Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-12-25 / 52. szám

XV. évfolyanj. Zalaegerszeg, 1896. december 25. 52. szán). Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem vissza. küldünk ,Zalamcgyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara", a Kanizsai és a Novai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. 3VL egj elenik m inden vasárnap. Karácsony ünnepin. A csodás fényű tűz Kelet egén kigyulladott. A ragyogó tűzkéve, amely az elhagyatott, szegényes betlehemi istálló felett ég, széthinti áldásos sugarait az egész földtekére és amiként a teremtés első hajnala, békét, boldogságot hirdet! Az igaz világosság felséges glóriája ez, amelyben az emberiség boldogságának örömtűze ég, lobog ! Az a csodás tüz, amely évezredeken keresztül borult az emberi elmére! Az a tűz, amelynek átható melege leolvasztá a kor haladására vert nehéz békókat. Az a tűz, amely szétrepeszté a kemény burkolatot, amely alatt milió és milió szív szorongva reszketett! Ezt a csodás fényt éles határvonalként húzta a Gondviselés áldó keze az emberiség törtönetében ; mert egy uj, szebb kornak a hajnalhasadását jelenti ; azon korét, amelynek küszöbe fölött vakító fénynyel e szavak ragyognak : hit, remény, szeretet. Ezek képezik magasztos szinbolumát annak a kornak, amely a betlehemi fénynyel együtt születvén, forrásából : az örök szeretetből, az emberiség számára üdvöt hozó fényt merített. Nem bolygó lidércfény ez, mely tévútra süppedő ingoványba vezeti azokat, akik utána indulnak ; hanem az igaz világosságnak mindent átható fénye, amely — miként a szent hajdan csodás tüzoszlopa — bevilágítja az ösvényt, amely az ígéret földére vezet. Es ebben rejlik csodás hatása a Betlehemből szétáradó fénynek, amelyet Isten keze gyújtott az emberiségnek mélységes éjszakájában, amelyben eltévedtünk az igazság útjáról. Valamint a kelő nap, felhágván a bércek meredek ormára, szétűzi fényével utolsó foszlányait is a sötétségnek, amely a sziklás ormokat lomhán megölte és életre késztet kürlilöíte mindent, amit az álom zsibbasztó karja fogva tartott : úgy támadott Keleten is a szelid világosság, amely — mint a hajnal röpke sugára — felnyitá az emberiség bágyadt, könytől nedves szempilláit és rideg, örömtelen szivében az igaz hit világát gyujtá meg. A mély álomból felocsúdott ember hálás tekintete a világosság felé irányul, amely szelid biztatással sugárzik felé. Szeme ég, szive hullámzik az örömtől s a túláradó érzelem kitör ajkain : „Örvend szivem és vigad nyelvem, mert megismertetted velem az élet útjait ; betöltesz engem örömmel !" S az ember, aki — nem ismervén az Istent — azoknak szolgált, akik nem istenek, rá talált az igaz ösvényre, amelyen előtte vezető fényt az igaz hitnek a világossága gyújtott. Remény! Te ég szülöttje, hol voltál eddig? Talán mindenütt, csak az embesiség legnagyobb részének a szivében nem ! Mert önkezével tépte ki azt az ember s oda dobta, mint elhervadt virágot, a bálványoknak a lábaihoz. Azonban valamint Noe hófehér galambja a reménynek zöldelő olajfa-ágával : úgy jött közénk áttörve évezredeknek homályát, a világosság fejedelme, akinek homlokán koronaként a betlehemi csodás fény ragyog, hogy meghozza a zaklatott emberi szivnek a reménynek drága ajándékát. Ember ! Sokat küzdöttél és csüggedő szived sokszor a kétségbeeséssel állt kemény tusára ! De eljött végre — megszánván nehéz sorsodat — az isteni Megváltó, hogy reményt csöpögtessen elcsüggedt szivedbe ! Olyan reményt, amely megingathatatlan alapja leend boldogságodnak ! 