Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-11-08 / 45. szám

XV. évfolyaii) Zalaegerszeg, Í896. november 8. 45. szárq. Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szára ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. ur A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. ,Zalamegyei gazdasági egyesiilet", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. IMIegj elenik minden vasárnap. Kapuzárás után. Az ország fővárosában, Budapesten, bezá rultak annak a tündérkertnek a kapui, amelynek egy félesztendőn át csodájára járt az ország s ahová elzarándokoltak a távol Európának civilizált nemzetei is csodálni egy régi, de maroknyi nép bámulatos energiáját, teremtő képességét és a haladás iránt való rendkivtili fogékonyságát. Mi szomorúan állunk meg ezek előtt a bezárt kapuk előtt! Elszomorít bennünket, hogy elmultak a dicsőséges, a szép napok ! Elszomorít bennünket, hogy ez a tündérkeit nemsokára oda lesz dobva a bontó csákányok vashegyének ; hogy az a sok szépség, amelyet egy nemzet — mint egy téli kaptárba — összehordott, szétzüllik, szerte málik s nem láthatjuk magunk előtt hosszú hosszú ideig azt a tárlatot, amely bennünket lelkesített, önérzetünket fokozta, bizalmunkat a nemzet jövőjében erőssé, rendíthetetlenné tette. Valóban kár, hogy minden elmúlik a földön ! De amikor megadjuk magunkat a változhatatlan sorsnak : fölébred bennünk a praktikus gazda és mérlegelni, számítgatni kezdjük az eredményeket. Mit eredményezett a megfeszített munka ? Mit képvisel az aratás eredménye? Es itt szigorúan mérlegelünk ; mert hisz a magunk birái vagyunk. Ep ez okból nem ragad el bennünket a keblünkben még most is fellángoló tüze a hazafiúi lelkesedésnek, hanem sorra vesszük az eredményeket szigorú komolysággal,pártatlan igazsággal. A legfőbb és legtöbbet érő eredménye kiállításunknak s a vele kapcsolatban rendezett ezredéves ünnepségeinknek, hogy a külföldön fölfedeztek bennünket. Évszázadok mulasztásai ugyan is, valamint az utolsó évtizedeknek rossz akaratú magyarázói a külföldön olyannak tüntették fel a magyar nemzetet, mely a kultura alacsony fokán, erőszakkal és jogtalanul nyomja el a nála sokkal nagyobb számban levő nemzetiségeket. Jól emlékezhetünk a csak közel múltban történtekre, amidőn a külföld kóbor zsurnálisztái rólunk oly alávaló hireket terjesztettek, hogy hazánkban még most is a régi „betyár" világ uralkodik s akadtak komoly, előkelő emberek, akik állig fölfegyverkezve, mint valami szudáni expediiióra, jöttek el hozzánk Budapestre, hogy a magyar „pusztán" kalandokra vadászhassanak s megismerkedhessenek Rózsa Sándorral, a gavallér betyárral. Akadt egy angol tiz évvel ezelőtt, aki szörnyű haragra lobbant, mikor Budapestre érve, itt európai várost, európai viszonyokat és erkölcsöket talált s nem akartak neki egy „jogász"-t, meg egy „kanász"-t mutatni. Egy heti sikertelen kutatás után azzal utazott el Budapestről, hogy ilyent talál Párisban is, azért nem kell 48 óráig tovább utaznia. Ilyen vélemények voltak felőlünk ez ideig a külföldön. Es a kiállítás, mely hozzánk vonzott mintegy kétszázezer idegent, akik között a külföld legkiválóbb nemzeteinek irói, politikusai, szereplő férfiai voltak ; akik fölismerték erőnket és hivatásunkat a kulturában ; akik nem szűntek meg a dicséretben, a magnsztalásban: — mindezeket az exotikus rágalmakat összetörte, a külföldet alkotóképességünkről, politikai érettségünkről fölvilágosította. A világnak ezer, meg ezer lapjában egy év lefolyása alatt számtalan cikk és közlemény jelent meg Magyarorszáaról, amennyit nem irtak rólunk az elmúlt ezer