Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)

1895-09-15 / 37. szám

XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. szeptember 15. 37. szám. társadalmi^ kozművslodssí és gaiiásiati hetilap. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Állategészségügyünk rendezése. Gazdasági állapotaink rohamos átalakulása nem vonulhatott el nyomtalanul állategészségügyünk fölött. Szarvasmarha-állományunk megszaporodott, ellenben a ragályos betegségek is nagyobb gyorsasággal terjednek szét, egyrészt az állati népesség nagyobb sűrűsége, másrészt a betegállatoknak a vasiit által lehetővé tett nagyobb távolságra szállítása miatt. Pedig a gazdának ma épp oly terhes lejáratai vannak, mint a kereske.dőnek, melyekre készen kell lennie; a súlyos adókhoz és munkabérekhez hozzájárulnak még a gizdasági gépek beszerzésének, a trágyázásnak, a soktele biztositásnak kiadásai, ily körülmények között nyája egyetlen darabjának elhullása is zavarba sodorhatja a mezőgazdát, a honnan már csak egy lépés a bukás. Nem kell túlságosan agrar.usoknak lennünk, hogy a kötelező állatbiztosítást oly posztulatumnak tekintsük, mely a mezőgazdasági hitel szervezésének elengedhetlen előíoltétele. De addig is az államnak kötelessége közelebbi módokról is gondoskodni a veszély orvoslására és pedig elsősorban jó egészségügyi szolgálat megteremtéséről, mely a ragályos betegségek terjesztése ellen a legbiztosabb védelem. A legutóbbi események megmutatták, mily végzetes gazdasági visszahatással jár e tartozó gondoskodás elmulasztása. Szomszéd áll imáink elzárják állatkivitelünk előtt határainkat, a mi mezőgazdaságunk minden ágára kiszámithatlan károkkal jár. Az importáló külfölddel szemben igen természetesen nekünk kell a garancziát elvállalnunk, hogy kivitelünknél a szerződésekben megállapított föltételek betartatnak, de erre nem vállalkozhatunk másként, mint ha a kormány részletesen tájékozva van gazdasági állataink egészségi állapotáról s intézkedéseinek szigorú végrehajtását biztositani tudja. Sajátságos és a mi reformalkotásainkra jellemző módon nálunk az egészségügy államosítását is a közigazgatás államosítása keretében kontemplálta először a kormány, még pedig I! elsősorban a meglevő járási állatorvosi hivatalok államosítása és fokozatos szaporítása utján, a szolgabírói hivatalok számának megfelelő 404 D o állás szervezéséig. Nem is nézték, hogy ez a junktim, mely állategészségügyünk észszerű javitását, az állami közigazgatás nagy elvi kérdésének sorához kötötte volna, minden egyébre inkább mutatott, mint őszinte jóakaratú törekvésre, mezőgazdaságunk ez égető kérdésének megoldása iránt. Pedig az állategészségügyi szolgálatnak a közigazgatás államosításától független o 1 o O O O ujjá sze vezése külön törvények alapján, rendelkezésre állottak volna azok az összegek, melyeket a munio.ipiumok ma az állatorvosok dotálására forditanak, melyek 182 rendszeresített állásban évi 75 9.99 frt évi rendes fizetést, 2535 frt szálláspénzt, 87S80 frt uti átalányt s 1998 frt szolgálati pótlékot, mindössze tehát 118.412 forintot tesznek ki. A mint ma áll .a dolog, kétségtelen, hogy az állategészségügyi szolgálat többé nem felel meg a hozzá költött jogos várakozásnak. Ragály esetén a szükséges intézkedisek, gyakran csak igen későn következnek be, ugy hogy többé nem gátolhatják a vész elharapózását, Lgaz, hogy a kormánynak módjában áll szükséges lépéseket kezdeményezni, de azoknak elmulasztásával szemben nincs más eszköze, mint az utólagos megtorlás; pedig éppen a végrehajtás