Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-01-12 / 2. szám

Melléklet « „ZALAMEGYE" 189(5. évi 2 ik számához. Völgyi Ilon (Dália) sem maradtak hátra tőlük. Ilétiőn, január hó 6-án szinre hozták Jókai Mór színművét, a hasonló cimü regényből országszerte isme­retes Arany embert. Az előadásra, mely Balog Árpád jutalomjátéka volt, elég szép számú közönség jelent meg, amelyet az érdekfeszítő regény tárgy drámai feldolgo­zásában is mindvégig lekötött. Balog Árpád a főszerep ben (Timár Mihály), Szüts Margit (Timea), Kovács Lika (Noémi) teljesen kielégítők voltak. Kedden, január hó 7-én A lidrom testőr elmaradt. Szerdán január 8-án Toldy Zoltán jutalomjátékául szinre hozták Brandoz Thomas bohózatát a Charlie nénjét. A színház jóformán megtelt a társulat ügyes komi kusának tiszteletére, ki Babberley szerepében minden lehetőt megtett, bogy érvényre emelje azt a kevés mű vészi elemet, amelyet az író beléolvasztott. Palotay (Ohesuey)és Pálfy (Wykehatn) vele bolondoztak. A közön ség pedig jóizüen nevetett a színházban a darabon, meg a játszókon, kinn pedig maga, magán, hogy tudott mulatni a tarisznya bolondságon, amiből a bohózat összeállitva van. Kár, hogy a színház ha meleg, füstös, ha nem füstös, akkor hideg. rjr. Hivatalos rovat. Zala-Egerszeg rend. tan. város tanácsa részéről közhírré tétetik, hogy mindazon fogyasztási adó köteles felek, a kik Grünbaum Ferencz volt fogyasztási adó kezelőtől fogyasztási adó- vagy ital-adó visszatérítésére igényt tarlanak, ezen igényüket a város polgármesterénél 1896. január 31 íg annál inkább bejelentsék, mertezen túl, ily irányú igényük érvényesíttetni nem fog. Zala-Eegerszeg, 1896. január hó 9. B o t f y L a ,j o s polgármester. Helyi, megyei és vegyes Mrek. Tisztelgés az uj polgármesternel. Botfy Lajos polgármester f. hó 7 én délelőtt 11 órakor fogadta saját lakásán, Ivováts László ipartestületi elnök vezetése mellett az ipartestület 24 tagú küldöttségét Kováts László ipar testületi elnök szép beszédben méltatta a polgármesternek a közpályán eddig is szerzett érdemeit s biztosította az ipartestületnek oda adó tiszteletét és ragaszkodását s végül felkérte, hogy az ipariestületet nehéz feladatában támogatni szíveskedjék. Mire a polgármester igen szívélyes szavakban fejezte ki az ipartestületnek köszönetét ezen megtisztelésért. Mint aki eddig is mindenkor a munka embere volt, tudja méltányolni az iparosoknak, mint kizárólag a'munka embereinek, működését; biztosította a küldöttséget, hogy mindenkor szívesen támogatja érde­keiket, mely kijelentését éljenzéssel fogadták. Tiszteletbeli tiszti ügyész. Főispán őméltósága dr. Czinder István zala egerszegi köz és váltó ügyvédet Zala­vármegye tiszteletbeli tiszti ügyészévé nevezte ki. Magyar ipar Bécsben. A „Pester Lloyd" 1895. évi december hó 22-én megjelent 306. száma alapján közöljük, bogy FfaunakQuarnero Brandy ismert cognacját Bécsben a császári és királyi udvari gyógyszertárban, valamint a császári és királyi tábori gyógyszertárban mint gyógyszert alkalmazzák, ami szép előhaladásra mutat gyógycognae iparunk terén s dicséretére válik a hazai Pfau fiumei cégnek. Jubileum és közgyűlés. Az alsó lendvai kaszinó f. hó 6-án este tartotta évi rendes közgyűlését K. Hajós Mihály elnöklete alatt, ki valóban remek beszéddel üdvö zölte a nagy számmal egybegyűlt tagokat, melyben az alkalomhoz méltóan megemlékezett a nemzet ezredéves dicső múltjáról, s végül azon forró óhajtását fejezte ki, hogy a nemzet a második ezer évet ne karddal a kezé­ben, hanem a tudomány fegyverével biztosítsa magának ! Ezután