év alatt összesen. Hogy mi volt ezekben a cikkekben, azt olvashattuk napról-napra ; mert hisz jó részüket a magyar sajtó is reprodukálta. Feltétlen elismerés, igen gyakran magasztalás s nem egyszer bocsánatkérás volt, hogy a magyar nemzetet annyi ideig egészen félreismerték Ismételjük, hogy a külföldnek ez az elismerése és magasztalása képezi ezredéves kiállításunknak legnagyobb eredményét! A másik főeredménye kiállításunknak közgazdasági. A kiállítás nemzetünk erejének olyan teljességét tárta az ország elé, hogy egy csepp jóakarattal minden igaz magyar minden szükségletét beszerezheti hazai forrásból. Nem kell bevárnunk, mig a külföldi utazók, akik országunkat egészen elárasztják, helyünkbe jöjjenek s nyakunkba sózzák szóbeszédüségükkel a külföldi selejtes termények maradékát látszólag ugyan olcsóbban, mint a hazai, de a valóságban sokkal drágábban. Az ilyen külföldi gyártmányokat látszólag csakis az olcsóság jellemzi. Sem szin, sem jó izlés, sem tartósság dolgában meg sem közelíti a hazai iparos munkáját, melynek már azért is jobbnak kell lennie; mert képtelen versenynyel kell szemben állania. A kiállításon láthattuk, hogy nem kell a külföldre szorulnunk sem ruházati cikkeink, sem a gazdasági gépeknek a behozataláért. Van itt bőven minden, csak a magyar emberben legyen meg annyi hazafiság hogy megkérdezze a kereskedőtől, honnan szerzi be áruit ? Es végül az eredményeknek a során kiemelkedik az erkölcsi diadalérzet, amelyet az ország egész lakóssága merített a kiállítás látogatásából. Három-négy millió magyar ember látta kulturális érettségünket, köztük közel fél millió a föld népéből. Amazokban a magyar nemzet erejének tudatát, emezekben a magyar állameszméhez való ragaszkodás érzetét élesztette és erősítette a kiállítás. Az ifjúságot büszkévé tette magyarságára, az öregeket nyugottá tette az ország sorsa iránt. Az iparost bizalommal töltötte el, a kereskedőnek új forrásokat mutatott, a vállalkozónak feltárta a nemzet kiaknázliatlan kincseinek egész egész tárházát. A „Zalamegye" tárcája. Kitagadva? Elbeszélés. Irta :Rédei Lajos. Egy óránál tovább uézte a sötét, szegényes lakás ablakán keresztül, inig nem alakját megpillantá. De azok a laswú léptek, a mellre korgasztott fő és a néma kétségbeeséstől földre szegzett tekintet eléggé elárulták, hogy ismét hasztalan (áradott, hogy minden remény nélkül tér haza, miként a múltban. Do azért az arc, melylyel elébe sietve, üdvözölte, mosoly telt volt, legalább külseje erről tanúskodott. Azonban azok a kék szemek, melyek most még nagyobbaknak látszottak a lesoványodott, beesett halovány arcon, azok a szép szemek, melyek Luikúnt az égboltozat csillagai az éj sötétjében, oly tündöklően féuylettek, most a titkon hullatott tengernyi könnyek miatt csillogó fényüket nélkülözték. S az a tudat, hogy ezen nyomorúságos állapotnak, a beköszöntött szükségnek és a vesztett isménynck, egyedüli okozója ő maga, oly maró fájdalmat okozott, hogy attól nem birt menekülni. Ha szabadkozott volna s nem megy nőül hozzá, vagy legalább azon időpontot húzta, halasztotta volna, mig nem atyjának beleegyezését frigyükhöz kinyerhették volna, akkor mindon másként történik; mert Géza nem csak legidősb fia volt atyjának, hanem egyúttal kedveltje is. A mostohának minden fondorlata, cselszövénye, hogy saját fiát csempészsze be Géza helyeit az atya szeretetébe, hajótörést szenvedett volna s ha Géza atyjái, azzal, hogy őt — Lucit — feleségül vette, meg nem haragítja és mélyen meg nem sérti, most nem volna oly nyomorban. Ennek ogyedül csak ő az oka. Hogy is merészke dett egy közönséges lelkész