Zalamegye, 1896 (15.évfolyam, 1-26. szám)

1896-06-21 / 25. szám

XV. évfolyarp. Zalaegerszeg, 1896. jüijUis 21. 25. száix). Előfizetési díj: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 1 frt. Egv szám ára 10 kr. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr, többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdíj 30 kr. Nyilt-tér petit sora 12 kr. i i! n Irrlr i r A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem küldünk vissza. má v pM hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási, községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. IMIegj elenik minden vasárnap. A naturalizmus. Az életet, a tormészetet, az előttünk folyó kiilső és belső alakulásokat lehet különböző szemüvegen, hogy úgy mondjuk : a vizsgálódás különböző hangulatával tekinteni és ennél fogva különbözők lesznek a benyomások, az ítéletek is azokról. A művészet, melynek célja mindenkor az örök szép, az örök jó és örök-igaz, — a természetet, az előtte folyó életet, külső és belső alakulásokat mindig e célra ügyekezik felfogni és felhasználni. A zenész a zenei motívumokkal, — a festő az élet egy-egy mozzanatának, a nagy természet egy-egy hangulatának ábrázolásával, — a költő, az iró külső és belső világunk örök forrongásának, küzdelmeinek, vivódásainak szavakba foglalásával. A művész-lélek az egyéniségével, individuális felfogásával nem jár, nem is járhat a vele rokonleikekkel egy uton, sőt az eszközök megválasztásában nagyon is eltérhetnek a mfívészlelkek egymástól, de acélnak minden körülmény között egynek kell lennie. Minden eszközzel az örök-szép, örök-jó és örök-igaz célja felé kell törniök. Hiába tartja valaki magát valamely téren művésznek ; ha vagy magát az egyetemes célt föl nem ismeri, vagy annak érdekében a helyes eszközt megválasztani nem tudja, — őt valódi művésznek elismerni a legcsalhatatlanabb kritikus : a művészetet kereső közönség nem fogja soha. A művészetekben tulajdonképpen a célt illetőteg nincs is eltérés. Azt minden művész — bármely téren és irányban szolgálja is a művészetet \ — határozottan tudja, hogy művészi egyéniségének a cél felfogásában és elismerésében be kell olvadnia az összességbe ; mert a művészi cél mindig csak egy lehet s mindig egyetemesnek, általánosnak kell lennie. De azt is tudja, hogy az egyetemes célt: megértetni és megszerettetni az eszményi szépet, jót és igazat, — nem csupán egy eszközzel lehet elérni. Es ezzel az eszközés módválasztási szabadsággal szoktak is élni az iró-, festő-, zenész- és egyéb művészek. Ez teremti meg a különböző művészi iskolákat. • Minden művészi iskola bizonyos elveket állít föl, melyekben mintegy kifejezésre jutnak, szabályok keretébe szoríttatnak az irányt, felfogást jelölő gondolatok. Ilyen művészi iskola volt annak idején a romanticizmus követése, vagy mindenütt az idealismus érvényesitése. Ha a meglehetősen lejárt romanticizmusnak — mely rendesen az idealizmussal ölelkezett — hatását vizsgáljuk : be kell ismernünk, hogy az sokkal közelebb jutott egyetemes céljához, amint akármelyik a ma kövelett és felkapott művészi irányok közül. Az igaz, hogy a romantikus iskolának megvolt az az ártalmas hatása, hogy a lelkeket mintegy kiemelte a mindennapi élet rendjének felforgathatatlan talajából, s azokat mindig bizonyos exaltaciokba ragadta, hanem az az elvitathatatlan érdeme megvolt, hogy (ha mindjárt a levegőben is), de mindig magasan tartotta a lelkeket. Nem lehet tagadni, hogy a csillagok közé, az álmok világába, a mesék tündérbirodalmába emelt bennünket, ahonnan bizony-bizony szinte fájt lehullani a rideg való prózainak tetsző talajára é& bizonyos fokú világfájdalommal töltötte meg lelkünket. De viszont azt sem lehet tagadni, hogy annak hatása alatt mindig távol állottunk a posványtól, hol az élet elzüllött sűlyedői vergődnek. Azzal, hogy mindig csak rendkívülit, úgy szólván : elérhetetlent tárt elénk, felesigázta