önámitó fikció, mely tart egy napig, egy hétig, egy hónapig. Hisz emlékezem, kadét koromban reggeli nyolc ólától esti nyolc óráig szerelmes voltam egy sánta táncmester költői hajlamú szőszke leányába. Es képzeljétek, másnap reggelre annyira reálizálodtak ideális érzelmeim, hogy eszembe se jutott azóta a pisze orrú kis szöszke. A három tiszt kaczagott. Megkavarták a teájukat s cigarettára gyújtottak. Az ujságiró letette kezéből a lapot s hidegen ennyit felelt a hadnagynak í — Tévedsz! Üres lelkii emberek, pillanat vadászok szerelme lehet hogy ilyen, de akik a nőben nemcsak a nőt, hanem az eszményt is keresik, kinek a szivében még ég a régi, az ős szerelem veszta lángja, ki érti, miért ragyog a nap, miért ragyognak a csillagok, ki tudja mit sóhajt a rengeteg, mit susog a kóbor esti fuvalom, ki érti a virágok szavát, illatát, ki érti az erdei dalár énekét, a csalogány epedő csattogását : az az orgia borgőzös levegőjén keresztül is felfedezi az ideált, az eszményt, az örök nőt! Hanem ezt azután nem értették a tisztek. A hadnagy azért megkockáztatta: keresztül legjobb meggyőződésünk szerint, ennek az érdekében fogunk fáradozni a jövőben is. Teszszük ezt azzal a komoly higadtsággal és tárgyilagossággal, amint tettük a múltban, kerülve a senzatiót, tisztelve egyéneket és családokat ; mert jól tudjuk, hogy a családi otthon oly szentély, amely csak tiszteletünkre és becsülésüukre érdemes. Habár alig van számunk féliv melléklet nélkül, lapunk mégis a legolcsóbb megyei lap s előfizetési ára marad a régi t. i. egy évre 4 forint, félévre 2 forint, negyedévre 1 forint. Községi és körjegyyzőknek, valamint tanítóknak egy évre két forint kedvezményes áron adjuk a jövőben is lapunkat. Kérjük az előfizetés szives megújítását, mig hátralékos előfizetőinket felkérjük a hátralékos összeg mielőbbi beküldésére. Zala-Egerszeg, 1896. december hó, Udvardy Ignác sL, a „Zalamegye" szerkesztötulajdonosa. A második ezredév küszöbén. Az emberiség egyik legdicsőbb nemzetének, a magyarnak, millenáris esztendeje lezajlott. Az új év hajnalának meghasadtával belépett a második ezredévbe, amelyben hivatva van a minden irányban megkezdett haladás utján a népek versenyében az őt joggal megillető helyet megtartani. Az új ezredévnek küszöbén látva a nevezetes küzdelmek gazdag láncolatát, amelyeket egy teljes ezredéven át vívtunk vérünknek és életünknek lelkes feláldozásával nemcsak önmagunk fentartásáért és boldogulásáért, hanem egyúttal az egész művelt nyugot millióiért észak, kelet, dél, sőt nyugotnak ellenében, szemünk öröm könynyel telik meg s szivünkből ellenállhatlan fohászkép tör ajkainkra a költőnek a szenvedések korából fennmaradt imája: „Isten áldd meg a magyart!" Csodák csodája volt az a héroszi harc ! I laláithozó tüzében nem egyszer állottunk a bennünket megsemmisítéssel fenyegető sirnak a küszöbén! De azért ma is élünk ; mert a csillag, amely bennünket a küzdelmek sötét éjében vezérelt, Isten csillagja volt és a név, amelynek dicsfénye küzdelmeink hevében világított, az Istennek hatalmas neve volt. 0 akarta, hogy az ember szabad és polgáriosodott legyen! (3 akarta, hogy egyenlők és testvérek legyünk ! És amikor a viharoknak a viharával átszáguldva a Kárpátoknak ősi bércein, elfoglaltuk a kiöntött vérnek természetes jogán ezt a szép földet le a zúgó Adria kék habjáig: a magyar nemzet volt az. amely a szabadság fáját elültette a Duna—Tisza áldott vidékén. Ez a nemzet alkotta meg a pusztaszeri magna chártát. Ez a nemzet építette föl a kereszténység meggyőzhetlen templomát Kelet és Nyugot határmezején. Ez a nemzet védte a szent keresztet az ázsiai hordák és a Bosporus félholdja ellenében. Ez a nemzet vívta meg a negyvennjolcas szabadságharcot, minőt nemzet függetlenségeért még nem vivott soha ! A mi vérünk festette pirosra Sajó vizét. A mi mellünk vérzett halálosan Mohács ágyúitól. Mi hordoztuk a reactio nehéz bilincseit. Mi szenvedtük át a pokolnak minden kinját Világosnál a keserves augusztusi napok alatt. Mindezt tűrtük, szenvedtük fajunk szabadságáért, a