Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 27-52. szám)

1896-07-05 / 27. szám

XV. évfolyanj. Zalaegerszeg, 1896. jüliüs 5. 27. szán]. ii Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. í, Mnln és A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. HVLegj elenik xxxixxciezzL vasárnap. Haza- és emberszeretet. A magyarnak szemére szokták lobbantani igen sok alkalommal, hogy hazaszeretetében nem ismer határokat, hogy minden tettében, minden gondolat- és érzelemnyilvánításában erős sovinizmus van. Hát ez részben igaz lehet ! De vizsgáljuk : vájjon biin-e a magyar nemzetben ez az úgynevezett sovinizmus ? Bün-e, hogy oz az európai kultura színvonalára emelkedett, rokontalan keleti faj oly SZÍVÓS kitartással, oly bámulatos szeretettel ragaszkodik mindenhöz, ami magyar ; mindenhöz, ami nemzeti individualitásának megőrzését, fenmaradását biztosíthatja? Talán egyetlen-egy európai nemzetnek sem bocsátható meg annyira ez a ragaszkodás, mint éppen a magyarnak, mely amig saját nemzeti érdekeit védte és minden vonalon érvényesíteni igyekezett, — őre, védője volt az európai kulturhaladásnak is. És vájjon tekinthető-e puszta sovinizmusnak az a magyar, ősi erényekhöz, a nemzeti jelleghöz való ragaszkodás, melylyel ez a nemzet hazájában magának supremáciát biztosítani törekedett? A sovinizmus fogalmából ki van zárva a türelem minden idegennel szemben. A sovinizmus csak azt tűri meg, ami nemzeti. Azt követeli, hogy a haza földjén a gondolat, az érzelem, a nyelv, minden, minden csak kizárólag nemzeti legyen és idegenkedéssel lordul el mindentől, amin nincs rajta ez az erős nemzeti jelleg. Hát vájjon ily szellemben akarta vagy akarja-e érvényesíteni a magyar az ő nemzeti individualitását ? Nem éppen abban kulminált-e ai ő nemzeti rokonszenvessége a vele egy hazában lakó idegen származású elemekkel szemben, hogy szokásaikat, erkölcseiket, faji jellegök megnyilatkozását mindenkor tiszteletben tartotta ? Hogy sem a faji, sem a nyelvi, sem a vallási különbözőséget soha élére nem állította, soha nem üldözte? Ellenkezőleg: e különbözőségekkel szemben — amennyiben az állami egységgel ellentétben nem állottak — törvényes jogokat, majdnem kiváltságokat biztosított. Megférne-é ez az eljárás a sovinizmus mellett ? Nem ! A magyar nemzet nem is volt soha soviniszta, nem is az. Csak félreismerték, félremagyarázták benne azt a szinte példátlan ragaszkodást, azt a bámulatos, minden más érzelem fölé helyezkedő hazaszeretetet, melylyel vérrel szerzett, vérrel táplált, véráldozatok árán fenntartott szent földjéhöz gyökerezett. Azt a megtörhetetlen ragaszkodást a haza szent rögeihöz, mely idegenné tette előtte az egész világot, mely nem engedte, hogy idegen földöu, idegen levegőben boldog lehessen ; mely a magyar hazafit most is visszahozza az idegen föld legaranyossabb jólétéből is ide : a hazai rögök közé verejtékezni, nehezen megsze rezni a mindennapi kenyeret. Oh, titkos, hatalmas varázsa van ennek a verejtékes kenyérnek, melyet az ősök vére termelt ! Drágább nekünk az itthoni verejtékes fekete falat, mint az idegen föld méze, kalácsa. Nekünk e szent földön kivtil csakugyau nincs élet. Mindenhonnan visszahoz bennünket a szivünkbe gyökerezett, a vérünkbe ivódott hazaszeretet. Itt eltiirünk mindent; dolgozunk, kinlódunk, nélkülüzünk, lemondunk, Ínséget szenvedünk s mindez csak növeli ragaszkodásunkat