Zalamegye, 1895 (14.évfolyam, 27-52. szám)
1895-09-08 / 36. szám
XIV. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1895. szeptember 8. 36. szám. i Előfizetési dij: Egész évre 4 frt. Félévre 2 frt. Negyedévre 7 frt. Egy szám ára 10 kr. Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij 30 kr. Ny fit. tér petitsora 12 kr. _!1 társadalmi, közművelődési és gaziászatí hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bé rmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nőm küldünk vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala egerszegi ügyvédi kamara" és a „Kanizsai járási községi és körjegyzők egyletének" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Társadalmi betegségek. A társadalom betegsége épen olyan, mint az emberi testnek a betegsége. Hiában kendőzzük, hiában leplezzük, kiüt az miuden erőlködésünk ellenére. A magyar társadalom sem lehet valami túlságosan egészséges ; mert minduntalan jelentkeznek kiütések, amelyek veszedelmes kórságoknak az árulói. Csodálatos gyorsasággal jelennek meg egymás mellett as osztálykülönbség és a nagyzás démonai. Nem akarjuk egymással összehasonlítani ezt a két veszedelmes betegséget. Hisz ránk nézve mellékes, hogy melyik a veszedelmesebb. Ellenben fontoá az, hogy komolyan gyógyítani igyekezzünk az egyiket is, a másikat is, a többivel egyetemben, amelyek ezen a Itettőn kivül rágódnak társadalmunkon. A nagyzolás igazi rákja az egyes embereknek és a családoknak. Megeszi azokat. Akiben megfészkeli magát, abból csak a legritkább esetben lehet kipusztítani. Annál inkább kellene oda hatniok a szülőknek, iskoláknak, hogy a gyermekek magokba ne szívják e veszedelmes epidémiának a bakteriáit. Sajnos, hogy ennek éppen az ellenkezőjét kell tapasztalnunk ! A családi élet, valamint a nevelés igen sokszor bele ojtja már a gyermekbe azokat a kárhozatos hajlamokat amelyek utóbb megmérgezik egész életét ! Nem egyszerűségre, hanem cifraságra szoktatják az aranyos kis bébét. Ruháinak diszével és finomságával ki kell tiinnie társai közül. Nem a munka tiszteletére és szeretetére, hanem a léha semmitevés kívánására buzdítja a gyermeket az előtte lebegő pMda. Azon kezdődik, hogy hallja szidni az iskolát; mivel nagy terheket ró a reményteljes csemete gyenge vállaira. Folytonosan hallja, mennyire felesleges az a sok tanulás, különösen mivel a drága úrfi tehetsége úgyis nagy mértékben nélkülözhetővé teszi a magolást. Lassanként megszokja — olyan sürüen hallja — hogy talentuma és összeköttetései révén mily nagy ember lesz belőle. Megerőltetnie magát épen nem szükséges. Hogy azután valóban van e tehetsége, valóban vannak-e összeköttetései, azt a szülők épenséggel nem veszik szigorúan. Nekik is természetükké vált a feszítés. Belső szükségnek tesznek eleget, amikor bolondítják önmagukat és önmagukkal gyermekeiket. Az ámításnak ilyen légkörében nő emberré az aranyos kis bébé. Amikor kilép az életbe, a gondos nevelésének megvan a drága gyümölcse. Folytonosan elégületlen ; mert soha meg nem elégszik azzal, ami az övé. Ez az érzés azonban nem arra buzditja, hogy komoly munkával igyekezzék megszerezni azt, amit kiván. Nem. Erre nem is gondol. Ehelyett sokkal kényelmesebbnek, kellemesebbnek találja a látszatra dolgozni. Adja a bankot — mint a mííkifejezés mondja. Mutatja azt, amije nincs. Lakkcipőben jár, a számlát azonban a nagy haiang fizeti. Hivatását elhanyagolja ; mert azt már oda