népek és nemzetek haladásáért és felvilágosodásáért, amikor élhettünk volna a sötét pogányság bálványainál térdelve, gyáván elmerülve az idegen szolgaságba, megbecsteleuitve Árpádnak honfoglaló nagy nevét és hírét ! Nekünk azonban eszményeink voltak, közösek az emberiségével és ha kellett, ott hagytuk a csendes családi fészket s mentünk a csaták véres mezejére, előre a tűzbe, nem hagyva magunkat. Mert nem voltunk soha önzők, hanem mindig — Addig tart ez mind barátom, a mig az alkalom nem kínálkozik. Ez szüli a tolvajt, de a boldogságot is! Gúnyos mosoly vonult végig az ujságiró keskeny ajakán. Fehér arczát elönté a pir s idegesen dobolt ujjaival a márvány asztalon. — Figyeljetek ! Majd mesélek én nektek valamit az ideális szerelemről és az alkalomról. A tisztek uj czigarettára gyújtottak s a vörös hajú hadnagy a pinczérre kiáltott: — Endre négy pohár konyakot! II. Két évvel ezelőtt egy adriai fürdőhelyen voltam. Kies, költői tájék, közel az olasz égöv forró vidékéhez. Mintha sebesebben keringene az emberekben a vér ezen a tájon, mintha igazabbak volnának a férfiak s jobban tudnának szeretni az asszonyok. A fürdőt körülölelő pálmaliget illatos levegőjében szerelemre ébred a lobbanyékony sziv, az Adria morajló habjai ábrándokat, illúziókat keltenek a lélek mélyén. Gyakran találkoztam sétáim közben egy csodálatosan bizarr viselkedésű, kreol arcú olasz leánynyal. Szebbet, klasszikusabbat talán életemben sem láttam. Mit irjam le, mit untassalak benneteket, hogy mily delejes tiiz lobogott a szemeiben, mily biivölő volt selyem hajának leomló éje'? Valahányszor csak találkoztunk, a leány észbontó tűzzel szegezte reám szerelemben égő szemeit és én éreztem, hogy fellüktető véremmel egy uj lélek száll belém, egy rajongó, hevülő lélek, melynek minden szerelme, minden forrósága, ezé a csábos tündéré . . . Csodálatos leány volt ez olasz! . . . És az ujságiró szemei, ezek az éjjeli nehéz munkában kidolgozott fénytelen szemek, most csillogni kezdettek, gynjtó ragyogó fénnyel. — Olyan volt ez a leány, hagy perzselő tekintetével porba inté a férfit, hogy onnan imádkozzék, esengjen rózsaszínű karja egyetlen öleléseért, vérszínű ajkának egyetlen leheletszerű csókjáért ... Hangversenyt rendeztek a fürdőn. 0 is énekelt valami olasz románcot. Ha talán soha se szerettem volna, ezért az énekéért bolygója lennék az egész világon át. Ez a lény volt az, kit mint ábrándos ifjú, álmaimban, tépelődéseim közepett már megjelenni láttam s kihez dagályos nyelvű szerelmes verseim intéztem. Ily nőt, ily eszményt kerestem. Hogy csengett a hangja, mily epedés, mily szerelem rezgett az olasz ének minden kis akkordjában ! Csupa erő és tűz, csupa láng és szenvedély! Gyönyör lett volna érte a kárhozat, menyország a pokol. Ily éneket soha se hallottam, ily éneket sohase láttam. Oly mélyen érezni át a csalódott lelkű költő intencióit, oly remek közvetlenséggel festeni a szerelmet csak az képes, kinek szivében forr, lázong, tombol és átkozódik a szerelem mindent magával seprő vihara. Még az elhaló szerelem szavának vég akkordjai ott csengettek a levegőben, de szemeinek hirtelen előbukkanó delejes ragyogása már az ly szerelem támadását jelzi újabb dalával. Ezen a hangversenyen volt alkalmam megismerni. Nővérével s annak férjével voltak együtt a fürdőn. Ettől kezdve azután gyakori volt a találkozásunk. Két lélek talán sohasem érté úgy meg egymást, mint a miénk. Az én ideális bölcsészetem, az én pszichológiai teóriám csodálatos összhangra talált az ő rajongó, forró lelke álmatag szerelmével. Éreztem a tekintete delején, a keze forróságán, az arca pirján, a hangja csengésén, hogy szeret, hogy a lelke az enyém és az a szenvedő vonaglás, mely ott reszketett az ajakán, az a vissza-vissza döbbenő tekintet, elfojtott hang, ezer meg ezer kételyt támasztott mégis a lelkemben. Az augusztusi nap perzselő forrósága a pálma erdőkbe űzött. Egy-egy kis madár rebbeni a bokrok rejtekén, egyegy kósza fuvalom rázta meg a lombot, a harasztot. Mai számumklioz fél iv melléi-elet va.«. csatolva