ehhöz a szent földhöz ; ellenben a külföld jólétében, az örömök zajában, a gyönyörök gondtalanságában is elemészt bennünket a honvágy. Nem gyülöljük az idegeu földet ; tudjuk szeretni az idegen népeket, nemzeteket is ; de a magunkért élünk, halunk. Hát ki vetheti szemünkre azt, ami erény ? Ki vádolhat bennünket jogosan ezért a példátlan hazaszeretetért, mely lehetővé tette, hogy rokontalanul is megmaradtunk, fenntartottuk magunkat, mint rokontalan nemzet, mint „a népek nagy óceánjain hullámtól vert sziget." Nem a sovinizmusban volt erőnk, hanem a hazaszeretetben. Abban a hazaszeretetben, mely mellett oly példás szelídséggel, türelemmel megfért mindenkor az általános emberszeretet. Ez is ősi erényeink közé tartozott és mi hazaszeretetünk mellett ezt is példásan megőriztük. Nem gyülöljük az idegent, sőt szeretettel, rokonszenvvel viseltetünk minden törekvés iránt, amely az általános emberszeretet magasztos eszményeit irta lobogójára. A hazánkban lakó különböző fajok, különböző nyelveket beszélő honfiaink erkölcseinek, szokásainak, megőrzött jellegének tiszteletben tartásával példát adtunk és adunk arra, hogy lehet a hazához ragaszkodni végtelen szeretettel az idegen jelleg gyűlölete nélkül is. Bátran kiállunk mindenkor a müveit, haladott nemzetek Ítélőszéke elé. Ha a magyar nemzet tizszázados életében csak egyetlen mozzanatra is rá tudnak mutatni, amikor a mi bámulatos hazaszeretetünk ellenmondásba keveredett volna az általános emberszeretettel ; amikor mi másként, mint jogos önvédelemből, vagy jogaink biztosítása érdekéből idegen nemzet ellen fegyvert emeltünk volna ; ha mióta az európai kulturához simultunk, csak egyetlenszer is fegyvert ragadtunk volna oly törekvés ellen, mely az általános haladás, az általános emberi érdekek színvonalát tűzte ki célul: ám dobják ránk az Ítélet köveit. De ha tizszázados multunkban nem találnak — aminthogy nem is találhatnak — ilyen mozzanatot, akkor adják meg nekünk azt az elismerést, amelyet méltán kiérdemeltünk. Vagy ám ne adjanak elismerést sem, mert hisz bennünket minden elismerésnél jobban boldogít a nyugodt nemzeti öntudat; de legalább hazaszeretetünket, e drága, szent földhöz való ragaszkodásunkat ne kereszteljék el sovinizmusnak ! Ismerjék be, hogy mi mindhalálig ragaszkodunk ugyan hazánkhoz, nemzetünkhöz, de köztünk — pedig ugyancsak heterogen elemekből szervezett állam vagyunk — sem a faji, sem a vallási gyülöltség teljesen meggyökerezni nem birt soha. Mindenkor tiszteA „Zalamegye" tárcája. Az országház.*) lm a magyar nemzet országpalotája, Ebben lakik a lion örök alkotmánya, Szabadság várául, törvény templomául, Emelték ezer évnek tanujául. Lásd büszke homlokán király-ősök sorát, Kik kezükben hordák az ország jogarát Tiz nehéz századnak való története Van ezen szobrokban világgá hirdetve. Egeket megnyitó Szent Istvánon kezdve, Ki a honalkotás müvét bevégezte. _ Leqendák nagy hőse, daliás Szent: László Ércszobor alakban is csoda varázsló. Kálmán, a bölcs, korát megelözöszellem, Diadalmas hó's a sötét vakhit ellen, Ki Horvátországot hazánkhoz csat-Ma, — Hü testvérországunk maradt mindazolta. Jeruzsálemi szent földért harcolt Endre, Arany bullát bizta a nemesi rendre. Ott negyedik Béla, ki feltámasztotta Hazánkat s romjából újra megalkotta; Nagy Lajos, a kinek Magyarhon Határát Fegyverei három tengerig kitárták. Zsigmond, kinek ötven évig telt uralma Fölötte is ur volt a törvény hatalma. Igazságos Mátyás, királyok mustrája *) Mutatvány „Hnűapcstnek emlékül" cimii díszes kiállítású füzetből, melyet hazánk koronás költője, Jókíjl Mór irt. E ragyogó név alatt szép és szemlélődésre oly alkalmas alexandrin verssorokban találjuk lcirva az on .