képzeletünket és beteges szentimentalizmussal töltötte meg lelkünket, mely festett világban, valóra nem váltható álmokban kereste az életboldogságot. De azzal meg, hogy idealisztikus felfogásával mindig csak az eszményit kereste és a bűnök fertői fölött az erkölcsi undor félremagyarázhatatlan kifejezésével siklott el : olyan lélektani hatással volt, hogy a fiatal lelkeknek sokáig megőrizte himporát : az ártatlanságot ; a felnőttekben pedig az eszményi felfogást és gondolkodásmódot.. Ámde a művészi irányoknak, iskoláknak állandóságát lehetetlenné teszi a bennünk levő örök emberi, az hogy nekünk folytonosan változatosság kell a szellemi, az erkölcsi életben is. Aminthogy a legkedvsebb ételünket is megunjuk, ha mindig, szakadatlanul egy és ugyanazon módon készitve tálalják elénk: úgy a művészettől sem vagyunk képesek, annak egyetemes célja érdekében sem, elfogadni szakadatlanul ugyanazt a felfogást, ugyanannak az iskolának a szellemét. A műizlésnek is valóságos körforgása van, mint a (kissé persze szeszélyesebben változój divatnak. Azért történik meg, hogy egyes iró-, festő-, zenész-, vagy egyéb művészeket — akik művészi felfogásukkal a közönség műizlésének áramlatába nem tudnak vagy nem akarnak beleolvadni — a saját koruk nem méltányol ; úgy tekinti őket, mint elmaradottakat, s akik azutáu később — mikor a műizlés körforgásában ismét az ő művészi álláspontjukhoz ér — föl lesznek fodözve, mint annak idején kellőleg netn méltányolt, elfeledett nagyságok. A mai kornak például az erős naturalizmus kell. A mai kor műízlése verizmust, nyers valóságot kiván. Az erényben, a fényben is kutatja az árnyat és a bűnben is akar látni fényt, erényt. Nem hisz a nagyoknak látszó erényekben, mert az a fölfogása, hogy a mozgató erőben, a rejtett tényezőkben ott van az örök-emberi, az önzés, mely lehetetlenné teszi az eszményi tökéletességet és nem fogadja el a bűnt a maga vérlázitó vagy undoritó nagyságában, mert annak motiváló tényezőiben felismerni véli az események feltartóztathatatlan fejlődését. E/.zel a fölfogással azután ledöntötte az ideálokat és elfogadható, emberi színvonalra emelte az erkölcsi bukást. Árnyat vetett a fényre és fényt lövelt az árnyra. Az a fölfogása, hogy igy követeli a művészi igazság. Igen természetes, hogy a naturalisztikus irány ehhöz a felfogáshoz, ehhöz a művészi elvhöz hűen válogatja meg eszközeit is a művészi A „Zalamegye" tárcája. A magyar nemzet története. Szerkeszti Szilágyi Sándor, kiadja az Athenaeum. I —III kötet. Ha akadémia volnék: megkoszorúznám; ha kultuszminiszter volnék : lelkes szavakban hivnám fel rá a közügyeimet; ha gazdag ember voloék : megvennék belőle néhány száz példányt és szét osztanám az arra érdemes, jóravaló szegények közt; lévén azonban csak poéta: nem tehetek egyebet, mint ódát zengek róla prózában. Azt. Mert ez a vállalat jóval töhb, mint egy könyvkiadó társaság üzleti gondolata, — ez egy ideális esztne testté formálása, egy nemes, nagy és szép cselekedet, méltó ahhoz az alkalomhoz, a mely szülte, az ezredév ünnepléséhez. Jó és balszerencse közt megértük ezt a nagy évfordulót s most ünnepre készülünk, ltinnek az ünnepnek meglesz a maga hivatalos része: ezt az állain csinálja; lesznek kockázatai, nyeresége vesztesége: ez a kereskedő s vállalkozó világ dolga); de lesznek megható momentumai is s ezekben fog igazában megnyilatkozni a a nemzet egyénisége, komoly és mély kedélye. Megbocsáthatatlan hibának tartom, hogy a Vágóféle díszmenet pompás tervét elejtették. Ezer év hatalmas tői ténete hullámzott és hömpölygőit volna végig előttünk, megjelenitve nagyszerű képekben, lélektelemelő látványosságban. Magával ragadta volna az idegen szeui lélőt s jobban megmagyarázta volna neki multunkat, mint bármily történelmi kiállítás, — nekünk, magyarok nak pedig minden egyébbel fölérő dicsőség ragyogása lett volna, lelkünk minden idejét besugárzó valóság, nemzedékekre kiható, nagy