Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-10-06 / 40. szám

XIY. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. október G. 40. szám. Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos pletitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. N.viltlrr pctitsorn 12 kr. társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A forma. A forma magasabb ethikai rendeltetése tu lajdonképpen az, hogy a lényeg annak kereteibe illeszkedhessék. A lényeg és forma olyan viszonyban is állanak egymással, mint a kép és kerete ; az igazi harmónia csak akkor van meg, ha lényeg és forma teljesen megfelelnek egymásnak. A gyakorlati életben azonban azt tapasztaljuk, bogy a forma legtöbb esetben a lényeg szépítésére, vagy eltakarására használtatik. Esannál a körülménynél fogva, hogy a forma majdnem mindenben és mindenütt előtérbe nyomul s a lényeg érvényesülését mintegy hátráltatja: e kettő között a szükséges összhang helyett ellentétek, küzdelmek keletkeznek. A formának előtérbe nyomulása föllép máilegkisebb gyermekkorunkban, amikor rendesen sokkal nagyobb súlyt fektetnek nevelésünkben arra, hogy egyes helyeken megjelenve, a gyermek-pukkedlizés és föllépés formáit elég ügyesen bemutassuk, mint arra, hogy szivünkben, lelkünkben, meggyökerezzenek azok a nemesebb érzések, melyek lényünknek bizonyára nagyobb bájt kölcsönöznének, mint a külsőségek majomszem utánzásai. Természetesen csak azok előtt, akik maguk is nem állanak teljesen a formák, a külsőségek hatalma alatt. Fájdalom azonban : manapság, a külső csillám, a látszat korszakában az ilyen egyén nagyon kevés. Most a hű korkép ez : Valamely társáságba belép egy kis ovodás gyermek szülői kíséretében. A papa vagy mama szemével int gyermekének. Ez sasirozó lépésben oda lejt a társaság minden tagja elé, összeüti apró bokáit és szinpadi pathoszszal elmondja ügyes pukkedli kiséretében a nőknek : „kisztihand" ; a férfiaknak : „alásszolgája.* — A mama, papa el vannak ragadtatva, az örömkönyekig meg vannak hatva. A társaság egyhangú elismeréssel konstatálja : „Igazán aranyos gyermek! Csupa szellem !" Aztán ugyanabba a társaságba belép szülői kiséretében egy másik hasonló korú gyermek, .11 aki a korával járó kedves, igazán bájas szepegéssel, ártatlan pirulással húzódik meg a mama vagy papa árnyékában és csak szóbeli biztatásra mer közeledni a csevegő bácsikhoz. A társaság tagjai összenéznek és bizonyos egyértelmű némasággal konstatálják : „Na ez hát valóságos tuskó gyerek. Ez se fogja ám föltalálni a puskaport!" íme : a forma és lényeg a kisdedkorban. Annak a formákra betanított gyermeknek üres lehet a szive, lelke, az nem baj; a külsőséggel megnyerte a társaságot. Ez a másik pedig, akinek talán szive, lelke már csirában hordja azokat az érzéseket, amik egyeseket a tömegből kiemelhetnek, iigyet veszt, mert nincs beoktatva kis majomnak. Igy megy ez azután tovább az iskolában és az életben is. Hány tanulónak lesz nyert ügye az iskolában és az életben is azzal a sikkes, bátor, jól betanult föllépéssel, amit a náluk legtöbb esetben tartalmasabb tanulók nélkülöznek. Bizony-bizony akárhányszor legyűri az iskálában is a forma a lényeget. Másként vajmi nehezen is volna megmagyarázható, hogy olyan tanulók, kik az iskola padjain ügyes fellépésükkel, az úgynevezett diáksvádával brilliroztak, — ott, ahol az élet erősebb vivásu lelket, a küzdelem a szellem lényegét követeli : nem birják megállani a sarat; erejök lehanyatlik; kidül alóluk az ugorkafa. Pedig hát azt éppenséggel nem lehet mondani, hogy a társadalmi élet nem eléggé kedvez a formáknak, a külsőségeknek. Sőt a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy még csak a na