haza megtanulta, hogy dolgozni csak annyit kell, amennyi okvetlenül szükséges, hogy keresztül csúszhasson az élet nehézségei között. Ha magát a semmittevést tudja úgy csoportosítani, hogy lázas tevékenységnek lássék, az meg épen a legjobb, a legzseniálisabb ! Felületes, léha marad egész életére. Az élet nehézségeit megkerülni igyekszik, megküzdeni azokkal eszébe sem jut. Az nagyon megerőltetné. Ehhez először nem szokott hozzá, másod-izor pedig úgy sem arra törekszik, hogy j valamit tegyen, hanem pusztán az az ideálja. I hogy valaminek lássék. Amikor azután az apró I fogások nem elegendők, akkor hathatósabb eszközökhöz nyúl ; mert arra képtelen, hogy megváltozzék, hogy lemondjon üres, csillogó forrná, járói. A leány férjhez megy sziv nélkül ahhoz, akiről azt hiszi, hogy fén) 7es életet biztosít neki. Az úrfi elveszi azt, akinél nagy hozományt sejt és elmondja gyakran azt a régi élcet, mennyivel jobb volna elvenni a hozományt leány nélkül. Hiúság vására! Mindegyik azt keresi, akitől hiúságának a kielégítését reméli. És épen mert egyforma rugók hajtják őket, hányszor megtörténik, hogy esküvő utáu keserű csalódásra ébrednek ; mert hiányzik az, amit egyedül kerestek • az életet bearanyozó pénz s megmarad » nyomorúság, amelyet nem tesz elviselhetővé a lélek ereje, a sziv nemessége, a kölcsönös vonzalom mélysége. Követi a bűn. Befejezi a bukás Es akkor vége a komédiának. Feltárul az élet borzasztó semmisége. Amiért születésüktől fogva rajongtak, elszáll. A látszat csalfa függönye fölrepül és mindenki látja, hogy nem volt ott soha semmi, ahol mindig oly sokat próbáltak mutatni. Mennyi szomorú példa áll előttünk! Hanem okulni még sem akarunk! A nagyzás, a feszítés, az urhatnámság démonai pusztítanak társadalmunkban. Ezeket kell megfékeznie annak, aki a modern társadalom betegségeinek meggyógyítására hivatással, talentummal és erővel bir. A család és az iskola viselik magukon ennek a súlyát. Az élet nehéz harcába bele menni a karakter erős fegyverei nélkül csak a bukás biztos kilátásával lehet. Mert hosszú a nehéz magpróbálások só ra, amely férfira, asszonyra egyaránt vár az életnek rögös utain. Ezeket a fegyvereket adják kezébe ifjúnak és leánynak szülők és tanítók, akkor mindjárt kisebb lesz a társadalmunkra sötét árnyékot vető elteknek a száma. Azt kellene jól megtanulnunk, hogy mindnyájan viszonyainkhoz mérten éljünk ! Hogy ne kívánjunk nagyobb urat játszani, mint amire képesek vagyunk ! Hogy ne keressük abban életünk boldogságát, vajha egyik vagy másik többnek tartana bennünket valódi értékünknél ! Hogy ne teljék meg szivünk, lelkünk olyan igényekkel, melyeket rendes uton soha ki nem elégíthetünk ! Hogy ne hajhászszunk olyan élvezeteket. amelyeket csak anyagi vagy erkölcsi romlásunk árán szerezhetünk meg ! A „Zalamegye" tárcája. A kis mama. Irta: Gonda Józseí. A fiatal ember letérdepelt a szőkefüriit asszony, előtt s elhalmozá vékony selyem ruhája szélét forró szerelmi csókkal . . . Alkony borult már a tájra. A kopaszodni kezdő Iák galyai között szomorúan bujkált a panaszosan zúgó őszi szél, mintha csak valami bús, halotti danát dúdolna. Hervadás .... Pusztulás .... rideg, szomorú ősz . . . Az ő szivükben azonban a tavasz virága nyílott, az ő szivökben kikelet volt, a szerelem tavasza . . . kikelete. Egy elkésett kis madárka csattogott a bokor sápadt, zörgő levelei között, olyau búsan, oly szivrehatóan, mintha csak a párját