Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-08-09 / 32. szám

XV. évfolyan? Zalaegerszeg, 1896. atogtiszUis 9. 32. szán]. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Réziratokat nem küldünk vissza. társadalmi, közművelődési b gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. jMIeg-j elenik: minden Arasárnap. Gazdaközönségünk helyzetéről. Ha a hivatalos jelentéseknek hitelt lehet adni : a földmives gazda és kisbirtokos meg lehet elégedve az idei terméssel. A gazdasági tudósítók jelentése szerint ugyanis az idei szemtermés nemcsak eléri, hanem túl is haladja a korábbi évek termés átlagát. Hogy azonban végeredményében a kisbirtokos mennyit tordithat idei terméséből a saját szükségleteire, abba még számos mellékkörülménynek van beleszólása. Jól tudjuk, hogy az utóbbi években általában elég jól sikerült a termés, mégis a birtokos osztály rohamos pusztulásnak indult. A földmivelés nem nyújtja többé azt a biztos és nyugodt megélhetést, amit régente nyújtott. Sőt mintha pusztító ragályként valami ártalmas tényező fészkelődött volna be a íöldmivelő osztály létföltételei közé, amely, mint a phylloxera, ellenállhatlanul terjedvén, megrontja és lehetetlenné teszi a birtokos osztály boldogulását. Ez a panasz épen nem uj, sőt nagyon régi, azonban a közelebbi évek alatt mind sűrűbben és hangosabban nyilatkozik. A bajnak azonban sem urat adni, sem arra biztos gyógyszert ajánlani nem tud senki ! Csak azt tudjuk, hogy a baj megvan. Tudjuk és érezzük mindannyian. Nem csak a termelő osztály tudja és érezi, amelyet a baj közvetlenül érint, hanem a többi termelő és fogyasztó osztály is tudja és érezi, mint amely osztályakra közvetett módon szintén kihat a kóros állapot súlyos következménye. Mert hogy a földmüvelés jövödelmező foglalkozás legyen, az első sorban csak a földmüveléssel foglalkozóknak az érdeke, azonban második és harmadik sorban mindnyájan érintve vagyunk általa. Ezzel tisztában van mindenki, aki e dolog felől valaha gondolkozott. Sokkal nehezebb azonban annak a kérdésnek A „Zalamegye" tárcája. A hol te A kuruez Ahol te jársz : rózsa fakad A nyomodba, A gyaloqút mintha merő Virág volna. A hol te jársz : gyöngyöt gázol Pici lábad S m int ha zengőangyalszár n yak Csattognának. jársz . . . nótákból. Ahol te jársz : megáll a nap Csudát látva Sezer szemmel ragyoq le rád, Mint a páva. S mig a te kis harmatlábad Tovalebben : Tovaszáll a nap is, csakhogy Fényesebben, Endrö'di Sándor. Julcsa szól anyámnak ... Julcsa szól anyámnak : „ Ugyan minek sző már, Édes asszonynéném ? Ej, ha én ugy volnék, bizony világomat Szép csöndesen élném ! Hiszen kigyelmednek annyi már a vászna : El se fér ma holnap a kis kamarába !