leánya, kinek atyja a legcsekélyebb földi javakkal sem rendelkezett, feltolakodni egy gazdag családba és ezzel az atyát fiával ellenséges viszonyba hozni ? — 'Ugyan azon eredmény, édes lelkem mondá Géza, midőn a hiányosan bútorozott hajlékba lépett és gyengéden inegcsókolá nejét. — Minden megüresedett állásra száz pályázó folyamodott s mindegyiknek nagyobb reméuye és több előjoga van a kinevezésre, mint nekem. Mihez is értek én, uiit is tanultam alioz képest, hogy másokkal szemben előnyben részesüljek és eszem, munkabírásom után szerezzem meg kenyeremet ? Nem vagyok másra alkalmas, minthogy napszámos legyek. Istenemre közéig az idő, a midőn napszámossá kell lennem, uiondá és a fáradtságtól s lelki gyötrelemtől kimerülten egy székre rogyott. — Te nagyon fáradt vagy édesem, mondá Luci, midőn fejét arcához hajtá és kezével ajakát simogatta, mig ő a sötét barna dúshajzatba temeté jobb kezét. Még ma mit sem ettél — folytatá a gondos nő ! Géza szótlanul intett, hogy Luci eltalálta a valót. — Es én csak igen sovány eledellel szolgálhatok édes Gézám, mert a vendéglősné ismételve oly barátságtalanul fogadott. Ekkor sirás fogta el a szegény asszonyt és kezeibe rejté kétségbeeséstől barázdált halvány szép arcát. Önkénytelenül visszatért emlékezetébe és elmondá férjének, hogy mily adag gorombaságot kellett a cseléd lányok jelenlétében eltűrnie a kíméletet nem ismerő korcsmárosnétól, mert a lakbért nem voltak képesek megfizetni. Géza hallgatagon ült, gondolatokba elmerülve, és mit sem válaszolt, do azért Luci észrevette, hogy tehetetlen dühében és kétségbeesésében fogait csíkorgatá. Azonnal megbánta, hogy a korcsmárosnéval való kellemetlen találkozásának részletezésébe bocsátkozott. — Tudod édes Gézám, hogy ő igen ingerlékeny s nem is gondolta úgy, miként magát kifejezte. Ah Lucikám, szegény Lucikám ! mily nyomort és gyalázatot hoztam én reád, mondá Géza sirva és arcát tenyerébe rejté.' Te édes Gézám? — Nem, ezerszer nem, hisz én vagyok egyedüli oka e te mérhetlen szerencsétlensé gednek. Ha én még is — de nem, mé^ha meg nem történtté tehetném is, nem kívánhatom, mert én téged oly végtelenül szeretlek ! Válasz helyett szorosan magához ölelte és csókolta haját és kék szemét, mi közben lágyan suttogá : — S ha semmink sincs, épen semmink édes Lucim, de egymásé vagyunk és ez több, értékesebb a világ minden kincsénél. Egymáshoz simulva ültek egy ideig. Hirtelen zörgettek az ajtón. Szabad ! Itt van egy távirat, mondá egy leány,azajlót kinyitva. Luci sietvo átvevé a sürgöuyt, melyet férje, aíon hiedelemben, hogy az kedvezőgválasz egy kért állás iránt benyújtott számtalan kérvényének egyikére, reszkető kézzel felnyitott. Márthától jött, mondá és hangosan olvasá: „Atyja halálos betegen fekszik. Azonnal jöjjön. Mindon jövetelétől függ". Mártha volt Gézának dajkája ; ő volt az, ki minden időben Géza érdekében eljárni az alkalmat kereste és táplálta a remény, hogy apa és fiú között a kibékülés bekövetkezik. Siess Géza ! Nem szabad egy percet sem késned. Igazad van kedvesem, rögtön indulnom kell, hogy még életben találjam édes atyámat. Szegény atyám ! Ekkor ültéből felugrott, és kalapja után nyúlt, do már az ajtónál ijedten vissza fordulva mondá nejének. „De hát én — én nem mehetek egy tapodtat sem, hisz nics az utazáshoz megkívántató pénzem ! — Oh Istenem, hogy erre nem is gondoltunk, válaszolá Luci; - Talán a korcsmárosné . . . ? Luci kétkedőleg rázza fejét. — Akkor édesem, valamit zálogba kell tennem ! — Oh édes Gézám! mit tegyünk ? Nincs már semmink sem, a mire adnának valamit. Mai számunkl IOZ fél ÍV mellék let van csatolva