felolvastatta a mult évről szóló jelentést és a jövő évi költségvetést, melyeket a közgyűlés tudomásul véve, elfogadott, s egyúttal a megvizsgált számadások alapján pénztárnoknak a felmentvényt megadta. Ezután elnök, megköszönve a bizalmat, az ő és tiszttársai nevé­ben leköszönt, mire Eörsi Gyula megragadva az alkal­mat, a közgyűlés nevében meleg köszönetet mond elnök­nek a casinó érdekében kifejtett buzgó fáradozásaiért. Ekkor az uj tisztviselők megválasztása céljából az alap­szabályok értelmében a közgyűlés kijelöli korelnökül dr. Király Mórt, jegyzőül pedig Varga Lajost. A titkos szavazás megtörténte után korelnök a következő eredményt hirdette ki: elnöknek ismét K. Hajós Mihály választatott meg egyhangúlag tizenegyedszer, alelnöknek Kar. bélyos Elek, jegyzőnek Pataky Kálmán, ügyésznek Nagy József, könyvtárnoknnk Urliegyi János, pénztárnoknak Pollák Emil, választmányi tagoknak dr. Brünner József, Csesznák Ödön, Csukics Adolf, Fuss Nándor, Hajós Izidor, dr. Józsa Fábián, dr. Király Mór, Kiss Dénes, Lendvay Mátyás, Pollák Lázár, Szmodiss Viktor és dr. Wollák Adolf. — A közgyűlést megelőzőleg a ctsinó választmánya karácsony második ünnepén este fényesen sikerült ban kettet rendezett K. Hajós Mihály tiszteletére casinói elnökségének tízéves jubileuma alkalmával, a melyen, egy kettő kivstelével — a casinó összes tagjai résztvettek, miáltal impozáns módon adtak kifejezést az elnök iránt való határtalan tiszteletük és szeretetüknek. Méltán ki is érdemelte Hajós Mihály az ünnepeltetést, mert egész tiz évi elnöksége alatt, nem kiméivé időt és fáradságot, a legnagyobb buzgalommal szolgálta a casinó érdekeit. Ez ünnepeltetés szólott egyúttal a közügy emberének is, mert még az irigyei, — ha ugyan vaunak, — sem tagadhatják meg tőle azt, hogy A.-Lendván minden jó ügynek ő áll élén, s minden jóügyet szivének egész melegével, ideálismusával félkarolva, iparkodik, hol szük­séges tettel, hol pedig buzdítással, diadalra juttatni ; a legnagyobb odaadással karolja fel a culturát ís, s mint a polgári iskolaszéknek már 15 éves elnöke, a tanügy előmozdítása körül hervadhatatlan érdemeket szerzett. Mindezen érdemeit a banketten a casinó legrégibb tagja, dr. Király Mór sorolta fel lelkes éljenzésekkel megsza­kitva hosszú, de annál szebb toasztban, mire Hajós Mihály meghatva mondott köszönetet a nemvárt kitüntetésért, s egyúttal kérte a casinó összes tagjait, hogy továbbra is tartsák meg szives baráti szeretetükben. Ezután Hajós Izidor a jubiláns családját köszöntötte fél, dr. Wollák Adolf Hajós Mihályt, Hajós Mihály az ejylet jegyzőjét, Pataky Kálmánt, Pataky Kálmán dr, Király Mórt és Karabélyos Eleket, mint a választmány legrégibb tagjait, dr. Király Mór Szmodiss Viktort stb. A hangulat mind végig lelkes volt, s a társaság csak a késő éjjeli órákban oszlott szét. Köszönetnyilvánítás. A zala-egerszegi népkonyha javára Dervarics Jánosné őnagyiága (Kozmadombja), Lénk Ödönné őnagysága, Skublics Jenőué őnagysága, dr. Czinder István ur 10—10 frtot, Skublics Zsiginondné őnagysága 5 frtot, Molnár Lipót ur i frtot, a z .egerszegi nőegylet részére özv. Farkas Dávid né őnagysága 10 frtot, Dervarics Jánosné őnagysága 5 frtot voltat? szivesek ado mányozni és templomi adakozásból befolyt 2 forint; a kegyes adományokért hálás köszönetet mond az elnök. rt SÜmeghi kaszinó évi rendes közgyűlését Takách Alajos elnök elnöklete alatt az egyesület helyiségében tartotta. A közgyűlésen Horváth Ede pénztárnok jelen­tést tett az egyesület vagyonáról; jelentése szerint az évi bevétel 909 frt 37 kr., a kiadás 402 frt 91 