gyok, a felnőttek társadalma az igazi tenyésztő talaja a formának. Vihetsz ki az életbe mérő számra tudományt, bármily magas gondolkodást, bármily szent lelkesedést, ha lényed tartalmát a társaság elolt formába önteni nem tudod, ha megjelenésedben szögletes, modorodban tartózkodó, zárkózott vagy : a társadalmi életben sohasem érvényesülhetsz belső értéked arányában és mindig előnyben lesznek fölötted a tartalmatlanabb, de sikkes, sima megjelenésű, úgynevezett jós vádáju egyének. Te, ki az igazságot, nézetedet, véleményedet a társadalmi formák tekintetbe vétele, respektálása nélkül mondod ki : minden lépten nyomon kőbe ütöd fejedet és betöröd, amikor talán rá sem gondolsz. Mig ellenben a formák embere nem egyszer háromszorta nagyobb gorombaságot is általános derültség között, egész kényelmesen illeszt bele a társadalmi formák kereteibe Csak ez a különbség ! Nézzünk csak körül ! Hány üres, minden tartalom nélküli ember marad felszínen, sőt játszik bizonyos körökben hangadó szerepet kizárólag azzal, hogy mindig a legnagyobb szigorusággal betartja a formákat! Minden tettére azt mondják, hogy az igazán korrekt eljárás volt. A lényeget nem kutatja senki. Mig valaki a formáknak eleget tud tenni, addig senkinek sem jut eszébe nála a belső lényegét, az erkölcsi alapot bírálgatni ; addig derék, korrekt, társaságbeli ember Hanem mihelyt azokat a bizonyos társaságbeli formákat be nem tartja, hogy azok ellen csak hajszálnyira is vét: vége van. A törvényt ki lehet, ki szabad játszani : azzal nem tetted magadat lehetetlenné; nagyon szabadra eresztett fékkel nyargalhatsz a kalandok világában : az sem vet foltot jellemedre ; de ha a társaság elfogadott formáinak keretén csak egy milliméternyit is tágítasz : bukott ember vagy ; kizárnak ; kezedbe veheted a pisztolyt. Itt van az, igy uralkodik mindenütt a forma ; lefoglalja gondolatainkat, érzelmeinket, Ítéleteinket ; magával ragadja egész lényünket. Hiába akarjuk függetleníteni magunkat, a formaáramlata erősebb a lényeg ellenszegülésénél. Valami csodálatos áramlat ez ! Mindenki tudja, látja, elismeri, hogy belső értékünk, valódi erkölcsi becsünk érvényesülését rendkivüli módon hátráltatja ; de azért nem akad a legerősebbek között sem olyan merész kezű ember, aki pereatot mondana a forma túlsúlyára s megpróbálna olyan közszellemet teremteni, amely a forma és lényeg közti egyensúlyt respektálva, a szükséges A „Zalamegye" tárcája. A fővárosi ügyvéd. Irta : Kadelburg Margit. Minek mindig szerelemről irni?! Volt egyszer egy leány, aki nem szeretett. Fehér arcú, fekete hajú leány, akiről azt is beszélték, hogy csinos. De szive helyett egy kődarabbal látta el a Mindenható ; lelke hideg volt, mint a téli szél ; csak esze dolgozott hasonlóan a többi emberekéhez. Kis leány korában már feltette magában, bogy ő más lesz, mint a többi ; ő nem fog szeretni soha. És e fogadását szentül meg is tartotta. Most már életének huszadik évét tölti és férfi eddig még nem létezett, ki csak figyelmét is le tudta volna kötni. Családja nem szerette. Nagyanyja, szülei, testvérei meg voltak győződve, bogy nyakukon marad ; vén leány lesz belőle. Soha jó szóval nem illették, örömet szerezni fejüket sohasem törték. Eleinte bálba, szinházba, emberek közé vitték ; de a bálokon mogorva arccal és szótlanul táncolt; a színházban, ha csak klassikus darabot nem adtak, ásítozott; és az emberek közt hidegen jártkelt. Végül felhagytak ezzel is. Ok nem másíthattak a dolgon, azért otthon hagyták és engedték tenni, amit akart. Leánytársnői ki nem állhatták. Büszkének, képze lődőnek mondták és azt beszélték róla, bogy bizonyára hercegre vár. — A cselédek sem szerették. Mindig mogorván járt