0 e remény és ha Benne bízol, örök jutalmad O leszen ! Az ó-világnak a romjai fölött az égből alászállott Szeretet forrasztá össze a köveket, hogy közös alapúi szolgáljanak egy új, minden izében megtisztult társadalomnak, amelyben az ember individuális jogait megillető helyét elfoglalhatja. Mert mi is volt ezen korig a világ ? Egy óriás börtön, amelyben a nép-miliók nj'ögése hangzott. Ahol a nemes eszmékért hevült szív dobogását elnyomta a rabszolgalánc szomorú zörgése és a léleknek szabad röptét lekötve tartotta a durva önkénynek a parancsszava. Miliók egyért! Ez volt annak a szomorú kornak a lealázó jelszava, amely a teremtésnek a remekét megfosztotta Istentől nyert méltóságától ! Legszentebb érzelmeit lábbal taposta és gúnynyal kacagta ki mindazt, amit az esz jónak, nemesnek itélt ! Az erkölcsnek örök törvényeit, amelyeket isteni kéz irt az emberi szivek táblájára, kegyetlen kézzel iparkodott letörölni, hogy helyettük oly törvényeket diktáljon, amelyek porig lezlázzák azt a homlokot, amelyen az istenség képmása ragyog. A büszke fejedelmi koronákon drága gyöngyként miliók könye reszketett és a királyi bibort amely a zsarnokoknak tagjait födé, a leölt ártatlanoknak a vére festé pirosra. A kormánypálca suhogó korbács vala, amelyhez millióknak és millióknak átka és könye tapadt ! De eljött végre az időknek teljessége ! Megkondult a halálharang és rémes szava a tirannismust kisérte sirjába ! Ahova a sötétség szelleme temettetett, kilobbant fölötte az igaz világosság, amelynek fényénél fölismeré az ember önmagát; tisztán érezte mindazt, aminek az elnyomatás keserves napjaiban csak halvány sejtelmével birt. Az ember visszaadatotott önmagának. Visszaadatott a társadalomnak, amelyből száműzve volt, sőt mely eddig számára nem is létezett és minden, a mi a lelkiismeret szabadságának gátúl szolgálhatott volna. Szóval a betlehemi csodás fény a fizikai embert a morális emberrel összekapcsolta ; mert az ember többé nem mint fizikai individuum jött tekintetbe, hanem értékét morális becse adta meg. Es ebbből a morális érzésből született az a mindenható erő, amely a társadalomnak minden egyes tagját a legbensőbben fíizi egymáshoz és A „Zalamegye'

4 tárcája. Ránkyék csillaga. — A „Zalamegye eredeti tárcája, — A liánky familiában Peterden nagy volt az aggodalom. Ketten voltak csak a híres Ránky családból, amelyről azt tartották, hogy nem szabad kivesznie. Meg is nősült mind a két liu abban a korban, mikor már nem csupán a sziv, hanem a magasabb csa ládi érdekek, a-nagyobb összeköttetés is belejátszik a házasulásba. Hanem hát megtörtént itt is az a furcsa dolog, aminek nincsen semmiféle számtani művelete, hogy éveken át nem köszöntött be a Ránky-házba az „istenáldás", ami gólya képében szokott jönni. Nagy volt — mondom — emiatt az aggodalom a liánky-familiában. De hát a gólya szeszélyes madár: egyik házba nagyon is sokszor beröpköd, a másikba sohasem, a harmadikba: mikor már nem is várják. Igy történt, hogy Ránky Gedeonékboz bár későn, de mégis csak beszállott. Most már vége lett az aggodalomnak. A két Ránky-testvér a közös öröm boldogságában egymás nyakába borult. Nem fog hát magva szakadni a hires Ránky-familiának. Fiút hozott a gólya. Elhatározták, nagy embert, diplomatát nevelnek belőle. Ez lesz a dominiumok általános örököse. Lesz elég vagyon is a méltósághoz. Magyarországon ez is szükséges. Zoltán nevet adtak neki. Milyen pompásan fog hangzani 1 Peterdi Ránky Zoltán, miniszterelnök. Még Zoltán nevü miniszterelnöke ugy sem volt az országnak. Majd lesz. Az is