kr. volt s így a pénzmaradvány 608 frt 84 kr. A kaszinónak van 99 tagja, a közgyűlés kebeléből kiküldött és dr. Bírdió György, Illadny János és Mojzer József tagokból álló számvizsgáló bizottság a számadást megvizsgálván, azt helyesen vezetve találta s indítványára a közgyül&s a mintaszerűen vezetett számadásért pénztárnoknak kö­szönetét és elismerését jegyzőkönyvileg fejezte ki. A választmány részéről előterjeszteti azt az indítványt, hogy az évi tagsági díj 6 frtról 12 frtra emeltessék, a köz­gyűlés nagy többsége nem fogadta el. A közgyűlés utolsó tárgyát a tisztújítás képezte az alapszabályok értelmében szavazat lapokkal ; mivel azonban úgy a tisztikarnak, mint a választmánynak több tagja a választást nem fo­gadta el, az új választás tuegejtésére új közgyűlést tar­tanak. A „nagy-kanizsai társaskör" 1896. január hó 19 én d. u. 4 órakor tarja rendes közgyűlését a következő tárgysorozattal: 1. A választmány jelentése. 2. A szám­vizsgálók jelentése. 3. A költségvetés megállapítása. 4. A választmány és számvizsgálók választása. 5. Netáni indítványok. Este 8 órakor társasvacsora, melyre nézve aláírási ív fog a tagok közt köröztetni. Bírósági kinevezés Ö felsége a király az igazság ügyminiszter előterjesztésére dr. Fischer József miskolczi törvéi yszéki jegyzőt a perlaki járásbírósághoz albiróvá nevezte ki. A cs3ktor,iyai keresztény nőegylet közgyűlését január hó 5-én tartotta meg. A gyűlésnek főtárgyai voltak : Titkári jelentés, melyből kitűnt, hogy a múltban az egyletnek volt 79 tagja, jelenleg 84; hogy az egylet havonkint rendes segélyben részesít 24 szegényt, azon­kívül 18 szegényt tüzílával lát el és 20 tanulót csizmával. Miután ezen jótékonyságot saját erejéből nem volt képes fedezni, gyűjtést rendezett. A gyűjtésből befolyt 106 frt. Gyüjéssel fáradoztak Frász Tamásné és Tóth Lajosné úrnők. A tűzifa beszerzésére pedig Fischer András né Propszt Ferencné és Tóth Lajosné úrnők kérettek fel. A közgyűlés a szegények sorsát szivükön viselő tagok­nak fáradságukért jegyzőkönyvileg fejezte ki háláját. A pénztárnok jelentése szerint a bevétel 576 frt 69 kr. a kiadás pedig 570 frt volt és igy maradt 6 frt 69 kr. Az egylet vagyona a mull évhez képest 16<» frt 99 krr-al szaporodott. A pénztárt vizsgáló bizottság jelentése szerint a pénztár helyesen kezeknek és rendesnek találtatott és ennek alapján Frász Tamásné egyleti pénztárnoknak, szives fáradságáért és az ügy iránti meleg érdeklődéséért jegyzőkönyvileg hálás köszönet nyilváníttatott. Elhatároz ták, hogy jövő éviién 28 szegényt fognak rendes havi segélyben részesíteni. A siimeglii korcsolyazo egyesület évi rendes köz­gyűlésén elnöknek Sümegi Tivadart, jegyzőnek dr. Kelle tnen Károlyt, pénztárnoknak Rizner Ferencet és pálya­gondnoknak Anerbach Lipótot választotta. A városi adofizetok figyelmébe ajánljuk az alábbi hirdetményt: ^Zalavármegye tekintetes tu. kir. pénzügy igazgatóságának 1895. évi december 10 én kelt 54983. számú rendeletével alulirt pénzügyi segédtitkár megbí­zattam, hogy az adó kezelést, a nagyméltóságú m. kir. pénzügyininisterium 1893. évi 1990. számú magas kor-» rendeletében foglaltaknak megfelelőleg, _ Zala Egerszeg rend. tan. városban megvizsgáljam. A vizsgálat folyama alatt jelentkező adózóknak panaszait meghallgatni, és természetükhöz képest a helyszínén azonnal elintézni, adókönyvecskéiket pedig a naplókkal össze hasonlítani tartozván, felhívom a város tisztelt közöuségét, miképen folyó évi január 19-től kezdődőleg a délelőtti hivatalos órákban, a városi anyaköiyvi hivatal helyiségében, adó könyvecskéiket