gyorsaságától és pontosságától tügg az eredmény sikere. Állatorvosaink roszszul vannak javadalmazva s ez az oka. hogy például Szolnok D>b >kában egy állatorvos esik 319 községre, Ungtnegyében egy esik 210 községre, Pastm9gyében 2 orvos lát el hét-hét járást, inig Hajdumégyében egyátalán rendszeresítve nincs járásorvosi állás. Hallomás szerint a földmivelési minisztériumban is megelégelték ez állapotokat s törvényjavaslatot dolgoztak ki az állatorvosi intézmény államosításáról, mely már a jövő ősszel tárgyalás alá kerül a képviselőházban. Mélységes titok fedi még eddig a javaslat részleteit; ugy látszik, a kormány nem fektet súlyt a közvélemény imformálására s a sajtó eszmecseréjére. Annál szükségesebbnek tartják már e'.eve rámutatni a kérdésnek is specziális oldalára, mely egyáltalán az állatorvosi hivatás színvonala emelésében áll. Ezzel nem azt akarjuk kifejezni, a mit egy laptársunk az állatorvosi tanfolyam kibővítésében vetett fel. Erinek csak az intézmény vallhatná kárát, mert bizonyos, hogy ugyanannyi fáradság és tanulmány árán. mindenki inkább a lulajdonképeni orvosi szakra tódulna, mert ugyanannyi áldozattal és idővel nyerhetne ott- is képesítést. Szólunk csnp in a kvalificálatlan elemek, az állatorvosi pályát ellepő kuruzslók visszatartásáról, kik minden prophylactikus rendszabály nélkül gyógyítanak ; azokról a routinierekről, kik egyéb mesterség mellett, mint jövödelmező mellékfoglalkozást, űzik az állatgyógyászatot is. Ezeket föltétlenül rá kell szorítani, hogy záros határidőn belül képesítést szerezzenek maguknak, a gyakorlattól való eltiltás terhe alatt. Állategészségügyünk rendezése soká már nem várathat magára. Mert a mit Szerbiával szemben megengedtünk magunknak, mikor egész ségügyi biztost küldtünk ki az importált szerb sertés ellenőrzésére, ugyanaz megtörténhetik velünk is, mint megtörtént, csak nem rég Franciaországgal, melynek éiő áilat exportját Anglia egyszerűen kitiltotta a bretagnei és normandiai állattenyészetek ragályozottságának gyanúja alatt s mikor Franciaország e tárgyban reklamációval j élt, azt állítva, hogy Franciaországban vésznek nyoma sincs, azt a kategorikus feleletet kapta, hogy az meglehet, de nehéz volna ezt bizonyítani, mivel Franciaországnak nincs szervezett egészségügyi szolgálata s következőleg nem hisz1 r> ö j o nek neki. Megyei élet. A megyei közigazgatási bizottság szeptember havi illését Svastits Benó főispán őméltóságának elnöklete alatt f. hó 10 én tartotta. Elnöklő főispán őméltósága üdvözölvén a megjelent bizottsági tagokat, jelentést tett azon megrendítő csapásról, amely a legmagyarabb főherceg László fiának elhunytával az uralkodó házat, vele az országot érte. A szomorú eset alkalmával Budapesten levén, József főherceg őfenségénél kitett iven a vármegye nevében is kifejezte részvétét, egyúttal a korán elhunyt főherceg A „Zalamegye" tárcája. A váczi utcán Irta: Gonda József. Elhull a virág, elhervad a levél, lehullanak a csillagok, egy azonban örök, a szerelem. Szép volt, mint a hajnali álom, bájos volt, mint egy tündérvilág s letört, elhervadt, mint egy liliom . . . * Mint elhagyott, apátlan, anyátlan árva kei ült a Bárdyak kastélyába. Kiint járt egyszer a temetőn, virágot vitt az édes anyja sirhalmára, virágot vitt és könnyeket. Rá ráborult az omladozó feuyő keresztre s elhalmozá forró, szívből fakadó könnyeivel ... Megutálta a világot, elhatározta, hogy meghal. Az édes anyja úgyis a földben pihen, majd ott lesz o is, hiszen a holtak olyan boldogok, mert nem kell nekik a mindennapi