vesztette volna el. Szegény madár, szegény madárka ! — Géza — rebegé a szőke fürtü nő. Géza — keljen fel, az Istenért . . ha meglátnák . . a férjem . . az édes apja .. . mert . . . mert tudja-e . . . liogy a uii szer elmünk bün . . . vétek . . . szentségtörés. Mohó vágygyal ragadta meg a fiatal ember a bolondítóan szép asszony piciny kezeit s oda szorítá lázban égő ajkához s csókolta hévvel, szenve= délyesen. Mi gondom az egész világra, mi gondom rajtad kivül bárkire is a földön, én csak téged szeretlek, a te ajkadról akarom szivni a mámor csókját, a te szemed tüzében akarom összeégetni szivemet, lelkemet, a te szived fölött akarom vergődő lelkem végsóhaját kilehelni ! Ilon, Ilon, tudja-e, mi az a szerelem ? Egymásra néztek. A két szenvedélytől égő szempár összevillant, egy delejes ütésre telnyilt a békó zárja, mely féken tartá szivük szerelmét, . . . egy pillanat . . . a legyőzött uői hűség egy elhaló sikolya . . . s már ott pihentek egymás karjai között s szivták egymás ajkáról a tiltott szerelem megrablott gyönyörét. — Ilon, Ilon tudod-e, mi a szerelem ? . . * Egy elkésett kis madárka csattogott a bokor sápadt, zörgő levelei között . . . búsan, szivrepesztően, m'ntha csak a párját vesztette volna ! . . * Az öreg Erdősnek öreg korára jött az a bolond gondolata, hogy megházasodik. — Elég sokáig voltam özvegy, az Isten se tudhatja be bűnömül. Igy mentegette magát a jogász fia előtt. — Asszonyt hozok a bázhoz fiam, takaros, helyre asszonyt. Meglásd, mily csinos, mily ennivaló, mily isteni lesz 1 . . . A fiatal Frdős Béla szívesen hallgatá az édes apja tervét s habár nyíltan ellene szegült is, szive mélyén örült a házi tüzh ly kedvesebbé tételének. — Te gondod édes apám. Ha akarod, tegyedv Szegény anyára má.' ugy is olyan régen itt hagyott minket . . . Kár lesz azonban . . . mondj le mégis e tervről. Különben is hát ki a választottad ? — Mellékes, elég; az hozzá, hogy . . . hogy én Dekem szerfölött tetszik s ez tökéletesen elég arra, hogy ha kell, hát ... el is vegyem ! A ^tal ember nyugodtan verte le cigarettája hamuját /igy kedvű, unott arccal moudá : íjai yj gj. k c. Mai zámunkhoz fél iv melléklet van csatolva. —A hogy tetszik. Legyen a te akaratod 1 A szép Ilonkábál Erdősné lett. A férj, az öreg, jószívű Erdős a legnagyobb szeretettel vette körül. Elhalmozta a szép asszonyt kincscsel, aranynyal, selyemmel . . . Egy csókjáért bolondult, egy csókjáért epedt. Rabja volt az asszonynak. Az parancsolt, az rendelkezett, az ő tiszte csak a feltétlen engedelmeskedés volt. No ehhez értett is. Egy jó férjnek pedig többet tudnia teljesen fölösleges. Történt, hogy a fiatal Erdős haza jött Budapestről látogatóba. A kis mamája jól fest. Néhány hónapot majd itthon tölt. Ez volt az első terv, mely a fiatal ember agyán átvillant, látva azt a gyönyörű szőke nőt, aki rabja egy agg, egy gyámoltalan öreg úrnak. — A helyzet tarthatatlan. Hadd kezdődjék hát az ostrom. Nagyszabású estélyekef, szoarékat adtak, melyekre azután hivatalos volt a környékbeli teljes számú intelligencia. Ejh, fiatal, szép asszony van a háznál, kit ne érdekelne már ez, annál is inkább, mivel a férj öreg . . . gyámoltalan . . . Súgtak, búgtak az uri vendégek, hogy igy az Ilon, hogy úgy a fiatal Erdős, de hát természetesen ezekből a suttogásokból egy szemernyi sem került a vén Erdős fülébe. Gyakran találta pedig őket együtt, igen gyakran ; de hát miért gyanakodott volna ?