ág fővá j-.ának nevezetességeit. Bámulva néz vissza az utókor rája, Majd a Habsburg királycsalád hosszú sorja. Szent István angyali koronáját hordja, Kik a török jármot rólunk levetették, Jobbágyokat szabad polgárokká tették. _ Középeit dicsőén uralkodó párunk, Eltében szentté lett királynénk, királyunk. Ezredév végzője, uj ezred nyitója : Magyar nép hős karján nyugszik erős trónja. Ezen palotának gazdája az ország : Törvényeit ezen csarnokokban hozzák. Nép jogát itt védik, erejét növesztik, Balsorsot, jó látva, reá nem eresztik. Válogatva küldi legjobbjait ide A nemzet, hogy sorsát mind előbre vigye. Honfisziv, bölcs tudás, nagyratörő szellem, Mind a hazáért küzd, bárha egymás ellen. Hogy vallás az éghez, munka a jólléthez Vezesse a népet, csak a felül végez : Hogy minden fiának legyen édes anyja E haza, ki magát gyermekének vallja. Mert nem csupán azért van templom formája £ háznak, hogy a ránéző csodálja, Maguk is érezzék, kik benn helyt foglalnak, Szent tudatát annak, hegy templomban vannak ! Lábuk leporolják, a mikor belépnek, Hódoljanak csupán királynak és népnek Szenvedély, önérdek mind maradjon távol E szentek szentjéből, törvény csarnokából. Ne feledjék soha, kik e házba jőnek, Ez az alapzata a messze jövőnek, S a mi hang e háznak kapuján kihallik, Varázs-szó, a melytől borul vagy hajnalllik ! Két szerelem. A „Fekete Ökör" nagytermét hangos muzsika szó vette fel. Ott mulatott a város összes színe java. Éppen az iméut érkeztek be a madárdallos erdőről, a hol vidám majálist tartott ma a kis város intelligenciája. Az egyik asztalnál melynek környékét a cigány is megszállva tartotta — Szentkereszti Balázs adta a hangot. Előkelő, magas, barna fiu, arcán az átélt évek nyomaival. Vele szemben az asztal másik végén egy szőke, alacsony termetű, piros képű, kisvárosi alak beszélgetett két három jókedvű cimborával. Rongyos „beamter", mint néha Balázs szokta mondani, ha erősen borközi állapotban volt s a „beamter" Palotás Gyula nem volt a közelben. Hanem most ő is ott volt. Tudta a város minden lakója, hogy vetélytársak. Azt is tudták, hogy Palotás Gyula esküvel fogadta, hogy nőül veszi a leányt, a kit magának kiválasztott. Hogy a formaságokon átessünk, bemutatjuk őt is. Kőhalmy Miczi, csinosnak mondható, de nem szép, középtermetű barna leány volt; nagy beszédes szemek kel, igen szép magas homlokkal, melynek mögötte sejteni kellett a gondolkodó lelket. Ez a homlok volt összes szépsége, legalább Palotás megesküdött rá, hogy azt a homlokot imádja s történjék bármi, az a lány az övé lesz, vagy senkié. Ekkor jött haza Szentkereszti Balázs. Mikor meg hallotta a Palotás vágyakozását egy muri alkalmával, — megsodorta a bajusza végét s csak annyit mondott: Majd meglátjuk ! . . . A kih hallották, nem sok jót jósoltak a következendőkről. Nagy előnyben volt Balázs — ez bizonyos. Palotás özvegy, gyermekei aprók ; Balázs fiatal, termetes — és nagy hanggal tudta festeni a — jövőt. Igaz hogy utibiztosságon kívül nem igért semmit, de az csak jövő. Xlai számunkhoz fél iv mellélvlet van csatolva.