Lerül a Ránky-famiüábólBeházasitják valami nagy diplomata családba. A többi azután magától jő. Ment is minden, mint a karikacsapás. Ránky Zoltán kitűnően tanult, szépen fejlődött. Minden osztályban első tanuló volt. A tanárok azt mondták, hogy ő az intézet csillaga; amire azt mondta a két Ránky-testvér, hogy csillaga lesz ez az egész Ránkyfamiliának. Mig a gymnasiumot végezte, négy idegen nyelvet megtanult. Igy fejlődnek a diplomaták, a miniszterelnökök. Az érettségi vizsgálaton bámulatba ejtette alapos tudásával, eredeti, önálló felfogásával még a nagytudományu fődirektort is. — Hova szándékozik menni tanulmányai folytatá sára, kedves barátom ? — kérdezte a iődirektor. — A műegyetemre, nagyságos ur ! — mondta szerényen a fiatal Ránky. -— Nagyon helyes, nagyon helyes 1 — mondta a fődirektor. — Magyarországnak igen nagy szüksége van kitűnő technikusokra, Hanem hát bezzeg nem igy beszéltek Ránkyék. Majdnem kétségbeestek, mikor megtudták a llánkyfamilia csillagának elhatározását. Mi lesz akkor a nagy diplomataságból? Ki látott mérnökből lett minisztert ? Minden áron le akarták beszélni a közös örököst erről a szándékáról. Mikor azután látták, hogy ez a hallgatag, csendes fiút egészen elkedvetlenítik, eszükbe jutott egyszerre, hogy iszen volt már csak nem régen is egy mérnök minisztere Magyarországnak. Hát csak hadd töltse kedvét az a gyerek. Menjen a technikára. A közben hallgathatja a jogot is, hogy ahhoz is értsen valamelyest, mert hiába: ahhoz a magasabb furfanghoz mégis csak jogi tudomány szükséges. Azt a kis felhőt, amely a Ránky-tauiilia csillagára borult, hamar eloszlatták az uj remények. A Ránky-fiu az egyetemen is kimagaslott a töb biek közül. Szigorlatait kitüntetéssel tette le. Mikor megkapta diplomáját, a két Ránky testvér abban állapodott meg, hogy a fiúnak most egy kis pi henőre van szüksége. Még csak huszonkét éves, még van elég ideje a karriérhez. Eddig úgyis csak tanult, társaságokba nem is igen meut. Most jöjjön haza, szokja meg a szalon élet, a magasabb társaságok levegőjét. Ez alatt a magasabb körökben talán valami komolyabb ismeretsége is akad, amiből legkomolyabb visszony is fejlődhetik. Szóval : próbálja meg az életnek simább, de sikamlósabb oldalát is. Ez is szükségos a diplomatasághoz. Ránky Zoltán hazatért a peterdi ősi kastélyba. Ott azután az volt az első dolga, hogy bejárta az egész vármegyét gyalog. A vármegye egyik részében talált egy körül belül ötezer holdas mocsáros területet, aminek az ördög se vette hasznát. Összehivatta azoknak a községeknek elöljáróságát, amelyeknek határába ez a terület esett és azt mondta nekik, hogy ő abból termőföldet vagy kitüuő rétet, ka szálót csinál, ha a szükséges munka-erőt a községek megadják. A községek elöljárói okos emberek voltak, szive sen beleegyeztek. Ilire futott ennek hamar az egész vármegyében. A megye- gyűlésen is foglalkoztak ezzel a dologgal és kimondták, hogy a vármegye is hozzájárul és szívesen segíti a vállalatot. A vármegye hírlapjai vezér cikkekben méltatták az ügyet és Ránky Zoltán neve egyszerre fölkapottá lett. A Ránky-testvérek összenéztek. De hát mi lesz ilyen tormán a magasabb társasá gokkal, ha ez a fiú megint csak tovább dolgozik ! Igy sohasem jut valami magasabb ismeretséghez. Az nem a mocsarak között, hanem a szalonokban szövődik. Hanem hát nem kell kedvét szegni a fiúnak, ha már úgy fölkapta nevét a bir. Ránky Zoltán meg sem ismerkedett a magasabb szalon élettel, hanem elbúcsúzott a Ránky kastélytól és Mai számunkhoz egész iv melleidet van csatolva