körül ; ritkán beszélt és ha szólt is, akkor az oly komoly, oly szigorú volt. Tudták, hogy amit mond, annak meg kell lennie, mert ő csak akkor szólalt meg, ha épen szükséges volt. A liatal emberek hóbortosnak tartották. Sajnálták, mert csinos volt; sajnálták, mert tudták, hogy ebben az életben aligha fog férjre szert tehetni. Ismétlem : mindez, mert nem szeretett. Mi mindent teremt egy csepp szerelem e nagy világon! Eletet! Vidámságot ! Meleg napsugárt ! Végre atyja megsokalta a dolgot. Születése buszon egyedik évfordulójánál a fővárosba utazott. Néhány nap múlva visszatért egy baba arcú, kifogástalan öltözetű i fiatal ember kiséretében. Családjának bemutatta, aztán leányát kezénél fogva maga után szobájába vonta. Kezét vállára téve, nyájas hangon mondá: — Édes leányom. Ez a fiatal ember — ügyvéd — a fővárosban. Úgyvéd ! tudod ; — az sok. Légy rajta édes leányom, hogy meg tessél neki. Tudod, hogy mit gondolok. Nagyon örülnék én is, mert a fiatal ember nagyszerű . . . hm ! . . . — Párti ! — vágott közbe türelmetlenül a leány és szemöldökét összeránczolta. — Hm ! Nem azt akartam mondani. De te majd tetszel neki. O csinos, házias leányt keres és pedig vidékit, mert azt mond ja, a fővárosi leányok mind kokettek. No te nem vagy kokett. Azt meg is mondtam neki; meg azt is, hogy te egyáltalában nem szereted a fiatal embereket. Aztán, ő meg is van elégedve a . . . . hm ! a — az arczképeddel ! — A pénzemmel, akarod mondani, — felelt nyu godtan a leány. — Hisz uj arczképem nekem már évek óta nincs. —• Szemei sötéten a falon révedeztek. — Hm ! — a pénz — nem, — de ő doktor, ügy véd, a lőváiosban. Csak gondold meg és csinos, finom modorú .... Aztán a fogadó szobába tértek v'ssssa, hol a háziasszony mulattatta a vendéget. A fiatal ember felugrott és várt, mig a leány helyet foglalt; aztán ő is leült. — Nagysádról már sokat hallottam, — kezdte legszeretetreméltóbb hangon. Sokat és sok jót. A leány lehorgasztott fővel ült átellenében. — Kedves atyja már mesélte, mily szeretetre méltó, okos és kedves ; anyja épen most mondja, hogy De minek ismételjem ő nagysága szavait. Meg vagyok győződve, hogy on mintaképe a nőnek. Meglátszik az az ember arcán, modorán —, hogy is fejezzem ki magam . . . Megakadt. Zavarba hozta a leány konok hallgatása. — De azt is hallottam, — folytatta, — hogy önálló. Oh én az önállóságot nagyon szeretem. Különösen a nőnél. Miért is ne legyen a nő önálló, mikor van esze, szive, jelleme és bájos külseje ! A csúnya nő legyen önálló, mert reá van utalva ; a csinos pedig azért, mert szívesen engedik neki az önállóságot. Nagysád például Igy beszélt tovább, okos, nem okos mondatokat összezavarva, mosolyogva, bókolva. Végül ismét megakadt. Nyugtalanul feszengett székén. Mit keresnek rajta e leány komor, fürkésző szemei. Nem hallgat beszédére, azt könnyen észre lehet venni, de szemei majdnem gúnyosan futnak végig rajta. Talán nyakkendője ferde. Talán színe, kétfelé kefélt hajának egy fürtje nincs rendben ? Talán keze nem elég fehér, czipője nem elég csúcsos. Elkezd magán igazgatni. Végül feláll, zavartan, egy kissé ügyetlenül. Búcsúzni akar. — Dehogy megy még most, kedves doktor ! szól az apa és karjánál fogja. — Persze hogy nem ! egy egyszerű kis ebédet csak nem fog vissza utasitani ! — szól tcosolyogve az anya. A vendég marad, és a leány a konyhába megy, hogy az ebéd után nézzen. Atyja gyorsan utána siet és megáilitja. — Ugy-e leányom csinos ember, müveit ember. Ugy-e igen ? Tetszik neked. Mondd, mondd édes gyermekem, milyennek tartod ? A leány szemeit lesüti, ajkát felbigyeszti. Félig komoly, félig gúnyos hangon mondja : Csinos Mai szamunkhoz fél iv melléklet van csatolva.