u „Sok virágos abrosz, s k szép törölköző Kell egy uri háznál! Hát szakajtó kendő! — Tudom, áld is érte, Egy gyönge virágszál ! Valami azt súgja anyai szivemnek : Házasodik Lajos ! — Szövök a menyemnek." Pósa Lajos. az eldöntése, hogy hol kell keresni a bajnak gyökerét és az arra való orvosságot ? E kérdés eldöntésénél lehetetlen figyelmen kivül hagynunk a nagy adózást. Kétségtelen ugyanis, hogy a legnagyobb és legsúlyosabb adóterhek épen a földmivelést nyomják abból az egyszerű okból ; mivel a földbirtok a legbiztosabb adóalap, amit sem eltagadni, sem eltitkolni nem lehet. Minden más adóalap sokkal könnyebben kisiklik az adózás kellemetlen kötelessége alól. Ilykép nagyon természetes, hogy az államháztartás gondja egész súlyával nehezedik a földmivelésre, mig a többi kereseti ágakat ehhez arányosítva sokkal kisebb mértékben nyomja. De bármilyen erős a hitünk, hogy később valamikor igazságosabb adókulcsot sikerülend majd megállapítani : még sem zárkózhatunk el az elől a föltevés elől, hogy ezzel a már meglevő bajon csak kis mértékben lehet majd segíteni. Egyáltalán az állami beavatkozástól — bár különben nagyon is fontos tényezőnek tartjuk — mégis nagyon csekély positiv eredményt várunk ; mert bármilyen jó legyen is a papiroson valamely, államilag kezdeményezett eszme, mire az a különféle közvetítő kereken keresztül a megvalósulás stádiumába jut, akkorra már annyira kivetkőzött eredeti jellegéből, hogy jótékony hatását már alig gyakorolhatja. Akár meddig okoskodunk, a dolog nyitja mégis csak az, hogy a földmives osztály érdeke : mentül több termés és mentül jobb ár. Igaz, hogy ezt a két feltételt nem könnyű dolog összeegyeztetni; mert hiszen minden béres tudja, hogy ha sok a termés, akkor olcsó az ára. A nagy kínálat természet szerint lenyomja az árakat. Legnagyobb baj e tekintetben, hogy a termelők sanyarú viszonyaiknál íogva, kénytelenek az összes termést egy időben dobni a piacra, ami által a kinálat és kereset viszonya még kedvezőtlenebbé válik a termelőre nézve. Mit is csináljon az a kis birtokos, aki egész éven át alig jut pénzmaghoz, aki alig várja az aratást, hogy az addig felfüggesztett adóvégrehajtás veszedelmét a fejéről elhárítsa, nem is szólva más hitelezőkről és más szükségletekről, amelyek mind sürgős kielégítést igényelnek, sőt követelnek. Es a mi véleményünk szerint épen ott van a bajnak a fő forrása, hogy egész termelő osztályunk kénytelen rövid 2—3 hét alatt piacra dobni az összes termését s igy erőszakos módon önmaga nyomja le az árakat annyira, hogy igazán nincs benne semmi köszönet, akármilyen sok búzája termett is. Amidőn ilyen súlyos áron sikerült az adósságait nem kifizetni, hanem csak egy évre prolongálni talán csak annyira, hogy jövőre az aratást megesem várva, búzáját már lábán legyen kénytelen eladni : egész éven át aggódva és kétségbe esve lesi a kedvező időjárást; mert csak egy kevésbbé jó aratás kell és már ezrével dűlnek ki a kisbirtokososztály soraiból. Ez igazán kétségbeejtő sisiphusi munka, amelyen el kell szomorodnia minden, hazáját szerető magyarnak ! Hiszen ha volna egy kevés ideje a földmivelőnek, hogy lélegzetet vehessen — csak kéthárom hónap, — hogy ne lenne kénytelen búzáját a legroszabb időben elvesztegetni : akkor néhány szerencsés év alatt még kíevickelhetne a bajból legalább annyira, hogy nem kellene az élet-halál harcot minden évben újból kezdenie. Nagy hibának tartjuk e tekintetben azt, hogy birtokosztályunk nem méltányolta kellőkép azokat az előnyöket, amelyeket a hosszú lejáratú és kényelmes törlesztésű jelzálogkölcsönök nyújtanak, hanem amidőn a ked/ezőtlen idők jártak, a váltóhitelt vette