falat kenyérért küzdeni, szenvedni, nyomorogni ... Bucsut vett utoljára a kopott kereszttől, elhalmozta újra Csókja özönével . . . s azután ment, egyenesen annak a szőke fodros hullámoknak, melyeknek ölen elhal a bu, elhal a gond s megpihen a szív I Nézte nézte azokat a fodros, fehér habokat, melyek ott locsogtak a lábai előtt, nézte, sokáig nézte, miközben egy nehéz könnycsepp homályosítja el szemeit. — Anvám' Isten veled — rebegték elhalóan ajkai s azután . . . gyűrűzött a folyam, összezárultak a szőke habok ! . . . Megrettenve álla parton, szemeit zavartan függeszti a tova sikló hullámokra, melyekből egy kis szőke fej tűnik elő . . . Elfelejtette, hogy az előbb még halni készült, elfelejté búját, bánatát, elfelejté, hisz az a kis ártatlan, kit ő álmodozásában elmerülve észre sem vett a parton, ott vergődött a piszkos hullám sirban. Kicsiny kezeivel verdeste a levegőt, mig szemei esdeklőn, könyörögve kérték a segítséget. Egy pillanat, s újra gyűrűzött a folyam s már akkor két alak küzdött a bodros árral. * Midőn az öreg Bárdy meghallá a történetet, maga elé hivatta a rongyos koldus leányt, az ő egyetlen gyermeke megmentőjét s felöllöztette szép selyem ruhába; haját boglárral fogatta körül, nyakát gyémánttal ékesíté föl. Az a koldus leány pedig ugy örült, oly végtelen örült, hogy elfelejté egy pillanat alatt a bút, a bánatot, mely a hullámok közé akarta űzni. Pedig ki tudja, nem jobb lett volna-e néki a zavaros habok ölét választani hazájának ? * Margit, a koldus leány s agg Bárdy leánya : Lenke vonzódtak egymáshoz. Ugy szerették egymást, mint a galambok. Nevetgélve, játszva töltötték az időt, észre sem véve, hogy már mindketten nagy leányok lettek. Tiint az idő, szálltak az évek. A csendes magányban kinyílt a kis kóldusleánynak szive virága. Szeretett egy iljut, de szive rajongó szerelmét el fojtani igyekezett. Úgyis hiába, nem lehet az az övé, soha, soha . . . Busult, hervadt, szivén erőt vett a bú hatalma s a rózsapiros arc sápadt, halványult, $gen mint őszi szél fuvalatára a kései lomb. Hiába kérdezték, mi a baja? Nem mondotta meg senkinek. Elandalgott órák hosszáig a kert hervadó bokrai közt, s hallgatta az őszi szél szomorú búgását, panaszos sirását. A fákról peregtek alá a hulló levelek, az ég szürke fellegei sirtak, ríttak. Egyszer csak a kis koldus leány arca újra felvevé az öröiu színét! . . . Oh hisz az, a ki rajongó lelke ideálja volt, ki árva szivében a szerelem varázsvilágát feltárá, ott pihent a szive fölött s hallgatta annak a lázas verését, lüktető dobogását. Csók követte a csókot s az ifjú leány boldogabb volt, mint az ég angyalai. A fákról aláperegtek a megsárgult levelek s a kopár ágakon keresztül szűrődött a lenyugvó nap bíboros fénye .... * Rejtély a szív, egy kikutathatlan, örök rejtély; talány, melyet megérteni nem képes az agy, az emeri elme ! Rejtély, örök rejtély ! Egy belső hang, egy isteni szózat sugalmazta talán annak az elhagyott leánynak, hogy szerelmét még legjobb barátnője előtt is titkolja el. Titkolja; mert ha felfedi, vége az álomnak, vége az illúzióknak; leomlik a kártyavár s lesz belőle romhalom ! Lenke már nem volt oly titkolódó. Midőn egyszer a kert árnyas utain bolyongva nézték az ég csillag miliárdjait, bevallá Margitnak, hogy egy ifjú megkérte a kezét; bevallá, hogy ő azt az iljut szereti, imádja. — Szabad tudnom, hogy hívják ? kérdé Margit. — Miért no, Rónay Béla. Mint a kit a villám talált, roskadt össze az ifjú szűz, a koldus Margit. IViai számunkhoz fél ív melléklet van csatolva.