alulírottnak matassák be, ki előtt esetleges panaszaikat élőszóval előadhatják Zala-Egerszeg 1896. évi január 3-án Spur-sk., p. s. titkár." A Csáktornyái önk. tüzoito egylet f. hó 6-án tartotta meg évi közgyűlését Nuzsy Mátyás elnöklete alatt. Az elnöki jelentés első része a szertár átalakítására s a mult évben beszerzett tüzfecskendő vételárának s kipróbálásának bejelentésére vonatkozott. Másik részében pedig lendületes beszédben emlékezett meg elnök a 15, 10 és 5 évet egy huzamban szolgáló működő tagokról, kiknek az egyesület s a társadalom nevében köszönetet nyilvánitva, mellükre tűzte a jól kiérdemelt szolgálati érmet. 15 éves szolgálati éremmel Szeiverth Antal fő­parancsnok, 10 évessel Morandini Bálint alparancsnok s 5 éves szolgálati éremmel Dittrich Jáuos zászlótartó, Szőke Nándor, Tróják János, Bedies Ferencz szivattyúsok, Hainpammer Ferenc és Megla Antul mászók lettek ki­tüntetve. A főparancsnok jelentése szerint, az egyesület (51 működő tagból áll, Az elmúlt évb :ti 4 tüzeset volt s az egyesület 20 éves fennállásának ünnepét is megülte. A segélyalap pénzkészlete : 3030 frt, 26 kr. A zárszámadás tudomásul vétele után Deák József pénztárnoknak jegyző könyvi köszönet szavaztatott. A választmány előleges határozata s a közgyűlés szokásos jóváhagyása folytán f. évi január hó 18 ára táncmulatság rendezését is elha­tározták. Végül Nuzsy Mátyás elnök és Alszeghy Alajos jegyzőnek működésükért köszönetet szavaztak. Jotékonycélu műkedvelői elöadas. A sümeghí műkedvelők által a gógánfai tüzkárosultak javára rendezett szini előadás tiszta jövödelme száz forint volt, melyből 30 Irtot a leégett gógánfai tanítónak adtak, 70 frtot pedig a leégett iskola felépítési költségeihez szavaztak meg oly képen, hogy ez összegből a legszegényebb gógánfai lakósoknak az építési költségekhez való hozzájárulásaik fedeztessenek. A Csáktornyái szépítő egyesület rendes évi köz­gyűlését f. hó 6-án tartotta meg Morandini Bálint elnök vezetése alatt. Az iilés megnyitása után felolvastatott az elnöki beszámoló az egyesületnek lefolyt évi működéséről. Ezzel kapcsolatban a közgyűlés elé terjeszti a folyó év munkasorrendjét, melyet a közgyűlés elfogadott s kivi telével a választmányt bizta meg. Az egyesületnek 1894 ben volt 343 tagja; 1895-ben belépett 35 tag, eltávozott 9 tag, kilépett 28 tag, meghalt 1 tag, s igy 1896-ban lesz 340 tag; és pedig 310 helybeli és 30 vidéki. A pénztárvizsgáló bizottság jelentéséből kitűnik, hogy a pézkészlet 962 frt 7ü kr., melyből alapítvány 725 frt s igy a forgó tőke 237 frt 76 kr. A pénztárvizs­gáló bizottság jelentése alapján a közgyűlés Czvetkovícs Antal ügybuzgó pénztárnoknak jegyzőkönyvileg fejezi ki köszönetét. M-gállapittatott a jövő 1896. év költség­vetése, melynek alapján a várható pénztármaradvány kitesz 544 frtot. Baumann Zsigmond egyesületi tag indil­ványáiv. a közgyűlés jegyzőkönyvileg mond köszönetet a választmánynak az egyesület céljának elérésében kifej­tett fáradozásaiért, mit elnök megköszönvén, kéri az egyesület tagjait, miszerint a választmányt működésében — melynek célja városunk csinosítása által elérni azt, hogy az a bennlakóknak minél kedvesebb otthonukká, az idegenekre nézve minél vonzóbbá tétessék — hatba tósan támogatni szíveskedjenek. A keszthelyi jotékony izr. nők krajcár egylete mult vasárnap 60 frtot osztott ki az arra érdemes sze>­gények közt. E nemes célú egylet rövid, egy éves fen­állása alatt eddig 100 frtot juttatott a szegényeknek, több özvegyet állandó havi segélyben részesít. A i-hbay Eleonóra nisza'apitvány 1895. évi száz forintos