igénybe. Ezzel megindult lefelé azon a lejtőn, amelyen megállapodni ma már csak a legnagyobb erőmegfeszítéssel lehet. Nekünk ugyanis elvitázhatlan meggyőződéA vámosiak bárója. Irta : Y é r t e 8 y Arnold. Kis köpcös emberke volt, ócska, régóta divatból kiment szabású fekete kabátban s olyan kalappal, a milyet talán huszonöt évvel ezelőtt hordtak, vagy talán solia sem hordtak. Inkább látszott valami vén csizmadi ának, mint magyar mágnásnak. De a vámosiak büszkék voltak rá s ha végigment az utcán, összedugták lejeiket s fontoskodva mondták egymásnak : — A báró ! Mintha nem ismerte volna apraja, nagyja, az egész Vámos. De azért valahányszor meglátták az utcán, mindig igy szóltak maguk közt: — Ugyan hová megy a báró ? Pedig azt is tudták, hogy hová megy. Evek óta tudták már, pontosan, szabályosan. Reggel kilenc órától tizig a piacon sétál s nézegeti a kövér libákat, kappauokat, csirkéket és gyümölcsös kosarakat, melyekből oly csábitóan kandikál ki a piros cseresuye, az arany szinü kajszin barack, a körte, az alma, aztán nagy halmokban a zöldség, kerek, kemény, ropogós káposztafejek, hatalmas kalarábék, zöldbab, mely oly puhának látszott, mint a vaj. A báró sóvár pillantásokkal nézegetett végig mindent, szóba állt a kofákkal és a falusi asszonyokkal, megkérdezte, hogy adják a libát, a csirkét, a barackot, a vajat; de már tudták, hogy semtnrt sein vásárol, leg feljebb egy csomócska hónapos retket, a mit betakargat a zsebkendőjébe, úgy teszi a kabátja hátsó zsebébe. Tizenegy óra felé bemegy a cukrászhoz : — No, hogy van Rapcsák ? Bejöttem magához egy kicsit. Minden nap igy megy ez s minden nap ugyanazt feleli Rapcsák cukrász. Köszöni alássan, csak megvan valahogy, ámbár az idő múlik, az ember öregszik. Hát a méltóságos úr ? — No, no, én is csak megvolnék, — felel a méltóságos ur. 0 méltósága kérdezősködik a teinsasszonykáról s arra bejön a boltba a teinsasszonyka, kövér, már cseppet sem fiatal matróna. Legelső dolga, hogy az urát pirongatja : -- Ejnye megse kínálod a méltóságos báró urat ! A cukrász ugyan már kinálta, de a méltóságos báró ur semmit sem fogadott el s a teinsasszonyka is hiába kínálja. Nagy erőtetésre, hogy „legalább az én kedvemért" ezt az egyet, elvesz egy darabka almás lepényt. — Nagyszerű, — dicséri az asszonynak, a ki az almás lepényeket maga készíti; — fölséges. Meg kellene aranyozni érte a kezét. De hiába kinálják, hogy hát tessék még egyet, no legaláb még egyet; nagyon ritkán sikerül megetetni vele még egy másodikat. Félórai beszélgetés után menni készül s kotorász a zsebében. Fizetni akar. — No az volna szép, — támadnak reá a cukrász is, meg a cukrászné is. Es erőnek erejével vissza kell dugnia zsebébe a pénzt. — De akkor nem jövök többé magukhoz, — zsémbol a báró. Másnap azonban még is csak eljön. Harminc év óta jár már oda. Odajárt, mikor még a Rapcsák apósáé volt a bolt, s oda fog járni, ha még él, mikor majd a Rapcsák fia veszi át az üzletet. Fél tizenkettőkor a plébániára ballag, a hol rendesen ott marasztalják ebédre. Hiába tiltakozik, hogy nem maradhat, igazán nem maradhat. Néha próbál elszökni, de megcsípik s a plébános, a ki jókedvű, vendégeskedni szerető házigazda, kitalálta a módját, hogy kell a méltóságos bárót ott tartani. Eldugják a kalapját. Az erőszaknak végre kénytelen engedni ő méltó™ sága s duzzogva leül az ebédhez. De olyan szives házigazdára nem lehet soká haragudni s ő méltósága is kiengesztelődik. A plébános urnák finom borai vannak s szeret kocintgatni. — No méltóságos uram, még ebből a visontaiból. Ebből a neszmélyiből. (> méltósága azonban elhárítja : IVIai számúi íl-clioz fél iv inellél-clet van csatolva.