jótétemény. Vége van. Kimarad az ünnepi programúiból. Mi pótolhatja? ila valami : ugy az Athenaeum roppant vállalata, mely szintén nem egyéb, mint e diadalmas, magát min den viszontagságokon keresztül küzdő mult megrögzítése. Nagytudományú írók, kik egyúttal lelkes hazafiak is, állottak össze, hogy egy nagy arányú s a történetírás ujabb követelményeinek mindenben megfelelő munkában beszámoljanak nemzetünk ezer éves múltjáról s az uj ezer év küszöbén álló nemzedéknek bölcs okulásul elmondva, elbeszélve mindent, hitet adjanak, utat mutassanak a jövő felé. Eddigelé három vaskos kötet jelent meg a tiz kötetre tervezett vállalatból. Imponáló, hatalmas kötetek, melyek már külső kiállításukkal is mugukra vonják a figyelmet s méltán bámulatot kelteuek. Mintha mindegyik kötet egy egy századot akarna megjelölni a halhatatlan idők folyamában, mintha mindegyik egy-egy nagy korszak határköve volna, tömör emlékoszlopként sorakoznak egymás mellé. Nem lehet az kis nemzet, a melyiknek ilyen nagy története van. Tervezői jól teszik, hogy ily széles ala pokon akarják felépíteni multunk dicső és tanulságos eszményeinek e monumentális épületét, legyen ez csakugyan pantheonja a nemzeti nagyságnak, tanúsága régi dicsőségünknek, temploma hazaszeretetünknek, s uj erők, uj élet kútforrása. Örül a lelkem, mikor magam előtt látom ezt a biztos terv szerint megindult nagy munkát, mely különben is régi mulasztásokat van hivatva kipótolni és aktu álisabb időben nem jelenhetett volna meg, mint most. Ez a lelkes könyv lelkesít engem is s megjelenése igazi ünnepem nekem, a ki csak egyért tudok igazán rajon gani : a kultúráért, azokért a tényezőkért, melyek az embert továbbsegítik szellemi fejlődése nagy utján. Üdv ezeknek a derék tudósoknak, kik ősz hajjal és fiatal lélekkel ily dicső munkára vállalkoztak s nem üres szóval, gyarló hűhóval, de egy eléggé nem magasztalható, fényes tettel járulnak ünnepünkhöz, hogy ez igazi ünneppé lehessen s élő termékenyitő eszmékben, jellemző és ragyogó képekben örökilik. meg a hazát, a haza számára ! Legyen áldás a munkájukon ! Endröd I Sándor. A Pallas Naqy Lexikona XI. kötetének öt utolsó befejező tüzete (161 —165) is megjelent; külső és belső tartalom, meg kiállítás tekintetében e tűzetek is méltó versenytársai a hasonló németnyelvű vállalatoknak. A 161. füzet két nagy mellékleten a Lokomotivok különböző fajait és belső szerkezetét hozza ; cikkei közt nevezetes a Lyrai költészet (Négyessy L.) és a Ló, mely utóbbit, a tárgy természetének megfelelően többen irták. — A 162. füzet két mellékletén London, város tervrajza és a Belső London szines képe van feltüntetve ; a reá vonatkozó ismertetés (Brózik) szintén e füzetben van. Nevezetes e füzetben a Lokomobil (Lázár) és a Lokomot

;v (Varga Pál); mind a keltőt kiváló szakértelemmel és alapossággal irták meg; a Longobárdok története, Mangold tollából, szintén igen becses tanulmány. — A 163. füzet három mellékletben bőven magyarázza és mutatja be a Lövegek különféle alakjait; a szöveget hozzá négyen (Ferenczy, Qardos, Schw.mda, K. Paueri irták s cikkükben minden megvan, a mi a tárgyra fontos és érdekes. — 164. füzet elején a Lövőfegyverek mellékletei vannak, melyhez a cikket (K. Pauer) e megelőző (űzet közölte; ebben két jeles életrajzon (Machiavelli és Madách) kiviil Madagaszkár leírása (Brózik) és története (Mangold) fontos, mely kimerítő képet ad a szigetről a múltban és jelenben. — A 165. füzet két mellékletén a különböző Madárlábak és Madárcsőrök ábráit kapjuk; a cikket hozzá (Madarak) Vángel J. írta. Fontos és alapos cikket közöl e tüzet a Mágnességről (Mialovich) s mind arról, mi e nevezetes természeti tüneménynyel összidügg. E füzettel befejezést nyert a XI. kötet, mely a Közép— Magyal közé eső lexikális anyagot magyarázza, a sziivegbeu 13*4 ábrával, külön mellékletül 32 képpel, ezek közt 5 szinnyomattal, 4 térképpel és .'3 városi tervrajzzal.