kamatját az alapító levélben megjelelt bizottság f. hó 9 -én tartott ülésén a jelentkezett négy pályázó közül Jády Károlyné született Schmal Ilonának itélte oda. Vasúti előmunkálati engedely. A kereskedelemügyi miniszter dr. Krajtzik Ferenc országgyűlési képviselőnek a m. kir. államvasutak Somogy Szobb állomásától Iháros­Bsrény, Pogány Szent-Péter, Horváth-Szent Miklós Nagy­Kanizsa és Szepetnek irányában Tót-Szent Mártonig, innen vagy Becsehely, Bánok-Szent-György, Lasztonya és Djtneföld irányában a dunán'uli h é, vasutak Csö.nödér állomásáig, vagy pedig Ljtenye, Ritka, Alsó Szeinenye, Dobri, Kis Lakos és Szécsi Sziget érintésével ugyancsak Csömödérig vezetendő helyiérdekű gőzmozdonyu vasat vonalra az előmunkálati engedélyt megadta. Szegény iparosok segélyezesa. Néhai Unterberger Ferencnek a keszthelyi szegény iparosok segélyezésére letett örök alapitványa kamataiból f. hó 6-án osztotta ki Keszthely város elöljárósága a segélyekel és pedig egy 100 frtos, két 50 lrtos és harmincegy 25 frtos segélyt, összesen 975 frtot. A segélyért folyamodó 62 szegény iparos közül 33 részesült az alap jótéteményéből. A sümeghi állomás köszéndij szabasa. F. 1896. janur 1-től a dunántúli h. é. vasút Sii/nec/h állomása az osztrák-magyar kőszén forgalomban 1894. augusztus 1 tői fennálló kivételes dijszabásokba az abban foglalt díjsza­bási határozmányok fenntartása mellettfelvétetík. Hasonló képen fentebbi határidőtől való érvényességgel az 1895. évi szeptember 15-én megjelent felső-^sziléziai osztrák magyar díjszabás III. füzetének 25 lapján a II, csomó­ponti táblázatban b) alatt Süinegh állomás 145 fillér díjtétellel vétetett fel. Országos vasár. A keszthelyi vizkereszti országos vásár f. hó 9-én tartatott meg, azonban a zord téli idő miatt vevők alig voltak, az üzlet csekély mérvet öltött. Véletlen 'ingyilkossáq. Pap György jómódú vonyarczi lakós f. hó 6 -án d. u. — ünnepnap levén — azzal mulatta magát, hogy kányákat lövöldözött. Amint e célból fegy­verét a szobában töltötte s az ablakon keresztül leste a szállangó kányákat, a fegyver elsült s a lövés a közel­ben álló 19 éves egyetlen fiát találta, ki azonnal halva rogyott össze. A gyilkos apa látván fia borzasztó pusztu lását, önmagát akarta agyonlőni, miben őt a családtagok csak nagy nehezen tudták meggátolni. A Balaton egész hoszszabati és szélességében teljesen befagyott. Keszthelyen a fiatalság üzi a jégen a szép jégsportot. a halászok a jéghalászatot. Az 1848—49 iki ..Magyar Szabadsagharc Törté nete" c. nagyszabású illusztrált munkából most jelent meg az 50-ik füzet, a melyben Graoa György Budapest megszállását és Windigratz garázdálkodásait mondja el igen érdekesen. A füzet egykorú képei ezek : Részlet a Tiszavidéki harcokbói. Az aradi gyásznapokból. Az 1849 ik évből az október hónap. Szózat 1849 bői Kőrössy Sándor 1848—49 iki honvéditszt rabbilincse. A gödöllői kastély 1849-ben. Részlet Nagy-Szeben 1849. március 11-iki ostromából. Közgazdaság. Uj osztálysorsjáték. Budapestről irjál; lapunknak : Immár a II. Magyar Osztálysorsjátúk sorsjegyei is a közönség renáelke zésére bocsáttattak. Az Osztálysorsjáték intézményének behozatala nálunk oly minden várakozást felülmúló sikerrel járt, liogv bátran ellehet mondani, miszerint — hazánkban egyrészt azzal, hogy a játékdiih életrevaló eszközzel /ékeztetik, másrészt azzal, hogy a kistuírit már is szemmellálhatólag kiszorítja — igazi c'iltirqi missiót teljesít. A magyar nép — tekintve a nagy nemzeti célt (a | tiszta nyereség a millenium megünneplése költségeinek részbeni

Next

/
Thumbnails
Contents